Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-16 / 214. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 16. RÖVIDEN A kisebbségekről az orosz nagykövettel Pozsony. A nemzeti kisebbségi kérdés, az orosz segítséggel épülő fővárosi részecskegyorsító és a gazdasági együttműködés volt a fő témája Bugár Béla parlamenti alelnök és az új orosz nagykövet, Alekszandr Udaljcov szerdai tárgyalásának. „Bemutatkozó találkozó volt, s nagyon érdekelte őt az itteni kisebbségi helyzet, különböző országokban ugyanis nekik is vannak kisebbségeik, s e téren együttműködés alakulhat ki” - mondta lapunknak Bugár Béla. (sza-) Távozik a Carrefour Szlovákiából? Pozsony. A francia Carrefour, amely négy hipermarketet üzemeltet Szlovákiában, távozik a piacunkról. Állítólag a brit Tesco, esetleg az Ahold veszi át a hálózatát, a francia társaság egyes beszállítói a jövő évre vonatkozó tárgyalásaikat például már a Tescóval folytatják. A Carrefour nagy valószínűséggel Csehországból is kivonul. (ČTK) Kevesebb pénz a bankbetétvédelemre Pozsony. A kormány szerdai ülésén elfogadta a bankbetétek védelméről szóló törvénymódosítás tervezetét, amely december derekától lehetővé tenné, hogy a bankok a későbbiekben már ne a betétállományuk 0,75 százalékának megfelelő összeget fizessék be a betétvédelmi alapba, hanem csak 0,35 százalékot. (SITA) Rossz a helyi adókról szóló tervezet Pozsony. Ellenzi a helyi adókról szóló törvény módosítását a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. Michal Sýkora elnök kijelentette: a javaslat ellentétes az adóreform és a hatásköri átruházások több szándékával is. A kormány által elfogadott tervezet ugyanis több korlátozást vezetne be az ingatlanadó behajtása esetén. Vladimír Báján, a társulás alelnöke szerint a módosítás csak Pozsony-Ligetfalu számára több mint' 12 millió koronás kiesést jelentene a többemeletes épületek után fizetendő adó esetében, (dem) Szlovák akart robbantani Új-Zélandon? Pozsony. Egyelőre nem erősíthető meg egyértelműen, hogy szlovák állampolgár-e az a férfi, aki az új-zélandi Taurangaában egy szálloda felrobbantásával fenyegetőzött. A külügyminisztérium még nem kapott tájékoztatást a wellingtoni hivatalos szervektől. Az 57 éves férfi állítólag egy hotelszobában barikádozta el magát, amiért az új zélandi hatóságok nem hajlandóak meghosszabbítani tanulmányi vízumát. A rendőrség körülzárta az épületet, de az illető nem hajlandó megadni magát. (TASR) Félmilliós nyeremény egy halottnak Partizánske. Egy másfél évvel ezelőtt elhunyt férfit arról értesített egy cég, vegye át félmillió koronás nyereményét. A levélben egy meghatározhatatlan cég képviselőjeként bizonyos Thomas Hastings arra figyelmezteti a férfit, hogy szeptember 30-áig jelentkezzen telefonon, egyébként elveszíti jogosultságát. Az elhunyt nyugdíjas hozzátartozóit felháborította az eset, amely ellen a szlovákjogrend szerintük végképp nem nyújt védelmet. (TASR) Az értékelés eredményeit 2007-ben teszik közzé Osztályozott egyetemek Kedden újabb kísérlet lesz a parlamentben az ellenzéki blokád feloldására Még kivár a kormányfő ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Megkezdődött a hazai egyetemek minőségi osztályozása. A várhatólag kétéves folyamat eredményeként lehetővé válik a felsőoktatási intézmények színvonalának tárgyilagos összehasonlítása, jelentette be Vladimír Báleš, a Szlovák Rektori Konferencia elnöke. A projekt két fázisban valósul meg. Első lépésben az egyetemek egyfajta beíső minőség-ellenőrzés formájában - előre megszabott kritériumrendszer alapján mérik fel saját helyzetüket. A második szakaszban az Európai Egyetemek Szövetségének (EUA) is meg kell majd vizsgálnia az intézményeket. Az oktatási minisztérium már előkészítette az erről szóló szerződéstervezetet, a dokumentum a kormány jóváhagyására vár. A kabinet egyébként ígéretet tett, a projekt megvalósításához szükséges 25 millió koronát rendelkezésre bocsátja. Az értékelések eredményei 2007-ben látnak napvilágot. Az elsődleges cél a színvonal emelése, (érvé) Pozsony. Szerdán sem volt képes feloldani az ellenzéki blokádot a kormánykoalíció. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A parlamentben kialakult helyzetért a miniszterelnök Robert Ficót és Pavol Ruskót tette felelőssé. Az ellenzék és két kormánypárt is előrehozott választásokat emleget, Mikuláš Dzurinda azonban türelemre intett, szerinte a függetleneket a koalíció képes maga mellé állítani. A törvényhozásban megismétlődött a korábbi forgatókönyv: a kormánykoalíció többszöri nekifutásra sem volt képes 76 voksot felmutatni. A házelnök berekesztette a 48., rendkívüli ülést, melynek egyetlen programpontja Ke- szegh Pál eskütétele lett volna. Keddre összehívta a 49. ülést, melyen a közelmúltban elhunyt Kom- lósy Zsolt helyére javasolt képviselő ismét megpróbálja letenni az esküt. Utána következne az 50. ülés, melynek programja megegyezik az eredeti szeptemberi tanácskozáséval. Milan Hort, az SDKÚ frakcióvezetője szerint jövő héten a koalíciónak már lesz elég szavazata. Pártbeli főnöke szerint a parlamentben ülnek olyan be nem sorolt honatyák, akiknek érdekük a reformtörvények korrigálása és a polgárok helyzetét javító intézkedések elfogadása, s valószínűleg csak arBugár Béla: ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Valószínűleg már jövő keddre elkészül a megbízatási időszak lerövidítéséről szóló alkot- mánytörvény-tervezet. A Magyar Koalíció Pártjának jogászai javában dolgoznak a javaslaton. Ugyanakkor az MKP változtatott eredeti elképzelésén: mégsem januárban, hanem márciusban vagy áprilisban lehetnének az idő előtti •választások. A HZDS-nek egyik sem tetszik, a mozgalom inkább júniusi dátumot szorgalmaz. Viliam Veteška, a párt alelnöke a tavaNyitrai választási stratégia Maradjanak a körzetek Nyitra. Nem javasolja az MKP a választókörzetek megváltoztatását Nyitra megyében, viszont nem támogatja a képviselői mandátumok számának módosítását sem - határozott a párt kerületi tanácsa. A kérdésben legkésőbb szeptember 22-éig kell döntést hozniuk a megyei önkormányzatoknak; kiszivárogtatások szerint a nyitrai szlovák nagykoalíció szeretné a Nagytapolcsányi járásban 5-ről 6- ra növelni a képviselők számát. Farkas Iván, a kerületi tanács elnöke elmondta, a testület megbízta az elnökséget, hogy folytassa a tárgyalásokat, és siker esetén kössön koalícióst a Demokrata Párttal. „Elfogadtuk a párt megyei választási programját, a választási stratégiát és a kampány forgató- könyvét is - mondta az elnök. - A lényeg a mögöttünk lévő négy év eredményeinek bemutatása, de reagálni fogunk a támogatásokra és hazugságokra is.” (v. m.) ra várnak, hogy a koalíció megkeresse őket. Dzurinda akár bizonyos együttműködési szerződést is hajlandó aláírni velük. Arra a kérdésre, milyen posztokat vagy előnyöket ajánlana nekik, leszögezte: a Lintnerékkel kötött megállapodás is csak politikai deklaráció, mely nem említ egyetlen tisztséget sem. A miniszterelnök úgy véli, Szlovákia számára a legjobb megoldás- a rendes megbízatási időszak kitöltése. „Szerintünk is jobb lenne, ha a kormány végig maradhatna, ám ha most sikerül is feloldani a blokádot, a dolog megismédődhet. Dzurinda optimistább, mint mi, nekünk garancia kell” - mondta lapunknak Bugár Béla, az MKP elnöke. A kormányfő szerint a hátralévő időszak nehéz lesz, ám van értelme a nagyobb erőfeszítésnek, hiszen a reformok jótékony hatása csak most fog jelentkezni. Ugyanakkor nem neheztel az MKP-ra, amiért már dolgozik a ciklus megkurtítását célzó törvényen. „Értem a magyar szí terminust spekulatívnak minősítette, s úgy véli, valamiféle furcsa politikai csoportosulás van alakulóban. „Fogalmam sincs, miről beszél. Az MKP csak azt szögezte le, hogy ha az előrehozott választás jelenti a kiutat a kialakult helyzetből, akkor a lehető legrövidebb időn belül meg kell valósítani. Javaslatunkat nem gyorsított eljárás keretében kellene tárgyalni, így viszont csak a március vagy április jöhet leghamarabb szóba. A júniusi időpont csak kozmetikázás lenne” - magyarázta lapunknak Bugár Béla. Az MKP elÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Október 1-jétől 6900 koronára emelkedik a minimálbér, a kormány szerdán jóváhagyta az erre vonatkozó rendeletet. A 400 koronás növelés a szakszervezetek és a munkáltatók egyik szervezetének, a munkaadók szövetségének kompromisszumos javaslata, melyre a kormány is áldását adta. „Először történt meg, hogy a szak: szervezeteknek és a munkaadóknak sikerült megegyezniük a minimálbér összegében” - értékelte a megállapodást Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter. A munkabér alsó határa hatással van a magasabb fizetésért dolgozók jövedelmére is, mivel a munkatörvénykönyv alapján nő a magasabb képzettségű alkalmazottak bére is. Emelkedik azonban a vállalkozók által fizetett társadalombiztosítási járulék, mivel anpárt felháborodását, hiszen akadályozzák egyik képviselőjét mandátumának gyakorlásában” - jegyezte még. Nem haragszik a KDH-ra sem, amiért elkezdett tárgyalni az ellenzékkel az idő előtti voksolásról. Pavol Hrušovský az eredményről a Koalíciós Tanács ma délutáni ülésén tájékoztatja partnereit. Dzurinda szerint jelenleg kitűnőek a koalíciós viszonyok. „Az ellenzék minél keményebben támadja a koalíciót, a kormánypártok annál jobban összeolvadnak” - reagált Bugár. A kormányfő szerint az ellenzék - elsősorban a Robert Fico által vezényelt kommunisták - azért tor- pedózták meg a parlamentet, hogy megakadályozzák a villamos művek magánosítását. „Kihasználták, hogy menesztettem Pavol Ruskót, ő pedig megragadta az alkalmat, hogy bosszút álljon. Csakhogy ezzel elsősorban Szlovákiának ártanak: a korona már gyengült, a befektetők is elbizonytalanodtak” - nyilatkozta az SDKÚ elnöke, (sza) nöke szerint azoknak, akik eddig idő előtti voksolást követeltek, most van lehetőségük bizonyítani, komolyan gondolták a dolgot. „Úgy tűnik, egyesek megijedtek. Csakhogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. A koalíciónak állandóan maximálisan készenlétben kell lennie. Abszurdum, de még azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy képviselőnk is megbetegedjen. Ha képtelenek vagyunk stabüitást biztosítani, fölöslegesen nem kell az időt húzni” - tette hozzá érdeklődésünkre a magyar politikus, (-sza) nak alsó határát szintén a minimálbér szabja meg. A munkaadók másik szervezete továbbra is a minimálbér eltörlését követeli, mivel ez az intézmény szerintük lassítja a gazdaság fejlődését. Ezzel elvben egyetért a szociális ügyi minisztérium is, de Kaník szerint erre ebben a választási ciklusban már nem kerül sor. A kormány tárgyalt a szociális miniszter azon intézkedéscsomagjáról is, mely a gáz- és benzinár-emelkedés kompenzálását szolgálja. „A kabinet tudomásul vette a lakásfenntartási támogatás és az egészségkárosodottaknak járó gépkocsi-üzem- bentartási juttatás emelkedésére vonatkozó javaslatokat” - tájékoztatott Kaník. Ezeket az intézkedéseket képviselői javaslat formájában juttatja el a kormány a parlamentbe, mivel a támogatások emeléséhez törvénymódosításra van szükség, (lpj) Államfők kötetlenül Meghívás Sólyomnak New York. Sólyom László magyar és Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök egyetért abban, hogy újra rendszeressé kell tenni a két ország között az államfői találkozókat. A New York-i ENSZ-szék- házban tartott jó hangulatú találkozón a szlovák államfő hivatalos látogatásra hívta meg magyar kollégáját, aki a meghívást elfogadta. A két elnök megállapította, miniszteri szinten rendszeres az együttműködés, a magas szintű kétoldalú, állam-, illetve kormányfői kapcsolatokat viszont sűríteni kell. A látogatást a lehető legrövidebb időn belül megszervezik. A szlovák köztársasági elnök a köteden beszélgetés során azt is megjegyezte, hogy hivatali idejük elején járnak, és reméli, személyes jó kapcsolat is kialakul közöttük. Gašparovič utalt a magyar köztársasági elnöknek a megválasztása után adott interjújára, és a részletek említése nélkül elmondta, hogy a látogatás során szeretne kitérni a beszélgetés néhány gondolatára. Sólyom László emlékeztetett: augusztus 20-i ünnepi beszédében is hangsúlyozta, hogy a szomszédokat a formális kapcsolattartáson túl ténylegesen is meg kell ismerni. (MTI) Kaníknak nem tetszik Átlépések csak pénzért Pozsony. Megfizettetnék az egyes nyugdíjpénztárak közti átlé- pést a nyugdíjpénztárak, képviselői javaslat segítségével módosítanák a második nyugdíjpillér működését szabályozó jogszabályt. A szociális ügyi miniszter elfogadhataüannak tartja ezt az elképzelést. ,Á szabad intézményválasztás az új nyugdíj- rendszer egyik alapelve, elképzelhetetlennek tartom ennek módosítását” - mondta Ľudovít Kaník. Szerinte ugyanis az ádépésért fizetendő illeték korlátozná a szabad versenyt, ezzel enyhítené a konkurenciaharcot a pénztárak között, vagyis ártana az ügyfeleknek. A pénztárak elismerik, hogy tárgyaltak az illeték bevezetéséről, de egyelőre nem egyeztek meg. „Az illeték helyes volna, mivel csökkentheti a pénztárak költségeit, és megakadályozza a spekulatív ádépéseket” - tájékoztatta lapunkat Dušan Do- liak, a Credit Suisse ügyvezető igazgatója. A miniszter a piac további liberalizációjával fenyeget. „Ha valóban elkészül egy ilyen javaslat, akkor kezdeményezni fogom, hogy a jelenleginél gyakrabban, és továbbra is díjmentesen lehessen pénztárat váltam” - mondta. (-lpj-) Erkölcsi bizonyítványok Meggyorsul a kiadás Pozsony. Lényegesen gyorsabb lesz a hatósági erkölcsi bizonyítványok kiadása az új pozsonyi központban - közölte a megnyitón Dobroslav Trnka főügyész. Az irodák átalakítása 7,5 millió, a műszaki felszerelés 600 ezer koronába került. „Feltételezem, hogy az új központban naponta 1500 kérvénynek sikerül eleget tenni” - jelentette ki Ján Stanka igazgató. Meggyőződése, a központnak köszönhetően a járási ügyészségeken beadott kérvényeket is gyorsabban tudják intézni - nem azonnal, mint a fővárosban, de egy napon belül, (t) Jozef Tomko bíboros (baloldalt) celebrálta a szentmisét tegnap, hétfájdalmú szűzanya ünnepén Sasváron. (TASR-felvétel) DZURINDA KONTRA FIC0 Dzurinda szerint Fico lépései mögött pénzt és hatalomvágyat kell látni. „Rá akaija tenni a kezét a villamos művekre, nyerészkedni akar, mint Fedor Flašík 1995 és 1998 között, vagy mint néhai Ján Ducký a gázműveknél annak idején. Flašík mindenhol ott van, ahol zsákmányt remélhet. Felbukkant a KIA-nál is” - jegyezte meg, hozzátéve: Fico éveken keresztül a korrupcióellenes harc bajnokaként tet- szelgett, most azonban önös érdekekből szövetkezett Ruskóval. Reagálásában Fico olyan kisgyereknek nevezte Dzurindát, akitől elvették a játékát, majd lemondásra szólította fel a kormányfőt, (sz. a.) Változtatott az MKP: voksolás nem januárban, hanem márciusban-áprilisban később is lehet előbb Kompenzálhatják a gáz- és benzinár-emelkedést Októbertől 6900 koronára emelkedik a minimálbér