Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-18 / 192. szám, csütörtök
18 Sport UJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 18. Németh Szilárd, a Middlesbrough csatára megsérült a Liverpool elleni bajnokin A Bacsfáról érkezett Albert Tamás rimaszombati színekben fontos gólokat szerez Balszerencsés évadkezdetAz utolsó Percek specialistája Németh Szilárd (pirosban) egy ideig most nem ijesztgetheti az angol védőket (ČTK/AP-felvétel) Middlesbrough. Németh Szilárd a Middlesbrough labdarúgójának számára balszerencsésen indult az angol pontvadászat. A Liverpool elleni bajnokin bokahúzódást szenvedett és többhetes kényszerpihenő vár rá. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A komáromi születésű támadó a hatvanötödik percben lépett pályára, és egy vendégszabadrúgást követően sérült meg. „Beleléptem a lövésbe, de közben kifordult a bokám. Mindjárt éreztem, hogy komolyabb lesz a gond. Sajnos, már nem volt több cserelehetőségünk, s így végig kellett játszanom a mérkőzést. Ez is rátett még egy lapáttal” - mondta Szilárd, aki várhatóan három hétig nem léphet pályára. - „Az orvos előzetesen ennyit mondott. Bokahúzódást szenvedtem, még most is be van dagadva. Arról még korai lenne beszélni, mikor játszhatom újra, jelenleg mindennap gyógykezelésre járok. Hajói alakulnak a dolgok, talán a jövő hét elején már elkezdhetem a futóedzéseket, de ez most tényleg csak fejtegetés.” Németh kiválása nemcsak klubcsapatának, hanem a szlovák válogatottnak is komoly érvágást jelent, hiszen nemsokára két komoly összecsapás vár Dušan Galis védenceire. Szeptember 3-án Pozsonyban, barátságos mérkőzésen Németország ellen lépnek pályára, szeptember 7-én pedig Lettországban kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőt ÖSSZEÁLLLÍTÁS Budapest. Az Újpest FC visszavonta múlt pénteken benyújtott óvását Bárányos Zsolt (Vasas) jogosulatlannak .vélt szereplése miatt, így marad a pályán kialakult 2:2-es eredmény. A lila-fehér klub közleményében leszögezi, mostani döntésével el akarja kerülni, hogy az a vélemény alakuljon ki, miszerint a játszanak. „Már bennem is felmerült, hogy esetleg addig elhúzódhat a sérülésem. Ellenkező esetben is kérdéses, milyen formában leszek a kényszerpihenő után. Mindenesetre bízom abban, hogy mihamarabb visszatérhetek a zöld gyepre” - tette hozzá a huszonsportszerűség szellemiségét figyelmen kívül hagyva próbál előnyt szerezni, noha biztos az igazában. A lila-fehérek pénteken kérték a 2:2-es eredmény megsemmisítését, s 3:0-s gólkülönbséggel ß három pontot. A találkozón Bárányos szerezte a Vasas első gólját, 11-esből. Az Újpest FC szerint a válogatott labdarúgó több átigazolási kérelmet írt alá, amelyeket az érintett nyolc éves légiós. Németh sérülése után lábra kaptak olyan híresztelések, melyek szerint újabb csatár után néz a Middlesbrough. „Nem hallottam erről, és kétlem, hogy igaz lenne a hír, hiszen támadóból több is van a keretben” - jegyezte meg Szilárd, (sk) klubok be is nyújtottak. Ezért Bárányos Zsolt játékjogosultsággal az utolsó kérelem benyújtásától számított hat hónap eltelte után rendelkezhetett volna. Az Újpest FC bízik abban, a magyar labdarúgás vezetői a történtekből a megfelelő konzekvenciákat levonják, és megteszik a szükséges lépéseket azért, hogy a jövőben hasonló helyzet ne fordulhasson elő. (mti) ÚJ SZÓ-INTERJÚ Albert Tamás, a rimaszombati futballcsapat Bacsfáról érkezett hátvédje az elmúlt néhány mérkőzésen a kapu előtt is jeleskedik. A Szlovák-kupa 1. fordulójában a nagymihályiak ellen a 90. percben lőtte egyenlítést jelentő találatát, a Prešov ellen pedig két perccel a lefújás előtt szerzett gólja három pontot ért. Az utóbbi időben az utolsó percekben lőtt gólok specialistája lett... így van, mostanában jól megy nekem, örülök, hogy segíthettem a csapatnak a kupában és a Prešov elleni bajnokin is. Nem vagyok ezzel külön megbízva, de éreztem az eperjesiek ellen is, hogy fel kell mennem. Futottam a félpályától, és addig meg sem álltam, amíg be nem gyötörtem a labdát a kapuba. Kassán is kulcsfontosságú gólt szerezhetett volna... Ott is helyzetbe kerültem, s magam sem tudom, hogyan maradhatott ki a lehetőség. Nedves volt Bejelentkezett a Lyon Tomáš Rosický marad Dortmund. A Borussia Dortmund vezetősége elárulta: a francia bajnok Olympique Lyon bejelentkezett a csapat cseh válogatott labdarúgójáért, Tomáš Rosickýért, de a klub visszautasította az ajánlatot. A lyoniakat jelenleg felveti a pénz, miután 38 millió euróért eladták a ghánai Michael Essient a londoni Chelsea-nek, s úgy gondolták, megerősítik a középpályát a portugáliai Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Rosickývel. „Természetesen létezik az az öszszeg, amelyért megválnánk Tomáštól, de az annyira magas, hogy szinte el sem tudom képzelni, hogy valamely egyesület annyit ígérne. Az esély a távozására tehát körülbelül 0,001 százalék” - mondta a német együttes gazdasági igazgatója, Hans-Joachim Watzke. A franciák azonban komolyan gondolják a dolgot, húszmilliót kínálnak a középpályásért, akit az Atledco Madrid is szívesen látna soraiban, (mti) A lila-fehérek kérték a Vasas elleni 2:2-es eredmény megsemmisítését Visszavonta az óvást az Újpest KOMÁROMI TERÜLETI BAJNOKSÁG - ŐSZI MENETREND 1. forduló, augusztus 20., 17.00: Šrobárová-Búč, Kolárovo B-Svätý Peter; vasárnap, 14.00: Zlatná na Ostrove-Modrany, Nesvady-Patince, Zemianska Olča-Marcelová, Chotín-Moča; 17.00: Bátorove Kosihy-Okoličná na Ostrove. 2. forduló, augusztus 28., 17.00: Modrany-Svätý Peter, Moča-Kolárovo B, Okoličná na Ostrove-Chotín, Marcelová-Bátorove Kosihy, Búč-Zemianska Olča, Zlatná na Ostrove-Nesvady. A Patince-Šrobárová találkozót szeptember 1-jén 16.00 órai kezdettel pótolják! 3. forduló, szeptember 4., 16.00: Kolárovo B-Okoličná na Ostrove, Nesvady-Modrany, Šrobárová- Zlatná na Ostrove, Zemianska Olča-Patince, Bátorove Kosihy-Búč, Chorín-Marcelová, Svätý Peter-Moča. 4. forduló, szeptember 11., 16.00: Modrany-Moča, Okoličná na Ostrove-Svätý Peter, Marcelová-Kolárovo B, Búč-Chotín, Patince-Bátorove Kosihy, Zlatná na Ostrove-Zemianska Olča, Nesvady-Šrobárová. 5. forduló, szeptember 18., 15.00: Kolárovo B-Búč, Šrobárová-Modrany, Zemianska Olča- Nesvady, Bátorove Kosihy-Zlatná nä Ostrove, Chotín-Patince, Svätý Peter-Marcelová, Moča-Okoličná na Ostrove. 6. forduló, szeptember 25., 15.00: Modrany-Okoličná na Ostrove, Búč-Svätý Peter, Patince-Kolárovo B, Zlatná na Ostrove-Chotín, Nesvady-Bátorove Kosihy, Šrobárová-Zemianska Olča. Olvasóink figyelmébe! Holnapi számunkban a rimaszombati területi bajnokság őszi menetrendjét közöljük. 7. forduló, október 1., 14.30: Kolárovo B-Zlatná na Ostrove; október 2., 14.30: Zemianska Olča-Modrany, Bátorove Kosihy-Šrobárová, Chotín-Nesvady, Svätý Peter-Patince, Moča-Búč, Okoličná na Ostrove-Marcelová. 8. forduló, október 9., 14.30: Modrany-Marcelová,Búč-Okoličná na Ostrove, Patince-Moča, Zlatná na Ostrove-Svätý Peter, Nesvady-Kolárovo B, Šrobárová-Chotín, Zemianska Olča-Bátorove Kosihy. 9. forduló, október 15., 14.00: Kolárovo B-Šrobárová, október 16., 14.00: Bátorove Kosihy-Modrany, Chotín-Zemianska Olča, Svätý Peter-Nesvady, Moča-Zlatná na Ostrove, Okoličná na Ostrove-Patince, Marcelová-Búč. 10. forduló, október 23., 14.00: Modrany-Búč, Patince-Marcelová, Zlatná na Ostrove-Okoličná na Ostrove, Nesvady-Moča, Šrobárová-Svätý Peter, Zemianska Olča-Kolárovo B, Bátorove Kosihy-Chotín. 11. forduló, október 29., 14.00: Kolárovo B-Bátorove Kosihy; október 30., 14.00: Chotín-Modrany, Svätý Peter-Zemianska Olča, Moča-Šrobárová, Marcelová-Zlatná na Ostrove, Búč-Patince, Okoličná na Ostrove-Nesvady. 12. forduló, november 6., 13.30: Modrany-Patince, Zlatná na Ostrove-Búč, Nesvady-Marcelová, Šrobárová-Okoličná na Ostrove, Zemianska Olča-Moča, Bátorove Kosihy-Svätý Peter, Chotín-Kolárovo B. 13. forduló, november 13., 13.30: Svätý Peter-Chotín, Moča-Bátorove Kosihy, Okoličná na Ostrove-Zemianska Olča, Marcelová-Šrobárová, Búč-Nesvady, Patince-Zlatná na Ostrove. A Kolárovo B-Modrany találkozót szeptember 15-én 16.00 órai kezdettel játsszák le! a labda, ezért is csúsztathattam a kapu mellé. De ami nem sikerült Kassán, bejött itthon, és úgy gondolom, ez fontosabb volt. Már Bacsfán is vállalkozott ilyen előretörésekre? A pontrúgásoknál mindig mentem fejelni, de most egyre többször érzem, hogy a kapu közelében kell lennem. Persze szerencse is kell hozzá, de valószínűleg az akaratnak, a győzelem utáni vágynak tulajdonítható be a mostani eredményességem. Négy forduló telt el a bajnokságból, s már találkoztak három, nyíltan a feljutásra pályázó csapattal. Hogy látja, van esélyük a rimaszombatiaknak az első háromban végezni? Igen, hiszen egyebek között azért is jöttem Gömörbe, hogy segítsek visszakerülni az élvonalba. Igyekezni fogok, hogy gólokkal is hozzájáruljak a sikerhez. Tudatosítja, hogy Németh Krisztiánt kell helyettesítenie? Néhányan kezdettől fogva Albert Tamás még bacsfai mezben (Somogyi Tibor felvétele) Krisztiánnak szólítottak Rimaszombatban. Tudom, azt várják tőlem, hogy pótoljam, s remélem, ez sikerülni fog. Jól ismerjük egymást Krisztiánnal, idejöttemkor telefonon is beszéltünk. Csupa jót mondott a gárdáról, örülök, hogy itt vagyok, s bízom benne, ez csak még jobb lesz. (bt) Lelkiismeret-fordulása volt az AC Milánnak Buffon helyére Abbiati MTI-HÍR Miláno. Az előzetes hírekkel ellentétben nem két, hanem három hónapos pihenőre kényszerül vállsérülése miatt Gianluigi Buffon, a bajnoki címvédő Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott kapusa, aki szerdán műtéten esik át. A klasszis hálóőr a vasárnapi Luigi Berlusconi-kupán sérült meg, mikor Kaká elé kivetődött, és ütközött a brazillal. Buffont hordágyon kellett levinni a pályáról. A kapus így nem védhet a szombati, Internazionale elleni Szuperkupa-találkozón, a bajnokság első tíz meccsén, a BL-főtábla első összecsapásain és ki kell hagynia az olaszok négy utolsó világbajnoki selejtezőjét is. Az eset után AC Milan úgy döntött: sportszerű gesztusként kölcsönadja cserekapusát a nagy rivális és címvédő Juventusnak. A 28 éves Christian Abbiati egy évre kerül Torinóba „kárpótlás” gyanánt, és saját bevallása szerint igyekszik majd kiaknázni élete nagy lehetőségét. Buffon a földön Kaká belépője után (SITA/AP-felvétel) NIKÉ Csütörtök, augusztus 18. Kosárlabda WNBA: 653. Connecticut-Charlotte 1,1-14,0-6,0-1,05-4,5; 654. Indiana-Washington 1,45-12,0-2,6-1,3-2,3; 655. Houston-Phoenix 1,6-11,0-2,2-1,45-2,0; 656. Sacramento-San Antonio 1,12-14,0-5,6-1,05-4,3; 657. Seattle-Minnesota 1.3- 13,0-3,1-1,15-2,7. Francia II. labdarúgó-bajnokság: 660. Montpellier-Amiens 1,8-2,9-4.3- 1,15-1,7. Finn fociliga: 664. Valkeakoski-TPS Turku 1,55-3,5-5,0-1,1-2,0. Cordenonsi férfi tenisztorna: 1486. Berlocq-Wauters 1,3-2,7. SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 12.00: Wigan-Chelsea, angol bajnoki futballmérkőzés (ism.) 19.00: Cincinnati férfi tenisztorna, 3. forduló (élő) EUROSPORT - 12.00: Svédország-Csehország barátságos futballtalálkozó (összefoglaló) 17.00: Torontói női tenisztorna (élő) 18.30: Labdarúgó vb-selejtezők (összefoglaló)