Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-07 / 207. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 7. Szülőföldünk 27 Az Ekopolis Alapítvány százötvenezer koronával támogatta a kismamaközpont projektjét. Szlovákiában pillanatnyilag negyven ilyen intézmény működik. „Bűvös kert” a régi óvoda udvarán A kismamáknak szükségük van egy helyre, ahová elmehetnek a kicsivel (A szerző felvételei) Léva. A besztercebányai Ekopolis Alapítvány a PrieStory 2005 (Terek- Történetek 2005) prog­ramjának első évfolyamá­ban öt civil szervezet pro­jektjét támogatta hétszáz- huszonkétezer koronával. FORGÁCS MIKLÓS A PrieStory program azért jött létre, hogy a közterek szépítésé­ben a lakosság is részt vegyen, hogy egy adott település polgárai is beleszólhassanak, milyen funk­ciót kapjanak a felújítandó terüle­tek. A lévai Medulienka Kismama­központ százötvenezer koronát kapott az alapítványtól terveinek megvalósítására. Szlovákiában pillanatnyilag negyven ilyen kis­mamaközpont működik, a lévai megalakulásakor az első öt között volt. Denisa Urbanová, a Medu­lienka ügyvezetője elmondta, má­sodik gyermeke megszületése után problémái voltak a szoptatás­sal. „Rájöttem, hogy ezen a téren semmilyen információim nincse­nek. A nők nagy többsége nem kap a szoptatással kapcsolatban segít­séget. Szülés után haza­mennek, felszabadulnak a stressz alól, és már más­nap nincsen tejük. Én egy csehországi kismamáknak szóló lapon keresztül is­merkedtem meg a Baby Friendly Hospital Iniciatív mozga­lommal és az Unesco akkor indu­ló, a szoptatással foglalkozó pro­jektjével, valamint a Laktációs Li­gával”. Denisa Urbanová ügy érez­te, tovább kell adnia az informáci­ókat, jelentkezett Halamová dok­tornőnél, aki a szoptatáskultúra szlovákiai élharcosa, továbbkép­zésen vett részt, és tanácsadó lett. „Kezdetben egy kisebb baráti tár­saság járt össze fél évig minden pénteken, és különböző előadáso­kat tartottunk a várandósággal és a szoptatással kapcsolatos témák­ról. Az interneten keresztül meg­tudtam, Csehországban léteznek kismamaközpontok, én eredetileg poprádi vagyok, s ott akkor már működött a Bambino Kismama­központ. Fölvettem velük a kap­csolatot, majd polgári társulás­ként megalakult a Medulienka - emlékezett vissza az ügyvezető, és hozzátette. - A kismamáknak szükségük van egy helyre, ahová elmehetnek a kicsivel, ahol hason­ló problémákkal, gondokkal küsz­ködő emberekkel beszélhetnek.” Több helyszín után 2002 végén a Medulienka beköltözhetett a vá­ros tulajdonában lévő, éppen ak­kor megszüntetett Hollý utcai régi óvoda épületébe, ezer korona bér­leti díjat fizet a társulás egy évre a városnak. Több pályázaton is pénzt nyert a kismamaközpont, a működtetésre, felszerelésvásárlás­ra, az alapvető javítások, munká­latok elvégzésére, de még mindig akad tennivaló, hiszen az épület meglehetősen rossz állapotban van. A PrieStory programba a „Bű­vös kert” pályázattal jelentkezett be a Medulienka. „Az elnyert száz- ötvenezer koronából ötvenezret tervezésre, propagálásra, a lakos­ság érdeklődésének felkeltésére, az emberek bevonására kell hasz­nálnunk. Idén május végén tartot­tunk egy hétvégi közös tervezést, sajnos a szakértőkön, a város kép­viselőin és a Medulienkába járó asszonyokon kívül, nemigen vet­tek részt a tervezésben Léva pol­gárai” - árulta el Denisa Urbano­vá. A tervek viszont elkészültek, de mint kiderült, az igazán nagy változtatásokra még ez a százezer korona sem elég. A kismamaköz­pont udvarán egy biztonságos, akadálymentes zöldterületet akar­nak a szervezők létrehozni az új­szülöttektől az ötévesekig terjedő korosztály igényeihez igazítva, természetesen a nagyobb gyereke­ket is szívesen látják, de nekik al­kalmazkodniuk kell a kicsikhez. Nyáron már elkezdődött a bokrok, vadhajtások irtása. Szeptember­októberben kell kibetonozni az épület előtti területet és a Bűvös kerten keresztül vezető ösvényt, melynek különböző megállóin já­tékok, mászókák, pihenőhelyek várják a gyerekeket, lehet majd biztonságosan motorozni, három­kerekű bicikliken száguldozni. „A kert a nyilvános park és a játszótér keveréke lesz. Medencét is szeret­tünk volna, de egyelőre meg kell elégedni a fölfújható gumimeden­cével. Egy kis erdős részt is terve­zünk, felújítjuk a homokozót, és sok-sok játék kerül majd az udvar­ra. Reményeink szerint október vége felé nyitja majd meg a Bűvös kert a kapuit” - mondta Denisa Urbanová. A Medulienka Kisma­maközpont minden hétköznap reggel kilenctől este hatig várja az édesanyákat és gyermekeiket, ha megnyílik, a pályázatnak megfele­lően valódi közterület lesz, így hétvégén is látogathatják majd a kisgyermekes szülők. A központba húsz korona a belépő, visszatérő anyukák harminc koronáért né­hány órára a Medulienka gyer­mekmegőrző szolgáltatását is igénybe vehetik. A központban ti­zenkét munkanélküli asszony dol­gozik az aktivációs program kere­tében, két műszakban. Medencét is szerettek volna, de egyelőre meg kell elégedni a fölfújható gumimedencével Kezdetben egy kisebb baráti társaság járt ösz- sze minden pénteken. Az oszmán uralom alóli felszabadulás 230. évfordulója Felújításra szorul a törökellenes védelmi vonal Kézműveshetet rendeztek a plébánián Gyerekmise is volt Vért 18-tól 50 éves korig minden egészséges ember adhat (A szerző felvétele) Az EU-ba lépésünk után változtak a szabályok Véradás Párkányban SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Érsekújvár jövője a történelem tükrében címmel a vá­ros török uralom alóli felszabadu­lása 320. évfordulóján az Érsek- újvár-Naarden „szellemi híd” Pol­gári Társulás és a Várday Pál Pol­gári Társulás történelmi szimpózi­umot rendezett a Czuczor Gergely Alapiskolában. Gémesi Károly két szaktekintély - Jana Gregorová és Peter Hudák tanulmányait tolmá­csolta, közös nevezőjük az az eu­rópai struktúrájú kezdeményezés, hogy a néhai törökellenes védelmi vonalat fel kellene újítani, és lét­rehozni egy turistautat. A szimpó­ziumon Csorba Csaba az ELTE Ta­nárképző Főiskola Történelmi Tanszékének docense előadásá­ban az érsekújvári vár (várak) tör­ténetét ismertette a kezdetektől a török uralom alóli felszabadulá­sig. A Nyitrai Kerületi Önkor­mányzat jelent érintő törekvéseit a megye kulturális bizottságának elnöke, Farkas Tibor vázolta, konkrét adatokkal szolgált arról, mi mindent tett a megye a négy érsekújvári székhelyű, kerületi fenntartású intézmény - a Művé­szeti Galéria, az Anton Bernolák Könyvtár, az Érsekújvári Regioná­lis Művelődési Központ és a Thain János Múzeum - fejlesztése érde­kében. A komáromi erődrendszer felújításánál szerzett tapasztala­tait Sebő Beáta, a Komáromi Vá­rosi Hivatal Műemlékkezelési Fő­osztályának szakdolgozója osztot­ta meg a jelenlévőkkel, Laurinec László, az érsekújvári városi hiva­tal területfejlesztési, műépítészeti és környezetvédelmi főosztályá­nak vezetője egyetértett a jelenlé­vőkkel abban, hogy jó lenne, ha Érsekújvár a történelmi tényezők, és a város reneszánsz alaprajzá­nak tiszteletben tartásával vissza­kapná történelmi vonásait. A győ­ri „Összefogás a Polgári Körökért” Egyesület munkáját Majtényi László ismertette, rámutatva a ci­vil összefogás jelentőségére a 21. században. A hozzászólások után a megyei önkormányzat, a polgári társulások, a Csemadok helyi szervezetének képviselői és a ma­gyarországi vendégek megkoszo­rúzták a török uralom alóli felsza­badulás emlékművét. GAÁL LÁSZLÓ Vághosszúfalu. Augusztus 23- tól öt napon át gyerekek és a velük foglakozó fiatal önkéntesek „tá­boroztak” a helyi római katolikus plébániahivatal amúgy lakatlan épületében. A KIVI polgári társu­lása a községi önkormányzat anyagi támogatásával szervezte meg a kézműveshetet, amit a plé­bániahivatal azzal támogatott, hogy ingyen rendelkezésre bocsá­totta az épületet. Naponta dél­előtt tíztől délután fél egyig kéttu­catnyi gyerek ügyeskedett a plé­bánián. Egyesek merített papírt készítettek, mások gyöngyöt fűz­tek, vagy drótból hajlítottak kü­lönféle figurákat, de programon volt még csuhébaba-készítés, ba­tikolás és sokféle más kézműves­ség. Egész napos programmal zár­ták a kézműveshetet. Voltak kü­lönféle játékok, versenyek, de lel­ki gyakorlat is, délután pedig a helyi római katolikus templom­ban gyerekmise volt. Az istentisz­teleten gyerekek ministráltak, fel­olvastak, és a pap is a gyerekek­hez intézte a prédikációt. Mise után mulatsággal zárták a hetet. BUCHLOVICS PÉTER Párkány. Több mint 30, zöm­mel fiatal ember adott augusztus 25-én vért a Thermal Szállóban ki­alakított gyűjtőhelyen. Elena Hrabovská doktornő elmondta, négy éve járnak Párkányba, s idén már második alkalommal rendez­nek itt véradást, ugyanis a leg­utóbbi, esztergom-párkányi közös akció is sikeres volt. „A szabadsá­golások alatt, üdülőszezonban minden vércsoportból még több vérre volt szükség, mint máskor. Ezentúl kéthavi rendszerességgel járnak majd ki Érsekújvárból, hogy a környék véradóinak ne kelljen a járási székhelyre utazni­uk” - fejtette ki Hrabovská. Az EU- ba lépésünk után egyébként vál­toztak a szabályok, ma már a vér­adó csak a véradás idejére marad­hat igazoltan távol a munkahelyé­től, továbbá megszűnt az a 2000 koronás adókedvezmény is, ami azelőtt járt ezért. Vért egyébként 18-től 50 éves korig minden egész­séges ember adhat, ugyanakkor véradás előtt és után teát, kávét, kiflit kapnak az emberek, és jár egy 50 koronás étkezési jegy is. Készül a merített papír a plébánián (Szőcs Hajnalka felvétele) S A melléklet kelet- és közép-szlovákiai kiadását szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: regio@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents