Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-10 / 210. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 10. Egészségünkre - hirdetés 31 A szülők sok esetben természetesnek tekintik, hogy a gyermekkorral együtt járnak a fertőző betegségek Előzzük meg a fertőzést! Most, hogy újra közösség­be - óvodába, iskolába - kerültek a gyermekek, job­ban ki vannak téve a fertő­zéseknek. Ugyanakkor azokkal a közösségben ter­jedő gyermekbetegségek­kel, melyek megelőzésére nincsen mód, vagy ame­lyeknél nem kötelezően al­kalmaznak védőoltást, még ma is gyakran talál­kozhatunk. AJÁNLÓ Bár a szülők sok esetben termé­szetesnek tekintik, hogy a gyer­mekkorral együtt járnak a fertőző betegségek, kevésbé vannak tisztá­ban azzal, hogy azoknak esetleges szövődményei is kialakulhatnak. Arról pedig, hogy megelőzésükre esetenként védőoltás kérhető, so­kan nem is hallottak. Influenza Gyakran ölt járványos méreteket az egyik legjelentősebb légúti ví­rusfertőzés, az influenza. A megbe­tegedést magas láz, izomfájdal­mak, levertség és köhögés jellemzi. Gyakori és igen súlyos szövődmé­nye a tüdőgyulladás. A fertőzést el­sősorban az A és B influenzavíru­sok okozzák, melyek szezonális el­terjedésének megfékezésére védő­oltás kérhető a háziorvostól. Skarlát Akut fertőző gyermekkori be­tegség a skarlát, mely magas láz­zal, fejfájással, és hányás kíséreté­ben kivörösödött torokkal jár. Jel­lemző, hogy a beteg testén skarlát­vörös színű bőrpír jelenik meg. A cseppfertőzés és érintés útján ter­jedő betegséget a gyermek mind­addig terjeszti, míg torokváladé­A közösség veszélyforrás is lehet... kában kimutatható a fertőzést okozó baktérium. Főleg régebben volt jellemző a skarlát gyakori szövődményeként kialakuló súlyos középfülgyulla­dás, mely esetenként süketséget okozott, illetve szív- és vesebeteg­séggel is számolni kellett. Mióta a fertőzést penicillin-származékkal kezelik, szövődmények ritkábban fordulnak elő. Bárányhimlő A bárányhimlő cseppfertőzéssel terjed, és használati tárgyak is köz­vetíthetik, ezért gyermek közössé­gekben - óvodákban, iskolákban - nem ritka a járványok kialakulása sem. A járvány szezonális, legin­kább a tavaszi és a téli hónapokban tetőzik, tehát közvedenül az után, hogy a gyermekek bekerülnek, vagy visszakerülnek óvodai, iskolai közösségükbe, ahol megnő az esély a fertőzés átadására. Bár gyermekkorban a bárány himlő ritkán szövődményes, a jel­legzetes, hólyagos kiütéssel járó, lázas megbetegedés az újszülöttek­nél, tinédzsereknél, felnőtteknél, illetve a legyengült immunrend­szerrel rendelkezőknél súlyosabb, szövődményesebb, akár halálos ki­menetelű is lehet. A viszkető pöty- työk elvakarásából komolyabb fer­tőzés alakulhat ki, amit már csak a gyermek antibiotikumos kezelésé­vel lehet rendbe hozni. A betegséget követően az esetek nagy részében legyengült marad­hat az immunrendszer, melynek következtében gyakrabban fordul­nak elő bakteriális fertőzések, mint amilyen például a középfül- gyulladás. Fokozott veszélynek vannak kitéve a terhesség előtt ál­ló, ám a betegségen még át nem esett nők, mivel a bárányhimlő ví­rusa az esetek mintegy 10%-ában akár magzatkárosító hatású is le­het, továbbá a gyerekekkel foglal­kozó pedagógusok, és az egész­ségügyben dolgozók, (forrás: Avantgarde Group) A gyermek szemét tanácsos még a harmadik életéve előtt megnézetni írni, olvasni - hunyorgás nélkül AKTUÁLIS Amikor a gyermek elkezdi az első osztály, és feladata lesz, hogy tábláról másoljon, és órákat üljön füzetei felett, jó esetben ki­derülhet látási problémája - amely talán korábban is megvolt, csak nem figyeltünk oda elég kö­rültekintően. Az ön gyermeke jól lát? Nem marad le a tanórai mun­kákban? Nézzen utána! A gyermek szemét tanácsos még a harmadik életéve előtt megnézetni, különö­sen akkor, ha a családban többször előfordult szaru- hártya-leválás, kancsal­ság, rövid- vagy távollá­tás. De vannak esetek, amikor a szülőnek késlekedés nél­kül szemorvoshoz kell fordulnia. Árulkodó tünetek ♦ a gyermek túlságosan közel megy a játékaihoz, ♦ azokat nagyon közel tartja sze­méhez, ♦ gyakran megbotlik, nekiütkö­zik valaminek, vagy ♦ a tárgyak mellé nyúl, ♦ piros a szeme, ♦ sokszor fáj a feje, ♦ gyakorta pislog-hunyorog, dör­zsöli a szemét, ♦ feltűnően kerüli a fény, vagy ♦ nem akar árnyékban maradni, ♦ kancsalít, és ha valamit jól meg akar nézni, feltűnően ferdén tartja a fejét. A kisiskolások körében gyakori a rövidlátás. Közeire panaszmen­tes, távolra yszont rosszul lát: nem látja a táblát, hunyorog, ott­hon pedig közelről nézi a tévét. A tartós szemmunka miatt a gyermek panaszkodhat arra is, hogy összefutnak a betűk a szeme előtt, nem tud a vonalak közé írni. A röydlátó gyermek a távoli tárgyakról csak elmosódott képet észlel, közeire yszont élesen lát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az általános iskolában gya­koribb a távollátás, míg a felső osztályokban egye nő a rövidlá­tók száma. Ez az „iskolai myopia”, ami 3-4 dioptriánál nem szokott nagyobb lenni. Létrejöttét - a haj­lamosságon kívül - a nem megfe­lelő körülmények között végzett, közeli szemmunka okozza. A kö­zel tartott szöveg, az elégtelen y- lágítás is hozzájárul kialakulásá­hoz. Az iskolában ügyelni kell az osztályok yiágítására, a padok méretére, a tábla és a kréta színé- re-minőségére. Otthoni tanulás­kor figyeljünk arra, hogy az író­asztal minél több fény kapjon. Gyermekünket ne ültessük szembe az ablakkal, lámpával, mert az erős fény sérti a szemet. Ideális esetben a könyv és a sze­mek között 30-35 cm-nek kell lennie. Fontos a helyes testtartás: a gyerek lába ne lógjon, talpa érje a földet, a füzet és a könyv egye­nesen, középen feküdjön az asz­talon. Szoktassuk rá gyerekünket az egyenes írásra, így elkerülhet­jük a látási zavarok kialakulását is, ami később gerincferdüléshez is vezethet. Jelentősége van a fü­zet minőségének is: válasszunk fehér színű papírt, lehetőleg olyat, amin nem üt át a túloldali nyomás. A megelőzéshez hozzátartozik a helyes táplálkozás, a megfelelő ytamin- és ásványanyag-szük- séglet (A-ytamin, D-ytamin, kal­cium) biztosítása. Fontos a pihenés - akár tanulás közben is iktassunk be kis pihenő­ket -, például játékot a szabad le­vegőn. Ugyanakkor: progresszív myopia esetén gyermekünk nem végezhet megerőltető sportot, és a nehéz tárgyak emelése is ve­szélyjelent. Gyermekünk szemé­szeti szűrőyzsgálatait vegyük ko­molyan, feledékenységünk miatt ne maradjon ki egyetlen idősza­kos yzsgálat se. Válasszunk számára jó minősé­gű szemüveget, tanítsuk meg arra is, hogy gondozza kellően. A gyermek rövidlátása - ha el­hanyagolják, és nem kompenzál­ják szemüveggel - komoly iskolai, tanulmányi lemaradások forrása lehet. Amikor piszmog, és még a felét sem írta le a tábláról a példá­nak akkor, mikor a többiek már régen a következő feladat lemáso­lásán fáradoznak, akkor sokkal inkább röydlátásra, mint sem lus­taságra vagy fáradtságra kell gya­nakodnunk. A röydlátás felfedezésében nagy felelőssége van a tanárok­nak, tanítóknak is! Szoktassuk rá gyerekünket az egyenes írásra... MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Ágoston Helga dietetikus Ne kettő helyett egyen a terhes nő Jelige: Kismama. „A régi mondás szerint a várandós nő­nek többet kell ennie, mivel ő „kettő” helyett eszik. Szeret­ném, hogy a gyerekem egész­ségesen fejlődjön, de nem sze­retnék meghízni a terhesség alatt. Mennyvei egyek töb­bet?” A magzat, a méh, a méhlepény és az emlő szöveteinek növeke­déséhez több energiára van szük­ség, mmt a terhesség előtti idő­szakban. Az energia- és táp­anyagigény azonban a fogamzás előtti tápláltsági állapot, az élet­kor, a fizikai aktiytás mértéke és az éghajlat is meghatározza. Általánosságban elmondható, hogy a várandósság első harma­dában az energiaigény 6-7 “/ti­kal nő, ami kb. napi 150 kcal-t jelent (1 db zsemle energiatar­talma). Később a megnöve­kedett energiaigény ennek kb. a kétszerese, azaz 300 kcal, de ha a fizikai aktiytás csökken, vagy a terhesség előtt túlsúly volt, ak­kor ez a többletenergia-beytel legfeljebb 200 kcal legyen na­ponta. Helyelen és egészségte­len tehát, ha a várandós nő ter­hessége alatt kétszer annyt eszik, mint korábban. Az energiatöbblet egy része fe­ltétje, másik része pedig szénhid­rát és zsír legyen. A 4. hónaptól kezdve napi 10 g-mal több fehér­je szükséges, mint a terhesség előtti állapotban. A zsírok közül mindenképpen a növény olajo­kat, illetve a halakban található omega-3 zsírsavakat kell előny­ben részesíteni, ugyanis ezeknek szerepet tulajdonítanak az agy és a szem ideghártyájának fejlődé­sében is. Ezen kívül fontos a ter­hesség alatti megfelelő menny- ségű (kb. napi 30 g) élelmi rost beytelre is a székrekedés elkerü­lése érdekében. A makrotápanyagokon kívül egyes ásvány anyagokból és yta- minból is többet kell fogyasztani. 50 %-kal több a kalcium-, mag­nézium- és foszfor-, 25-30 %-kal a réz-, jód- és cinkigény a fogam­zás előtti igényekhez képest. A vasbeytel a terhesség 4. hónap­jától növekszik, kb. az eredeti duplájára. Ä várandósság idején tehát nem a mértéktelen evésre, ha­nem a jól összeválogatott (sok zöldség, gyümölcs, teljes őrlésű gabonatermékeket, jó minősé­gű, teljes értékű állati fehérjéket tartalmazó élelmiszerek, éte­lek) étrendre kell helyezni a hangsúly mind a baba, mind a mama egészsége megőrzése ér­dekében. Dr. Nagy Géza természetgyógyász Van megoldás a betegségére Jelige: Nagymegyer. „Az or­vos pigmenthiány állapított meg. A bőrorvos szerint a stressz hatására alakult ki a betegség. Egy év leforgása alatt autóbaleset ért és meg­harapott egy nagy kutya. A baleset mély lelki nyomokat hagyott bennem. Az egész tes­temen találhatók fehér foltok. 17 évesen elég sok boszszúsá- got okoz ez nekem. Nem tu­dok beletörődni, hogy életem végéig ilyen foltokat hordoz­zak magamon.” Kedves fiatal olvasónk, nem akarok okosabb leírni, mint az or­voskollégák, de talán van megol­dás betegségére. A ytiligóról részletesen múlt heti számunk­ban írtunk. Signal Dentibus Ismét útnak indul Hét éve alatt a Signal Dentibus a gyerekek fogápolásának elköte­lezett támogatója lett. Szeptem­berben a mozgó rendelőintézet három szlovákiai állatkertbe láto­gat el, ahol a pihenést érdekes fel- világosító programmal köti össze. A szülők gyakran lebecsülik a gye­rekek fogápolását, pedig épp ne­kik kellene gondoskodniuk arról, hogy a gyerekek elsajátítsák a he­lyes fogápolás szabályait. A Signal Dentibus 11 és 16 óra között áll a gyerekek rendelkezésére. Minden órában előadás hangzik el a fog­ápolás fontosságáról a helyes fog­mosásról, a fogszuvasodás kiala­kulásáról. Az eladás után a figyel­mes gyerekek ajándékot kapnak és az önkénteseknek megvizsgál­ják a fogsorát, (ki) Szeptember 11: pozsony állatkert Szeptember 24: bajmóci állatkert Szeptember 25: kassai állatkert HAJ IDŐSEBB KORBAN IS Már hosszabb ideje figyelemmel köve­tem a médiákban a hajhullás elleni SA­LON TEXTURES hajkozmetika bemuta­tását. Családunk minden tagja használ­ja és mindenki nagyon elégedett vele, egyszerűen csodálatos. A gyermekeim­ről és unokáimról van azomban szé, a- kik kb. 30 évvel fiatalabbak, mint én. Szeretném tudni, hogy egy 76 éves férfi­nak is segíthet-e ez a készítmény? Olin úr Homonnáról A SALON TEXTURES gyógyító hajkozme­tika nagyon közkedvelt a hajhullás problémájával küzdő emberek közt, mi­vel valóban segít. Egy adag hatásos szer csak 690 koronába, és biztosan tudja, hogy utánvéttel is megrendelhető. Ami az Ön korát illeti, azt tanácsolom, for­duljon bizalommal a készítményt for­galmazó céghez. Kapcsolatfelvétel: KVATR0FIN s. r. o., Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 031/555 2095 ■ P-5-11254 egészségünkre Szerkeszti: Kovács Hona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 teL: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents