Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-05 / 181. szám, péntek

s 2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 5. RÖVIDEN Michal Kováč hetvenöt éves Pozsony. Michal Kováč, Szlovákia volt államfője ma ünnepli het­­venötödik születésnapját. Kováč élete legnehezebb politikai lépésé­nek az 1994-ben elmondott országértékelő beszédét tartja, amely a Mečiar-kormány időleges bukását okozta. Kováč állítása szerint nem is feltételezte, hogy politikai ellenfelei megtorlásul milyen durva esz­közökkel próbálják majd lejáratni újbóli hatalomra kerülésüket köve­tően. A volt elnök mindenesetre örül, hogy ténykedésével részese le­hetett a szlovák állam megalakulásának. Kováč jelenleg minden ide­jét saját alapítványának szenteli, jubileumát pedig ünnepi istentisz­telettel teszi emlékezetessé. Az exállamfő véleménye szerint Ivan Gasparovič tanult elődje, Rudolf Schuster hibáiból, és kerüli a konf­liktusokat a kormánnyal. (TASR) Már nálunk van néhány külföldi technós Pozsony. A rendőrség információi alapján már Szlovákiában tar­tózkodik a csehországi rendőrök által szétvert technofesztivál részt­vevőinek egy része. Az átszivárgók legtöbbje francia állampolgár, az országba vándorolt a fesztivál hangtechnikájának egy része is. A rendőrség szóvivője, Martin Korch hangsúlyozta, minden kulturális akciót egy héttel a megrendezése előtt be kell jelentem a helyszínen. A hatóságok tegnap még nem tudták, Szlovákiában hol gyűlnek ösz­­sze a technósok. (TASR) Hrušovský szurkálgatja Ruskót Pozsony. „Ha az ANO vezetője, Pavol Rusko nem változtat politi­kája stílusán, megnehezíti a két párt közti együttműködést a válasz­tások után” - jelentette ki Pavol Hrušovský, a KDH elnöke. Hangsú­lyozta, pártja fenn kívánja tartani a koalíciót annak ellenére is, hogy az ANO kimondottan keresi a konfliktusokat a kereszténydemokra­tákkal. A pártelnök meggyőződése, Rusko párija üres gesztusokkal próbálja megnyerni a szavazópolgárok rokonszenvét, és nincs meg­elégedve a többi kormánypárt elnéző magatartásával sem. (TASR) Elhunyt Szabó Iván Budapest. Hosszan tartó betegség után elhunyt Szabó Iván volt magyar pénzügyminiszter. Az MDF-ben, majd a Magyar Demokrata Néppártban politizáló országgyűlési képviselő 71 éves volt. Szabó Ivánt a pénzügyminisztérium saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. (MR) A belügynek figyelembe kell vennie a civil javaslatokat Véleményezhető kihágások Az orvosok szerint abszurd helyzetekre lehet számítani, a minisztérium ezt cáfolja Megfizet a beteg a jobbért Ha valaki korszerűbb műszerrel szeretné kivizsgáltatni magát, arra pénzt áldozhat szeptembertől (TASR-felvétel) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bekapcsolódhatnak a polgári szervezetek a kihágásokról szóló új törvény véleményezésébe, ugyanis sikerült összegyűjteniük 754 aláírást; legkevesebb 500 pol­gár támogatása kell ehhez - tájé­koztatott Ingrid Králová, az Amnes­ty international emberjogi szerve­zet szlovákiai igazgatója. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a belügyminisztériumnak fi­gyelembe kell vennie a civil szerve­zetek észrevételeit, s tárgyalóasz­talhoz kell invitálnia őket. Az akti­visták a törvény több részével nem értenek egyet: főleg azt kifogásol­ják, hogy az infotörvény megsérté­se nem minősülne kihágásnak, va­lamint szigorítanák a gyülekezési törvény megsértéséért kiszabható bírságokat, ezenkívül a tervezet nem fogalmaz egyértelműen.,,A ja­vaslat szerint már az kihágást vét, aki a község kérésére a tervezett összejövetel zökkenőmentes lebo­nyolítása érdekében nem működik együtt megfelelően az adott köz­séggel, vagy ha a szervező nem biz­tosít megfelelő számú résztvevőt. Csakhogy a törvény nem határozza meg, mi számít megfelelő együtt­működésnek, és mennyi a megfele­lő számú résztvevő” - magyarázta Mária Kolíková, a Polgár és