Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-30 / 226. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 30. RÖVIDEN Szlovákia pert vesztett Strasbourgban Strasbuorg/Brüsszel. ítéletet hirdetett az Európai Emberjogi Bírósága, és elmarasztalta a szlovákiai bíróságokat egy anya és lánya panaszának ügyében. Soňa Šimková és beteg lánya, Adriana még 1998-ban a tartásdíj elmaradása miatt fordult az illetékes szlovák bírósághoz, ám az ügyben a strasbourgi határozatig sem született érdemi ítélet. A nemzetközi bíróság 400 000 koronának megfelelő kártérítést ítélt meg nekik a hazai bírósági eljárás elhúzódása miatt, és a perköltségek megtérítésére kötelezte Szlovákiát. (TASR) Záborská nincs a helyzet magaslatán Strasbourg. Visszautasította és valótlannak nevezte a személyét ért vádakat Anna Záborská (KDH) EP-képviselő. Sophia Intvelt holland liberális képviselőtársa ugyanis megkérdőjelezte hozzáértését és rátermettségét az Európai Parlament Esélyegyenlőségi Bizottságának vezetésére, és leváltását javasolja. Záborská kollégái szerint régebbi, időközben módosított tervezetekről is szavaztat az üléseken, és nincs áttekintése a dolgokról. Intvelt asszony álláspontja szerint a probléma az, hogy a bizottság szlovák elnöke nem a bizottsági munkát tekinti fő feladatának, és nem bírja a kritikát. (SITA) Helyreigazítás AUTÓSZALON című szerdai mellékletünkben a szerkesztő tévesen tüntette fel a nyitrai autószalon befejezésének időpontját. A kiállítás október 3-án, 18 órakor zátja kapuit. Olvasóink és az érintettek elnézését kéijük. 150 milliós támogatást kapott a miniszter fivére Kaník milliókra pályázott ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Visszavonta pályázatát a Kaník és Társa Kft., melyben a tulajdonában lévő Selmecbányái Grand Matej Hotel fejlesztéséhez kért 22 millió koronát a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökségtől (SACR). Az ügynökség a gazdasági minisztérium felügyelete alatt áll, a kft. társtulajdonosa Ľudovít Kaník szociális ügyi miniszter, ügyvezetője a miniszter felesége. „Az átalakítást más formában valósítjuk meg, a pénzt banki kölcsönből biztosítjuk” - mondta a miniszter. A tárcavezető nem kommentálta, vajon etikus-e a tulajdonában lévő cégnek állami támogatást kérnie. „A kft. nem sértett törvényt azzal, hogy pályázott az ügynökségnél” - mondta a miniszter. A fivére tulajdonában lévő SKI CENTRUM Kft. viszont 150 millió korona vissza nem térítendő támogatásra kapott ígéretet az ügynökségtől egy síközpont kiépítésére. Az esetet a gazdasági minisztériumjavaslatára egyelőre vizsgálja a Selmecbányái építésügyi hivatal, ugyanis a központ építéséhez szükséges parcellák tulajdonjoga nem teljesen tisztázott, (lpj) Egy volt alkalmazott cége végezhetett könyvvizsgálatot az SDKÚ által irányított három minisztériumban Kifizetődő vizsgálódni a tárcáknál Pozsony. Az SDKÚ által felügyelt három minisztériumban az egyik tárca volt alkalmazottjának cége végezhetett könyvvizsgálatot 40 millió koronáért. Ugyanez a társaság ellenőrizte az eperjesi városi hivatalt is, éspedig Juraj Hurný helyi SDKÚ- képviselő javaslatára. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Juraj Hurný unokaöccse annak a Ján Hurnýnak, aki ŠtB-s múltjának nyilvánosságra kerülése után az építésügyi tárcától átlépett a közlekedésügyihez. Az érintettek állítják: mindez véletlen egybeesés. A miniszterelnök pártjának hatáskörébe tartozó pénzügyi, közlekedési és védelmi tárca összesen 40 millió koronáért az S&K Management Systems társaságnál rendelte meg a minisztériumokon belüli munkavégzés hatékonyságáról szóló jelentést. Hasonló személyügyi vizsgálatot végeztek a gazdasági tárcánál és az építésügyben is. A közelmúltig ez utóbbi ágazatban dolgozott Ján Hurný államtitkárként, aki lemondása után szinte már másnap elhelyezkedett pártbeli kollégájánál a közlekedésügyben. Renáta Kiselicová, a cég képviselője annak ellenére sem lát semmilyen politikai vagy pártkapcsolatot, hogy a történet szereplői mind az SDKÚ tagjai, sőt a céget Epeijesen beajánló párttag még rokona is egyiküknek. Kiselicová abban sem lát semmi különöset, hogy a vállalat egyik igazgatója, Michal Suchoba korábban a pénzügyminisztériumban dolgozott, s egy tenderbotrány kapcsán kellett távoznia, ugyanis felmerült a gyanú, hogy az egyik érdeklődőt előnyben részesítette. Kötelező pályázatot kiírni A közbeszerzési törvény értelmében könyvvizsgálat elvégzésére is pályázatot kell kiírni, főleg ha ekkora megrendelésről van szó, mondta érdeklődésünkre Fiala Ilona, a Közbeszerzési Hivatal szóvivője. Peter Papánek, a pénzügyminisztérium szóvivője állítja, nemzetközi tender keretében, több jelentkező közül választották ki a céget, mely a legjobb árajánlatot tette, s ezt a kormány jóváhagyta. „Az ellenőrzés eredményeképpen lényeges karcsúsítást rendeltünk el. Költségeinket 19 millióval, a személyi állományt pedig 30 százalékkal csökkentettük. A tárca így hatékonyabban fog működni, sőt 2005 második felében megpróbáljuk megszerezni az ISO 9001-es és 9004-es minőségi bizonyítványt is” - részletezte az Új Szónak Papánek, aki szerint az egészhez az SDKÚ-nak semmi köze. Hasonló szellemben nyilatkozott a másik két SDKÚ-s tárca munkatársa is. A jobb ajánlatot választották Arra a kérdésre, hogy ezek szerint csak véletlen egybeesés, hogy ugyanaz a társaság több SDKÚ-s minisztériumot ellenőrzött, Tomáš Šarluška közlekedési szóvivő lapunknak leszögezte: „Két cég végez személyügyi vizsgálatot: egy külföldi és a vitatott hazai. Az utóbbi bölcsen átvette a külföldi cég módszerét, miközben kevesebb pénzt kér. A közbeszerzési törvénnyel összhangban a jobb ajánlatot választottuk.” A vizsgálat eredményeképpen itt is leépítés volt. „Időközben hozzánk csatolták az útfelügyelőségtől azokat, akik az uniós alapokkal foglalkoznak. Vagyis velük emelkedett a létszám, ám az eredeti állományhoz képest most 18-cal kevesebb alkalmazottunk van” - magyarázta Šarluška, aki nem lát semmi különöset abban, hogy a létszámcsökkentés ellenére akadt egy hely az építésügyből akkoriban távozó Hurnýnak. „Minden lehet is, meg nem is a véleden műve. Szóvivőként a magánvéleményemet nem mondhatom el, a hivatal pedig jelen pillanatban nem tud többet, mint amennyi a sajtóban megjelent” - mondta Fiala Ilona. Az ügyben beadvány nem érkezett, ám a sajtóban megjelentek alapján is elrendelhetnek ellenőrzést - akárcsak korábban a belügyminisztérium esetében. „Nem kizárt, hogy hasonlóan fogunk eljárni. Mérlegeljük, szükség van-e vizsgálatra” - mondta lapunknak Angyal Béla, a Közbeszerzési Hivatal elnöke, (sza) Befejeződött a Devín bankból kimentett milliókról és a három gyilkosságról szóló tárgyalás első része Mindegyik vádlott szerint másvalaki gyilkolt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Befejeződött a Devín bank csődbe juttatatásáról szóló tárgyalás első része, a főtárgyalás novemberben folytatódik. Három nap alatt mind a 14 vádlottat kihallgatták, a három személy meggyilkolásával vádolt Marián J. is vallomást tett. A vád szerint a bank csődbiztosai 35 millió koronát vettek ki a csődeljárás alatt levő bankból, a pénzt különféle számlákon „utaztatták”, míg végül eljutott hozzájuk. A kellemetlen tanúkat, akiket elejétől fogva megtévesztettek és csak kihasználtak, végül eltették láb alól. Marián J. tagadta, hogy ő ölte meg Anton Bujňákot, Štefan Holu- bot és Zoltán Nyitrait, vallomása szerint Bujňákot nem ő, hanem egy másik vádlott, Juraj L. gyilkolta meg, közvetlen közelről kétszer fejbe lőtte. Marián J. azt is tagadta, hogy Bujňáknak kiszúrták a szemét. „Az a sérülés a lövések következtében történhetett. El sem tudom képzelni, hogyan lehetne ilyet csinálni” - jelentette ki a bíróságon. Marián J.-nek ez a vallomása viszont eltér a korábbitól, amikor is a gyilkosság elkövetését magára vállalta. Állítólag azért, hogy megvédje Juraj L.-t a szigorúbb büntetéstől, mivel neki családja van. Holub gyilkosságához csupán annyit árult el, hogy tudomása szerint Ondrej N. ölte meg. Ondrej N. szerint viszont Holubot is Marián J. tette el láb alól. Juraj L. pedig a Speciális Bíróságnak kijelentette: Bujňákot is Marián J. ölte meg. (t) A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán tegnap zárult a tárgyválasztási időszak. Szeptember 19-től hosszú sorokban naponta több százan várakoztak, hiszen a tanulmányi osztály pusztán kilencfős, a hallgatók száma megközelíti a háromezret. A tárgyválasztási időszak a kötelezően és a szabadon választható tárgyak kiválasztására szolgál, így elkerülhetőek az órarendbeli átfedések, (érvé) (A szerző felvétele) TISZTELT OLVASÓK! Hétkor Új Szó Pozsonyban Október elsejétől, szombattól a Petit Press Kiadó Pozsonyban köz- vedenül a postaládákba kézbesíti az Új Szót. így szeretnénk javítani szolgáltatásaink minőségét és szavatolni, hogy előfizetőink már a kora reggeli órákban hozzájuthassanak az újsághoz. A lapot mindennap - szombaton is - legkésőbb hét óráig kézbesítjük. Az új rendszer bevezetése idején szíves türelmüket és együttműködésüket kéijük! Ha problémák merülnének fel, és nem kapnák meg idejében az újságot, kérjük, hívják az 59 233 411-es telefonszámot! A szerkesztőség 60 ezer koronás kárt okoztak a több mint másfél milliárdos átutalásról szóló adatok eltüntetésekor Három gépet „takarítottak ki” Rusko emberei ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Legalább hatvanezer koronás kár keletkezett a gazdasági minisztériumnál, amikor Pavol Rusko leváltása idején számítógépes adatokat tüntettek el. A tárcához tartozó Kis- és Közép- vállalkozásokat Támogató Ügynökség nagy hirtelen több mint másfél milliárd koronát utalt át a kassai Cassovia BIC Kft.-nek, majd több adatot megsemmisítettek. „Három számítógép merev lemezét tette tönkre valaki, a kár 60 ezer korona, emiatt az ügynökség új igazgatója feljelentést tett” - árulta el lapunknak Pomothy László gazdasági államtitkár. Az előző igazgatót éppen a gyanús átutalás miatt váltották le. Az új vezetés átformátumozott gépeket talált, a lemezeket mechanikus és más módon is megrongálták. Egyelőre nem lehet felmérni, a rongáláson túl további károk keletkeznek-e amiatt, hogy bizonyos információk eltűntek, Pomothy szerint ennek kicsi a valószínűsége. „Az adatok valószínűleg megvannak az aktákban, esetleg más számítógépekben. Valószínűbb, hogy a lemezt azért tették tönkre, mert a másfél milliárdos átutalással kapcsolatban tartalmaztak bizonyítékokat. Ezt a nyomozók dolga kideríteni” - részletezte az államtitkár. Az igazgatótanács úgy döntött, a támogatási programot a nulláról indítja, és új pályázatot ír ki. Addig a pénzt bankszámlákon kamatoztatják, (sza) Néhány korlátozás 2007-ig, a többi 2011-ig lesz érvényben, a határidő meghosszabbítható Továbbra sem nyitott a ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bár a vasárnapi népszavazás után úgy tűnt, a svájciak beleegyeztek, hogy az új uniós tagországok polgárai korládanul munkát vállalhassanak náluk, az eredmény félrevezető - figyelmeztetett a szociális ügyi minisztérium. Az alpesi ország munkaerőpiaca továbbra sem nyílik meg teljesen az új tagállamok előtt. „A népszavazás csak arról döntött, hogy az új tagországok ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a régiek - mondta lapunknak Martin Danko, a tárca szóvivője. - Nem beszélhetünk tehát olyan nyitott munkaerőpiacról, mint Nagy-Britannia vagy Írország esetében.” Svájc ugyanis a régi tagokkal szemben is védi munkaerő- piacát, kvótákat szab meg, a korlátozások 2011-ben szűnnek meg. A svájci munkaadónak továbbra is előnyben kell részesíteniük a hazai munkavállalókat, külföldit csak akkor alkalmazhat, ha nem talál hazai jelentkezőt. A hatóságok ellenőrzik a szerződéseket, és azt is, hogy a munkaadó megadja-e az előírt minimális béreket. 2007-ig korlátozások vannak érvényben a cégek, egyéni vállalkozók svájci működésére is. Ezután az egyéni vállalkozók ugyan szabadon vállalkozhatnak, de hat hónap elteltével a helyi szociális biztosítónál igazolniuk kell, hogy vannak ügyfeleik, és rendelkeznek kereskedelmi helységekkel. Ha Svájc úgy látja, hogy a viszonylag nyitott munkaerőpiac tömeges bevándorlást eredményezne, 2014-ig meghosz- szabbíthatja a korlátozásokat, (lpj) svájci munkaerőpiac Hányán kaphatnak munkavállalási engedélyt Svájcban?* A munkavállalási engedélyek száma Időszak Hosszú távú Rövid távú (egy évnél hosszabb) (négy hónaptól egy évig) 2006. május 31-ig 1300 12 400 2007. május 31-ig 1700 15 800 2008. május 31-ig 2200 19200 2009. május 31-ig 2600 22 600 2010. május 31-ig 2800 26 000 2011. május 31-ig 3000 29000 *Az adatok a 10 újonnan csatiakozott tagállamra együttesen vonatkoznak (Forrás: munkaügyi minisztérium)