Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-09 / 209. szám, péntek
22 Sport ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 9. A négy elszalasztott pont még sokba kerülhet Nem éltek a lehetőséggel ÖSSZEÁLLÍTÁS Riga/Pozsony. A Liechtenstein elleni döntetlen után Lettországban is csak döntetlenre futotta a szlovák válogatott erejéből. A négy elveszített pont még sokba kerülhet a Galis-legénységnek, hiszen így várhatóan az utolsó, oroszok elleni mérkőzésen dől el a pótselejtezőt jelentő második hely sorsa. Hat pont esetén, és az észtek legyőzésével nyeregben érezhették volna magukat. Dušan Ga- lis kapitány mégsem csalódott: „Nagyon jól játszottunk, kár azért az egy hibáért. A dönteden a 2. hely szempontjából nem oldott meg semmit, a soron következő találkozókon kell bizonyítanunk.” - Az említett kis hiba Kamil Čonto- falský nevéhez fűződik, aki sokáig várt a labda játékba hozatalával, és az ezért járó közvetett szabadrúgásból született az egyenlítő ta-. lálat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vezetés tudatában a vendégek ráültek az eredményre, és ez a passzivitás lett a vesztük. „Bosszant a dönteden, hiszen mi ajándékoztuk oda a letteknek az egy pontot. A második félidőben már nem kaptam annyi labdát, talán nem kellett volna annyira az eredménytartásra összpontosítani. Nincs mit tenni, le kell győzni az észteket és legalább döntedent játszani az oroszok ellen” - mondta Róbert Vittek. Jurijs And- rejevs lett kapitány nem gondolja, hogy ezzel az eredménnyel szívességet tettek volna az oroszoknak. „A Szovjetszkij Szport azért nem felejtett el köszönetét mondani a házigazdáknak, Tegyük hozzá, nem érdemtelenül, (sita, tasr) Martin Škrtel (az előtérben) ezúttal sem okozott csalódást (TASR/AP-felvétel) Jellemző kép: Ibrahimovics (10-es mezben) tétlenül szemléli, amint Gera Zoltán megpróbál kitörni a svédek gyűrűjéből. A gólt mégis a hórihorgas csatár szerezte - Magyarország-Svédország 0:1. (Somogyi Tibor felvétele) Gera Zoltán, a magyarok csapatkapitánya a meccs után megköszönte a szurkolóknak a buzdítást Ezt nehéz lesz megemészteni! Gera Zoltán utolsónak hagyta el az öltözőt, jóval éjfél után. A magyar válogatott csapatkapitánya könnyeivel küszködve nyilatkozott az Új Szónak a svédek elleni, lidérces végű meccsről. GAZDAG JÓZSEF Mi volt az első gondolata, amikor Ibrahimovics belőtte a mindent eldöntő gólt? Az, hogy ennyire balszerencsések nem lehetünk. Ráadásul a 92. percben kaptuk a gólt, amikor már lehetőség sincs a válaszra. De csak magunkat okolhatjuk, előtte be kellett volna rúgni a helyzeteinket, és akkor gond nélkül nyerünk. Milyen volt a hangulat az öltözőben a meccs után? Nehéz megbarátkozni azzal, hogy ilyen igazságtalan is tud lenni a futball. Volt, aki letörten ült, volt, akit majd’ szétvetett a düh. Most még én sem tudom megemészteni a történteket. Egy dön- tedennel is maradt volna még matematikai esélyünk a továbbjutásra, ennek ellenére egyértelműen győzelemre játszottunk, helyzeteink is voltak, csak éppen... Hát ez az: a magyar válogatottat húsz éve kísérti ez a „csak éppen...” Mindig van valami nü- ánsz, ami miatt a sorsdöntő meccseken nem jön össze a győzelem. A svédek ellen min múlott? Én lennék a legboldogabb, ha erre ismerném a választ. Nem tudom, min múlott. A közönségen biztosan nem. Rossz emlékeim maradnak erről a találkozóról, de az nagyon jól esett, hogy a szurkolók végig mellettünk álltak. A csapat nevében is köszönöm nekik a fantasztikus buzdítást, csak azt sajnálom, hogy ezt nem tudtuk kellően meghálálni. Pedig voltak periódusok, amikor kapujukhoz szegezték a svédeket. Igen, de nagyon egységes csapatuk van, őket nem lehet csak úgy bedarálni. És profik - kevés helyzetből is eredményesek tudnak lenni. A meccs másnapján már vissza is utazik Angliába. Klubcsapata, a West Bromwich Albion tavaly éppen csak bent maradt az élvonalban. Most akár dobbanthatnak is, a következő négy fordulóban verhető ellenfelekkel játszanak (Wigan, Sunderland, Charlton, Blackburn). Az üyen meccseket kell hoznunk, nem a Chelsea vagy az Arsenal ellenit. Ezeken kötelező a győzelem. A klubvezetés közel tízmillió fontot költött erősítésekre a nyáron. Változtak a célok? Továbbra is a bennmaradást tartjuk szem előtt, de idén nem szeretnénk az utolsó fordulóra hagyni a döntést. Igyekszünk majd szép lassan feljebb kapaszkodni a tabellán. Szerdán válogatott meccs, szombaton pedig már angol bajnoki. Feldolgozható addig egy ilyen kudarc? Hét végéig muszáj elfelejtenem, vagy legalábbis túltennem magam ezen a vereségen. Nehéz lesz, de másképpen nem tudnék a bajnokira összpontosítani. Ilyen világ ez, a futballistának meg kell szoknia, hogy szomorko’dásra nincs idő. „Ha itt lesz az ideje, majd szólok...” Szerdán Észak-írország szenzációs győzelmet aratott Anglia ellen. Hogyan rezonál majd Gera Zoltán szerint ez a meglepő eredmény Nagy-Britanniában? „Az angol sajtó kíméletlen, a válogatott vereségét hetekig szokták elemezni, a legkülönbözőbb helyeken keresve az okokat. Néhány napig most is ezzel lesz tele a média, de az angol válogatottat nem kell félteni, kiváló játékosokból áll, és a magam részéről szurkolok nekik, hogy kijussanak a vüágbajnokságra.” S hogy a magyar válogatott mikor jut majd ki egy világversenyre? „Jó kérdés. Ha itt lesz az ideje, majd szólok... Megígérem.” (jgj) LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK ÖSSZEÁLLÍTÁS Európa 1. CSOPORT: Csehország-Ör- ményország 4:1 (0:0), góllövők: Heinz (47.), Polák (52, 76.), Ba- roš (58.), ill. Hakobjan (86.); Finnország-Macedónia 5:1 (3:0), g.: Forssell (11, 13, 62.), Tihinen (42.), Eremenko (55.), ül. Maznov (49.); Hollandia-An- dorra 4:0 (3:0), g.: van der Vaart (23.), Lima (27, öngól), van Nistelrooy (42, 89.). 1. Hollandia 10 9 1 0 25:3 28 2. Csehország 10 8 0 2 32:10 24 3. Románia 11 7 1 3 19:1022 4. Finnország 10 5 1 4 21:15 16 5. Macedónia 11 2 2 7 11:24 8 6. Andorra 11 1 2 8 4:31 5 7. Örményország 11 1 1 9 6:25 4 Következik - október 10.: Csehország-Hoüandia, Fmnország- Románia. 2. CSOPORT: Kazahsztán-Gö- rögország 1:2 (0:0), g.: Zsumasz- kaljev (53.), illetve Jannakopu- losz (78.), Liberopulosz (92.); Ukrajna-Törökország 0:1 (0:0), g.: Metin (55.); Dánia-Grúzia 6:1 (3:1), g.: C. Jensen (10.), Poulsen (30.), Agger (43.), Tomasson (55.), Larsen (79, 84.), ül. De- metradze (36, 11-esből). 1. Ukrajna 11 7 3 1 16:5 24 2. Törökország 11 5 5 1 22:9 20 3. Görögország 10 5 3 2 14:8 18 4. Dánia 10 4 4 2 21:11 16 5. Albánia 10 4 0 6 9:1712 6. Grúzia 10 2 3 5 14:24 9 7. Kazahsztán 10 0 0 10 5:27 0 Következik - október 10.: Dánia-Görögország, Ukrajna-Albá- nia, Grúzia-Kazahsztán. 3. CSOPORT: Lettország-Szlo- vákia 1:1 (0:1), g.: Laizans (74.), ü- letve Vittek (35.); Oroszország- Portugália 0:0, OROSZORSZÁG: Akinfejev-A. Berezuckij, Senníkov, Ignasevics, V. Berezuckij-Izmaüov (74. Szemak), Szmertyin, Büjalet- gyinov-Aldonyin, Arsavin (88. Anyukov), Kerzsakov. PORTUGÁLIA: Ricardo-Paulo Ferreira, Jorge Andrade, Ricardo Carvalho, Francisco Costinha-Luis Figo, Nuno Valente, Cristiano Ronaldo, Maniche (81. Moutinho), Deco, (77. Si- mao)-Pauleta (68. Hélder Posti- ga); Liechtenstein-Luxemburg 3:0 (1:0), g.: M. Frick (38.), Fischer (77.), Beck (92.). 1. Portugália 10 7 3 0 30:4 24 2. Szlovákia 10 5 4 1 23:8 19 3. Oroszország 10 5 4 1 18:1119 4. Lettország 11 4 3 4 18:1815 5. Észtország 10 4 2 4 14:16 14 6. Liechtenstein 11 2 2 7 12:21 8 7. Luxemburg 10 0 0 10 4:41 0 Következik - október 8.: Szlová- kia-Észtország, Portugália-Liech- tenstein, Oroszország-Luxemburg. Október 12.: Szlovákia-Oroszország, Portugália-Lettország, Lu- xemburg-Észtország. 4. CSOPORT: Feröer-szige- tek-Izrael 0:2 (0:0), g.: Nimni (55.), Katan (80.); Írország-Fran- ciaország 0:1 (0:0), g.: Henry (68.); Ciprus-Svájc 1:3 (1:1), g.: Aloneftisz (35.), ül. Frei (15.), Senderos (69.), Gygax (84.). 1. Svájc .8 4 4 0 17:6 16 Mexikó is vb-résztvevő A mexikói válogatott az Azték Stadionban fölényes, ötgólos győzelmet aratott Panama eüen az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térséget egyesítő CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezőinek 8. fordulójában, így már biztosan ott lehet a jövő évi vb-n. Eredmények: Costa Rica-Trinidad és Tobago 2:0, Guatema- la-Egyesült Államok 0:0, Mexikó-Panama 5:0, g: Perez (31.), Marquez (54.), Borgetti (58., 11-esből), Fonseca (75.), Pardo (78.). Az állás: 1. USA (már vb-résztvevő) 19 pont(14:3), 2. Mexikó (már vb-résztvevő) 19 (16:5), 3. Costa Rica 13,4. Guatemala 8, 5. Trinidad és Tobago 7,6. Panama 2. (ú) 2. Frandaország 8 4 4 0 9:1 16 3. Izrael 9 3 6 0 13:9 15 4. Írország 8 3 4 1 11:5 13 5. Ciprus 8 116 8:15 4 6. Feröer-szigetek 9 0 1 8 3:25 1 Következik - október 8.: Ciprus-írország, Izrael-Feröer-szige- tek, Svájc-Franciaország. 5. CSOPORT: Fehéroroszor- szág-Olaszország 1:4 (1:3), g.: Kutuzov (4.), ületve Toni (6., 14., 55.), Camoranesi (45.); Norvé- gia-Skócia 1:2 (0:2), g.: Aarst (89.), ületve Müler (21., 31.); Moldova-Szlovénia 1:2 (1:0), g.: Rogaciov (30.), ül. Lavric (46.), Mavric (57.). 1. Olaszország 8 5 2 1 14:7 17 2. Norvégia 8 3 3 2 10:7 12 3. Szlovénia 8 3 3 2 10:9 12 4. Skoda 8 2 4 2 6:6 10 5. Fehéroroszország 8 14 3 11:13 7 6. Moldova 8 1 2 5 13 5 Következik - Olaszország-Szlovénia, Norvégia-Moldova, Skó- cia-Fehéroroszország. 6. CSOPORT: Azerbajdzsán- Ausztria 0:0; Lengyelország-Wales 1:0 (0:0), g.: Zurawski (53., 11- esből); Észak-írország-Anglia 1:0 (0:0), g.: Healy (74.). 1. Lengyelország 9 8 0 1 26:7 24 2. Anglia 8 6 11 14:4 19 3. Ausztria 8 3 3 2 13:11 12 4. Észak-írország 8 2 3 3 8:13 9 5. Azerbajdzsán 9 0 3 6 1:19 3 6. Wales 8 0 2 6 5:13 2 Következik - október 8.: Ang- lia-Ausztria, Észak-írország-Wales. 7. CSOPORT: Litvánia-Bosznia- Hercegovina 0:1 (0:1), g. Barbarez (28.); Belgium-San Marino 8:0 (3:0), g.: Simons (34., 11-esből), Daerden (39., 67.), Büffel (44.), M. Mpenza (52., 72.), Vandenbergh (53.), Van Buyten (83.); Spanyol- ország-Szerbia-Montenegró 1:1 (1:0), g.: Raúl (18.), ill. Kezsman (68.). 1. Szerbia-Monte. 8 4 4 0 13:1 16 2. Spanyolország 8 3 5 0 11:3 14 3. Bosznia-Herceg. 8 3 4 1 9:8 13 4. Belgium 8 3 2 3 15:8 11 5. Litvánia 8 2 3 3 7:6 9 6. San Marino 8 0 0 8 2:31 0 Következik - október 8.: Belgium—Spanyolország, Litvánia-Szer- bia-Montenegró, Bosznia-Hercego- vina-San Marino. 8. CSOPORT: Magyarország-Svédország 0:1 (0:0). Góllövő: Ibrahimovics (90.). Játékvezető: Farina (olasz), 25 000 néző. Sárga lap: Takács, Böőr, Hajnal, Torgheüe, ül. Östlund, C. Anders- son. MAGYARORSZÁG: Király- Bodnár, Juhász (46. Gyepes), Vanczák, Éger-Böőr (87 Halmo- si), Takács, Hajnal (90. Kerekes), Huszti-Gera, Torghelle. SVÉDORSZÁG: Isaksson-Östlund, Meüberg, Lucic, Alexandersson- Wühelmsson (82. Jonson), C. Andersson, Linderoth, Ljungberg- Ibrahimovic, Larsson. Bulgária- Izland 3:2 (1:2), g.: Berbatov (21.), G. Hiev (69.), M. Petrov (86.), ül. Steinsson (9.), Hrei- darsson (16.); Málta-Horvátor- szág 1:1 (0:1), g.: Wellman (74.), ületve Kranjcar (19.). 1. Svédország 2. Horvátország 3. Magyarország 4. Bulgária 5. Izland 6. Málta 27:2 21 20:5 20 13:12 13 14:16 11 13:24 4 3:31 2 Következik - október 8.: Bulgá- ria-Magyarország, Horvátország -Svédország; október 12.: Ma- gyarország-Horvátország, Svéd- ország-Izland, Málta-Bulgária. A másodikok tabellája 1. Horvátország 8 6 2 0 20:5 20 2. Anglia 8 6 11 14:4 19 3. Csehország 8 6 0 2 20:9 18 4. Frandaország 8 4 4 0 9:1 16 5. Spanyolország 8 3 5 0 11:3 14 6. Törökország 9 3 5 1 12:9 14 7. Szlovákia 8 3 4 1 16:7 13 8. Norvégia 8 3 3 2 10:7 12 A két legjobb második kijut a vb-re, a további hat csapat pótselejtezőt játszik, (ű)