Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-23 / 196. szám, kedd

ÚJ SZŐ 2005. AUGUSZTUS 23. Régió 5 Hatvan rendőr és egy helikopter felügyeli a közlekedést Péntekre kész a Kikötői híd „Bár a történelmi könyvtár fizikailag mindig is a múzeum épületében volt elhelyezve, csak most került vissza a mi kezelésünkbe” - mondta Fehér Csaba igazgató (Vas Gyula felvétele) A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma kezelésében a történelmi könyvtár Kutatóközpontot hoznak létre Komáromban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Megkezdődött a Ki­kötői híd javításának második szakasza. A hídon továbbra is csak két sávban lehet közlekedni, pén­tek estétől azonban a Ligetfaluból Ružinovba vezető oldalon. Teg­nap ugyan lassította a közlekedést az útépítés, de nagyobb forgalmi dugók a rossz időjárás ellenére sem keletkeztek - tájékoztatta la­punkat Silvia Miháliková, a Po­zsonyi Kerületi Rendőr-főkapi­tányság szóvivője. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Madar. Új orgonát kezdtek teg­nap építeni a komáromi járásbeli község 1687 és 1690 között épült református templomában. Az eu­rópai hírű, német Führer orgona­építő cég 19 sípsoros, korszerű, mechanikus koncertorgonája a napokban érkezett. A felépítő Al­bert Miklós győri orgonaépítő mester és csoportja lesz, a munká­latokat Szabó Imre pozsonyi ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Galánta/Gűta/Pozsony/Nyit­ra. Kábítószer-élvezőket és drog­futárokat fogtak a napokban Dél- Szlovákia több településén is. Véletlenül árulta el magát a rendőröknek az a fiatalember, aki ellen kábítószertartás miatt indítottak a minap bűnvádi eljá­rást. Viktor Plézel, a nagyszom­bati kerületi rendőrségi szóvivő helyettese lapunknak elmondta, a 21 éves galántai fiatalembert azért állították meg a rendőrök az utcán, hogy ellenőriz­zék a személyazonossá­gát. Amikor a férfi a sze­mélyi igazolványát húzta elő, véletlenül kiesett a zsebéből egy cigarettás­doboz, amelyben egy gyanús anyaggal teli ta­­sak volt. A fiú pechjére ezt a rendőrök is észrevették, a gya­nús anyagot pedig laboratóriumi vizsgálatra küldték. A vegy­­vizsga eredményét a napokban kapták kézhez, és az bizonyítot­ta, hogy a férfi marihuánát tar­tott magánál. Annak ellenére, hogy az anyagot saját használat­ra tartotta, drogtartás miatt eljá­rást indítottak ellene. A rendőrség pénteken Gútán lépett akcióba, ahol két kertben ÚJ SZÓ-HÍR Párkány. Gyurovszky László ■pítésügyi és régiófejlesztési mi­­űszter részvételével nyitják meg lénteken a Déli Régió régiófej­­esztési ügynökségét a Vadas für­­lő konferenciatermében. Az Is­­er-Granum Eurorégió részét ké­­iező, párkányi központú Déli Ré­­;ió fejlesztési ügynökségének iro-A rendőrség a megszokottnál kevesebb közúti balesetet észlelt. „Múlt héten hétfőn 20 karambol volt Pozsonyban, tegnap küenc. Csupán az Új hídon történt baleset okozott némi fennakadást, ott öt autó rohant egymásba” - pontosí­tott Miháliková. Az utakon hatvan rendőr irányítja a közlekedést, és a főváros 30 kulcsfontosságú ke­reszteződését is ellenőrzik - csúcs­­forgalom idején még helikopterrel is figyelik az utakat. A Kikötői híd felújítását pénteken, augusztus 26-án fejezik be. (dem) egyetemi tanár, orgonaművész felügyeli. Az építés a tervek szerint szep­tember 10-én fejeződik be. „A ma­ga nemében egyedi hangszer - az istentiszteleti szolgálatok mellett - szervezett koncertek keretében a zeneirodalom kincseit teszi majd az emberek számára élet­­gazdagítóvá” - nyilatkozta la­punknak Nagy Lajos madari lel­kész, esperes. Az átadási ünnep­séget késő őszre tervezik, (vkm) összesen 1600, kifejlett vadken­dert talált a hatóság. A rendőrök korábban egy harmadik, épülő­félben lévő házban már szárított növényekre bukkantak. A növé­nyek gazdájának a kilétét ho­mály fedi, a termesztőt és a kábí­tószerek forgalmazóját akár ket­tőtől nyolc évig terjedő börtön­­büntetésre is ítélhetik. A rendőrök a közúti ellenőrzé­sek során is drogra bukkantak a múlt héten. Nyitra közelében egy 45 éves lévai és egy 39 éves szenei férfi autójából került elő 12 adagra elég heroin egy rutin­­ellenőrzéskor. A két férfi ellen drogok ter­jesztésének vádjával indult eljá­rás. Szombaton Pozsony közelé­ben bukott le egy fiatalokból álló társaság. A négy, 16-19 éves fiú­nál 13, fehér porral töltött zacs­kót, valamint egy fecskendőt lel­tek. A fiatalok elismerték, hogy a zacskók pervitint tartalmaznak, de az anyagot rendőrségi szakér­tők elemzik, (gl, ú) dája a körzeti hivatal épületében (Szent István utca 79) kezdi meg működését. Legfőbb feladata a térség fejlesztési pályázatainak koordinálása, továbbítása lesz, valamint részt vesz majd az eurorégió projektjeiben is. A megnyitó keretében a szaktárca jelenlegi és távlati EU-s pályáza­tainak állásáról is tájékoztatást adnak, (buch) Komárom. A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának kezelésébe került át a Duna Menti Könyvtár történelmi könyvállománya. V. KRASZNICA MELITTA Erről a változásról Nyitra megye önkormányzata határozott július elején. „Nagyon örülünk ennek a döntésnek, hiszen a könyvállo­mány átvétele szervesen illeszke­dik abba a programba, amelyet in­tézményünk új vezetése hirdetett meg, és amelyet egy mondatban úgy foglalnék össze: múzeum a nemzet szolgálatában - nyüatkoz­­ta lapunknak Fehér Csaba múze­umigazgató. - Ez a koncepció több pillérre támaszkodik. Ebből az egyik éppen a történelmi könyv­tárra épülő tudományos kutató­­központ kialakítása. Lehetőséget kívánunk nyújtani nemcsak múze-Zsigárd. Egyhetes kézműves­tábor befejező rendezvénye volt a pénteken, augusztus 19-én meg­tartott regionális folklórfesztivál, amelynekjövőre is lesz folytatása. A kulturális minisztérium és Nyitra megye anyagi támogatásá­val, a Pro Traditione Zsigárd pol­gári társulás és a Zsigárdi Kulturá­lis Közösségi és Tájékoztató Köz­pont által szervezett rendezvény a vártnál is sikeresebb volt, mert - amint azt a kézművestábor fő kez­deményezője, Kovács Mária la­punknak elmondta - volt úgy, hogy egyetlen napon több mint nyolcvan gyerek fordult meg a tá­borban. Nemcsak helyiek, hanem környékbeliek is, és még Svájcból is volt résztvevő. Zsigárdi pedagó­gusok öt különböző csoportban foglakoztak a gyerekekkel, akik például a gyöngyfűzést, a kosár­fonást, a csuhébaba-készítést, a makramét, a rongybabavarrást próbálhatták ki. A péntek délutáni folklórfeszti­válon a közösségi ház szabadtéri színpadán a peredi Tubarózsa énekkar, a zsigárdi női éneklőcso­umunk munkatársainak, hanem külföldi szakembereknek is a ku­tatómunkára.” Ennek elengedhe­­teden feltétele a megfelelő kör­nyezet biztosítása: a napokban fe­jeződik be annak a korszerű, 21. századi igényeket kielégítő, multi­médiás olvasó- és kutatóteremnek kialakítása, amely szeptember kö­zepétől fogadja majd a látogató­kat. Fehér Csaba azt is elmondta, szoros együttműködést kívánnak kialakítani a Selye János Egyetem­mel; a hallgatók számára például ingyenes belépést biztosítanak a kutatóközpontba. A közel 40 ezer kötetes törté­nelmi könyvtár magvát a komáro­mi születésű bencés szerzetes-ta­nár, Kultsár István gyűjteménye alkotja. Az író és szerkesztő, a Ha­zai Tudósítások című folyóirat megalapítója halála előtt fél év­vel, 1827-ben ajánlotta fel könyv­tárát Komárom vármegye részére. Később az állomány - amit ado­mányával több jeles komáromi port, a királyrévi citerások, a Pánüika zenekar, Németh Éva és Süke István néptáncosok szóra­koztatták a közönséget. Az elő­adásokat táncház követte, majd tábortűz mellett folytatódott a jó hangulatú népünnepély. A tervek szerint kézművestábort jövőre is szerveznek, de azt már nem a kul­személyiség is gyarapítód: - a Jó­kai Mór Közművelődési és Múze­um Egyesület kezelésébe került. A második világháborút követően, a Beneš-dekrétumok alapján álla­­mosítodák, és több intézmény is kezelte, köztük a Matica sloven­ská. „Sajnos, abban az időszakban komoly károkat szenveded az ál­lomány mind a számát, mind az állapotát tekintve” - mondta az igazgató. A könyvek többsége ma­gyar, latin és német nyelven író­don, találunk köztük történelmi, néprajzi, régészeti, természettu­dományi és szépirodalmi műve­ket is, valamint számtalan szakfo­lyóhat és napilap bekötöd példá­nyát. A legrégebbi darabok a 16. századból valók. Az olvasó- és kutatóközpont hi­vatalos átadását szeptember 16- án, Kultsár István születésnapján tartják. „Azért is ragaszkodtunk ehhez a dátumhoz, mert a könyv­tárat Kultsár Istvánról kívánjuk el­nevezni” - árulta el Fehér Csaba. turális és közösségi központban, hanem a tájházban szeretnék megtartani. Eredetileg az ideit is oda tervezték, de a kedvezőtlen időjárás miatt nem sikerült időre befejezni a felújítását. Még idén ősszel szeretnék megnyitni, és már megépült benne a hagyomá­nyos kemence. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halállal fenyegette a kalauzt Pozsony. Halálosan meg­fenyegette a kalauzt egy homonnai bliccelő vasárnap délelőtt egy, a főváros felé tartó vonaton. A jegyellenőr hölgy - miután kiderült, hogy a 22 éves férfi feketén utazik - elkérte az illető ira­tait, és meg akarta büntetni, mire az rátámadt. Az áldo­zat egészen a szolgálati ko­csiig menekült az agresszív férfi elől, majd bezárkózott, és egészen a végállomásig ott is maradt. A támadó az állomáson kereket oldod, de iratai alapján a vasúti rend­őrség azonosította, majd el­járást indított ellene egyén és csoport elleni erőszak vádjával. (TASR) Külföldiek közúti balesetei Érsekújvár. Két komo­lyabb közlekedési baleset is történt a hétvégén az Érsek­újvári járásban. Udvard és Kolta közöd egy 33 éves pa­kisztáni férfi karambolozod oszdák rendszámú BMW-jé­­vel. A férfi elaludt a volánnál, majd letért az útról, és egy fá­nak útközöd. A sofőr a ba­leset következtében fél éven belül gyógyuló sérüléseket szenveded. Garamkövesd és Bajta (Bajtava) közöd egy 32 éves rimaszombati férfi oko­zott balesetet Škoda Formán­jával. Az illető rosszul ved be egy kanyart, majd nekiro­hant a szemben haladó Ste­­yer Puch típusú veterán gép­kocsinak. A Forman sofőrje hét napig lábadozik majd sé­rüléseiből, a kevésbé masszív kiskocsit vezető, magyar ál­lampolgárságú asszony és útitársa azonban hat hétig lesz munkaképtelen - tájé­­koztada lapunkat Miloš Fábry nyidai kerületi rendőr­ségi szóvivő, (ú) AJÁNLÓ Augusztus 25-27. (csütörtöktől szombatig) Felsőszeli - Elődeink örök­sége címmel hagyományőrző és múltidéző rendezvényso­­rozada váija az érdeklődőket a szervező, a Felsőszeli Lova­sok Polgári Társulása - Nyer­ges. Csütörtök - 13.00: nyitás táborállítással; 15.00: kocsi­kázás, lovaglástanítás; 19.00: tábortűz. Péntek - 9.00: nyüvános jurtaállítás; 11.00: a Szlovák Kisálladenyésztők Szövetsé­ge Felsőszeli Alapszerveze­tének kiállítása; 14.00: a Szlovák Hadtörténeti Társu­lás Felsőszeli Szervezete lő­­fegyveres bemutatót tart; 17.00: hagyományos ételek készítése. Szombat - 9.00-17.00: ló­vásár, kisállat-kiállítás, kéz­műves-foglalkozások, hadtör­téneti kiállítás; 11.00: íjászat, kocsikázás, lovaglás; 13.00: lovasíjász-bemutató (Vermes törzs); 14.00: solymászbe­­mutató; 16.00: a felsőszeli lovasok bemutatója (Nyer­ges); 18.00: lovasbemutató- Horváth József; 19.00: zenés est. Bővebb információk: 0910/ 939 546, 0905/193 498. (gl) A színpadon a peredi Tubarózsa együttes és a zsigárdi női énekkar, előtérben a királyrévi citerások (Szőcs Hajnalka felvétele) Gyülekezeti alkalmakon és koncerteken is szolgál majd Führer orgona a madari református templomban Marihuánával teli doboz esett ki a férfi zsebéből Drogtalanítás délen Épülőfélben lévő házat használtak raktárként a drogterjesztők. Legfőbb feladata a térségi pályázatok koordinálása lesz Régiófejlesztési ügynökség nyílik Párkányban A kézművestábort jövőre már a felújítandó tájházban szerveznék meg Folklórfesztivál Zsigárdon GAÁL LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents