Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-05 / 205. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 5. Kultúra 7 Nem rózsás a Guns N’ Roses helyzete, a novemberre tervezett album megjelenése valószínűleg tovább csúszik Nagylemezpótló pereskedések Axl Rose az egyetlen biztos pont az évek óta kómában lévő Guns N’ Rosesban (Képarchívum) Axl Rose ötödik éve ígéri a Chinese Democracy (Kínai demokrácia) című új Guns N’ Roses-albumot, de el­képzelhető: előbb lesz de­mokrácia Kínában, mint a lemez a boltokban. „Még szerencse”, hogy bizonyos időközönként beperlik volt zenésztársai, így legalább hallunk róla. A hűséges ra­jongók egyelőre kénytele­nek beérni ennyivel. A HÉT TÉMÁJA A Guns N’ Roses a ’93-as, átdol­gozásokat tartalmazó The Spag­hetti Incident? óta nem jelentetett meg stúdiólemezt. A következő években valamennyi zenésztársa elhagyta Axl Rose-t. Aki nem ön­szántából, azt menesztette. He­lyükre újak léptek, de azóta is fo­lyamatos a cserélődés, az énekes mellett senki sem bírja sokáig. Közben a zenekar évek óta nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, így vannak, akik a létezését is megkérdőjelezik. Az együttest megjárt zenészek és Axl már többször pereskedtek egymással, 2004 elején azonban nagy meglepetésre közös álláspon­ton voltak: szerették volna meg­akadályozni a slágereiket össze­gyűjtő válogatás megjelenését, egyesült erővel szálltak szembe a kiadójukkal. Nem jártak sikerrel, a korong tavaly tavasszal napvilágot látott. Néhány héttel később visz- szaállt a „régi rend”: Slash és Duff McKagan pert indított Axl Rose el­len, mivel a megkérdezésük nél­kül utasította vissza két filmpro­ducer ajánlatát, akik Guns N’ Roses-dalokat akartak felhasznál­ni alkotásaikhoz. Még ennek az ügynek sem sikerült pontot tenni a végére, a két zenész máris újabb keresetet nyújtott be a bíróságra egykori frontemberük ellen. Állí­tólag Axl lett a zenekar jogdíjai­nak egyedüli élvezője, ezzel éven­te félmillió dolláros bevételre tesz szert. A benyújtott kereset szerint arra utasította az illetékeseket, hogy minden jogdíjat az ő lemez­cégének utaljanak át. „Nem haj­landó elismerni, hogy korábbi tár­sai is részt vettek a rockzene né­hány örökzöldjének megalkotásá­ban” - olvasható a beadványban. Axl képviselője szerint a vádak alaptalanok. „Egyszer valóban tör­tént túlfizetés, de a jogvédő szer­vezet hibájából, és a jogtalanul ki­utalt összeget néhány nap múlva visszaküldtük. A volt társaknak is jut a pénzből” - nyilatkozta. A napokban egy, az együttes­hez közel álló, magát megnevezni nem akaró személy arról számolt be, hogy a Guns N’ Roses sokszor elhalasztott, legutóbb november­re ígért albuma mégsem jelenik meg a tervezett időpontban. Ta­valy augusztusban egy amerikai rádióállomás, az XFM bemutatta a zenekar új, IRS című dalát, amely áprilisban kiforrottabb vál­tozatban felkerült a világhálóra két másik újdonsággal együtt - ez igazolta a bennfentesek korábbi állítását, miszerint a Chinese De­mocracy című korongot már rög­zítették. A Guns N’ Roses lemez­cége továbbra sem ad felvilágosí­tást az album kiadási dátumáról, az Interscope Records képviselője a közelmúltban mindössze annyit árult el, eddig hozzávetőleg 13 millió dollárjukat emésztette fel a már megjelenése előtt legendássá vált lemez, (péjé, o) Mark Owen nagyot bukott A Gallagher testvérek zenekarának dala az elmúlt héten a brit lista csúcsán nyitott Hol vagytok, tinilányok? A kérdésre egyszerű a válasz: felnőttek. Családanyává váltak, és ritkán jut eszükbe, hogy volt egy fiúcsapat, a Take That, ame­lyért rajongtak, különösen a leg­fiatalabb srácért. Mark Owen népszerűbb volt, mint Gary Bar- low vagy Robbie Williams, és ez nagy reményekre jogosította fel szólópályája kezdetén. A formá­ció ’96 februárjában bekövetke­zett feloszlása után gyorsan meg is jelentette Green Man című al­bumát, amelynek első dala, a Child szép sikert aratott, de az al­bum nem érte el a tervezett el­adási példányszámot, ezért hő­sünk talpára kiadója útilaput kö­tött. Eltűnt a süllyesztőben, a szakemberek biztosak voltak ab­ban, többé nem találkozunk vele. Tévedtek. Tavalyelőtt tett egy próbát énekesi karrierjének feltá­masztására, a siker érdekében még a Big Brother brit híressége­ket kikémlelő VIP-villájába is be­költözött. Lemezcégek tucatjai szálltak versenybe a kegyeiért, azt hitték, Markból ismét ünne­pelt sztár lehet. Eleinte minden az elképzelés szerint alakult, a 2003 augusztusában kiadott Four Minute Warning című dala Nagy- Britanniában három hétig volt TOP 10-es. Albuma azonban ké­sőbb, csak októberben került a boltokba, s addigra megint min­denki elfelejtette, így a bukás el­kerülhetetlen volt. A közelmúlt­ban - óriási meglepetésre - visz- szatért különösebb beharangozás nélkül, de a How The Mighty Fall című albuma iránt nincs sem­milyen kereslet. Mark Owen esete újabb példa arra, hogy a fiúcsapa­tok tagjai férfiként (az esetek többségében) nem érdekesek. A régi rajongókat nem tudják meg­tartani, és újakat képtelenek ma­guk mellé állítani, (puha) Éveket kell várni az új sorlemezre Noel Gallagher (Képarchívum) SIKER & TERVEK Amíg a környékünkön a vártnál rosszabbul fogy, addig az angol nyelvterületen folyamatosan az el­adási összesítések élvonalában ta­nyázik az Oasis május 30-án meg­jelent hatodik stúdióalbuma, a Don’t Believe The Truth. Akárcsak a beharangozó dal, a május végén kiadott Lyla, a másodikként kimá­solt The Importance Of Being Idle is a brit kislemezlista élén nyitott az elmúlt héten. Korábban csak két Oasis-korongról: a (What’s The Story) Morning Glory? és a Be Here Now címűekről született két listavezető sláger - az előbbiről a Some Might Say és a Don’t Look Back In Anger, az utóbbiról a DYou Know What I Mean? és az AU Around The World. Az együt­tes jelenleg turnézik, és legalább tavaszig úton lesz. A zenészek jö­vő évi terveiben egy válogatás ki­adása szerepel, amely a maxikra felkerült kísérődalokat gyűjti egy csokorba, és hallható lesz rajta né­hány kiadatlan felvétel is. Noel Gallagher a napokban elmondta, új stúdióalbumra valószínűleg éveket kell várniuk a rajongóknak. „A jövőre megjelenő lemezünk után jó időre kivonjunk magunkat a zenei életből. Az állandó koncer­tezések és összezártság miatt fel­tehetően a turnénk végén már ke­gyetlenül unni fogjuk egymást, így kell a pihenő. Az biztos, 2010-ig megjelenik a következő stúdióal­bumunk” - nyilatkozta a zenekar gitárosa, (z, pj) Az „állatkannibálok” pénteken adják ki új nagylemezüket, sok meglepetéssel Mindent lehet: határok nélkül MEGJELENÉS ELŐTT Az Animal Cannibals 2002-ben jelentette meg a Mindent lehet el­nevezésű trilógia első részét Stílu­sok keverve címmel, amelyen a két srác számos, a hip- hophoz nem kötődő elő­adót kért fel az együttmű­ködésre. Az albu­mon különböző ze­nei stílusok kép­viselői . - Ál*­Ifi iMÚ» Animal Cannibals vendégszerepeitek: a rockzenét ját­szó Nyers és Warpigs, az elektroni­kus zenében utazó Anima Sound System, a reggae magyar nagykö­veteként tisztelt Ladánybene 27,- Sub Bass Monster rapper, a popvonalból érkező Roy és Ádám, Zanzibar és a Unique éne­kesnője Völgyesi GabrieUa. A trilógia második része, a Nincs határ című korong pénteken kerül a boltokba, amely címében hordoz­za a stílusok közötti határvonalak további feszegetését. Richie n és Qka MC a rétegzene felé mozdult el, így swing, country, dzsessz, funky és még opera is szerepel az albumon hip-hop környezetbe ágyazva. A közreműködők között találjuk Somló Tamást, a 100 Folk Celsiust és a Cotton Club Sin- gerst - a swingzenekar a már maxin koráb­ban kiadott Elő- ^ szőr mindenki béna című dal­ban hallható. süt (warner, o, (Képarchívum) pj) ZENEZÓNA Az énekes halott, a zenekar turnézna A Los Angeles Times című lap úgy tudja, rövidesen koncerttur­néra indul az Alice In Chains. Az együttes énekese, Layne Staley 2002-ben halt meg kábítószer-túladagolásban. A zenészek: Jerry Cantrell gitáros, Mike Inez basszusgitáros, és Sean Kinney dobos a frontemberük halála óta már adtak egy koncertet az év elején a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére a Damagep- lan, a Heart, a Puddle Of Mudd és a Tool énekeseinek közreműkö­désével. A lap információi szerint új dalok nem készülnek, kizáró­lag turnéról van szó, és az említett valamelyik zenekar énekesével indulnak útra. (times, p) Ismét popvizeken az amerikai díva Az USA-ban szeptember 20-án jelenik meg Barbra Streisand új lemeze Guilty Pleasures címmel, amelynek producere és egyik szerzője a Bee Gees élő legendája, Barry Gibb. A két sztár a 80-as években már dolgozott együtt a színész-énekesnő Guilty című al­bumán. Az új lemezen Barry dalra is fakad, két közös felvételt vet­tek fel: a Come Tomorrow és az Above The Law címűeket. A beha­rangozó dalt, a Stranger In A Strange Land címűt már játsszák a tengerentúli rádiók, (z, p) Távlati terv szülés utánra Az egyik előkelő Las Vegas-i kaszinó tulajdonosa szeretné, ha esténként neves sztárvendégek szórakoztatnák a közönségüket, elsőként Britney Spearst akarja szerződtetni. „Találkoztam az éne­kesnővel és népes csapatával. Azon dolgozunk, hogy 2007-ben né­hány hétre idehozzuk. A szórakoztatás új formáját szeretnénk meghonosítani, és erre Britney a legmegfelelőbb” - nyilatkozta a közvetítő. Az énekesnő menedzsmentje egyelőre nem bólintott rá a felkérésre. Britney jelenleg leginkább a születendő babájával van elfoglal­va, de bennfentesek szerint énekesi karrierjét sem hanyagolja, gyakran megfordul malibui magánstúdiójában, ahol új albumá­nak felvételei folynak, (dotmusic, p) Újraéled az MTV népszerű sorozata A 90-es években nagy sikerrel ment az Unplugged című műsor - sok sztár és zenekar állt be a sorba, dolgozta át dalait akuszti­kus hangszerekkel. A sorozat ha­marosan folytatódik a képer­nyőn, Alicia Keys hozza vissza a nyugállományból, a Brooklyni Zeneakadémián megtartott júli­usi koncertjét még ebben a hó­napban műsorára tűzi a zenecsa­torna. Az énekesnő az ismert da­lai mellett előadott két vadonatúj szerzeményt: a Stolen Moments és az Unbreakable címűeket, va­lamint világslágerek átdolgozá­sával kedveskedett a közönség­nek. Sztárvendégeket is hívott, többek között a Maroon5 éneke- Alicia Keys (Reuters-felvétel) sét, Adam Levine-t, akivel a The Rolling Stones dalát, a Wild Horses címűt énekelte. „A koncert a zon­gorára épült. Ez az igazi zenei vüágom. A pályám kezdetén esténként kis zongorán játszottam egy lepusztult szálloda halijának sarkában, és miután megszólalt a hangszer, erős kisugárzása lett a helynek” - nyilatkozta az énekesnő. A koncert hanganyaga októberben kerül a boltokba, (mtv, p) HETI 7 ♦ Egy chicagói lemezlovas, Eric “E-Smoove” Miller áruba bo­csátotta Kanye West korai felvé­teleit, ezért a rapper beperelte őt - a dalokat 18 éves korában rögzítette a DJ segítségével, aki azt állítja, szerződése van ezek forgalmazására. ♦ A Coldplay frontembere, Chris Martin elmondta: a kö­vetkező albumuk jóval rocko- sabb hangzást képvisel majd, és nem fog zongorázni rajta. ♦ A Bon Jovi új lemeze Have A Nice Day címmel szeptember 19-én kerül a boltokba, ezzel egy időben megjelenik a zene­kar ’86-os Slippery When Wet című korongja felújított válto­zatban. ♦ Pete Doherty egy zenei fesz­tiválon összeverekedett Johnny Borrell-lel, aki korábbi, The Libertines nevű zenekarának basszusgitárosa volt, ám két héttel a megalakulás után kilé­pett, mivel elege lett a frontem­berből. ♦ Jennifer Lopez korábban azt mondta: retjével, Marc Antho- nyval soha semmilyen zenei pro­dukcióban nem vesz részt, ame­rikai sajtóértesülések szerint most mégis egy közös spanyol nyelvű albumon dolgoznak. ♦ Kate Bush hosszú szünet után november 7-én dupla le­mezt jelentet meg Aerial cím­mel, amelyet két héttel koráb­ban a King Of The Mountain cí­mű dal harangoz be. ♦ Az USA után végre Nagy-Bri- tanniában is sikert sikerre hal­moz a Dave Grohl vezette Foo Fighters - a nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg öt koncertből álló decemberi brit turné új állomásokkal bővül, (p)

Next

/
Thumbnails
Contents