Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-16 / 190. szám, kedd

UJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 16. Agrárkörkép VII Hagyomány kontra kommercionalizmus Tisztelt olvasóink! Az aratás már nagyrészt' befejeződött, és ez csalhatatlan jele annak, hogy közeleg az újabb AGROKOMPLEX nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari nagyvásár megnyitója. Sokunknak ezjelenti az aratás végét és az elképzelt aratóün­nepet jelképező pontot. A kiállításnak több mint 30 éves hagyománya van, és az első megrendezése óta több változáson is átment, amelyek többé-kevésbé a reszortban fennálló helyzetet tükrözték. A legnagyobb változás 1989 novembere után történt, ami­kor az ideológiai kiállítás fo­kozatosan kereskedelmivé vált. Ez a változás nem kívá­natos „mellékhatásokat" is hozott magával, ezek a kiállí­tóhelyre olyan kiállítókat is odavonzottak, amelyeknek a mezőgazdasággal és élelmi­szeriparral semmi közös dol­guk nincs. így, mikor a látoga­tó végigsétált a mezőgazdasá­gi technikát bemutató kiállí­táson, találkozhatott a mixe­rek, kések, pezsgőfürdők, biz­tonsági ajtók, illetve masz­­százsgépek legújabb modell­jeivel is. Ezzel az Agro­komplex sokat veszített a me­zőgazdasági jellegéből, és az élelmiszergyártók, a mező­­gazdasági technika, vetőmag­ok, vegyszerek forgalmazói, a termesztők és a tenyésztők csak a „nyitrai vásár" kísérő programjaivá lettek. A rende­zők ugyan azt állítják, hogy a kiállítás családi hangulatú, ahol a látogató mindig talál valamit, ami érdekli, azonban a teleshop típusú elárusítás és különböző attrakciók jelentő­sen aláássák a kiállítás specializációját és szakmai jellegét. Tekintettel arra, hogy piacgazdálkodást folytatunk, mindenkinek ki kellene érté­kelnie, hogy mit hozott szá­mára a kiállítás, hiszen csak így lehet elősegíteni a hala­dást. Néhány kiállító már ré­gebben megértette ezt, ezért nem vesz részt a kiállításon. Ha körülnézünk Európá­ban, ahol a mezőgazdaság, az ipar és a vásárlóerő más, mondjuk ki bátran, magasabb színvonalon van, és ott is vannak hasonló kiállítások, de magasabb színvonalúak, kulturáltabbak, és amelyeket csak kétévente rendeznek meg. A kétéves ciklus megala­pozott, főleg a szak számára rendezett újdonságok bemu­tatója szempontjából, mert az éves ciklus nem engedi a ki­bontakozást. Társaságunk, az Agroservis, amely Szlovákiában a John Deere és a Kuhn társaság üz­leti partnere, az Agrokomplex egyik rendszeres, sőt mond­hatni az egyik legnagyobb ki­állítója volt. A kiállításokon eddig több mint 300 új gépet és berendezést mutattunk be, amelyek jelentősen hozzájá­rultak a szlovák mezőgazda­­sági géppark korszerűsítésé­hez. Tekintettel arra, hogy nagyon tiszteljük ügyfelein­ket és az Agrokomplex láto­gatóit, kötelességünknek éreztük közzé tenni ezt a cik­ket, amelynek hatására talán a rendezők elgondolkodnak azon, milyen jellegű legyen a jövőben az Agrokomplex. Az Agroservis társaság szeretne ebben részt vállalni, és aktív részvételével hozzájárulni ah­hoz, hogy a kiállítás újra a szlovákiai mezőgazdaság ere­jét bemutató rendezvény le­gyen. Az Agroservis Komárno tár­saság nem vesz részt az idei Agrokomplexen. De nem sze­retnénk Önöknek, kedves ügyfeleink és pártfogóink, csalódást okozni, és szeret­nénk Önöket kárpótolni. Ezért 2005 őszén szakmai bemuta­tónapot rendezünk, amelyre kis meglepetéssel is készü­lünk, és amelyre egyúttal sze­retettel meghívjuk Önöket. Az készülő akcióról részletes tá­jékoztatást kapnak a médiá­ból, viszonteladóinktól, akik Szlovákia-szerte a rendelke­zésükre állnak. Már előre örü­lünk a találkozásnak. Agroservis Komárno ■P-5-13732 spol. s r.o. Hadovská cesta 6,945 01 KOMÁRNO, tel.: 035 - 774 05 56, www.agroservis.sk • AGROKOM - PLUS spot s r.o., Pod Kalváriou 40,080 01 Prešov, tel.: 051 -771 07 17 • ZORA - MIMEX spol. s r.o., Brzo­­tín 376,049 51 Brzotín, tel.: 058-732 38 81 • UNIAGRO spol. s r.o., Cerenčianska 2013,979 01 Rimavská Sobota, tel.: 047- 581 13 72 • UNIAGRO spol. s r.o., ul. SNP 126,962 01 Zvolenská Slatina, tel.: 045-536 93 80 • AGROSEVER spol. s r.o., Stred 380, 027 05 Zázrivá, tel.: 043-588 25 03 • AGROKOV spol. s r.o., Šenkvická 14, 902 01 Pezinok, tel.: 033-640 39 92 • WOOD spol. s r.o., Piaristická 2, 949 01 Nitra, tel.: 037-657 57 43 • AGROZET LEVICE spol. s r.o., Jurská cesta 6, 943 01 Levice, tel.: 036-631 23 19 • AGROKOV spol. s r.o., Brnianska 2, 911 57 Trenčín, tel.: 032-658 36 95 • METEOR - Alž­beta Tóthová, námestie Priateľstva 2164/3,929 01 Dunajská Streda, tel.: 031-552 24 30 »PORAGRO-Ing. Bohumil Stu­­deník, 900 62 Kostolište 352, tel.: 034-773 41 24 • MIDAN - Ing. Miroslav Knapec, 941 23 Andovce 424, tel.: 035-648 31 42 • FILAGRO spol. s r. o., Hlavná 5, 927 00 Šaľa, tel.: 031-770 37 46 • AGROSERVIS spol. s r.o., prevádzka Veľké Uherce 800, 958 41 Veľké Uherce, tel.: 038-748 61 40 Partnerkapcsolat - minőség X Szenic felvásárlóraktár Egbell felvásárlóraktár . Pöstyén felvásárlóraktár Nagyrépény takarmánykeverék­gyártás és felvásárlóraktár A Belar Társaság reagál a piac. változásaira és a globalizáció terjedésére. Fő tevékenységeink kö­zé tartozik a növényi termékeink eladása, takar­mánykeverékek gyártása, a növénytermesztés belépő anyagainak eladása. Az ügyfeleinkhez va­ló hozzáállásunkat legjobban a mottónk fejezi ki: partnerkapcsolat - minőség. A hosszú távú szer­ződéses kapcsolatunk ügyfeleinkkel, leginkább mezőgazdasági üzemekkel, a kölcsönös előnyö­kön és a korrekt hozzáálláson alapszik, hiszen egyszerre vagyunk szállítók és felvásárlók. Ré­szünkről teljesítjük a feltételeket, átvesszük a megegyezett terménymennyiséget, és segítünk azt pénzzé tenni. A termények jelentős részét külföldi piacokon értékesítjük, ezzel teret nyitunk a szlovákiai termelőknek. A termesztőknek és a tenyésztőknek szintén kedvükben járunk azzal, hogy termékeink, áruink leszállítása után, kitolt határidővel fizethetnek, valamint átvételi határ­értéket szabunk meg, és kölcsönösen leszámít­­hatónak vesszük a növényi termékek eladását, il­letve felvásárlását. Az új felvásárlási idényben, a kis raktárkapacitásaink ellenére, felkészültünk a felkínált termények felvásárlására. Elsősorban szerződéses partnereinktől, de a többi termesz­tőtől is felvásároljuk a felkínált terméket. Az üzle­ti kapcsolataink alapvető feltétele a minőség. Teljes mértékben figyelembe vesszük a fogyasz- nri A H tók és az üzlethálózatok a hibátlan termékekre DCLAAK és az élelmiszerek előállításának nyomon követ­hetőségére vonatkozó elvárásait. Van ISO 9001:2000, HACCP és GMP minőségi tanúsítvá­nyunk. A felvásárláskor ezért fokozottan figye­lünk a felkínált gabona minőségére, amelyet kor­szerű műszaki és laboratóriumi berendezésekkel tesztelünk. Felkészülten várjuk az őszi búza, árpa és repce termesztőit, hogy a vetésnél segítséget, illetve szükség szerint az előfinanszírozást nyújt­sunk. Tevékenységünket és kínálatunkat szívesen be­mutatjuk közelebbről is, ha 2005. augusztus 18. és 23. között Nyitrán, az AGROKOMPLEXEN ellá­togat az M2-es pavilonban levő standunkra. Előre őrölünk látogatásának! Lég felvásárlóraktár Pozsony ügyintézés Dunaszerdahely takarmánykeverék­gyártás és felvásárlóraktár Aiistál felvásárlóraktár ~ J2JÍsiu,iiJÍUTy]í32/3Jíá{salí ^yíiíiíiaii E iaísnhnybk 11 3J£Jil-If, £ !/3syiUSi£jDii as ííu^/iriü'yi'dibi^j i/agyj múüyíBíBkj ^ílxdÍ'JJ '** ^ J*ifa! ^J,ü\'JÍi\íZlííl^ZÚj ra/jjjáijyairikailxíiiii,

Next

/
Thumbnails
Contents