Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-12 / 187. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 12. _________________________________________________________________________________________________________Régió 5 Léva polgármestere, Štefan Misák szerint nem a folyamat leállításáról, hanem módosításáról, újabb tárgyalásokról kellett volna beszélni a dél-koreai cég kapcsán A Hankook hivatalosan még nem mondott nemet „A tárgyalásokon még csak a terveket húzhattuk elő” - mondta Misák (Képarchívum) Léva. E hónap folyamán a kormány várhatóan javaslatot tesz a Hankook Tire dél-koreai gumiabroncsgyártó vállalat képviselőinek az állami támogatás új lehetséges összegéről, módjáról. FORGÁCS MIKLÓS Štefan Misák, Léva polgármestere lapunkkal közölte, a cég a július 6-i kormánydöntés után - amikor nem szavazták meg a kért több mint négymilliárdos, majd hárommilliárdra csökkentett állami támogatást - hivatalosan nem jelezte, végleg abbamaradnak-e a tárgyalások, esetleg még van némi remény. A polgármester reményei szerint a város hamarosan választ kap: vagy egyértelmű nemet, vagy igent. „Ez nagyon fontos információ a további tárgyalások szempontjából, hiszen az ipari. parkba továbbra is keressük a befektetőket” - mondta Mišák. Léván 2002-ben született meg az ipari park gondolata, s ezt a polgármester késeinek tartja, hiszen a közeli Verebély városában már 1996- ban elkezdték az ilyen ipari célú komplexum kiépítését. „A kilencvenes évek közepe jóval alkalmasabb időpont volt helyi ipari zónák létesítésére. Akkor még jóval kevesebb város fogott bele, kisebb volt a konkurencia, és a leendő befektetők igényei is szerényebbek voltak” - vélekedett Misák. Három esztendővel ezelőtt még a város előző vezetése döntött az ipari park létesítéséről, de a választások után az új folytatta a munkát. Léva város Génye városrészében 49 hektáros területet jelöltek ki, ahová várják a befektetőket. 2003-ban még nem voltak jelentkezők, a SARIO állami beruházás-támogató ügynökség idén vette fel az ipari parkok közé. A város közbeszerzési pályázatot írt ki a közművesítésre. „Minden érdeklődő azonnal utakat akart, vízvezetéket, szennyvízelvezetést, gázvezetéket és telefonvonalat. Az első állami támogatást, 51 millió koronát 2004 első felében kaptuk meg e célra, és a képviselőtestület tízmilliót különített el a város költségvetéséből a terület közművesítésére. Ez még mindig nem a teljes összeg; a munkálatok befejezéséhez további összegekért kell pályáznunk” - vázolta az előzményeket a polgármester. A terület a Szlovák Földalap tulajdonában van, de két hektár - mely szerves részét képezné az ipari parknak - magántulajdonú. Ez a két hektár már több tárgyalás során problémát okozott”. A gényei területen két befektető kezdett építkezni. Az elektrotechnikai és gépipar számára csomagolóanyagot gyártó svéd Nefab Packaging Slovakia Kft. 2,6 hektárt vásárolt meg, és 120 embernek biztosít munkát. Már próbaüzemben működik a vállalat, a teljeskörű üzemelés elindítása szeptember végére, október elejére várható. A Globo Eastern Europe osztrák-szlovák vegyesvállalat négy hektáron kezd építkezni szeptemberben, és 2006 elején indítaná a termelést. A világítótestek összeszerelésével és forgalmazásával foglalkozó üzem nyolcvan embert alkalmazna. Az indiai Steel Strips Wheels Ltd. szlovákiai képviselete, az Eurowheells Kft. már aláírta az előszerződést a várossal, de még nem vásárolt földterületet. Az autókeréktárcsát gyártó vállalat több mint háromszáz munkahelyet biztosítana, ha sikerül mihamarabb aláírni a szerződést, már 2005 utolsó negyedében megindulhatna az építkezés. Štefan Misák elmondta, az elmúlt időszakban több céggel tárgyaltak intenzíven, de be kell vallani, hogy a közlekedés szempontjából Léva nincs ideális helyen. „Kitűnő elsőosztályú utak kötik össze a várost a környékkel, de most már négysávos gyorsforgalmi utak iránt van igény. Ez volt az egyik oka, hogy több külföldi befektető nem Lévát választotta. Az okok között szerepel az is, hogy - míg más ipari parkok már a létező zónát mutathatták meg az érdeklődőknek - mi még csak a terveket húzhattuk elő. Sok tárgyalópartnerünk ment más ipari parkba, de voltak olyanok is, akik egyáltalán nem telepedtek le Szlovákiában. Néhány befektetővel újrakezdenénk a tárgyalásokat, hiszen a munkálatok beindultak” - tájékoztatott a polgármester. A Hankook Tire dél-koreai autóipari céggel 2004 késő őszén kezdődtek a tárgyalások a több mint 19 milliárd koronás beruházásról, amely Misák szerint a régióban a mohi atomerőműhöz mérhető beruházás (az hozzávetőleg 40 milliárdos volt), hiszen egycsapásra ennyi munkahely azóta sem létesült a térségben, ahol 15-20 százalék között mozog az állástalanok aránya. „Ezerhatszáz munkahely létesült volna, s ha abból indulunk ki, hogy minden egyes munkahely még egy fél újabb munkalehetőséget teremt, 2400 ember juthatott volna álláshoz. A befektetéshez nem hagyták jóvá a 21 százalékos állami hozzájárulást, a dél-koreai cég pedig az elmúlt hónapokban velünk hivatalosan nem vette fel a kapcsolatot. Különböző összegek kerültek napvilágra arról, hogy mennyibe kerülne egy munkahely ilyen mértékű hozzájárulás és a különböző járulékos költségek esetén, de szerintem nem lehet pontosan meghatározni ezt az összeget. Félrevezető például beleszámolni az összköltségbe a Garamszentbenedek-Nyitra gyorsforgalmi úttal járó kiadásokat, hiszen az útszakasz kiépítése része a kormányzati terveknek. Megkockáztatom: ha megtisztítanánk az ilyen összegektől a beruházás egy munkahelyre átszámított költségvetését, nem kapnánk igazán nagy összeget. Sajnálom, hogy így megromlott a viszony a kormánypártok között. Ha taktikailag nem támogatásmegvonásról beszéltek volna, hanem módosításról, lehet, hogy sokkal reménykeltőbb lenne most a helyzet” - fogalmazott a polgármester. A város számára fontos minél hamarabb megtudni, hogy mi a Hankook végleges döntése, mert bár maga a vállalat az ipari parkhoz közeli, de annak részét nem képező 54 hektáros területre költözött volna, körülbelül nyolchektárnyi területet tartanak fenn az ipari parkban a beszállítóknak, és több tárgyalás is abbamaradt a dél-koreaiakkal folyó tárgyalások idején. „A napokban tárgyaltam egy holland élelmiszeripari vállalattal és egy autóalkatrészeket gyártó német céggel, de partnereink kérték, a részletekről egyelőre ne tájékoztassam a nyilvánosságot” - nyilatkozta az Új Szónak Štefan Misák, Léva polgármestere. AJÁNLÓ Augusztus 12-14. (péntektől vasárnapig) Dénesd (Dunajská Lužná)- zarándoklat Nagyboldogasszony ünnepén. Péntek - 19.00: ifjúsági szentmise; 20.00: keresztút. Szombat -16.00: loretói litánia a Szent Márton-kápolnában; 17.00: az Ekuména énekkar fellépése; 18.00: német nyelvű szentmise; 19.00: a Domengo ifjúsági énekkar műsora; 20.00: szlovák szentmise. Vasárnap - 7.30: magyar nyelvű szentmise; 10.30: szlovák nyelvű szentmise, amelyet Tóth Domonkos nyugalmazott püspök celebrál, (sita) Kolon - kulturális emlékhétvégét rendez az MKP helyi szervezete. Péntek - 20.00: Koltay Gábor: Trianon című filmjének vetítése a kultúrházban, bevezetőt mond Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke (a belépés díjtalan). Szombat - 20.30: az Érsekújvári Rockszínpad a szabadtéri színpadon bemutatja a Mária evangéliuma rockoperát. Az előadás végén tűzijáték, majd nosztalgiabuli hajnalig. A belépti díj 60 korona, gyermekeknek 12 éves korig ingyenes. A műsor társszervezője a Csemadok helyi szervezete, a község önkormányzata és a helyi vadásztársulat. Vasárnap - 15.00: ünnepi műsor a templomdomb lábánál lévő, tavaly állított Szent István-emlékkeresztnél. (ú, száz) A kívül-belül felújított körterem konferenciák, előadások és egyéb rendezvények szervezésére is alkalmas Gután ma adják át az elkészült rotundát Az eddigi üvegfalú épületszárny teljesen új külsőt kapott (Vas Gyula felvétele) V. KRASZNICA" MELITTA Gúta. Ma, a 21. Gútai Vásár és Búcsú ünnepélyes megnyitója keretében adják át a kultúrház felújított körtermét. A helybéliek által csak rotundaként ismert épületszárnyat alig egy hónap leforgása alatt újította fel a DP Global városi vállalat. „A városi költségvetésből fedezett, 1,85 millió korona értékű beruházás során az eddig üvegfalú, és éppen ezért a hőgazdálkodás szempontjából rendkívül energiapazarló terem teljesen új külsőt kapott - tájékoztatott Lengyel István alpolgármester. - Csupán a terem fűtése napi ötezer koronát emésztett fel. Ezenkívül az üvegfal nem nyújtott megfelelő hangszigetelést sem, és a körteremben rendszeresen tartott diszkók idején a környékbeliek nyugalmát zavarta a dübörgő zene.” A kívül-belül felújított teremben a berendezés is új lesz, megvásárlására 340 ezer koronát fordítanak a kultúrház költségvetéséből. „Az új helyiség alkalmas lesz konferenciák, előadások szervezésére, de továbbra is tarthatnak itt bálokat, mulatságokat az érdeklődők” - mondta az alpolgármester. Az ünnepélyen átadáson jelen lesz Mikuláš Dzurinda kormányfő is. Augusztus folyamán további két beruházásba fognak Gútán: a napokban kezdik a Hosszú utca teljes felújítását, valamint az egykori tisztviselőház lebontását és újjáépítését. Az előbbi 3,8 millió koronájába kerül a városnak, az utóbbi, 19,7 millió korona értékű beruházást pedig állami támogatásból és az Állami Lakásfejlesztési Alaptól felvett kölcsönből fedezik. A városközpontban álló tisztviselőház helyén 12 lakásos bérház épül - az eredeti stílusjegyek megőrzésével. A volt tisztviselőház helyén tizenkét lakásból álló bérház épül. Berényi József külügyi államtitkár és Zoltán Horváth parlamenti képviselő polgármesteri díjat kapott Vásár- politikusokkal Egy 1906-os „ló nélküli hintó” is felvonult a vásáron (Szőcs Hajnalka felvétele) GAAL LÁSZLÓ Galánta. Veterán gépkocsikkal és kerékpárokkal is felvonultak tegnap a huszonegyedik helyi vásár tegnapi megnyitóján. A elmúlt évtizedeket idéző járgányok díszszemléjét Alexander Mézes polgármester vezette külföldi vendégek és politikusok társaságában. Köztük volt Miklós László környezetvédelmi miniszter, Pomothy László gazdasági és Berényi József külügyi államtitkár, valamint Zoltán Horváth parlamenti képviselő. A két utóbbi politikus polgármesteri díjat vehetett át a város első emberétől a járási székhely fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért. (A környezetvédelmi miniszter és a gazdasági államtitkár tavaly részesült hasonló elismerésben.) A háromnapos galántai vásár már megszokott módon nemcsak a vásárlásról szól, hanem politikai, társadalmi, kulturális és sportrendezvény is egyben. Ma Mikulás Dzuriijda miniszterelnököt és- Bugár Béla parlamenti alelnököt, az MKP vezetőjét is ide várják. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Tragikus baleset Lekéren Lekér (Hronovce). Egy halálos áldozatot követelt az a szerdai közlekedési baleset, amely során egy Renault és egy Škoda 120-as ütközött össze a lévai járásbeli településen. A Renault 44 éves sofőrje enyhébb, a Škodát vezető 43 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett. A zselízi ületőségű nő 61 éves utastársa a helyszínen belehalt sérüléseibe, (ú) Áruba bocsátotta a nő testét Bánóc. Prostitúcióra kényszerűen egy 56 éves cseh állampolgár egy fiatal lányt, ezért a férfi ellen a rendőrség kerítés miatt vádemelési javaslatot tett. A gyanúsított tavaly hurcolta a 20 éves bánód nőt Csehországba, ahol napokig árulnia kellett a testét, (ú) A biciklijét is otthagyta a tolvaj Vágsellye. Úgy megzavart egy autót kifosztani készülő férfit a kocsi tulajdonosa, hogy a tolvaj hanyatt-homlok elmenekült, még a biciklijét is otthagyta tervezett tette színhelyén. A tulajdonos felfigyelt arra, hogy egy ismeretlen sürgölődik a jármű ■körül. Futni kezdett, a tolvaj észrevette őt, de arra nem maradt ideje, hogy felpattanjon a bringájára. Mégis sikerült kereket oldania, és egyelőre ismeretlen, (gl)