Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-21 / 218. szám, szerda
4 Régió ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 21. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megfújta a rezet Ólubló (Stará Ľubovňa). Több mint 130 kiló réznek kelt lába a-város egyik fémfelvásárló telepéről. Az ismeretlen tolvaj átmászott a kerítésen és kifosztotta a raktárát. A kár 9 ezer korona. (TASR) Betörők jártak a vendéglőben Szénavár (Senohrad). Több mint 150 ezer koronás kárt okozott az a betörő, aki kifosztott egy vendéglőt a Korponai járásban található községben. Az ismeretlen tettes némi alkoholon és cigarettán kívül nagy mennyiségű készpénzt és egy műholdas adó-vevőt is magával vitt. Az illető álkulccsal nyitotta ki a pénztárgépet, melyből 40 ezer koronát, egy nyerőgépből pedig további 16 ezer koronát vitt el. (SITA) Kifosztották a fogadóirodát Kassa. Ismeretien elkövetők elloptak egy páncélszekrényt egy fogadóirodából. A tettesek kifeszítették a bejárati ajtót, majd távoztak a több mint 90 kilogrammos zsákmánnyal. A széfben összesen 34 000 korona volt. (TASR) Kirabolták a fürdőszobát is Kassa. Ismeretien elkövetők betörtek egy lakótelepi lakásba, elvittek 170 000 korona készpénzt, több arany ékszert, két dvd-lejátszót, egy videót és egy hifi-tornyot. A rablók alaposságát jelzi, hogy nem feledkeztek meg a borotválkozó készletről és a női pipereholmikról sem. A kár összértéke körülbelül 260 000 korona. A rendőrség megkezdte a nyomozást. (SITA) AJÁNLÓ Szeptember 23. (péntek) Királyhelmec - 9.00: a Bodrogközi Kulturális Fesztivál keretében sportdélelőttöt rendeznek, futóverseny, asztalitenisz- és sakkbajnokság is lesz. 10.00: a városi művelődési központban a felsőzsol- cai, a kisvárdai és a helyi művészeti alapiskola diákjai lépnek fel. 10.00: a városi hivatal épületében borversenyt rendeznek. 14.00: a kultúrház- ban Terebesi Gyulának, Farkas Ágnesnek, valamint a Ticce Bodrogközi és Ung- vidéki Alkotók Társaságának a kiállítását nyitják meg. 16.00: ugyanitt Királyhelmec testvér- városai mutatkoznak be, fellép a felsőzsolcai férfi népdalkórus, a ferencvárosi Berger Gyula és Barátai Táncszínház, a kisvárdai Mistrál mazsorett- csoport, a rakovníki Hradní duo és a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum Digitális Régizene Együttese. 16.00: a MiUeniumi téren a Radar, a Kisbót és a Hivatalnok zenekar ad koncertet. 18.00: a városi művelődési központ kistermében Zsolcsák Miklós és Kelemen Erzsébet kiállítását nyitják meg. 19.00: a nagyteremben a csehországi Hradní duo koncertezik. Geczo) A határátkelőhöz vezető mintegy 350 méternyi út községi tulajdonban van, így azt a helyi önkormányzat -felújítás címén - bármikor lezárathatja (Szabó Bernadett felvételei) Barati Atdla, Pácin polgármestere radikális lépésekre szánta el magát Éhségsztrájk, határlezárás Pácin/Nagykövesd. Október 1-jén éhségsztrájkba kezd és lezárja a helyi magyar-szlovák határátkelőt Barati Attila, Pácin polgármestere, ha a jövő évi magyarországi költség- vetésben nem lesz elég pénz a Vásárhelyi-terv által érintett bodrogközi települések infrastruktúrájának fejlesztésére. LECZO ZOLTÁN Barati Attila lapunknak elmondta, a 2004/67-es törvény értelmében a következő években a Tisza- völgyben összesen 11 vésztározó épül majd, a 2004-2007 közötti időszakban megvalósuló munkálatok összköltsége mintegy 130 milliárd forint lesz. Ebből az összegből az árapasztó-tározó rendszer építésére 50 milliárd forintot, a nagyvízi meder rendezésére 15 milliár- dot, a vidékfejlesztésre és a tájgazdálkodásra 30 milliárdot, valamint az érintett 55 település infrastruktúrájának fejlesztésre 35 milliárd forintot kellene fordítani. A törvény azt is kimondja, hogy a tározók építésének megkezdése nem „Az átkelő megnyitásáért én is éhségsztrájkot folytattam. Talán nyilvánvaló, hogy a mostani akcióm egyáltalán nem a határon túli magyarok ellen irányul’’- mondta Barafi Attila előzheti meg-az infrastruktúra fejlesztését. 2005. szeptember 15-én a cigánd-tiszakarádi tározó kialakításának munkálatait a hivatalos szervek azonban úgy kezdték meg, hogy a környező települések - Cigánd, Riese, Nagyrozvágy és Pácin - egyikében sem volt semmilyen ezzel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztés. Sőt, a polgármester úgy értesült, hogy a jövő évi magyarországi költségvetésben erre a célra egyetlen fillért sem különítettek el. Az előzetes megállapodás értelmében, mivel az érintett községek - közérdekből - „fokozott és előre nehezen kiszámítható árvíz- védelmi kockázatot vállalnak”, jogosan tarthatnak igényt bizonyos kompenzációra. A településeken meg kellene oldani a belterületi vízrendezést, szükség volna a csatornahálózat kiépítésére, illetve a Cigánd-Pácin, valamint a Nagy- rozvágy-Pácin közötti útszakasz átépítésére is. Barati Attila hangsúlyozta, az éhségsztrájk megkezdésével és a határlezárással nem zsarolni akarja a környezetvédelmi tárcát, hanem ezekkel a radikális lépésekkel mindössze azt szeretné elérni, hogy az említett települések megkapják a jogos jussukat, illetve hogy a hivatalos szervek a hatályos törvényi előírások szeririt járjanak el. A polgármester azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határlezárással nem a szomszédos Nagykövesd lakosainak és a határon túli magyarságnak szeretne gondot okozni. A régióban található szlovákiai és magyarországi települések között nagyon jó a kapcsolat, ám egyelőre nem lát más lehetőséget arra, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a térséget érintő súlyos problémára. A kormánybiztostól várnak megoldást a luníki romák Fűtés nélkül maradhatnak JUHÁSZ KATALIN Kassa. Felemás érzéseket keltett a roma ügyekért felelős kormány- megbízott legutóbbi kassai látogatása. Klára Orgovánová nem túl közkedvelt a hírhedt Luník IX. városrészben, ahol mintegy ötezer roma várja, hogy valaki megoldást találjon gondjaikra. Sokak szerint épp Orgovánová a kompetens személy, ám nem tesz meg mindent a luníki romák helyzetének javítása érdekében. A helyiek egy időben azt nehezményezték, hogy a roma kormánymegbízott nem sűrűn látogatja a keleti régiókat, ezúttal pedig azt rótták fel neki, hogy először a város főpolgármesterénél vizitált, és csak ezután látogatott el a 95 százalékban romák lakta lakótelepre. Ladislav Sana, a kerület roma származású polgármestere hangsúlyozta, Orgovánová jóvoltából idén 430 ezer koronát kaptak a közösségi mosoda üzemeltetésére, a roma rendfenntartók fizetésére pedig 750 ezer korona érkezett, ami ideiglenesen megmentette az egységet a felszámolástól. Megjegyezte azonban, hogy a további működéshez további anyagiakra van szükség, és erre vonatkozóan a luníkiak sem Orgovánovától, sem mástól nem kaptak konkrét ígéretet. A kormánymegbízottat ezúttal főleg a felhalmozott adósságok érdekelték. „Mivel hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ez a kérdés rendkívül időszerű. A hőszolgáltatójelezte, ha a városrész lakói nem rendezik tartozásaikat, könnyen fűtés nélkül maradhatnak. Ráadásul egyesek szerint mintegy száz, mások szerint viszont közel ezer fűtőtest hiányzik a lakásokból, amelyeket a bérlők nagy valószínűség szerint a hulladékfelvásárló helyeken tettek pénzzé” - foglalta össze a Kassán tapasztaltakat Klára Orgovánová, aki elsősorban a helyi önkormányzatot hibáztatja a kialakult helyzetért. Szerinte a városrész vezetése keményebben is felléphetne azok ellen, akik rongálják a közvagyont, illetve képtelenek betartani a békés egymás mellett élés szabályait. Főleg annak fényében, hogy mintegy kétszáz család becsületesen fizeti a rezsiköltséget, azaz joguk van a gáz-, víz- és villanyszolgáltatásra, ám nem fizető szomszédaik miatt nekik is nélkülözniük kell mindezt. A tervek szerint számukra hamarosan szükség- lakásokat építenek, amelyekben folyamatosan lenne melegvíz-, és villanyszolgáltatás, ellentétben a nem fizetők által lakott további 450 lakással. A Lunik IX. városrészben élők eddig összesen mintegy fél milliárd koronányi adósságot halmoztak fel. Több mint hatvan év után végre leszerelték a sorompót a Kis- és a Nagyszelmenc közötti útszakaszról A napokban a határ szlovákiai oldalán is leaszfaltozták az átkelő területét, az ukránok pedig már a munkálatok utolsó szakaszához értek. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a régen várt kishatár hamarosan megnyílik a kettészakított Ung-vidéki települések között (Szabó Bernadett felvétele) A kassai Katarína Nováková négyes ikreknek adott életet szeptember 16-án. A babák - Martin, Zuzka, Bronislav és Jakub - császármetszéssel jöttek a világra. (TASR-felvétel) Megkezdődtek az első államvizsgák Losoncon Szociális munkások lesznek SZÁSZI ZOLTÁN Losonc. Ötvennyolc, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Roma Tanszékén tanuló egyetemi hallgató számára kezdődött meg az államvizsga. A végzősök, akiket szociális munka végzésére képeztek, három évvel ezelőtt kezdték meg tanulmányaikat, a Roma Novohrad Polgári Társulás által kezdeményezett losonci kihelyezett tanszéken. A vizsgákon a diplomamunka-megvédésekre is sor kerül. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Roma Tanszékén három éve 71 diák kezdte meg tanulmányait, alig tizenhármán morzsolódtak le az elmúlt három év alatt. Sajnálatos tény azonban, hogy a le- morzsolódottak között a legnagyobb arányban éppen a legnehezebb szociális helyzetben lévő közösség, az itt élő romák képviselői hagyták abba tanulmányaikat. A losonci képzésre a Nagyrőcei, Rimaszombati, Poltári, Losonci és Nagykürtösi járásból származó, javarészt munka mellett tanuló hallgatók jártak, köztük rendőr, polgármester, nevelő, pedagógus, mérnök is akadt. A sikeresen vizsgázók tovább folytathatják tanulmányaikat Losoncon, a kihelyezett roma tanszéken a magiszteri fokozat megszerzésére lesz a továbbiakban lehetőségük. A nyitrai egyetemen idén szeptemberben ünnepük a roma tanszék fenállásának 15. évfordulóját, a kihelyezett tanszék végzős hallgatói erről az eseményről is megemlékeztek. Egyperces csenddel adóztak a tanszék alapítója, a nemrégiben elhunyt Júüus Táncos emlékének. A Roma Novohrad Polgári Társulás képviselői emléklapot nyújtottak át mindazoknak, akik a kihelyezett tanszék megalakításán dolgoztak.