Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-27 / 223. szám, kedd
16 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 27. MŰSORAJÁNLAT A Jade skorpió átka STV 2, 22.55. Amerikai vígjáték. A helyszín a negyvenes évek New Yorkja. Woody Allen ezúttal C. W. Briggs-et, egy biztosítási nyomozót alakít, aki minden biztosítási csalást hiheteden profizmussal leplez le. Ki nem állhatják egymást a cég új, szigorú szervezési szakértőjével, Betty Ann-nel, akit azért vettek fel, hogy modernizálja az üzletmenetet. Egy céges bulin egy mágus a színpadon hipnotizálja mindkettőjüket. Szabad préda RTL Klub, 22.45. Amerikai sci-fi akciófilm. Alex Furlong, a neves autóversenyző a halálos ütközés előtt kirepül a járműjéből, és egyenesen 2009-ben landol. A rémült, kétségbeesett férfi hamarosan Vacendak prédája lesz, aki a fejlett technológiának köszönhetően a versenyző testére pályázik, hogy virtuális örökléthez jusson. Furlong, miközben kétségbeesetten küzd az életéért, felkeresi egykori barátnőjét, a 18 évvel idősebb Julie-t. Az asszony olyan elképesztő magyarázattal szolgál, amelyet Furlong még a legvadabb álmaiban sem képzelt volna. A mohácsi vész Duna TV, 23.10. Ironikus magyar film, sok zenével. Napjainkban és 1526-ban játszódik. A magyarok 1526-ban vesztették el nagyhatalmi ábrándjaikat. Ebben az évben verte szét Szulejmán török szultán Európa egyik legerősebb hadseregét, a magyarokat. A magyarok azóta is nosztalgiával gondolnak a Mohács előtti „aranykorra”. Kapa és Pepe, filmünk két hőse, furcsa, gyerekesen primitív időgép segítségével visszamegy a XVI. századba. Találkoznak Szulejmán szultánnal. Felhő a Gangesz felett TV2, 0.45. Magyar film. András és Juh életük egy elkeseredett pillanatában találkoznak. András, a tehetséges, ám súlyosan drogfüggő programozó úgy dönt, véget vet földi pályafutásának, míg Juli, a kezdő színésznő elhagyta férjét, és ideiglenesen kislányát is, hogy átgondolja addigi életét. A két ember összeköltözik, és bezárkózik András lakásába, ahol a férfi sokadik elvonókúrájába kezd, Juli pedig türelemmel, szeretettel próbálja segítem őt. Az ezt követő hetekben bejárják az emberi lét legmélyebb bugyrait, a félelem, a megalázottság, a testi és lelki szenvedés poklát. A gyógyulás reménye pedig új lehetőségeket jelenthet a két ember életében. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.20 RÁDIÓ PÁTRIA A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének műsora a 927 és az 1017 kHz-en, valamint a 94,6 a 99,7 és a 103,1 MHz-en: 10.10 Turmix (benne hírek, útinform, névnap, évfordulónaptár, valutaárfolyamok, időjárás-jelentés, lapszemle, főzőcske, Krónika-előzetes) 11.00 Kaleidoszkóp, ism. 11.55 Anyanyelvűnk 13.00 Napi krónika 13.30 Hazai tájakon (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Kívánságműsor 15.00 Hírek 15.05 Pulzus. Közben: 16.00 BBC világhlradó, Krónika-előzetes, údnform 17.00 Hírek 17.05 Börze és játék 17.29 Hogyan mondjuk? 17.30 Napi krónika A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMA Pátria rádió, 15.05. Címmondatok a műsorból: Nagycsaládosok találkoztak és ünnepeltek Kolonban; falust turizmus Magyarországon; falusi múzeum Naszvadon; három kiállítás az érsekújvári Thain János Múzeumban; Madách-napok Alsósztre- gován. A szerkesztő Tóth Erika. KOSSUTH 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Törökországi levelek 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök...“ 17.05 Világóra plusz 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.00 Szülőföldünk 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 20.35 Rádiószínház 21.05 Mesélő krónikák 21.35 A King’s Singers együttes népzenei feldolgozásaiból 21.55 Gyöngyszemek 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.04 A brit musical lovagja - Sir Iloyd Webber 0.10 Éjszaka PETŐFI 9.00 Délelőtt 9.20 Stúdióbeszélgetés 10.10 A vélemény szabad... 10.52 Apró- cseprő 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz plusz 11.15 Müzli 11.38 Zöld jelzés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Terep járó 16.01 Múzeum körút 16.30 Gordiusz-játék-tér 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Zsinagóga 19.04 Sportpercek 19.15 Promenád 20.00 Leporoló 21.04 Irodalmi-Élet-Képek 22.00 Egy férfi, egy nő 23.15 Tradicionális jazz 0.10 Éjszaka KÁRPÁTI KRÓNIKA Mucsi Zoltán Charlize Theron TV-MŰSOROK mtv 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00Nap-kelte 9.00 Több mint doktor. Olasz tévé- filmsor., 17. 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 12.01 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran. Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 13.30 Unser Bildschirm. Német nyelvű nemzetiségi magazin 14.00 Bűvölet III. Olasz tévéfilmsor., 54. 15.00 Kalandos nyár. Fr. sorozat 15.54 József Attila 100 16.00 Híradó 16.05 Katolikus krónika 16.35 TS - Birkózó-vb 17.30 Híradó 17.38 Körzeti híradók 17.50 A NAGY Vita. Talkshow 18.35 Esti mese 18.55 Szomszédok 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.00 Híradó 6.30 Reggeli magazin 8.50 Telefonos játék 9.30 A vadóc. Ven. sorozat, 46/47-48. 11.00 District. Am. krimisorozat, 64. 12.05 A Forsyte Saga. Brit-am. sor., 13. 13.05 Riporterek. Időszerű publicisztika 13.35 S.O.S.- Válogatás 13.50 Áll az alku! Szórakoztató játék 14.40 Édes, dundi Valentina. Ven. sor.17. 15.40 Telefonos játék 16.15 A vadóc. Ven. sorozat, 46/49-50. 17.55 Kaméleon. Am. sci-fi sor., 86/16. 18.45 Villám 19.30 Híradó, sporthírek 20.05 Drišľák-show 21.00 S.O.S. Szórakoztató műsor 21.35 Dr. House. Am. sorozat, 21/3. 22.25 Rébusz. Brit sor., 4/4. 0.05 Telefonos játék 1.05 Rejtélyek, csodák és varázslatok. Amerikai dók. sorozat, 52. 1.30 Kaméleon. Am. sor., 86/16. (ism.) 2.15 A Forsyte Saga. Brit sor., 13/13. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.45 Élő körkép 8.15 Híradó 8.35 Hírek magyar nyelven 8.40 Hírek a régiókból 9.05 ČT-híradó 9.30 Az amerikai film. Dokumentumsorozat, 10/10. (ism.) 10.30 Hivatásosak. Honvéd, magazin 10.50 Körzeti magazinok 12.10 Hírek és kommentárok 10.40 Körzeti magazinok 12.00 Hírek és kommentárok 12.20 Éló körkép 12.40 Tengerentúli legendák. Francia természetfilm-sorozat, 13/3. 13.05 Magyar magazin 13.30 Fejlődés. A fajok meghatározása. Amerikai dók. sorozat, 8/4. (ism.) 14.30 Metró 15.30 Magazin a repülésről (ism.) 15.55 Duna Díj. A varázsló. Dók. film 16.30 Nemzetiségi magazin 17.00 Körzeti magazinok 18.20 Hírek a régiókból 18.45 Esti mese 18.55 City Folk. Dublin. Dók. sor., 13/4. 19.20 Hírek magyar nyelven 19.30 Híradó 19.55 Testmagazin 20.05 Politikai gyilkosságok. Halál Memphisben. M. L. King rejtélyes gyilkossága. Fr. dók. sorozat, 8/4. 21.00 TiposBingó 21.30 Hírek és kommentárok 21.55 Bizalmas szférák. Vitaműsor 22.55 A Jade skorpió átka. Am. vígjáték m2 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00Nap-kelte 9.00-16.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Nap nyugta 18.30 TS - Birkózó-vb 19.50 Esti mese 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.30 Fümidó. Gyökerek - Bartók Béla (1881-1945). Dók. film, 3/1. 21.35 Kultúrház 22.05 Csendes érintés. Lengy.-ang.-dán-svéd film 23.40 Záróra 0.25 József Attila 100 ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK TV2 6.00 Laktérítő. Otthonteremtő magazinműsor 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka. ATV2 reggeli magazinműsora 9.05 Szóda. Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.20 Salome. Mexikói sor., 70. 12.20 Játékidő. Telefonos vetélkedő 13.15 Szárnyaló szívek. Am. film. . Janice-t gyűlölik kihívó öltözködéséért és furcsállják, hogy egyedül neveli két kisfiát. A nagyobbik fiúról, az autistá Tonyról véletlenül kiderül, hogy született zongorazseni. 15.15 A szerelem ösvényei. 188. 15.45 Anita, a bűbájos bajkeverő Kolumbiai sor., 47. 16.25 Monk - Flúgos nyomozó Am. sorozat., 27. 17.25 Hetedik mennyország Am. sorozat., 22. 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban. 152. 19.30 Aktív. A TV2 magazinja DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Gazdakör 5.50 Reggeli muzsika 5.55 Reggel - Hétfőtől péntekig 8.30 Hungarorama 8.35 Cimbora (ism.) 9.05 Tizenkét olasz város, tizenkét olasz filmrendező 9.15 Nyitva éjjel-nappal. Ang. sor., 3. 9.45 Bűvölet VI. Ol. sor., 6. 10.45 Világunk (ism.) 11.45 Híradó, sport 12.05 Gazdakör (ism.) 12.25 Magyarország kincsei 12.30 Talentum (ism.) 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Világpolitika (ism.) 14.40 Navigátor (ism.) 15.05 Etűdök építészetre 15.35 A holnap vüága, 69. 16.00 Műhelymunka 16.30 Horgászmagazin 17.00 Világunk 18.00 Híradó, sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet VI. Ol. sor., 7. 20.00 Csodálatos vadállatok. Magy. tévéjáték 20.55 Ecseri lakodalmas. Magy. film 21.15 Cigánytánc. Magy. zenés film 21.30 Híradó, sport 21.50 Közbeszéd 22.10 Mindentudás Egyeteme 23.10 A mohácsi vész. Magy. film 0.35 Mindennapi rémtörténet 0.50 Mese JOJ 6.30 Híradó 7.30 Soňa-talkshow 8.20 Családi valóságshow 8.45 Családi kötelék. Cseh sor., 109. 9.45 Derrick. Német krimi 10.50 A féltékenység lángja. Mexikói sorozat 2. 11.35 Cserepek (ism.) 12.05 Kiválasztottak. Valóságshow 13.00 Hívjon és nyerjen! 14.00 A renegát. Am. filmsorozat, 22/7. 14.50 Nikita, a bérgyilkos. Am.sor., 16. 15.40 Soňa-talkshow 16.35 Lipcsei különleges egység. Német krimisorozat, 24. 17.30 Mindent vagy semmit! 18.10 Vetélkedő 18.50 Turbó csapat. Am. sorozat, 12. 19.20 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó 20.00 Kiválasztottak. Valóságshow 20.45 Fc Barcelona-Udine Calcio Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22.50 Kiválasztottak éjszakája. Valóságshow 23.35 Bajnokok Ligája - összefoglaló 0.40 Halála hídon. Amerikai thriller ■■1 čt 1 :#ÉÜÉÉMi 5.59 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 8.30 Varázslatos óvoda (ism.) 9.30 A rekordok hihetetlen világa (ism.) 10.05 Jó negyed. Cseh tévésorozat (ism.) 11.00 Repülő Čestmír. Cseh vígjátéksorozat, 6/4. 