Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-08 / 208. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 8. Fókuszban: az előjegyzés 3 A szeptembertől hatályos jogszabály szerint előjegyzésért legfeljebb 500 koronát kérhetnek a betegtől Elsőbbség az orvosnál - pénzért Szeptember 1-jétől akifizet, annak nem kell várakoznia az orvosnál (TASR-felvétel) A kassai betegek maximum 300 koronát fizethetnek Gazdag betegek törvénye? Pozsony. Szeptember elsejétől az orvosok már jogszerűen kérhetnek pénzt az előjegyzésért. Ezért a szolgáltatásért sok helyen már korábban is fizetni kellett, de ezt csak az egészségügyi szolgáltatókról szóló törvény most életbe lépett módosítása szabályozza pontosan. LAJOS P. JÁNOS A jogszabály szerint előjegyzésért legfeljebb 500 koronát kérhet el az orvos, a pontos összeget a megyei önkormányzatnak kell jóváhagynia. A képviselők szabályozták a rendelési időt is: legfeljebb egynegyedét lehet fenntartani előjegyzett betegek számára. A Magánorvosok Társulása (ASLj, melynek tagja a legtöbb körzeti és szakorvos, nem adott ki egyértelmű útmutatást az előjegyzési díjat illetően. „A díjat a rendelők típusának, felszereltségének ismeretében lehet csak meghatározni, gyakorlatilag tehát rendelőnként, orvosonként változhat’ - indokolta a szervezet álláspontját Mário Moro, az ASL alelnöke. - Emellett figyelembe kell venni az adott régióban élők anyagi lehetőségeit is.” Sok esetben azonban az orvosok ingyen is előjegyzik a betegeket, hiszen nekik is köny- nyebb dolgozniuk, ha nem állnak hosszú sorok a váróteremben, és a betegek is nyugodtabbak. „Én, gyermekorvosként nem kérek pénzt az előjegyzésért, olyan a munkamódszerem, hogy erre nincs szükség” - mondta Moro. Szerinte azért sem kell majd fizetnie a betegnek, ha felhívja orvosát, és megkérdezi, hogy például pénteken rendel-e, elmehet-e hozzá. Nem fenyeget az sem, hogy valakit nem vizsgálnak ki, hiszen a sürgős esetek mindig előnyt élveznek, az orvos pedig csak a fogadóóráinak 25 százalékában foglalkozhat előjegyzett betegekkel. „Az orvosnak mindenkit ki kell vizsgálnia, nem fordulhat elő, hogy valaki nem kapja meg a szükséges ellátást - mondta Moro. - Hasonlóan működött már korábban is, és nem volt rá panasz.” Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hányán élnek a törvény adta lehetőséggel, az ASL-nek sincsenek erről pontos információi. A megyék adatai szerint egyelőre csak néhány tucat orvos kérte az előjegyzési díj engedélyezését. Nyitra megyében legfeljebb 200 korona lehet az előjegyzés díja. „Azt is javasoljuk az orvosoknak, hogy minden órában 15 percet szánjanak ezekre a betegekre” - tájékoztatta lapunkat Zuzana Žežovská, a megyei önkormányzat egészségügyi szakosztályának munkatársa. Nem kötelező azonban betartaniuk ezt az ajánlást, minden orvos saját és betegei igényeinek megfelelően alakíthatja ki rendelési idejét, melyet azonban jóvá kell hagyatnia az önkormányzattal. Várhatóan Pozsonyban kell fizetniük a betegeknek legtöbbet az előjegyzésért, a megyei önkormányzat hivatala nem korlátozta a jogszabályban megszabott 500 koronás felső határt. „Minden esetet egyedileg bírálunk el, az orvos indoklásának figyelembevételével szabjuk meg az elkérhető összeged’ - mondta lapunknak Oľga Veseiá, Pozsony megye önkormányzata egészségügyi szakosztályának vezetője. Ugyan a felső határt a maximálisan megengedett szinten hagyták, de az esetek többségében igyekeznek majd 300 koronánál alacsonyabb díjat jóváhagyni. „Nem zárható azonban ki, hogy indokolt esetben 500 koronás díjat hagyunk jóvá” - mondta Veseiá. A kérvények folyamatosan érkeznek. Nagyszombat megye egyelőre még nem határozta meg az elkérhető összeg felső határát, várhatóan erre jövő héten kerül sor. Egyelőre nem foglalkoztak az orvosok kérelmeivel sem, erre csak szeptember második felétől kerülhet sor. Az egészségügyben egyéb pluszszolgáltatásokért is fizethetnek a betegek. A leggyakrabban a magasabb színvonalú szobáért kémek pénzt a kórházak, ennek összege 500 és 1000 korona között mozog. „Szeptember elsejétől olyan szobák is a betegek rendelkezésére állnak majd, amelyekhez külön WC és fürdőszoba tartozik, modernebb bútorokkal lesz felszerelve és lesz televízió és internetkapcsolat is” - mondta lapunknak Marián Karvaj, az érsekújvári kórház igazgatója. Ezekért a kétágyas szobákért napi ezer korona felárat számláz a kórház: ha valaki egyedül akatja igénybe venni, akkor neki kell fizetnie a teljes összeget, ha két embert helyeznek el benne, akkor fejenként 500 koronába kerül majd. Az árba beletartozik az is, hogy a személyzet szobára hozza neki a megrendelt napüapot, folyóiratot. Újdonságnak számít, hogy bizonyos kórházak lehetővé teszik a betegeknek a műtétet végző vagy szülőorvos megválasztását. Az egészségügyi tárca szerint ezzel legalizálják azokat a kenőpénzeket, melyeket eddig az orvos zsebébe fizetett a beteg. Ilyen szolgáltatást a kassai és a pozsonyi egyetemi kórház nyújt, Pozsonyban a műtőorvos megválasztása 5000 korona lesz, a szülőorvosé 7500. Ennek egy részét az orvos kapja, a maradék a kórházé. A szülőorvos vállalja, hogy bármikor, akár éjjel is hajlandó levezetni a szülést, függede- nül attól, hogy szolgálatos-e., A betegek kívánságából indulunk ki, sokan szeretnék, ha egy bizonyos orvos operálná őket vagy vezetné le a szülést” - mondta Valerián Potičný, a kórház igazgatója. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kassa/Rimaszombat. Szeptember 1-jén lépett érvénybe az a jogszabály, melynek értelmében a rendelőintézetekben dolgozó orvosok munkaidejük legfeljebb 25 százalékában előjegyzett betegeket fogadhatnak, akik ezért a pluszszolgáltatásért külön fizetnek. Az előjegyzésért kérhető összeget a megyei önkormányzat maximalizálhatja. Kassán a napokban hozták nyilvánosságra az egyes járásokban kérhető összegeket. Eszerint a megyeszékhelyen, a Kassa-vidéki járásban, a Tőketerebesi, valamint a Rozsnyói járásban 300 koronát, a Nagymihályi, Iglói és Göl- nicbányai járásban pedig legfeljebb 200-at fizethet a beteg a soron kívüli kezelésért. A megyei hivatal egészségügyi osztályának vezetője, Igor Jutka szerint a döntés előtt analizálták a lakosság szociális helyzetét, az érintett orvosi szakszervezetek véleményét is figyelembe véve, és a legelmaradottabb régiókban határoztak meg alacsonyabb összeget. Azok az orvosok, akik a plusz- szolgáltatásnak minősülő soron kívüli rendelést praktizálni szeretnék, kötelesek engedélyt kérni erre a megyei hivatal illetékes osztályától. A sürgősségi esetek azonban a „fizető páciensek” rovására is változatlanul előnyt élveznek. Úgy tűnik, a Kassa megyei orvosok kissé elaludtak, információink szerint ugyanis a megye területén dolgozó mintegy 2300 háziorvos közül a tegnapi napig összesen hárman kértek ilyen engedélyt a hivatalban. „Nem igazán tartom demokratikusnak az új jogszabályt, szerintem a módosabbaknak kedvez. Előfordulhat, hogy egy idős, valóban beteg nyugdíjas órákat várakozik, eközben kénytelen vagyok előnyben .részesíteni az enyhe megfázással érkező tehetős fiatalembereket” - mondta František Gregor háziorvos, aki szerint a törvény csak felesleges feszültséget kelt a betegek és az egészségügyi dolgozók között. Kolléganője, Ivana Ondrejková egyelőre szintén nem tervezi a megkülönböztetett bánásmód bevezetését rendelőjében. „Nehéz lesz megítélni, mikor ártok valakinek azzal, ha a fizető páciens miatt váratom őt. Gyakran a sürgősségi eseteknek számító, lázas betegek sem kopogtatnak be soron kívül, hanem türelmesen várnak, mert ehhez szoktak hozzá. Ráadásul egyesek nyilván azzal is igyekeznek majd jelezni saját felsőbbrendűségüket, hogy soron kívül jegyeztetik elő magukat” - véli a doktornő. A betegek körében megoszlanak a vélemények, az általunk megkérdezett kassaiak negyven százaléka semmilyen körülmények között nem hajlandó fizetni a soron kívüli kezelésért, harminc százalékuk fizetne ugyan, de nincs miből, további harminc százalék pedig magasnak tartja az összeget. Ők száz-kétszáz koronát minden zokszó nélkül kifizetnének az előjegyzésért, ám a háromszáz koronát sokallják. A betegek felhívták figyelmünket arra, hogy már eddig is kértek tőlük pénzt az előnyökért, például amikor órára pontosan rendelték be őket. Egyes orvosoknál ez harminc, másoknál ötven koronába kerül. Akik pedig meg tudják maguknak fizetni a jobb egészségügyi ellátást, azok ezt eddig is megtették. Richard Rišňovský, a Besztercebányai Megyei Hivatal Szociális és Egészségügyi Szakosztályának vezetője lapunknak elmondta, az üyen jellegű szolgáltatásért délelőtt maximum 100 koronát kérhet el az orvos. Délután, 15.00 óra után azonban ez az összeg akár 300 korona is lehet. A megye ületékes szakosztályára eddig hat kérvény érkezett, elbírálásuk folyamatban van, de sokkal több ilyen kérvény érkezésével számolnak. A páciensek egy része, főleg a jobb anyagi helyzetben lévők kifejezetten örülnek a lehetőségnek, mert időt takaríthatnak meg. A kispénzűek, munkanélküliek, hátrányos szociális helyzetben lévők és nyugdíjasok azonban egyfajta megkülönböztetésnek és sértőnek érzik a most bevezetett intézkedést. (juk, szászi) ELŐNYBEN RÉSZESÍTETT, ELŐJEGYZETT BETEGEK ♦ Az orvosok általában 50- 500 korona körüli összeget kérnek. ♦ Az összeg nagyságát a megyei önkormányzat hagyja jóvá, az orvosnak indokolnia kell a javasolt díj nagyságát. ♦ A díj nagysága függ a rendelő típusától - általános orvos, szakorvos - és ezen belül is a rendelőben használt műszerektől - ha drágább, költségesebb berendezéseket kell használni a kivizsgáláskor, akkor magasabb díjat kérhetnek. ♦ A betegek csak telefonon jelentkezhetnek be, nem kérhetik az előnyben részesítést a rendelőben. ♦ A sürgős, súlyos esetek mindenképpen előnyt élveznek. ♦ Az orvosoknak jóvá kell hagyatni a fogadóórákat a megyei önkormányzattal, fel kell tüntetniük azt is, hogy mikor kívánnak előnyben részesített betegeket kezelni. ♦ A fogadóórák és az előjegyzési díj nagyságának betartását a megyei önkormányzat ellenőrzi, a betegek panasz esetén szintén az önkormányzathoz fordulhatnak. ♦ Az orvosok az előnyben részesített betegekre legfeljebb a teljes rendelési idő 25 százalékát fordíthatják. ♦ Nyitra megyében javasolják, hogy az előnyben részesített betegeket minden óra első 15 percében fogadja az orvos. ♦ Az előjegyzés díját, a többi fizetős szolgáltatás árához hasonlóan ki kell függeszteni a rendelőben. (1. p. j.J Mennyit kérhetnek az orvosok* Besztercebánya megye 100-300 Kassa megye 0-300 Nyitra megye 0-200 Pozsony megye 0-500 Nagyszombat megye nincs döntés * a pontos összeget és a rendelési időt a megyei önkormányzat hagyja jóvá VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA NAPOS IDŐ; 24-28 FOK A Nap kel 06.21-kor - nyugszik 19.17-kor A Hold kel 11.18-kor - nyugszik 20.52-kor A Duna vízállása - Pozsony: 330, árad; Medve: 275, apad; Komárom: 250, változatlan; Párkány: 180, apad. KIJEV26 ELŐREJELZÉS Jobbára derült marad az ég, csak helyenként fordulhat elő enyhébb mértékű fel- hősödés. Reggel az alacsonyabban fekvő területeken köd képződhet. A legmagasabb napi hőmérséklet 24-28 fok között váltakozik, a hegyekben 16 fok várható. Változékony erejű délkeleti szél fúj majd az ország egész területén. Este a hőmérséklet 10 és 14 fok között alakul, az időjárásban számottevő változás holnap sem következik be. 0RV0SMETE0R0L0GIA Az időjárás jobbára kedvezően hat a szervezetre, csökken a reakcióidő és növekszik a teljesítőképesség. Alvási zavarok nem jelentkeznek majd, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők kerüljék a fokozott megterhelést. Az alacsonyabban fekvő, ipari létesítményekhez közeli területeken helyenként légzési nehézségek léphetnek fel. Az alacsony vérnyomással küszködök fejfájással, szédüléssel számolhatnak. üüüisz 31