Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-26 / 222. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 26. RÖVIDEN Egyelőre nem nyilatkozik a kormányfő Pozsony. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök egyelőre nem kommentálja Ivan Gašparovič államfő felvetését, hogy Jirko Malchárek, a Lintner-féle platform jelöltje helyett továbbra is Ivan Miklós pénzügyminiszter vezesse a gazdasági tárcát. „Csak akkor foglalok állást, ha ezt személyesen közli velem” - mondta Dzurinda. (SITA) Számvevőszék kontra kormányhivatal Pozsony. Törvényellenesen külső embereket szerződtetett a kormányhivatal olyan munkákra, amelyeket alkalmazottakkal is elvégeztethetett volna - állítja a számvevőszék. Ellenőrzése szerint a hivatal nem a költségvetési szabályozókról szóló törvény szerint járt, amikor egyes tanácsadó cégeknek összesen mintegy kétmillió koronát fizetett ki. A kormányhivatal sajtóosztálya szerint specifikus munkákról van szó, amelyeket nem tudtak volna alkalmazottakkal ellátni. A számvevőszék szerint további 8,6 millió koronát is szabálysértő módon használtak fel. (SITA) Segítség az erdélyi árvízkárosultaknak Pozsony. A pozsonypüspöki cserkészcsapat gyűjtést szervez az árvízkárosultak megsegítésére ma és holnap 12 és 16 óra között a helyi alapiskolában, valamint a Duna utcai magyar oktatási intézményben. Aki nem tud személyesen megjelenni, elküldheti adományát a következő bankszámlára: Zväz skautov maď. ná-. rodnosti, č. b. ú.: 26697004009/110, variabilný symbol: 225. - Tatra Banka a. s. A károsultak nevében köszönetét mondunk a jótékony adományokért, (ú) Glonéáková-Golev is ELDR-alelnök lett Pozsony. Az Európai Liberális Demokrata és Reform Párt (ELDR) szombaton zárult kétnapos tanácskozásán az Új Polgári Szövetség politikusát, Kátarína Glončáková-Golevet választotta meg egyik alelnökévé. Az Európai Parlament harmadik legerősebb tömörülésének elnöki posztját a küldöttek szavazatai alapján a belga Annemie Neyts-Uyttebroeck, a Flamad Liberálisok és Demokraták képviselője foglalhatta el. (t) A kereszténydemokraták a kormánykoalíciós válságról Még mindig előbbre hoznák Dzurinda és Fico a televíziós szereplést követően saját magát kommentálja (SITA felvételek) Fogadással ért véget a kormányfő és a Smer-elnök tegnapi nyilvános televíziós vitája Dzurinda: Fico Gottwald ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Továbbra is az előrehozott választások jelentik a legjobb kiutat a kormánykoalíció jelenlegi válságából - véli Pavol Hrušovský kereszténydemokrata pártelnök. „Sajnáljuk, hogy két koalíciós partnerünk (az MKP és az SDKÚ - a szerk. megj.) elutasítja ezt a felelősségteljes megoldást” - nyilatkozta a KDH első embere a párt országos tanácsának szombati ülését követően. Hangsúlyozta, keresik az alkotmányos lehetőségét annak, hogy a kedvezőtlen helyzeten javíthassanak. Szerinte több ilyen eszköz is van, ám nem volt hajlandó elárulni, konkrétan mire gondol. „A KDH nem sérti meg a koalíciós szerződést, de ha akad olyan megoldás, ami az álÚJ SZÓ-ELEMZÉS Pozsony. A lakosság 46,1 százaléka szerint legkésőbb 2006 márciusáig előrehozott választásokat kellene tartani Szlovákiában - derül ki abból a felmérésből, amelyet kiadónk megbízásából a Markant közvélemény-kutató ügynökség végzett. A háromszáz megkérdezett 23,6 százaléka a jövő év szeptemberében járulna az urnákhoz. A magyar válaszadók 67,4 százaléka márciusig halogatná a választásokat (a szlovákoknál 45,4 százaVÁLASZTÁS 2006 Mikor voksolna? Legkésőbb márciusban Júniusban Szeptemberben Nem tudja lampolgárok számára jobb lenne, és ez a koalíciós szerződés felmondását és a koalícióból való kilépést jelentené, a KDH kész ilyen lépés megtételére” - mondta Hrušovský. Elfogadta az országos tanácsa azt az indítványt, hogy minden párttisztségéből függesszék fel a korrupcióval vádolt récsei polgármestert, Pavol Bieliket, a keresztény- demokraták pozsonyi kerületi elnökét. A speciális bíróság Ba- zinban holnap kezdi meg a főtárgyalást Bielik ügyében. Ellene és feltételezett tettestársa, Jaroslav Š. ellen azért indult eljárás, mert egy lakásfelújítási ügyben ötmillió koronáért előnyt, intézkedést ígért egy cégnek. Az összeget ugyan nem vette át, de kérte, ami jogi szempontból ugyanolyan megítélés alá esik. (s, t) lék ez az arány), 12,7 százalék júniusban szavazna, a maradék egyötöd pedig ősszel. Nem vár azonban javulást 61,2 százalék; ebben csak 18,7 százalék bízik, a helyzet rosszabbodásától tart 13,5 százalékunk - legalábbis a viszonylag szűk minta szerint. A szavazásra jogosultak 60 százaléka szerint a következő választások után sem javul az ország politikai helyzete; erről csak a válaszadók egyötöde van meggyőződve, 8,7 százaléka egyenest romlást vár. Majdnem minden tizedik megkérdezett nem tudta vagy nem akarta megítélni, mit hoz egy újabb választás. Meglepően magas, 44,6 százalék azok aránya, aki semmit sem hallottak a parlamenti munka ellenzéki megakadályozásáról. Az obstrukcióval 39 százalék nem értett egyet (a magyaroknál 59,3 százalék), 16,4 százaléknyian azonban támogatták azt. (ú) Pozsony. Mikuláš Dzurinda kormányfő Klement Gott- waldhoz, az 1948-as kommunista puccs irányítójához hasonlította Robert Ficót, a Smer elnökét. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Olyan a retorikád, mint Klement Gottwaldé, csak ő Moszkvában tanult, te pedig Fehéroroszországba jársz” - utalt a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő dmű műsorában Mikuláš Dzurinda arra, hogy Robert Fico részt vett azon a fogadáson, melyet a fehérorosz nagykövetség szervezett az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A kormányfő szerint ez egyértelműen a Lukasenko-rezsim támogatása volt Fico részéről. A Smer elnöke továbbra is állítja, hogy a koalíció fizet a korábban ellenzéki képviselőknek a parlamenti támogatásért. Szerinte a kormány megrendelésekkel fizet, példának ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem fogja tovább blokkolni a parlamentet a HZDS - mondta Viliam Veteška, a mozgalom alelnöke a Joj televízió tegnap déli vitaműsorában. A törvényhozásban kialakult állapotokért a kormánykoalíciót tette felelőssé. „A kormány provokálta ki ezt a nem stabil helyzetet. Ha a koalíciót standard pártok alkotnák, a honatyák nem ugrálnának egyik helyről a másikra” - jegyezte meg. Vitapartnere, Bugár Béla erre azt válaszolta: a politika piszkos, s a parlamentben már korábban is történtek disznóságok. Az MKP elnöke továbbra is az előrehozott választásokat tartaná a legjobb megoldásnak, ám a magyar párt a koalíciós partnerek miatt nem akarta Jozef Elsnert hozta fel, aki a HZDS színeiben jutott be a parlamentbe. „Cége negyvenmillió koronás megrendelést kapott a közlekedési minisztériumtól” - állítja a Smer elnöke. További példának Miroslav Abelovský és Ján Drgonec esetét említette; mindketten több tízmü- liós jutalékot kapnak azoktól a földtulajdonosoktól, akiknek a kormány kiegészíti a KIA autógyár számára korábban felvásárolt földek árát. A kormányfő továbbra is állítja, hogy az ellenzékiek meggyőződésből