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.30 Divatmagazin 14.05 Ne tétovázz, forgass! 14.35 Bűvölet V. Olasz sorozat, 52/34. 15.30 A Simpson család, 13/7. RTL KLUB 6.00 Ármány és szenvedély, 342. 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 TopShop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 Játék! Játék! Játék! 13.20 Mozimatiné: Kutyám, Skip. Amerikai kalandfilm. Javában dúl a 2. világháború, és ez Yazoo lakóinak hangulatára is rányomja a bélyegét. A 8 éves Willie nehezen illeszkedik be a közösségbe. Ezen a helyzeten új barátja, Skip képes csak változtatni. 15.05 Disney-rajzfilmsorozat. Gumimacik 15.30 Csacska angyal. Argentin sorozat, 165. 16.35 Balázs - A szembesítőshow 17.30 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! 15.50 Mit tehetek önmagamért? 16.05 Varázslatos óvoda 16.35 Oliver Beene II. Amerikai sorozat, 14/12. 17.00 Horgászmagazin 17.30 Vetélkedő 17.55 Időjárás-jelentés 18.00 Vecsernye 18.30 Fekete bárányok 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Banánhalacskák. Talkshow 20.30 Postaláda. Békítóshow 21.30 Híres emberek történetei: Oldrich Lipský 22.30 Hírek, sporthírek 23.20 Expo-képeslap 23.30 Hisz a sajtónak? 0.00 Narancs ČT2 7.50 Panoráma 8.35 Mit tehetek önmagamért? 8.40 Diagnózis 9.00 Jó reggelt a Cseh televízióval 11.30 Vetélkedő 12.00 Európai híradó 12.25 Gazdit keresünk 13.00 Mesecsomag 14.50 Teleobjektív 15.20 Akár az ön gyereke is lehetne 15.35 A vadon birodalma 16.00 Euro az iskolába!, 5/1. 16.15 Család és iskola 16.30 Tudományos magazin 17.00 Vita a természetről 17.35 Ne add fel! Ökológiai magazin 18.00 Zenei magazin 18.30 Igenis, miniszterelnök úr! Brit sorozat, 16/5. 19.00 Hírek 19.05 Motorosok magazinja 19.45 GÉN - A cseh elit galériája. Eliška Wagnerová 20.00 Az uszodában 20.25 FC Thun-AC Sparta Praha Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 21.20 Az ombudsman válaszol 23.40 Hyde Park. Vitaműsor HALLMARK 6.00 Ritkaságok régi boltja. Am. fűm, 2/2. 7.45 Családi kötelék. Am. filmdráma 9.30 Haverok. Amerikai vígjáték 11.15 A sátán kutyája. Kan. bűn. film 13.00 Ritkaságok régi boltja. Amerikai film, 2/2. 14.45 Családi kötelék. Am. filmdráma 16.30 Haverok. Amerikai vígjáték 18.15 Gyilkosság Hollywoodban. Amerikai bűnügyi film 20.00 McLeod lányai IV. Auszt. sor., 25. 21.00 JAG - Becsületbeli ügyek II. Amerikai krimisorozat, 22/13. 22.00 Jog és rend IV. Am. sorozat, 22/5. 23.00 Oroszlánbarlang - Az incidens. Amerikai filmdráma 0.45 JAG - Becsületbeli ügyek II. Amerikai krimisorozat, 22/14. NOVA 5.59 Reggeli a NOVA-val 8.35 Stefanie V. Német sorozat, 4. 9.30 A felügyelőnő. Fr. sorozat. 4. 11.35 Főzőcske Jamie Olivérrel II., 26/11. 12.05 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai sorozat, 17. 13.00 Anasztázia. Or.-am. sorozat, 83. 14.00 Sebzett szívek. Mex. sor., 54. 14.55 Nyomtalanul. Am. sorozat, 17. 15.50 Vetélkedő 16.30 Mindent vagy semmit! MARKÍZA 5.30 Híradó 6.00 Telereggel 8.30 Szegény Nasztya. Or. sorozat, 127/98. 9.25 Tv-shop 9.50 Jamie Ohver fózőiskolája I. 52/27. 10.20 Deres. Szórakoztató műsor (ism.) 11.20 Roseanne VIII. Am. sor., 11. 11.50 Superman III. Am. sor., 22. 12.45 Yago. Arg. sorozat, 161/83 13.45 8 egyszerű szabály I. Amerikai sorozat, 28/13. 14.15 A kiválasztott - Az amerikai látnok IV. Amerikai sorozat, 22/16. 15.10 Otthona Markízával. Talkshow 16.00 Big Brother. Valóságshow 16.25 Kísértés. Vetélkedő 16.55 Gitanas. Mexikói sorozat, 62/12-13. 18.50 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó 19.45 Big Brother. Valóságshow 17.00 Hírek 17.10 Cobra 11 - II. Ném. sorozat, 9. 18.15 M.A.S.H. Amerikai sorozat, 186. 18.45 Az utca. Cseh sorozat, 17. 19.30 Híradó 20.00 Rendelés a rózsakertben. Tévésorozat, 34/7. 21.10 Big Brother. Élő közvetítés 22.55 Nyitott szemmel 23.00 Big Brother.Valóságshow 23.35 Törvény és rend II. Am. sor., 21/4. 0.25 Szex és hazugság barátok között. Francia erotikus film 2.00 Visszatérés az Édenbe II. Ausztrál sorozat, 13. HBO 6.00 Furmányos Filip. Cseh vígjáték 7.45 A magányos lovas. Am. western 9.20 Egy házasság meglepetései. Amerikai vígjáték 10.55 Jolly Roger. Dán film 12.30 Eltávozás. Francia háborús film 15.20 Pénzeszsák. Kan.-ném.-brit filmdráma 17.15 Furmányos Füip. Cseh vígjáték 19.00 57. Emmy Awards 2005 21.00 Nyugodj békében IV. Am. sorozat 22.00 Deadwood 12/4. Am. sorozat 23.00 Gigli - Gengszter románc. Amerikai filmdráma 1.00 Kill Bill. Amerikai akcióthriller 2.50 Variációk az életre. Brazil vígjáték 4.25 Jackass: A vadbarmok támadása. Amerikai vígjáték ORF 1 11.45 Gyerekeknek 14.35 Kaliforniába jöttem 14.55 A Simpson család 15.20 Mizújs, fater? 15.50 Adadus 16.15 Hetedik mennyország 16.55 Dawson és a haverok 17.45 Bűbájos boszorkák 18.30 Malcolm 19.00 A Simpson család 19.30 Híradó 20.10 A dunai rendőrőrs. Krimisor. 21.15 A tölzi kopó. Krimisor. 22.50 Bajnokok Ligája labdarúgó-mér- •kózés iP—B PRO 7 13.00 s.a.m. 14.00 Mi egy család vagyunk! 14.30 Csináld magad! 15.00 A vallomás - Ma mindent elmondok 16.00 A végzős osztály 2006 16.30 Barátok - Az élet megy tovább 17.00 Bulvármagazin 18.00 A Simpson család 18.30 18 - egyedül a lányok között 18.55 A csapat 19.25 Galileo 20.15 Szex és new York. Am. sor. 20.45 Jó barátok 21.20 Született feleségek 22.20 Totáltévé 23.20 Gazdasági magazin EUROSPORT 8.30 Olimpiai játékok 9.00 Labdarúgás (ism.) 13.00 Sportvilág (ism.) 13.30 Labdarúgás (ism.) 19.00 Birkózás 20.00 Ökölvívás (ism.) 23.00 Sportvilág (ism.) 23.30 Eurosport-híradó • 23.45 Freestyle motokrossz (ism.) i 20.05 Életképek 20.40 Filmdalok. Összeállítás 21.05 Doktor Nagyfónök. Fr. sor., 5. 22.00 Kedd este 22.30 Kultúrház 22.40 Panoráma 23.30 Híradó 23.40 TS - Birkózó-vb. Összefoglaló 20.05 Multimilhomos. Kvízshow 21.00 A frontvonal mögött. Am. film 22.40 Nyomtalanul. Amerikai filmsorozat., 33. 23.40 Jó estét, Magyarország! 0.15 Propaganda 0.45 Felhő a Gangesz felett Magy. film 20.20 Barátok közt, 3090-3091. 20.55 Gyilkos fullánk. Amerikai katasztrófafilm 22.45 Szabad préda. Am. sci-fi akciófilm 0.50 Találkozások-este 1.10 Halálos hivatás. Am. film 2.40 Fókusz (ism.) 20.35 Cobra 11 -VIII. Német akciófilmsorozat, 14/2. 21.35 Heti hetes. Vidám talkshow 22.25 Big Brother. Valóságshow 23.20 Mesék a Kriptából. Am. film 1.00 Törvény és rend IV. Am. sor. 1.45 Városi szextörténetek. Am. erotikus sorozat