Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-30 / 201. szám, kedd
6 Kultúra ÚJ SZÚ 2005. AUGUSZTUS 30. OTTHONUNK A NYELV Iskoláink elnevezéséről 2. SZABÓMIHÁLY GIZELLA Múlt heti írásomban amellett érveltem, hogy az utóbbi időben a tanintézmények összevonása révén kialakult hosszú iskolaneveket egyszerűsíteni kellene. Mai írásomban kétfajta többcélú intézményről lesz szó: az egyik a združená stredná škola, a másik pedig a spojená škola. Magyar megnevezésüket megtalálni (vagy kitalálni) több szempontból is nehéz. Elsősorban is a združiť és a spojiť igék szinonimák, szlovák-magyar szótáraink a združený, illetve a spojený címszavak mellett szinte ugyanazokat a magyar megfelelőket közük: egyesített, egyesült, (egybejkapcsolt, társult. Másodsorban: Magyarországon is megkülönböztetnek ugyan egységes iskolát és összetett iskolát, a szlovákhoz hasonló név azonban eltérő funkciót takar, tehát ezek nem tekinthetők a szlovák združená (stredná) škola, ill. a spojená škola megfelelőinek. Az egységes iskola az általános iskolát és a középiskolát is magában foglaló, 12 osztályos komplex iskola, az összetett iskola pedig olyan intézmény, amely különböző típusú iskolák (pl. gimnázium és szakközépiskola) feladatait látja el. Nézzük most azt meg, hogyan definiálja a közoktatási törvény a združená stredná škola és a spojená škola elnevezésű intézményeket! Az első intézmény esetében valójában negatív „definícióval” találkozunk, ugyanis a törvény 2.§ (2) bekezdése azt mondja ki, hogy az (1) bekezdésben említett iskolatípusok közül melyik nem vonható össze ilyen néven. A két bekezdés tartalmának összevetéséből viszont megállapítható, hogy az ún. združená stredná škola alapvetően a stredné odborné učilište (azaz a szakmunkásképző) és a stredná odborná škola (szakközépiskola) összevonásával létrejövő intézmény. A már működő ilyen jellegű intézmények magyar megnevezése nem egységes: egyrészt előfordul az összevont középiskola, de az egyesített középiskola megnevezés is. Annak idején, amikor az egyik ilyen iskola igazgatója az iránt érdeklődött, hogyan fordítsák magyarra iskolájuk nevét, jelentéstani szempontból elképzelhetőnek tartottam az összevont, egyesített, integrált jelzők használatát, bár megjegyeztem, hogy ezt a kérdést tágabb összefüggéseiben kell vizsgálni. A jelenlegi szlovák és a magyar iskolarendszer összevetése, valamint a Magyarországon használatos hivatalos nevek elemzése alapján megállapítható, hogy a szakközépiskolai és a szakmunkásképző osztályokkal működő, illetve szakközépiskola és szakmunkásképző összevonásával létrejött középfokú tanintézmények nevében vagy mindkét intézménytípusra történik utalás (pl. Nagy József Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola), vagy gyakrabban a rövid szakképző iskola (pl. Nagy József Szakképző Iskola) megnevezés a használatos. Ezt a tényt figyelembe véve a združená stredná škola magyar megfelelőjeként nálunk is a szakképző iskola kifejezést kellene elterjesztenünk. Ami az ún. spojená školá-1 illeti, a közoktatási törvény nem határozza meg közelebbről, milyen típusú iskolák összevonásával jön létre, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy közös igazgatás alá kerülhet alapiskola és gimnázium, szakközépiskola és gimnázium, gimnázium és szakmunkásképző, különböző művészeti oktatási intézmények stb. Az ilyen intézmények fő jellemzője az, hogy a szervezeti egységeknek közös igazgatójuk van, egyébként azonban viszonylagos önállósággal bírnak. Az elmondottakat és a magyarországi gyakorlatot figyelembe véve tehát a spojená meUéknév „lefordítása” helyett a közös igazgatású kifejezés használata lenne az indokolt. Véget ért a Nemzeti Kisebbségek Országos Fesztiválja, amelynek idén Pozsony adott otthont Gazdag program - öt helyszínen Az idei nemzetiségi fesztivál a roma kultúrára fókuszált (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony, Primáši tér, péntek délután. A színpadon ruszin gyerekfolklór csoport, a színpad előtt roma és zsidó gyerekek nézik a műsorokat. A Nemzeti Kisebbségek 2. Országos Fesztiváljának sajtótájékoztatóján elhangzott szavak jutnak eszembe a látványról. MISLAY EDIT Egy résztvevő ugyanis akkor megjegyezte: a rendezvénynek nem csupán az lehet a hozadéka, hogy a többségi nemzethez közelebb hozza a kisebbségek kultúráját, hanem az is, hogy a kisebbségek is jobban megismerik egymást. Rajtunk, magyarokon kívül bolgárok, csehek, horvátok, morvák, németek, lengyelek, oroszok, romák, ruszinok, ukránok és zsidók élnek itt. Ismerkedni tehát valóban volt kivel és volt mivel, és volt rá számos alkalom, mert a hivatalosan augusztus 26- tól 28-ig tartó rendezvénysorozat gazdag programot kínált, sőt az érdekelődő olykor választásra kényszerült, mert nem lehetett egyszerre két helyszínen. (A programok egyébként öt helyszínen zajlottak.) Helyszűke miatt arra nem vállalkozom, hogy valamennyi résztvevő csoportot, együttest, szólistát felsoroljam, de talán az is sokat elárul a választékról, ha leírom, hogy volt jó néhány kiállítás, filmvetítések, konferencia, kézműves bemutatók, kirakodóvásár, gyermek- és felnőtt folklóregyüttesek feüépése, könnyűzenei koncertek és színházi előadások. Míg a tavalyi, Tornaiján megrendezett kisebbségi fesztiválon a magyarok voltak a középpontban, az idei a második legnagyobb számú szlovákiai kisebbségre a romára fókuszált. Előbb a rendezvény hivatalos időpontját említettem. Nem véletlenül. Nem hivatalosan ugyanis már 22-én, a Ružinovi Művelődési Házban megnyűt kiállításokkal kezdetét vette a fesztivál. Szabó Ottó finom szépségű, csendes harmóniát sugárzó festményei mellett Csémy Éva mandaláit, bolgár ikonokat, cseh képzőművészek alkotásait, dokumentumfotó-sorozatot és naiv festők élénk színekben pompázó, mesevilágot idéző képeit láthatta a közönség. Négy estén át kisebbségi színházak előadásainak adott otthont a Ružinovi Művelődési Ház. A kassai Tháüa Színház a Dankó Pista című daljátékkal érkezett (amely rímelt az idei fesztiválra, hiszen hőse a híres szegedi cigány dalköltő), a komáromi Jókai Színház Hunyadi Sándor A három sárkány című darabját hozta el, de itt volt az eperjesi Andrej Duchnovič Színház és a kassai Romathan is. Hasznos dolog, hogy a fesztivál színházi előadásokkal bővült, és a pozsonyi magyar közönség most abban a szerencsés helyzetben lehetett, hogy nem kellett sokat utaznia színházaink előadásai után, hiszen „házhoz jöttek”. A rendezvénysorozat keretében dokumentumfilmeket is vetítettek a kisebbségekről. Igaz, a vetítések általában délelőtt tíztől vagy kora délutáni időpontban zajlottak, így attól tartok, nem lehetett túl nagy közönségük. Mint ahogy pénteken kora délután a Fiatalok Színpadának a Primáši téren. Igaz, akik ott voltak, jól szórakoztak. A téren átvágó turistacsoportokat is megállásra késztette a színpadon futó műsor. A véletlen folytán izraeli fiatalok egy csoportja épp akkor tévedt arra, amikor a Szlovákiai Zsidó Művelődési Központ gyerekcsoportja énekelt. A kicsiket profiknak kijáró ovációval fogadták, s még táncra is perdültek. Megérdemelt elismerést váltott ki a közönség soraiban a zselízi Kincső produkciója is. A roma együttesek szintén felejthetetlen hangulatot varázsoltak a térre, nehéz volt elszakadni a Romani Luludi és a Kokavakere Lavutara vérpezsdítő muzsikájától és temperamentumos táncától. Hatalmas sikert arattak, csakúgy, mint Póttá Géza, aki szombaton este zenésztársával, Ádám Bélával lépett fel a Papánek téren az Ifjú Szivekkel együtt, s akit a teret megtöltő közönség alig akart leengedni a színpadról. Ezzel persze korántsem azt akarom sugallni, hogy a számos további szereplő produkciója nem nyújtott kellemes élményt, inkább csak néhány emlékezetes momentum felelevenítésével a fesztivál hangulatát szeretném közelebb hozni. Voltak persze a rendezvénynek kevésbé hangos pülanatai is. Például a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kihelyezett Múzeumi Szalonja, amelyben ezúttal Ősziné Győrös Irmát, a Csemadok élő legendáját faggatta Miklósi Péter. Élmény volt hallgatni a 74. évében járó, ma is energiával, derűvel teli, ízes beszédű Irma néni visszaemlékezéseit. A nemzetiségi sajtó és a nemzeti kisebbségi önkormányzati modellek Közép-Európában címmel - a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a kulturális minisztérium rendezésében - nemzetközi szakmai konferencia is zajlott pénteken a Ružinovi Művelődési Házban. A nemzetiségi sajtó olaszországi finanszírozásának gyakorlatát Bóján Brezigar, a szlovén Primorski Dnevnik főszerkesztője ismertette. Lapunk igazgatója, Slezákné Kovács Edit a hazai tapasztalatokról számolt be. A nemzeti kisebbségi önkormányzati modellek témakörében Dohányos Róbert (Szlovákia), Ján Fúzik (Magyarország), Varga Attila (Románia) és Varga László (Szerbia-Montenegró) előadása hangzott el. A fesztivál kapcsán felmerült olyan vélemény is, hogy a szervezőknek - a Music Art ügynökségnek és a társszervező Ružinovi Művelődési Háznak - jövőre nehéz dolguk lesz, mert az idei gazdag program után vajon mivel tudják majd meglepni a közönséget. Hogy az aggodalom megalapozott-e, az jövőre minden bizonnyal kiderül. A zömmel pozsonyi közönségről elmondható, hogy többségük nem a nemzeti kisebbségi fesztivál záró gálájára váltott jegyet, hanem egy Arash-koncertre Tartalékos, gyenge félházas fesztiválgála JUHÁSZ KATALIN Nem mondanék teljesen igazat, ha azt állítanám, akár saját magamnak, akár másoknak, hogy megérte 450 kilométert utaznom ezért a rendezvényért. A nagyrészt pozsonyi közönség szemszögéből nézve viszont jó kis lötyögős este volt a vasárnapi, egy barátságos, tágas helyszínen, a még mindig vadonatújnak számító nemzeti teniszközpontban. Barátságos azért, mert a padló szépen le van szőnyegezve, így „állós rendezvényen” is le lehet telepedni a földre, tágas pedig azért, mert jóindulattal is gyenge félház volt a Nemzeti Kisebbségek Fesztiváljának záró gáláján. A zömmel pozsonyi közönségről elmondható az is, hogy többségük nem a Nemzeti Kisebbségek Fesztiváljának záró gálájára váltott (barátságosan olcsó) jegyet, hanem egy Arash-koncertre, amelynek egy csomó előzenekara volt. Arash-t gondolom, nem kell bemutatni, a rádióból hónapok óta masszívan zúdul a Bora Bora című mű-etnó slágere, amely felkapott idény-világsztárrá tette hősünket. (Bár nem tudom, ugyanez-e az Arash-helyzet tőlünk nyugatabbra is, mivel az izraeli dalnok idén harmadszor lépett fel hazánkban, a Live 8 koncertről viszont hiányzott). Mindegy, ne bántsuk őt, egyébként sem tudtam megvárni a program szerint éjjel tizenegykor kezdődő koncertjét, mert taxira költeni aztán igazán nem volt kedvem. A Music Art szervezőiroda műsorpolitikusai a helyzethez képest aránylag ügyesen álh'tották össze a sorrendet, kivéve a Touch nevű kommersz diszkó-csapat szerepeltetését, nekik semmi keresnivalójuk nem lett volna ebben a társaságban. Az első taktusokra ki is menekültem a csarnokból, és csak Bódi Gusztiékra merészkedtem vissza, akiknél ugyan mindig más csatornára szoktam kapcsolni, most azonban el kellett ismernem, hogy Margónak tényleg van hangja, és tényleg tudnak hangulatot csinálni, és még a számaik is jók lennének, ha nem kevernék alá a „tuc-tuc”-alapot. Ettől az egész elveszíti hitelességét, és ha már a romákra fókuszált idén a fesztivál, inkább az Ando Dromot, a Kalyi Jag-ot, vagy (főleg) a Parno Garszt-ot tudtam volna elképzelni ezen a gálán. Ugyanez volt a helyzet a már-már világsztár Vera Büával is, akinek Rom-Pop című lemeze egy időben állandó jelleggel bömbölt nálam odahaza. A cseh cigánydíva takarékos felállású zenekarral érkezett, és bár szerencsére nem hagyta otthon zseniális szaxofonosát, mellette csak egy multifunkciós szintetizátoros, valamint egy további dalnok állt a színpadon. Ettől az összes dal kísérete egyformának tűnt, valahogy úgy, mint amikor ugyanarra a reggae-ritmusra különböző dallamokat énekelnek. Akikben viszont muszáj volt gyönyörködni, az a roma közönség volt. Már Bódi Gusztiék alatt elkezdődött a falusi mulatság. Vagy ötvenen ropták a terem szélén körben, párban, vagy csak úgy magukban, azzal a fehér ember számára megtanulhatatlan, fantasztikus mozgással. Külön attrakciónak számított néhány brékes srác, akik magyar nótákra mutatták be, milyen pörgésekre képesek, majd pedig kórusban üvöltötték Véra Büával a roma nyelvű dalokat. Biztató jelenség, hogy az urbánus fiatalok sem veszítették el kötődésüket egy gazdag kultúrájú etnikumhoz, amelyet sokan legszívesebben leradíroznának a föld színéről. Na, és ekkor következtek azok, akikért abszolváltam azt a bizonyos 450 kilométert. Moldávia büszkeségei, az ottani román kisebbség zajos képviselői. Na nem az O-Zone, hála istennek, hanem a Zdob Shi Zdub zenekar, a 2003- as év legnagyobb szlovákiai meglepetése, akiket hazájuk arra is méltónak tartott, hogy képviseljék Moldáviát az egyre borzalmasabb Eurovíziós fesztiválon. Mindegy, bizonyára nem tudták, hová mennek, vagy nem volt merszük vitatkozni. És ekkor derült ki, hogy a teniszközpont hangmérnökei mennyire nincsenek a helyzet magaslatán. Az addigi félplayback, illetve akusztikus produkciókkal még csak-csak boldogultak, amikor viszont öt hangszert kellett beállítaniuk, becsődöltek. Én már csak jól ismerem a Zdob-számokat, ezen az estén azonban nehéz volt felismernem, melyiket játsszák, mivel legtöbbször csak a dobot és a borzalmasan hangosra húzott basszust hallottam. Egy idő után felhúzták a gitárt is, amivel megölték a fúvós szekciót, igazi hard-core A Zdob Shi Zdub akcióban csapatot csinálva a derék etnorockerekből. Még ennél is idegesítőbb volt azonban a moderátor hölgy, aki szintén Arash érkezését várhatta nagy izgalommal, mert folyton azzal jelent meg a színpadon, hogy még mindig nem Arash jön, hanem valaki más. Aztán megkérdezte a Pressburger Klezmer Band énekesnőjétől, hogy szereti-e Arash-t. Ismerem a pozsonyi zsidó zenekar ízlését, (beszélgettünk zenéről tavaly Tornaiján, ugyanezen a fesztiválon), így el tudom képzelni, milyen nehéz volt illendően válaszolniuk erre a kérdésre. A mo(A szerző felvétele) derátor hölgy egyébként a dolgos hétköznapokon időjárást jelent az egyik tévécsatornán, és bizony sem improvizálni, sem hangulatot csinálni, sem mini-inteijúkat készíteni, de még csak normálisan felkonferálni sem tud. Nem is értem, hogy kerülhetett a színpadra. De hogy pozitív hangulatban fejezzem be, megdicsérem a kulturális minisztert, aki még fél tizenegykor is rendüledenül ott ült a lelátón, és mindenkit meg is tapsolt. Ez pedig érdeklődő jeUemre utal, sőt talán arra is, hogy a Nemzeti Kisebbségek Fesztiválja lesz jövőre is.