támogatják a kormányt, a Fico által felhozott példák semmit sem bizonyítanak. „Ha törvénysértés történt, tegyen feljelentést” - tanácsolta Dzurinda Fi- cónak. A Smer vezetője szerint azonban a leggyanúsabb a két volt HZDS-es képviselő, Eduard Ko- lesár és Karol Džupa átpártolása. A kormányfő állítja, nem találkozott a két képviselővel, csak Ľubomír Lintner tárgyalt velük. A Smer továbbra is az előrehozott választásokban látja az egyetbenyújtani ezzel kapcsolatos al- kotmánytörvény-tervezét. Cáfolta, hogy a miniszterelnök bármivel is megfenyegette volna, s ennek hatására hátrált meg. „A jelenlegi erőviszonyoknak nem örülünk, állandóan készenlétben kell állnunk. Egy honatyát már nem engedtünk el orvosi vizsgálatra, de meddig tartható ez így?” - nehezményezte Bugár. Hozzátette: ha bebizonyosodna, hogy a koalíciót támogató len esélyt a politikai rendszer stabilizálására. „Van esély a szükséges alkotmánytörvény elfogadására” - véli az ellenzéki párt vezetője. Szerinte a koalíció már csak a privatizáció befejezése miatt akar tovább kormányozni. „Az utóbbi hét évben a két Dzurinda-kormány mintegy 350 milliárd korona értékben adott el állami vagyont. Mi ennek a hozadéka az állampolgár számára?” - kérdezte a kormányfőtől Fico. Dzurinda szerint ez volt az ország egészséges fejlődésének az ára. Szerinte Fico csak tízért ellenzi a privatizáció folytatását, hogy hatalomra kerülése után állami vállalatok megrendeléseivel fizethesse ki pártja támogatóit. A műsor végén Mikuláš Dzurinda fogadást ajánlott Robert Ficónak: a kormányfő szerint az utóbbi hét évben nőn, Fico szerint azonban csökkent a reálbérek értéke. A kamerák előtt egyikük sem árulta el, miben fogadtak. A műsor után Dzurinda azt mondta, „a tét a közvélemény”. (lpj, s) képviselőket lefizették, az MKP vállalná a koalíció szétverésével járó felelősséget. Veteška visszautasította, hogy Eduard Kolesár és Karol Džupa az SDKÚ és a HZDS megállapodása alapján igazolt át a koalícióhoz. Nem zárta ki azonban, hogy a háttérben érdekcsoportok állnak, melyek így akatják elérni céljukat. Szerinte a parlamentben „nagyon sötét erők tevékenykednek”. (sz. a.) Iskolai kosztosok Menza helyett étterembe? Pozsony. Egyre kevesebb tanuló étkezik az iskolai menzákon. Két éve számuk még meghaladta a félmilliót, tavaly már csak alig érte el a 470 ezret. A kosztosok számának csökkenése részben a dráguló ebédjegyekkel, részben az iskolai büfék nyújtotta étkezési lehetőségekkel és az ételautomaták elterjedésével magyarázható. Számos diák pusztán a menza hiánya miatt kénytelen nap mint nap büfés koszttal vagy otthonról hozott elemózsiával beérni. Az elmúlt három évben 4665-ről 4536-ra csökkent az iskolai étkezdék száma. A tapasztalatok szerint az óvodások körülbelül 98%-a, az alapiskolásoknak csak a fele, a középiskolás diákoknak pedig csak az egyhar- mada igényli a menzai kosztot. Szigeti László, az oktatási tárca államtitkára lapunknak elmondta, az államot nem kötelezi semmilyen jogszabály, hogy étkezési lehetőséget biztosítson a diákoknak. A kormány gondolkodása e tekintetben kimerül abban, hogy kosztoson- ként húsz koronával hozzájárul az ebédjegy árához. Az iskoláknak mindemellett érdekükben áll, hogy menzát működtessenek, ezzel is eredményesebbek lehetnek a gyermekekért folytatott küzdelemben. Ha nincs rá mód, az iskola elvileg egy éttermet is megbízhat a diákok étkeztetésével. Egyedüli feltétel - fűzte hozzá Szigeti -, hogy az érintett vendéglátó-ipari egységben ügyeljenek a megfelelő, élelmiszerhigiéniai és egészségvédelmi előírásokra, s biztosítottak legyenek a higiénikus körülmények. Az iskolák és az éttermek együttműködése azonban adott esetben a korrupció melegágyát is képezheti, (érvé) Ma mérik fel a károkat Másfél milliárd és apró ügyek Pozsony. Lezárult a pénzügyminisztériumi könyvvizsgálat a Kis- és Középvállalkozásokat Támogató Ügynökségnél, ám azon kívül, hogy a kassai Cassovia BIC Kft. számlájára gyanús körülmények között utaltak át több mint másfél milliárd koronát, csak apró hiányosságokra bukkantak. Az ügynökség igazgatóját a botrány kirobbanása után szinte azonnal menesztette az igazgatótanács, s vele további négy alkalmazott is távozott. Az új igazgató rendetlenséget és szándékosan átformátumozott számítógépeket talált, így bizonyos adatokhoz képtelen volt hozzáférni. Bizonyos információkat sikerült megmenteni, ám azt, hogy a végleg elveszett dokumentumok mennyire voltak fontosak, még nem tudni. Az üggyel az intézmény felügyelőtanácsa is foglalkozott, s a vizsgálat eredményeit ma vitatja meg az igazgatótanács. „Megtárgyaljuk az ügynökség jelenlegi helyzetéről szóló jelentést, s talán az is nyilvánvalóvá válik, mekkora károk keletkeztek. Elemezni fogjuk, hogy az eltűnt adatok olyannyira fontosak-e, hogy hiányuk akár anyagi kárt vagy egyéb kockázatot is jelenthet-e, s ha igen, ki kell-e szabni valakivel szemben valamilyen büntetést. Nem világos, hogy a számítógép, melyből az információk eltűntek, teljesen tönkrement-e” - magyarázta érdeklődésünkre Pomothy László, az igazgatótanács elnöke. Nem kizárt, a kitörölt adatok bizonyítékul szolgálhatnának arra, hogy az előző vezetés a közbeszerzési törvényt megsértve valósította meg a pályázatot, (sz-a) Viliam Veteška nyomozni fog Pozsony. Ami Kolesár és Džupa ügyét illeti, Veteška néhány perccel később ugyanezt elismételte a Markíza televízióban is. A Testre szabva című műsorban hozzátette: nyomozni fog, s ha megtudja, honnan fúj a szél, idejében tájékoztatja a nyilvánosságot. Szerinte Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke sem tudott a két képviselő távozásáról. „Ilyen hülyeséget nem követett volna el” - jegyezte meg. (SITA) Lakossági felmérés az előrehozott választásokról Márciusban szavaznának Arány 46,1% 8,2% 23,6% 22,2% A MŰSOR UTÁN MONDTAK ♦ Fico várta, hogy lekommunis- tázza Dzurinda. „Úgy, mint 1998- ban, amikor az ellenségkeresésre építette a kampányt, most is arra törekszik, hogy új ellenséget rajzoljon. Ma a Smer az. Csak kissé más formában, mert a párt nincs elszigetelve, mint annak idején a HZDS volt, és semmilyen privatizálási botrány sincs a háta mögött. Fel kell készülnünk a hasonló sértegetésekre” - jegyezte meg a Smer elnöke. ♦ Dzurinda: A kormányfő úgy gondolja, többé-kevésbé mindent megmondott ellenfelének a kamerák előtt. Szemére veti azonban, hogy ez alkalommal sem hallotta a szájából, mit kínál a lakosságnak a szociális szférában, a bel- vagy a külpolitikában. „Ma sem mondott semmi újat Csak destruált, primitív módon kritizált, alaptalanul vádaskodott, de semmi konkrétum” - értékelte a vitát a kormányfő. Miért tegeződtek? Jóllehet, nagy politikai riválisoknak számítanak, a vitaműsorban tegezték egymást. ♦ Dzurinda: Miért magáztam volna, hiszen 1991 óta a politikában vagyunk és tegeződünk.” Szerinte semmi sem indokolta, hogy alakoskodjon. ♦ Fico: „Vártam, hogyan szólít meg.” A Smer elnöke szerint Dzurinda megtartotta az alapvető illemszabályokat. (SITA) Bugár: a politika piszkos, s a parlamentben már eddig is történtek disznóságok Nem fenyegetésre hátráltak meg