Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-03 / 204. szám, szombat
ÚJ SZŐ 2005. SZEPTEMBER 3. Szombati vendég 9 Exkluzív interjú Vissy Károllyal: a népszerű időjós a „kőkorszaktól” az informatika térhódításáig követte a szakma változását, és megjárta az Antarktiszt A műanyag napocskától az elektronikus csodákig Ma már akár egy hétre előre is pontosabb időjárás-előrejelzést tudunk készíteni, mint 30 évvel ezelőtt egy napra. Mindezt a fejlődést gyönyörű volt végigvinni. (Képarchívum) Az MTV közkedvelt meteorológusa 52 éve van a pályán, részt vett a televíziós meteorológia születésében és fejlődésében, közben megjárta az Antarktiszt, és elhozta a legjobbaknak járó nemzetközi díjat is. A családtagjai körében a Gyuri névre hallgató Vissy Károly szerdán ünnepelte 70. születésnapját. NÉMETH MAGDOLNA Mikor érintette meg először a meteorológia szépsége? Legelőször a középiskolában. A diósgyőri gimnáziumban érettségiztem. Másodévben a földrajztanárom, dr. Szabó Gyula szervezett egy csillagászati és meteorológiai szakkört, melynek az utolsó másfél évben a diákvezetője voltam. Magával a pályával itt ismerkedtem meg. Szerencsémre sikerült a felvételim az egyetemen. 1953- ban bekerültem a meteorológus szakra, ám annak, hogy ezt elérhettem, két nagyon nagy szerencsére volt a feltétele. Az egyik az, hogy augusztus 30-án születtem. Amikor én kezdtem az iskolát, akkor szeptember 1-je volt a határnap, tehát aki azon a napon vagy később született, az csak egy évvel később kezdhette meg az iskolát. Tehát ha édesanyám, egy picit is lustálkodik, és még két napot vár, akkor én soha nem lehettem volna meteorológus, mert a miénk hosz- szú időre az utolsó évfolyam volt, utána nem volt képzés. Ugyanez megismétlődött édesanyám szorgalmából tizenvalahány évvel később. A háború alatt két és fél évig Németországban voltunk, ahonnan csak ‘47 őszén tértünk vissza, amikor nekem hetedik általánosba kellett volna járnom, de csak a harmadik elemiből volt bizonyítványom. Ezért sikerült elérni, hogy havonta egy-egy osztályra felkészülve „lemagánvizsgázzak”. Mindezt édesanyám tanulta végig velem. Ha csak kicsit is engedékenyebb, és úgy fogja fel „nem baj, ha a gyerek egy évvel később végez”, akkor ugyancsak nem lehettem volna meteorológus, amit így utólag visszanézve igazi tragédiának tartottam volna. Milyen volt akkoriban a képzés? Abban az időben, 1950-57 között négy évfolyam futott le meteorológusként, akkor volt először meteorológusképzés Magyarországon. Korábban más pályákról lettek meteorológusok az emberek, mint fizikusok, földrajzosok, matematikusok. Irányított meteorológusképzés ebben az ötvenes időszakban volt, aztán kb. 10 év szünet után a hatvanas években másodszakként lehetett tanári szakok vagy matematika és fizika mellé felvenni. A hetvenes évek legvégén kezdődött újra a direkt meteorológusoktatás. Az évtizedek során hogyan fejlődött a szakma tudományos és technikai szempontból? Most már, ha az egyetemet is beszámítom, akkor 52 éve vagyok a pályán, sőt ha a diákköri szakkört is, akkor 54 éve. Ez alatt a meteorológia a,.kőkorszakból” az informatika korába ért. Olyan fantasztikus fejlődésen ment át, mint a legtöbb tudomány, ám a meteorológia ezen belül is kitüntetetten. Úgy érzem, mindezt a fejlődést gyönyörű volt végigvinni. Milyen jelentősebb lépések történtek ezen belül? A meteorológián belül, mely egy elég kiteijedt tudományterület, számomra műidig is az időjáráselőrejelzés volt a legérdekesebb. Az előrejelzésben a hatvanas évek végétől napjainkig gyökeres átalakulás ment végbe. 25 évvel ezelőtt egy napra is sokkal bizonytalanabb előrejelzést tudtunk készíteni, mint manapság egy hétre vagy tíz napra. Korábban a meteorológia alapvető eszköze az úgynevezett szakértői módszer volt. Ez azt jelentette, hogy a Föld felületén, és később, a múlt század közepétől a magas légkörben rendszeres méréseket végeztek, ezeket az adatokat felvitték térképekre, a térképeket elemezték, megkeresték a légköri képződményeket - ciklonokat, anticiklonokat -, azután ezen képződmények mozgását, az egymás után következő térképekből egy folyamatnak kellett elképzelni. A meteorológusnak ezt a fizikai folyamatot, a légköri folyamatot kellett gondolatban tovább vinni. Ha egy ciklon, elindult Spanyolország térségéből a Kárpát-medence felé, és látjuk visszamenőleg, hogyan helyeződött át Európa déli része felett, akkor az adott pillanatban megpróbáljuk tovább képzelni, hogy hol lehet majd holnap vagy holnapután. Persze a ciklon közben változik, erősödik, gyengül, igen nehéz volt így az előrejelzés. A szakértői módszerrel egy napra lehetett előre jelezni az időjárást, az elmúlt, közelmúlt légköri folyamatok extrapolálásával. A szakemberek ré- ges-rég tudták, hogy a légköri folyamatok fizikai folyamatok. Márpedig, ha azok, fizikai egyenletekkel le lehet ezeket a folyamatokat írni. Nevezetesen, ha a termodinamikai és a mozgásegyenletekkel megfogalmazom a légkör mozgásait, akkor a jövő történéseit számolni tudom. Már a múlt század elején megvolt az az alapvető elmélet, mely az időjárás számszerű előrejelzését teszi lehetővé. A baj az volt, hogy csak egy-egy időjárási helyzet előrejelzéséhez olyan mennyiségű számítást kellett elvégezni, hogy mondjuk egy 24 órás légnyomásmező előrejelzése öt hónapig tartott! így gyakorlatilag használhatatlan volt a módszer. Az elmélet tehát adva volt, csak a technikának kellett utolérnie. Tehát a számítás- technika fejlődésével együtt fejlődött a meteorológia-előrejelzés is, itt lépett be a második korszak. És vele a légkör matematikai modellezése... Igen, ez ma már lehetővé teszi, hogy akár egy hétre előre is pontosabb időjárás-előrejelzést készítsünk, mint 30 évvel ezelőtt egy napra tudtunk. Egy modellnek a sikere elsősorban attól függ, hogy amikor elkezdem a számolást, mennyire pontosan ismerem a kiinduló időjárási helyzetet. Ez pedig a kiinduló állapotot meghatározó mérési és megfigyelési adatok pontosságától és térbeni sűrűségétől függ. Régen a kis fehér hőméróházikókban megmértük a hőmérsékletet, a légnyomást és a légnedvességet. Egyszerű, primitív, de igen ügyes eszközökkel. Ma a már automatizált és elektronikus eszközökkel végzünk méréseket, emellett egyéb megfigyelési rendszerek is beléptek a folyamatba. A csapadék megfigyelésére, pontos területi meghatározására ott van az időjárási radar. A felhők követésére a műholdak kamerái és távérzékelő eszközei, valamint a légkör felülről történő nedvességi és hőmérsékleti szondázására szolgáló műszerek. A nagy távolságú utasszállító repülőgépek el vannak látva automatikus meteorológiai készülékekkel, melyek függedenül a püóták munkájától, a megfelelő tudományos intézményekbe továbbítják a magasban begyűjtött adatokat. Korábban az óceánokon lehorgonyozott hajókon végeztek üyen méréseket, és bocsátottak fel rádiószondákat a magas légkör mérésére. Ma már automata bóják vannak kihelyezve. Mindez és még sok egyéb lehetőség segít abban, hogy az említett kiinduló állapot minél pontosabb legyen, így maga a modell is minél részletesebb és sikeresebb legyen. Korábban a polgári légi forgalomban is dolgozott. Mikor végeztem az egyetemen, akkor a Meteorológiai Intézet igen szűkösen rendelkezett diplomás munkahelyekkel, ezért vállaltam vidéki állomáson technikusi munkát. Ez két évig tartott, utána kerültem Ferihegyre, előbb ott is a toronyba, majd az előrejelző-részleghez, ahol már a diplomámnak megfelelő munkát végeztem egészen 1964-ig. Ezt követően a rövidtávú előrejelzés következett. 1974-ben a kis repülőgépek, azaz a közforgalmon kívüli polgári repülés meteorológiai kiszolgálásának megszervezését bízták rám, ezen belül is a szakmai rész kidolgozása volt a feladatom. Később mint vezető csaknem mindig kapcsolatban maradtam a repülésmeteorológiával. Milyen felelősséggel járt egy ilyen beosztás? Volt, hogy több mint 200 ember munkáját kellett irányítanom, majdnem 20 éven át voltam a Meteorológiai Világszervezet Repülésmeteorológiai Bizottságában Magyarország hivatalos bejelentett küldöttje. Később az összes Meteorológiai Alaprendszerek Bizottságában hasonló feladatot láttam el. A hetvenes évek elején részt vett egy szovjet expedícióban... Az antarktiszi expedícióban, 1971-72-ben kettős feladatom volt. Az egyik: mint időjárás-előrejelző részt vettem a „Vize Professzori’ nevű tudományos kutatóhajó időjárás-előrejelző részlegének vezetésében. Először mint beosztott, majd az út második felében a részleg vezetőjeként. Előrejelzéseket készítettünk a kapitány számára egyrészt a hajó közlekedésének, másrészt a többi tudományág munkájának tervezéséhez. Ugyanis a fedélzeten sokfajta tudományág képviseltette magát, többek között a hidrológia, hidrobiológia, glaciológia, aerológia. A másik feladatom a Pesdőrind Légkörfizikai Intézethez kapcsolódik - ez szintén az OMSZ része volt -, amelytől azt a megbízást kaptam, hogy főként az Antarktisz-közeli, tehát a dél-in- diai-óceáni térségben, illetve az út szárazföldtől távoli szakaszain végezzek aeroszol méréseket. Sikerült 96 olyan levegőmintát hazahoznom, melyből később egy komoly, az egész vüágot bejárt meteorológiai dolgozat lett. Sót az ottani mérések és megállapítások eredményeként, az intézetben a Mészáros-házaspár kidolgozta az úgynevezett, „légköri standard hátteret”, melyet ma is vüágszerte használnak. A Jégköri háttér” lényege, hogy alapul szolgál a levegőminőség meghatározásához. A szakmai tapasztalaton túl milyen élményekben volt része? A természeti és kalandélményeim közül ez az út életem legnagyobb élménye volt. Könyvben megszületett az élménybeszámoló, mely Magyarok az Antarktiszon címmel 1975-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadó segítségével. Ez tulajdonképpen öt szerző műve, azé az öt magyaré, akik akkoriban az Antarktiszt már megjárták. Mindnyájan saját élményeinket írjuk le, amit nagyon élveztem. Hogyan került a televízióhoz? 1967. február 6-án léptem be először a Híradó szerkesztőségébe. Akkor még nem szerepeltünk személyesen időjárás-jelentésekben, hanem a térképek elkészítéséhez szerkesztettük a meteorológiai jelentést, írtuk a szövegét, adtuk a mintariajzokat a grafikusoknak a szemléltető ábrák elkészítéséhez, ami ebben a kezdeti időszakban egy plasztik térkép volt, melyre plasztik szimbólumokat - nap, felhő, stb. - ragasztották fel, és azokat inzert állványon sorba lapozva mutatták be. ‘72-ben, amíg kinn voltam az Antarktiszon, indult el az ún. „10 perc meteorológia” című műsor. Péntekenként este hat óra tájékában ment, feladata pedig az volt, hogy - mivel csak minden második szombat volt szabad - a szabad szombatos hétvégékre hétvégi időtöltést, elsősorban a kiskertek munkáit segítő prognózist mutasson be. Aztán ‘75-ben már minden szombat szabad volt, így lett „5 perc meteorológia” a műsor címe, és minden héten jelentkezett. Mindkét adásban személyesen jelentünk meg, de a 10 perc meteorológiában még nem engedtek minket egyedül a képernyőre. Az állandó riporter egy akkoriban nagy név, Kovalik Károly volt. Az „5 perc meteorológia” volt az első olyan adás, ahol riporter és műsorvezető nélkül magunk szerepeltünk. Ez a műsor hetente egyszer egészen addig ment, míg be nem indult az Ablak 1981-ben, amely szintén ezt az idősávot kapta, így adásunk bekerült az Ablakba. Hozzáteszem, hogy nagyon sajnáltuk ezt a fordulatot, mert az 5 perc meteorológia igen kedvező lehetőség volt arra, hogy ne csak a hétvégi időjárásról beszéljünk, hanem valamit mindig meg is magyarázzunk. Sajnos az Ablakban szűkebb lett az idő, mindössze 1-2 percünk volt, mely éppen csak az időjáráselőrejelzésre volt elég. Először akkor jelent meg naponta, rendszeresen a szakember, amikor a köz- szolgálati televízió két csatornára bomlott, és elindul az Ml és M2. Ekkor az önálló M2 - Peták István intendánssal - rendszeresítette a meteorológussal rendelkező időjárás- előrejelzést naponta akár többször is. 1992 tájékán vette át a Híradó is ezt a módszert. Milyen díjakat kapott tévés pályafutása során? Két fontosabbat mondanék el. Az egyiket 1983-ban kaptam MTV nívódíjként. A másik pedig egy versenyhez fűződik. 1991-től a franciák megszervezték a Televíziós Időjárás-jelentések Nemzetközi Fesztiválját. Ezt minden évben megrendezik, általában egy kis Versailles melletti városban. Nagy külsőségek között szervezte meg akkor ugyanazon cég, mely a can- nes-i filmfesztivált is szervezi, úgy is nevezték, hogy Meteorológiai Kis-Cannes. ‘96-ban már jelöltek az első három közé, de nem nyertünk. Ezen fesztivált ‘99-ben vitték ki Kanadába, Quebecbe, ahol 62 ország 117 tévécsatornája között megnyertük a szakmai fődíjat. Ami tulajdonképpen az abszolút fődíjak közül a második volt, mert a fesztiváldíjat, a francia TF1 nyerte. Ezek személyre szóló díjak, de én nem tekintem annak, hanem az OMSZ televízió stúdiójának és a Magyar Televíziónak közös díjaként értékelem. Jelenleg is tagja valamilyen nemzetközi szervezetnek? Nem, már nyugdíjban vagyok. Az OMSZ-nél egy projektet vezetek ez év végéig. Ez egy kutatásfejlesztési projekt a Magyar Nemzeti Fejlesztési Kutatási Program keretén belül, ezen kívül az MTV-ben vagyok még külső munkatárs. Gyuri vagy Károly? Családban és barátok között nem Károlynak, hanem Gyurinak hívnak. A nevem ugyanis Károly György, és édesanyámnak mindig a Gyuri név volt a kedvence, így egészen kiskorom óta ő csak Gyurinak szólított, soha nem hívott Karcsinak, azt csak édesapám használta. A családból kinek köszönhet még nagyon sokat a meteorológus? Említettem, hogy édesanyámnak müyen nagy szerepe volt pályaválasztásomban. Még valakit szeretnék megjelölni, akinek döntő szerepe volt mind abban, amit eddig elértem. Ez a feleségem, aki mezőgazdasági gépészmérnök, a fölművelésügyi minisztérium főtanácsosa. Ő volt mindig a legnagyobb kritikusom. Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor az Antark- tiszra indultam, akkor a Magyar Ifjúság című hetilapnak minden héten a megfelelő kikötőkből küldtem egy beszámolót az út addigi részéről, sőt fényképeztem és a negatívokat is mellékeltem. Míg távol voltam, két-három hetente megjelent egy teljes kolumnás cikk az utamról. Az első üyen anyagot Szentpétervárról, az akkori Len- ingrádból küldtem a felkészülésről. Az igazi élményeket taglaló első leírást Las Palmasban adtam fel, ahol először kötöttünk ki Európa után. Elég viharos időszakon mentünk át Dánia mellett a csatornán, rendkívül süvített a szél, és eléggé félelmetes este volt. Mindezt rendkívüli színes fantáziával próbáltam megfogalmazni. Amikor megérkeztünk Ausztráliába - a postát mindig a következő kikötőben kaptuk meg -, boldogan bontottam fel feleségem levelét, ám egy hatalmas hidegzuhanyt kaptam benne. Irományom stílusának legenyhébb jelzője az „eminens, stréber tanuló érettségi dolgozata” volt. Akkor nagyon meg voltam sértve, amit egyedüli magyarként távoli magányom magyaráz. Amikor azonban utólag egymás után elolvastam a cikkeket, rájöttem, hogy az ő féke, amivel visszafogta dagályos fantáziámat, csak hasznára vált az írásaimnak. Ez a rá jellemző kritikus és részemről sokszor nehezen elfogadott segíteni akarás, valamint a céljaim eléréséhez adott teljes szabadság az, amiért most érett fejjel csak hálás lehetek. Egész életemben nagyon sokat segített nekem, nélküle nem ment volna. Van valaki a családban, aki az ön nyomdokaiba lépett? A családban nincsen. A legkisebb fiammal azonban, akinek kicsi kora óta a számítógép a hobbyja, és ma informatikus, már a középiskolától kezdve együtt dolgoztunk az MTV-ben és a Duna TV-ben az időjárás-jelentések videó-grafikáinak elkészítésében. Mivel ma már önálló felnőtt, sajnos ez - vagyis az igen szép 10 év a közös munkában - véget ért.