Demok­rácia Alapítvány jogásza. Ráadásul a belügyminisztérium javasolja, hogy ne legfeljebb ezer, hanem akár 50 ezer koronás bírsággal is sújthassák a gyülekezési jog érvé­nyesítéséről szóló törvény megsér­tőit. Továbbá szorgalmazzák, hogy csak az összejövetel szervezőit és résztvevőit lehessen büntetni, de azokat nem, akik valamilyen mó­don zavarják a gyülekezési jog gya­korlását. Králová szerint felmerül a gyanú: a szigorúbb büntetéssel és homályos szabályokkal el akarják riasztani a polgárokat alapvető em­beri joguk gyakorlásától, s a belügy valószínűleg így reagál a polgári szervezetek megnyert pereire. Né­hányszor ugyanis sikerült bizonyí­tani, hogy a gyülekezési szabadsá­got nem lehet önkényesen korlá­tozni. „Csakhogy például az Am­nesty International elsősorban a til­takozó akciókra, tüntetésekre, kü­lönböző szabadtéri összejövetelek­re épül, és sokszor a polgároknak ez az egyedüli lehetőségük felhívni a figyelmet bizonyos visszásságok­ra” -jegyezte meg Králová. Michal Polák, a Szociális Önvédelmi Tár­sulás képviselője emlékeztetett: nemcsak szervezetek, hanem egy­szerű polgárok is szoktak tüntetni, például munkások fizetésemelést követelnek, sztrájkolnak, vagy az elbocsátott alkalmazottak transz­parensekkel tiltakozhatnak. Velük szemben igazságtalan lenne, ha egy akadékoskodó hivatalnok - a nem egyértelmű törvényt önkénye­sen értelmezve - 50 ezer korona bírsággal sújtaná őket. „A kihágá­sokkal összefüggő bűncselekmé­nyekkel a büntető törvénykönyv foglalkozik, s ott az alsó határ 5000 korona. Bűncselekmény az, ami már nem minősül kihágásnak, vagyis ha az előbbiért legkevesebb ötezret lehet kiszabni, logikusan az utóbbiért legfeljebb ugyanennyi, nem pedig 50 ezer járna” - hangsú­lyozta Kolíková. Az emberjogi szervezeteknek az sem tetszik, hogy a tüntetőket ak­kor is meg lehetne büntetni, ha pél­dául olyan tárgy lenne náluk, mely­­lyel másoknak testi sértést okoz­hatnak - attól függetlenül, ennek a veszélye valóban fennáll-e. Vagyis bírságot rohamának ki arra is, aki­nél transzparens, esernyő, kemény cipő, üveg vagy bármilyen más gya­nús tárgy van, hiszen elméletileg bárkit megverhetne vele. (sz. a.) Pozsony. Hímzett ágyne­műt akar a kórházban, vagy szeretné, hogy ne a ré­gi, hanem az újonnan vásá­rolt, modern műszerekkel vizsgálják ki? Ki akarja vá­lasztani, melyik sebész műtse, kinél szüljön? Szep­tembertől ennek állítólag hivatalosan sem lesz aka­dálya, ám a pluszszolgálta­tásokért fizetni kell. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Eduard Kováč, az orvosi kamara főtitkára szerint abszurd helyzetek­re lehet számítani, amit az egész­ségügyi minisztérium határozottan visszautasít. Karol Farkašovský szó­vivő szerint Kováč szándékosan rémhíreket terjeszt. Egyes orvosok már most hajlan­dók bizonyos összeg fejében soron kívül bevenni vagy előnyben része­síteni betegeket, amivel az Egész­ségügyi Felügyeleti Hivatal szerint törvényt sértenek. Ugyancsak sza­bályellenesen jártak el azok az egészségügyi intézmények, melyek illetékért a hivatalos fogadóórákon kívül is végeztek mammográfiai ki­vizsgálásokat. Az orvosok azért ve­zették be az illetéket, mert azt, ha valakit előbb kezelnek, pluszszol­gáltatásnak tartják. Csakhogy a törvény értelmében bizonyos ki­vizsgálások költségeit teljes mér­tékben a betegbiztosító téríti, akár soron kívül kezelnek valakit, akár nem, ezért nem szabad pénzt kérni a betegtől. A szeptember 1-jétől ha­tályos törvénymódosítás értelmé­ben azonban már legálisan szed­hetnek illetéket. Ez elsősorban a ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Rendkívül szigorú óv­intézkedéseket kell foganatosítani a Magas-Tátrában ahhoz, hogy a legutóbbi tűzvészhez hasonló már soha többé ne forduljon elő - állítja Tomáš Vančura, a Tátrai Nemzeti Park igazgatótanácsának tagja. A turistaösvényeken olyan informá­ciós táblák és szórólapok elhelyezé-ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Jövőre nemcsak na­gyobb támogatásra, hanem a pá­lyázati rendszer egyszerűsítésére is számíthatnak a kisebbségek, árulta el lapunknak Biró Ágnes, a kulturá­lis minisztérium államtitkára. Meg­változnak a formanyomtatványok és a hozzájuk fűzött pályázati út­mutató, továbbá nagyobb hang­súlyt fektetnek a támogatások fel­­használásának és elszámolásának ellenőrzésére is. „Sikerült elérnünk, hogy a jövő évi költségvetésből a jelenlegi 80 millió helyett 100 milliót különítse­nek el célirányosan a kisebbségi kultúrák támogatására. Úgy tűnik, sok mindenben egyetértünk Fran­tišek Tóthtal, aki szintén támogatja a pályázati rendszer megreformá­lását, hatékonyabbá, gördüléke­nyebbé és egyszerűbbé tételét”­gyorsabb eljárásra, előnyben része­sítésre fog vonatkozni, s a szaktár­ca szerint nem kell olyan abszurd helyzetektől tartani, hogy lassan már a nővérkék is csak akkor moso­lyognak majd a betegekre, ha ezért fizetnek nekik. Az ősztől életbe lépő norma le­hetővé teszi azt is, hogy bizonyos összeg fejében akár azt is kiválaszt­hatjuk, melyik sebész végezze a műtétet. Eduard Kováč attól tart, ez veszélyes precedenst teremt, amivel a szaktárca nem ért egyet. Farkašovský lapunknak rámuta­tott: az egyik fővárosi kórház - a ružinovi - erre javában készül, s előre bejelentették, hogy ezért a szolgáltatásért pluszpénzt fognak kérni. Mivel a polgárok egyébként is szabadon választhatnak orvost, a törvény lehetővé teszi számukra, hogy megjelöljék például azt a se­bészt, akiben bíznak. „A hölgyek általában nem szívesen cserélik le nőgyógyászukat, s ha egy kisma­ma évekig ugyanahhoz az orvos­hoz jár, szülni is valószínűleg nála szeretne. Miért ne lenne joga azt a ginekológust kérni, akiben megbí­sét tervezik, melyek tájékoztatnák a látogatókat, nagy szárazság ese­tén mire vigyázzanak az erdőben. Vészhelyzetben és rendkívül tűzve­szélyes időszakokban a turistákat is kitiltanák a Magas-Tátrából - a leg­­védettebb övezetekbe tilos volna a belépés. A Tátrai Nemzeti Park kép­viselői szerint ez lenne a végső megoldás. .Jelenleg elsősorban a szélvész sújtotta övezet tisztítását mondta az Új Szónak az államtit­kár. A rendszer elsődleges célja ezek után az lesz, hogy a támogatá­sok haszonélvezői a polgárok le­gyenek - a támogatást valóban a kultúra fejlesztésére, népszerűsíté­sére fordítsák. Mivel felmerült a gyanú, hogy egyesek „kreatív elszámolásokat” nyújtottak be a minisztériumnak, módosítják a támogatások felhasz­nálásának feltételeit is. Ezért szigo­rúbb elszámoltatásra, komolyabb ellenőrzésekre lehet számítani, ugyanakkor az adminisztráció egy­szerűsödik, az eljárás felgyorsul. zik? Viszont előfordulhat, hogy az ülető éppen nem ügyeletes, sza­badságon van, ám az anyuka min­denképpen ragaszkodik a szemé­lyéhez. Ilyen esetben a kórháznak ezt külön be kell biztosítania, s az orvosnak meg kell fizetni, ami­ért szabadidejében is rendelkezés­re állt. Ezért kérhetnek illetéket” - magyarázta lapunknak Farka­šovský. Kováč szerint is lehetővé kell ten­ni, hogy az emberek orvost választ­hassanak, ám azt nem az illetékek­kel, hanem például a kiegészítő biztosítások szorgalmazásával le­het megoldani. Külföldön ugyanis ez működik: az általános betegbiz­tosításból az alapellátást térítik, s a pluszszolgáltatásokat a másikból. Farkašovský szerint az orvosi ka­mara rémhíreket terjeszt, amikor különböző abszurd helyzetekkel ijesztgeti a lakosokat. „Kováč popu­lista módon mindenfélével próbál­ja megtorpedózni a szlovákiai egészségügy meggyógyítását, s az általa vázolt kép demagógia, fölös­lege pánikkeltés” - szögezte le az Új Szónak a szóvivő, (sza, s) kell felgyorsítani. Főleg a gallyakat kell felszedni. Fontos tudni, a foko­zott tűzveszély addig tart, míg az összes kidőlt fát el nem szállítják” - magyarázta Vančura. Ezért már az elkövetkezendő hetekben ki kell bővíteni a tűzvédelmi terveket. El­mondása szerint nem kell hinni azoknak a híreszteléseknek, me­lyek szerint a Tátrában még gyer­mekeink sem fognak látni erdőt, Biró Ágnes szerint már idén is ru­galmasabban működött minden, hiszen tavaly ilyenkor a szerveze­tek joggal nehezményezhették, hogy késik a pénz, idén pedig a megítélt összeget már csaknem minden sikeres pályázónak ki is fi­zették. „A Kisebbségi Alapprog­ramba beérkezett összes pályázat­ból, vagyis 1263-ból 740 volt sike­res. Július elsejéig 85 százalékuk­nak már folyósítottuk a pénzt. Ez­úton is kiemelném a Dohányos Ró­bert által vezetett kisebbségi főosz­tály és az államtitkári iroda kiváló teljesítményét, hiszen a minisztéri-Nagyszelmenci átkelő Nyílik vagy nem nyílik? Pozsony. Továbbra sem tud sem­mit hivatalosan a külügyminisztéri­um arról, hogy szeptemberben meg kellene nyitni Nagyszelmencnél a szlovák-ukrán határt. A szerdán Ukrajnából érkezett diplomáciai jegyzék az új határátkelőt nem em­líti, kizárólag a beutazási engedé­lyekről szól. „Kijev meghatározat­lan időre meghosszabbította a ví­zummentességet, azaz a szlovák ál­lampolgárok engedély nélkül utaz­hatnak. Válaszul Pozsony is meg­hosszabbítja az ideiglenesen beve­zetett ingyenvízumot. A nyári szü­net utáni első kormányülésen elő­terjesztjük, hogy bár az ukránok­nak továbbra is szükségük legyen beutazási engedélyre, ám ezért 2006. június 30-áig ne kelljen fizet­niük” - tájékoztatta lapunkat Beré­­nyi József államtitkár, (sza-) Ketten ugyanazt Új védelmi övezetek? Pozsony. Átértékelné a gazdasá­gi minisztérium a védelmi övezetek jelenlegi felosztását - az új a Ma­­gas-Tátrát is jelentősen érintené. A tárca célja állítólag nem a termé­szet és környezet rongálása - első­sorban a téli sportok kedvelőinek akar nagyobb teret biztosítani, mi­vel a védelmi övezetek egyes ese­tekben túlságosan szigorúak. Az új felosztást Pavol Rusko minisztériu­ma önállóan készítette elő. A kör­nyezetvédelmi tárca megkapta a listát, két hónapon belül kell nyüat­­koznia. Ez utóbbi tárca már két éve dolgozik az új védelmi övezetek ki­alakításán, kérdés, a két elképzelés mennyire fog egyezni, (s, dp) mivel a természet rendkívül gyor­san regenerálódik. Négy éven belül már látható lehet a változás, 15 év múlva pedig már csak nagyon ke­vés fog emlékeztetni a katasztrófá­ra. A tátrai tüzet feltételezések sze­rint eldobott cigaretta okozta. A legutolsó felmérés szerint 224 hek­tárnyi terület vált a lángok marta­lékává. Az anyagi kár több mint 1,5 milliárd korona, (dem) umban eddig az időpontig kidolgo­zott 895 szerződésből 738-at dol­goztak fel, míg a többi főosztály összességében csak 147 szerződést. El kell mondanunk azt is, hogy az összes kiemelt rendezvény a meg­valósítás időpontja előtt megkapta a támogatást, amely a rendelkezés­re álló keret transzparens elosztá­sának köszönhetően nagyságren­dekkel nagyobb volt, mint az előző évi. Például a Jókai Napok tavaly 430 ezer koronát kapott, idén 800 ezret, Gombaszög 500 ezer helyett 1,25 milliót, a Tompa Mihály Na­pok 490 ezer helyett 830 ezret, és még sorolhatnám. A lap- és könyv­kiadók a támogatásokat még az év elején megkapták. Jelenleg körül­belül tízmillió korona átutalása van folyamatban” - részletezte Biró Ág­nes. A kulturális tárca szeremé már decemberben kiírni az új pályáza­tokat. (sza) MIRE MENNYI PÉNZ? Tavaly Idén Jókai Napok 430 000 korona 800 000 korona Gombaszög 500 000 korona 1250 000 korona Tompa Mihály Napok 490 000 korona 830 000 korona Új tűzvédelmi tervet készítenek és szigorú óvintézkedéseket foganatosítanak a hegység megóvására Vészhelyzetben kitiltanák a tátrai turistákat Pénz a kisebbségi kultúrákra: Biró Ágnes államtitkár közlése szerint egyszerűsödik a pályázati rendszer Nagyobb támogatás, szigorúbb elszámoltatás

Next

/
Thumbnails
Contents