Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-26 / 199. szám, péntek

UJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR HÍRLAP Zűrzavar tapasztalható az egy hete érvényben lévő nö­vényvédelmi törvény végre­hajtásában, írja a liberális napilap. Múlt péntek óta ugyanis a telektulajdonosok terhére elrendelhetik a jegy­zők a parlagfű kényszerka­szálását, de egyelőre alig né­hány helyen éltek ezzel a le­hetőséggel. Pedig az így be­folyó bírságot is parlagfű­mentesítésre használhatnák. Az önkormányzatok azért várnak, mert nem jelent meg az irtás adminisztratív elő­írásait tartalmazó rendelet. A földművelésügyi tárcánál lapunknak azt mondták, na­pokon belül kiadják a jogsza­bályt. A két fél álláspontjának „bebetonozása” hosszabb távon nyilván tarthatatlan, tárgyszerű értékelés kell • Prágai gesztus és a magyarok Minden jel szerint a cseh kormány szerdai nyilatko­zata, amelyben elismerte, hogy Prága a II. világhábo­rú után még az akkori Csehszlovákiához hűnek maradt szudétanémetek­­nek is sérelmeket okozott, s ezért most bocsánatot kért tőlük, pillanatnyilag a maximum, ami a Beneš­­dekrétumok nálunk is jól ismert kérdéskörében cseh oldalon elérhető volt. KOKES JÁNOS Nyüván nem véletlenről, hanem egy jól átgondolt politikai lépésről, gesztusról van szó: a bocsánatkérés ugyanis nem kerül semmibe, de az érintett felet megörvendezteti. Na lám, mégis. Több mint nyolc éve, 1997janu­árjában, amikor Helmuth Kohl kancellár és Václav Klaus minisz­terelnök aláírta a német-cseh megbékélési nyilatkozatot, az ak­kor a jobboldal által kézben tartott hivatalos cseh politika nem győzte hangsúlyozni: a cseh-német kap­csolatok sokat vitatott szakasza - a II. világháborút megelőző idő­szak, maga a történelem legvére­sebb háborúja, illetve a hárommil­lió csehszlovákiai szudétanémet háború utáni jogfosztása - egyszer s mindenkorra tisztázódott, végle­gesen le lett zárva. Hivatalos diplomáciai-államkö­zi szempontból talán el is fogad­ható ez az álláspont, viszont sem­miképpen nem érvényes a cseh­­német „nemzetek, népek” közti kapcsolata. A megbékélési nyilat­kozat aláírása után ugyanis ha­marosan kiderült, hogy a legin­kább érintettek - tehát a szudéta­­németek -továbbra is elégedetlenek a helyzettel, mert meggyőződé­sük, hogy nem voltak kollektív háborús bűnösök, s megbünteté­sük ezért igazságtalanság, jogsér­tés volt. Ugyanakkor a másik ol­dal, a csehek döntő többsége pe­dig máig is arról van szentül meg­győződve, hogy a németek elleni intézkedések jogosak és igazságo­sak voltak, még ha túlkapások is kísérték őket. A két fél álláspontjának „bebeto­nozása” hosszabb távon nyilván tarthatatlan. Az évek múlásával felszínre kerülő dokumentumok tanúsága szerint a helyzet sosem volt fekete-fehér, s a vitatott idősza­kot is nagyon árnyaltan kell meg­közelíteni és értékelni. A cseh kor­mány most lépett egyet, bár igaz, hogy eléggé félénken. Ugyanakkor egy másik hasonló lépés, a ki nem telepített és Csehszlovákiában ma­radt mintegy 200 ezer szudétané­met iránti megbékélési gesztus egyre késik. Bár már néhány éve felvetették, a kormány mind a mai napig nem tudott ez ügyben dűlőre jutni. Itt is, akárcsak a szudétané­met antifasisztáknál, a háború utá­ni csehszlovák rendszer még saját törvényeit,1 a hírhedt Beneš-dekrétumokat is megsértette, amikor kényszermunkára hur­colták azokat a németeket is, akik nem ítéltettek kitelepítésre, tehát hivatalosan nem lettek háborús bűnössé nyilvánítva. Szóval, van még tennivaló, tisztáznivaló bő­ven. Ez persze a másik, a szudéta­német oldalra is vonatkozik. A szlovákiai magyarság szem­pontjából figyelemre méltó, hogy a Csehországban maradt németek irányában tervezett gesztus cseh kormányzati források szerint az itteni lengyeleket, horvátokat és magyarokat is érintené, már aki­ket a II. világháború után a néme­tekéhez hasonló jogsérelem ért. A kabinet legutóbbi döntése alapján ezt a kezdeményezést az idei év végéig kellene tető alá hozni. Nem kétséges, ha megvalósul, ak­kor körülötte még nagyobb s éle­sebb viták lesznek, mint a mosta­ni, antifasiszták iránti lépés körül. Csak remélni lehet, hogy ezek a viták tisztázó jellegűek lesznek, s ha más hasznuk nem lesz, leg­alább a cseh közvélemény is széle­sebb körben megismerheti a má­sik oldal érveit. Csak sajnálni lehet, hogy ma­gyar, szlovákiai magyar részről ezekkel a dolgokkal alig-alig foglal­kozik valaki, s ha igen, akkor rend­szeresen elismétli a már közismert dolgokat. Holott ideje lenne már alaposan dokumentálva, érvel­ve rámutatni, hogy milyen hatal­mas és alapvető különbség van a háború után egy kaptafára vett csehszlovákiai szudétanémetek és a magyarok között. A magyarok például nem tehetők felelőssé a háború kirobbantásáért, antifa­siszta, s az akkori Csehszlovákia melletti megmozdulásaik is je­lentősek, a Szlovák Nemzeti Fel­kelésben is fegyverrel a kezükben harcoltak a nácik és kiszolgálóik ellen, Esterházy János, a háború alatti szlovák parlamentben egye­düliként ellenezte a zsidók elleni törvényt... Mindezek tudatában nem véleden, hogy az éppen hat­van éve, 1945 nyarán lezajlott potsdami nagyhatalmi konferen­cia a németektől eltérően a csehszlovákiai magyarok kitelepí­tését nem hagyta jóvá. Ezek mind­mind olyan érvek, tények, ame­lyekkel a szlovák, illetve a nemzet­közi közvéleményt is meg kellene ismertetni. Ezt helyettünk soha senki sem fogja megtenni. Végre ugyanis ki kellene lépnünk saját köreinkből, igazunk érdekében vállalni megmérettetést a széle­sebb nemzetközi mértekben vi­szonylatban is. Hétfő esti vallási műsorában Pat Robertson Hugo Chavez venezuelai elnök meggyilkolására szólított fel Bocsánatot kért az amerikai prédikátor ÖSSZEFOGLALÓNK Bocsánatot kért Pat Robertson amerikai ultrakonzervatív televízi­ós prédikátor, amiért Hugo Chavez venezuelai elnök meggyilkolására szólított fel. „Igazságos dolog-e gyilkosságra felhívni? Nem! Elnézést kérek a ki­jelentésemért. Zavaromban beszél­tem így, mivel számításba kell ven­nünk egy olyan embert, aki azt hi­szi, hogy az Egyesült Államok meg akarja gyilkoltatni” - írta helyi idő szerint szerda este a prédikátor in­ternetes honlapján. A bocsánatkérés után Robertson folytatta Chavez-ellenes fejtegeté­seit, leszögezve, hogy a venezuelai elnöknek olyan terroristákhoz is köze volt, mint Carlos, a „Sakál”. „Chavez barátainak nevezi Szad­dám Huszeint és Fidel Castróť - ír­ta a prédikátor, aki burkoltan Adolf Hiderhez hasonlította a venezuelai elnököt. „Olyan valaki vagyok, aki hisz a békében, de nem minden áron” - fejtette ki a prédikátor. Ro­bertson végül egy, a nácik által meggyilkolt német teológus példá­ját idézi, aki keresztény meggyő­ződése ellenére megpróbálta meg­ölni Hitiért. „Sokan vannak, akik nem értenek egyet a megjegyzése­immel, és tiszteletben tartom a vé­leményüket. Mások viszont úgy gondolják, hogy egy diktátor meg­állítása megfelelő eszköz. A meg­jegyzéseimet kísérő hiheteden hír­verés felhívta a kormány figyelmét egy növekvő problémára, amelyről eddig egyáltalán nem vettek tudo­mást” - írta Pat Robertson. Hétfő esd vallási műsorában a CBN televízióban a prédikátor kije­lentette: „Ha Chavez úgy hiszi, hogy meg akaijuk ölni, valóban meg is kellene tennünk. Sokkal ol­csóbb lenne, mint háborút kezde­ni.” Irakra utalva hozzátette: „Nincs szükség még egy 200 milli­árd dolláros háborúra, hogy meg­szabaduljunk egy erőszakos diktá­tortól.” A washingtoni kormány nyoma­tékosan elhatárolta magát a televí­ziós személyiség szavaitól, amelye­ket „helytelennek” minősített. Robertson, a Christian Coaliti­on szövetség, a virginiai Regent University, a CBN televízió, az Operation Blessing International Relief, a The Flying Hospital, vala­mint számos más szervezet és in­tézmény alapítója, aki az 1988-as választáson pályázott a Republi­kánus Párt elnökjelöltségére, de alulmaradt idősebb George Bush akkori alelnökkel szemben. A tele­víziós prédikátor nem Chavez kap­csán tett először üyen szélsőséges kijelentést. Hat éve azt mondta: az Egyesült Államok küldhetné ügy­nököket Osama bin Laden, Kim Dzsong II észak-koreai és Szad­­dám Húszéin iraki diktátor meg­gyilkolására. Ted Haggard, az Evangélikus Nemzeti Szövetség elnöke az evangélikusok nevében elhatárol­ta magát Robertson kijelentése­itől és közölte: találkozni kíván a venezuelai elnökkel. A prédikátor amiatt aggódott, hogy Roberston kijelentése miatt veszélybe kerül­nek a dél-amerikai országban dol­gozó evangélikus misszionáriu­sok. (MTI/AFP/AP) KOMMENTÁR Építésügyi receptkönyv MOLNÁR IVÁN Szlovákia sok mindenben megközelítette már az Európai Unió ré­gi tagországainak színvonalát, rengeteg dologban azonban még fényévekre vagyunk a szerencsésebb múlttal rendelkező nyugat-eu­rópai országoktól. Ez utóbbi kategóriába tartozik sajnos a hazai la­kásállomány is. Ha az állam nem tesz radikális lépéseket az ügyben, amelyeknek köszönhetően több lakás épülhetne, a régi uniós tagor­szágok színvonalát leghamarabb csak 20 év múlva érhetjük utol. Szlovákiában ugyanis jelenleg 359 lakás jut ezer lakosra. Ha ebből leszámítjuk a nyaralókat vagy a tartósan nem lakott házakat, ez a szám 317-re csökken. Az építésügyi tárca ugyanakkor szeretné elér­ni, hogy hosszabb távon utoléljük az Európai Unió színvonalát, ahol ezer lakosra 400 lakás jut. A tárca épp emiatt készítette el a lakáspolitika elkövetkező évekre szóló „receptkönyvét”, amelyre e héten a kormány is rábólintott. A receptkönyv, hivatalos nevén a 2010-ig szóló állami lakáspolitikai koncepció, felvázolja, hogy milyen törvényeket kellene elfogadnunk, és nagyjából mekkora összeget kellene áldoznunk arra, hogy leg­alább megközelítsük az uniós színvonalat. Kilátásaink azonban nem ä legjobbak. A lakásépítés jelenlegi ütemével ugyanis 20 év múlva sem érjük utol a fejlettebb országokat. A jelenlegi gazdasági színvo­nal és a lakosság anyagi helyzete ugyanis az elkövetkező években csak évi 14-17 ezer lakás építését teszi lehetővé, vagyis az ezer lakos­ra jutó lakások tekintetében még műidig 135 lakással maradnánk el az EU ádagától. Az elmúlt években azonban még a fentieknél is ke­vesebb, évente 12-14 ezer lakás épült. Hogy belátható időben utolér­jük az uniós színvonalat, évente 25 ezer lakást kellene építeni, ami egyelőre elérhetetíen álomnak tűnik. Hozzá kell tenni természetesen: az állam már csak támogaija a la­kásépítést, hogy pontosan hány lakás épül, az nagyrészt a lakosság anyagi helyzetétől függ. Vagyis minél gyorsabban nő majd a gazda­ság, és ezzel együtt a béreink, annál több lakás épülhet. A jövőben egyre nagyobb szerepet kellene vállalniuk a lakásépítés támogatásá­ban az önkormányzatoknak is. Ez utóbbiak azonban ezzel egyelőre szinte egyáltalán nem foglalkoznak. A munka nagy része így az ál­lamra, azon belül is az építésügyi tárcára hárul. Ez utóbbi megtette az első lépést, így most a törvényhozáson a sor, hogy a minisztérium által előterjesztett koncepciót a gyakorlatban is megvalósítsa. Olyan törvényi módosításokat kellene elfogadnia, amelyek liberalizálnák a lakbéreket, növelnék a lakást bérbeadók jogait és a lakásszövetkeze­tek számára kötelezővé tennék a lakóházak felújítási tervének a ki­dolgozását. JEGYZET Világos? JUHÁSZ KATALIN Kassa belvárosa esténként leginkább kísértetvárosra, vagy legalábbis háborús övezetre em­lékeztet. Az „elsötétítés” miatt ugyanis már fél kilenckor tapo­gatózva tájékozódik itt hazai já­rókelő és turista egyaránt. Ne­gyed tízig azonban nem és nem gyújtják fel a lámpákat az utcán. A közvilágításért felelős cég ille­tékesével kapcsolatba lépni új­ságíró számára leheteden fel­adat, ám ha a ravasz telefonáló magánemberként érdeklődik a diszpécser hölgynél, hamar megtudhatja, hogy a vonatkozó rendelet szerint kilenc órakor kell felgyújtani az utcai lámpá­kat. Tíz napja figyelem a helyze­tet: eddig két alkalommal tartot­ták magukat a rendelethez, az összes többi napon nyolc, tíz, sőt tizenöt percet is „elcsaltak”, azaz nagy valószínűséggel egy kalap pénzt spóroltak meg. Ez a pénz nyilván valakik zsebébe vándo­rol, ami más cégeknél is elő szo­kott fordulni, ám ez esetben a lo­pás „szemmel látható”. Nem si­került kiszámolnom, mennyibe kerül száztizenhét utcai lámpa egyperces üzemeltetése, de gon­dolom, nem elhanyagolható összeg takan'tódik meg ily mó­don. Ha a jól menő divatáru-bol­tok kirakatai nem világítanák meg valamelyest az utcát, bi­zony orra buknának a város­nézők. Francia ismerőseim pél­dául augusztus elején, igaz, kis­sé illuminált állapotban, alig ta­lálták meg a szállodájukat a Fő utcán, a dómot pedig egyáltalán nem tudták este fényképezni, mivel azt már második éve egy­általán nem világítják meg. Gon­doljanak bele: Kelet-Szlovákia egyik legjelentősebb látnivalója éjszakánként belevész a semmi­be, mivel állítólag nincs pénz a kivilágítására. Ez az igazi turis­tacsalogatás, gondolná az em­ber, ha nem tudná, hogy az is egy kisebb csoda, hogy a Szent Erzsébet-dóm egyáltalán áll, és nem csorog be az eső a szószék­re. Nem fényárra, színes reflek­torokra gondolok, csak amolyan diszkrét, jelzésszerű kivilágítás­ra, hogy ne csak a nagy fekete­ség tátongjon a Fő utca közepén. Talán az Európai Uniónál lehet­ne pályázni. Nyolcoldalas pályá­zati indoklás helyett elég lenne küldeni nekik egy Košice by Night feliratú vicces képeslapot, amelyen semmi sem látszik. FIGYELŐ MAGYARNEMZET A Szatmári házaspár a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Buda­pestre. Mucuskám - a Magyar Hírlap információi szerint a be­cézgető megszólítás egy ma­gyar miniszter és egy, a tit­kosszolgálat gyanúja szerint a román hírszerzésnek dolgozó hölgy között folyó telefonbe­szélgetés során hangzott el, amelyet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat rögzített. (Peter Gossányi rajzaj Szöveg nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents