Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-11 / 186. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 11. RÖVIDEN Megnyílt a 33. Tokaji írótábor Tokaj. Harmincharmadszor találkoznak költők, írók, irodalomtörténészek, kritikusok és irodalmi folyóiratok szerkesztői Tokajban; a tegnap megnyílt háromnapos írótábor központi témája József Attila és költészete. Az idei tanácskozáson nem tudományos előadások hangzanak el, hanem kifejezetten erre az alkalomra írt esszék, versek, prózai alkotások. A szerzeményeket A költő és olvasója, avagy József Attila és utókora című előadáson hallhatják az érdeklődők. Az eszmecserén az irodalomtörténészek, például Pomogáts Béla, Tverdota György mellett olyan ismert szépírók is közreműködnek, mint Gyurkovics Tibor, Jónás Tamás, Kalász Márton és Lackfi János, a fiatal költők pedig külön felolvasóesten mutatkoznak be. (MTI) Miért nem lépett fel a Szőttes és az Ifjú Szivek? „Konkrét összegről nem esett szó” MISLAY EDIT Az idei gombaszögi kulturális ünnepély kapcsán többször felmerült a sajtóban két néptáncegyüttes, az Ifjú Szivek és a Szőttes neve, amelyek hiányoztak a fellépők közül. Papp Sándor, Gombaszög idei műsorszervezője lapunk hasábjain egy interjúban erről a közelmúltban a következőket mondta: „Az említett két együttes korábban úgy nyilatkozott, hogy még nincs kész a műsoruk, illetve nem fogadták el a felkérést, később az Ifjú Szivek túl magas fellépési díjat kért.” A kérdés tisztázása érdekében megkérdeztük a két együttes képviselőit is, valóban ez állt-e a távolmaradásuk mögött. „Olyat senki nem nyilatkozott, hogy nincs kész a műsorunk - mondta Grendel Ágota, az Ifjú Szivek igazgatója. - Papp Sándor is tudta, hogy két műsorunk van kész, a Magyar tánciskola és a Felföldi levelek. Ami pedig a túl magas honoráriumot illeti: amikor az anyagiakról akartam szót váltani, azt a választ kaptam Papp Sándortól, hogy »ti kaptok a költségvetésből támogatást, és tudom, mennyi pénzzel gazdálkodtok, ezért nektek nem fizetünk«. Erre az volt a válaszom, hogy egy profi együttesnek talán mégiscsak kellene honoráriumot fizetni. De konkrét összegről nem esett szó közöttünk. Vagyis nem tudom, mi alapján jutott arra a megállapításra, hogy az Ifjú Szivek túl sokat kér. Másrészt nem egészen értem, hogyan döntheti el valaki önkényesen, hogy fizet-e egy fellépőnek vagy nem? Mindenkinek vannak költségei, az Ifjú Szivek esetében ez egy fellépésnél, amelyre ki kell utaznia, körülbelül 100 ezer korona. De honoráriumként ennek csak egy részét kérjük. Egyebek melltt azért kérünk pénzt, mert a minisztérium, amelynek hatáskörébe az együttes tartozik, előírja számunkra, hogy legyen bizonyos bevételünk. Nem is értem, mi ezzel a gond. Hiszen a színházak is megkapják az állami támogatást, a közönség mégsem mehet be ingyen az előadásra. Meg kell fizetni a jegyet.” Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője is megerősítette, hogy konkrét összegről nem volt szó. „Odáig el sem jutottunk - állítja. - Nem kaptunk hivatalos, írásbeli felkérést sem, ahogy az szokás. Többször előfordult már az előző években, hogy szóban meghívtak bennünket azzal, hogy számolnak velünk, az együttes emiatt más fellépéseket le is mondott, s aztán Gombaszög szervezői mást kértek fel. A magam részéről rosszindulatúnak tartom Papp Sándor kijelentéseit, amelyek az együttesünket kompromittálják. Évente legalább száz előadást tartunk, tehát legalább száz intézmény van az országban, amelyik pontosan tudja, hogy a Szivek milyen olcsón lép fel. Szerintem más dologról kellene beszélni: arról, hogy a Csemadok képtelen megfelelően megszervezni a gombaszögi rendezvényt. Minden évben ott ülök abban a bizottságban, ahol a Csemadok népművészeti fesztivál címen jelentős öszszeget kap Gombaszögre, és mégsem tudják problémamentesen megszervezni. 1994-ben a Csemadok munkatársaként én is szerveztem Gombaszögöt. Csak annyit várnék el a legújabb évfolyamok szervezőitől, hogy úgy bánjanak, úgy kommunikáljanak a résztvevőkkel, ahogyan azt mi csináltuk 11 évvel ezelőtt. Akkor soha nem volt gond a kommunikációval, meg hogy kit hívtak meg, hogy van-e szerződés vagy nincs. Normális körülmények között intéztünk el mindent. Pedig akkor, a legsötétebb mečiari időkben ezt sokkal kevesebb pénzből kellett megoldanunk, mint amennyi most áll a szervezők rendelkezésére.” Konkoly László, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes művészeti vezetője nem akarta kommentálni Papp Sándor szavait. Reicher Gellért, az együttes szervezőtitkára is nagyon tömören'fogalmazott. Szerinte túl bő ez a téma ahhoz, hogy egyetlen nyilatkozattal tisztázni lehessen. „Nem látom értelmét, hogy újságon keresztül üzengessünk egymásnak - közölte. - Egyetlen megjegyzésem van: mi nem azzal védekeztünk, hogy nincs műsorunk. A Szőttesnek van műsora, és járjuk vele az országot. Amit pedig ugyanabban a cikkben Füzék Erzsébet, a Csemadok rozsnyói titkára mondott a Szőttes kapcsán, ahhoz nincs hozzáfűznivalóm. Nem cáfolom és nem is erősítem meg, ahogyan azt a politikusok szokták mondani.” (Somogyi Tibor felvétele) Ma hetvenöt éves Szeberényi Zoltán irodalomtörténész, kritikus és pedagógus Kedves Tanár úr! (Képarchívum) Régen jártam Komárom városában, utoljára József Attila születésnapján. Ha akkor egy kicsivel több az időm, biztosan elmentem volna a Csokonai utcába. A kis udvar, az ódon ház, a könyvektől terhes polcok, a szanaszéjjel heverőjegyzetek és kéziratlapok gazdáját meg kellett volna látogatnom. SZÁSZI ZOLTÁN így utólag elnézést, de míg fiatal az ember, mindig siet - no de hát valójában hova is?! A végén úgyis rájön, igazán csak a szisztematikus, rengeteg hangyamunkával járó építkezésnek van értelme. Míg azonban rádöbben erre az ifjú, sajnos, tán maga is átszalad a negyvenes mérföldkövön, s már saját nemzedékéről nosztalgiázik, egyre több emlék bukik elé jártában-keltében, s megtanulja, hogy az idő a kegyeltek számára szép bölcsességet ad. Olyat, mint a Zoli bácsié. Tempós munkát, milliárdnyi tapasztalatot, sok apró, villanásszerű felismerését az összetartozó dolgoknak. Szeberényi Zoltán, Zoli bácsi, ahogyan ritka találkozásainkkor szólíthatom, ím, hetvenöt éves. Apám korabeli, pontosan egyidősek lennének. Korosztálya sok mindent megélt, megszenvedett, lelki és fizikai nyomort, világégést és szellemi rabságot. Vigyázva őrizgették a fényt, a lángot, hittek a Vox Humana tisztaságában és erejében. Átvonult a fejük felett s megmaradt emlékeik között 1968 reményteljes hangulata éppúgy, mint kora ifjúkoruk magyarverésekkel és kopaszra nyírásokkal mérgezett miliője. Bonyolult időket éltek, élnek a ma hetvenöt évesek. Értékrendek felmorzsolódásának, átváltozásának, az irodalom virágzásainak és hervadásainak idejét. Szeberényi Zoltán életének négy évtizedét a nyitrai pedagógusképzésre tette fel. Oktatói tevékenysége mellett írt, elemzett, képet rajzolt arról, ami neki mindig is a legfontosabb volt: az irodalomról. Irodalmi „nagylexikona” egyedülálló méretű vállalkozás; persze a (cseh) szlovákiai magyar irodalom 1945 és 1999 közötti időszaka igen sok vitára adhat alkalmat - s adott is. Szeberényi Zoltán ennek ellenére higgadt, mértéktartó, pontos és odafigyelő módon hidat tudott építeni múlt és jelen közé. A híd gerince az ő ízlése, kifinomult értékrendje, vigyázó odafigyelése és becsületes, odaadó munkája. Mestereinek - Turczel Lajosnak és Fábry Zoltánnak - türelmét és békítő kedvét továbbvivő szelíd embere Szeberényi Zoli bácsi a modern irodalomtörténetnek. Azon belül persze annak a (cseh) szlovákiai magyar szeletkének, amely mindig is mélyen érintette, és amely igazából foglalkoztatta. Szeberényi Zoltán kortársai - Csanda Sándor, Révész Bertalan, Rákos Péter (micsoda csapat!) - között egy szelíd állócsillag. Született mértékletessége, a hosszú évek pedagógusi munkája során megacélozódott fegyelme soha nem engedte, hogy tolla végére akár csak a sértésnek a határát súroló jelző kerüljön. ítélete ennek ellenére súlyos és megszívlelendő. Zoli bácsit nem igazán kényeztették el sem díjakkal, sem kitüntetésekkel, bár szülte biztos vagyok abban, maga is úgy gondolja, nem ezeken múlik. Hanem a letett garason. Az írás hatalom! Az írás Mágia! Az írás istentől való gondolatok betűbe öntésének tudása. Szeberényi Zoltán pedig ennek tudója. Kedves barátjának, Ozsvald Árpádnak a műveit igen nagy szeretettel értékeli, és hasonlóan bensőséges a viszonya Turczel tanár úrhoz is. Aki ezen titokzatos belső kapcsolatoknak a külső megnyilvánulásaira kíváncsi, szerezze be Szeberényi Zoltánnak a két említett alkotóról írott kismonográfiáját. Sajnos, mostanában keveset hallok Zoli bácsiról. A lapokban is kevesebb írását lehet olvasni. Pedig józan értékítélete számos esetben orientációs pont lehetne az irodalom áttekinthetetlen dzsungelében, írásai újabb és újabb, eddig rejtőző összefüggésekről ránthatnák le a leplet. Pedagógusi életműve is jelentős. Az általa kinevelt nemzedék - a szlovákiai magyar tanítók egész hada - azt a fajta élet- és irodalomszemléletet adja tovább, amelyet annak idején, egyetemi évei alatt a tanár úrtól megtanult. Szeberényi Zoltán 75 éves. Háromnegyed évszázad súlyával és könnyedségével figyeli a jelen történéseit, ha gyomot lát, kitépi, ha elvadult ágat talál, lefűrészeli, mint egy jó kertész. Aztán ojt, rügyet helyez a kéreg alá, figyeli, megfogane, hajt-e már. írásait rendezgeti, figyelve az egységre, gondolatait lejegyzi, az elmúlt idő és a történések tükrében jó alaposan megtisztítva azokat minden sallangtól. Mert csak a tiszta, emberi szó az érték. Ennek tudósa Szeberényi Zoltán tanár úr - aki nevelő, vigyázó, vagyis afféle régi vágású humanista. A komáromi Csokonai utcában a kiskert nyári virágai éppen legszebb pompájukban ragyognak. E pár sorral köszöntöm a tanár urat, egy súlyos háromnegyed évszázad tanúját, krónikását, formálóját és értékelőjét. Erőt, egészséget, Zoli bácsi! A Limp Bizkit sikere az erőteljes ütemekben, a durva gitárjátékban és a kiabáláson alapuló éneklésben rejlett Volt egyszer egy zenekar... PUHA JÓZSEF ...avagy leszállóágban a numetál. Pontosabban: a zenekar még létezik; ennek ellenére nyugodtan beszélhetünk róla múlt időben. Limp Bizkitnek hívták. ’97-ben jelent meg az első nagylemeze, idén az utolsó. Vagyis valószínűleg az utolsó. A feloszlást még nem jelentették be, de a májusban kiadott album hatalmas bukását képtelenség túlélni. Ezzel a nu-metál újabb képviselője tűnik el a színtérről. A történet ’94-ben kezdődött. A korszak menő zenekara, a Korn a floridai Jacksonville-ben lépett fel. Az agresszív métáit játszó banda basszusgitárosa, Reginaid „Fieldy” Arvizu a nagy tekintélyű helyi tetováló művésszel, Fred Dursttel készíttetett egy tetkót. Ezzel bekövetkezett, amire Durst régóta várt. Arról álmodozott, hogy egyszer betér a szalonjába egy neves zenész, aki segítségére lesz zenei karrieijének elindításában. Miután jól elbeszélgettek, Fred Durst „Fieldy” kezébe nyomta a Limp Bizkit nevű zenekara demóját. Durst az együttest régi cimborájával, Sam Rivers baszszusgitárossal alapította, később csatlakozott hozzájuk Wes Borland gitáros és az előzőleg dzsesszt játszó John Otto dobos. A demó a legjobb helyen, a Kom producerénél kötött ki, aki elégedett volt a hallottakkal, és Durst bandája zöld utat kapott. A Komnál keresztül-kasul turnézta Amerikát. Egy alkalommal a House Of Pain is fellépett velük. A formáció egyik lemezlovasát, DJ Lethalt lenyűgözte a Limp Bizkit zenéje, és úgy döntött: csatlakozik hozzájuk. Debütáló albumuk, a ’97-es Three Dollar Bill Y’all $ a metál és a rapelemek vegyítésére épült. A zenekar a következő két lemezével jutott a csúcsra: a rock, a rap, valamint a break ötvözetéből született ’99-es Significant Other és a 2000-ben kiadott, a nu-metál poposabb ágában mozgó Chocolate Starfish And The Hot Dog Flavored Water címűekkel. 2001-ben Wes Borland kénytelen volt búcsút inteni társainak - Fred összetűzésbe került vele, és kirúgta őt. Csak nehezen, a rajongók hathatós segítségével találtak rá az utódjára, Mike Smith személyében. Vele rögzítették a 2003-as Results May Vary című albumot. Bár pályafutásuk legnagyobb rádiós slágere, a Behind Blue Eyes erről a lemezről származik, a szakma bukásként könyvelte el a korongot - eladási példányszámát összehasonlították az előző két lemezével, s az eredmény alapján a bukás szó többé-kevésbé helyénvaló volt. A zenészek válaszúihoz érkeztek. Tudták, a sikeres folytatáshoz ki kell találniuk valami eredetinek tűnő dolgot. Első lépésként Fred visszacsalogatta az elűzött gitárost, és eldöntötték, megpróbálják betölteni a Rage Against The Machine megszűnése után keletkezett zenei űrt. Prágában vették fel a májusban megjelent hétszámos The Unquestionable Truth (Part 1) című lemezüket. A produceré az a Ross Robinson volt, akinek nevéhez a nu-metál első generációjának számos albuma fűződik. A demagóg szövegek, a dühös rap és a szaggatott gitárriffek azonban egy silány Rage Against The Machineutánzatot eredményeztek. Az Egyesült Államokban a megjelenés hetében mindössze 37 ezret adtak el belőle, és Nagy-Britanniában is csak az eladási lista 71. helyét tudta megszerezni. Az album kiadását nem övezte reklámkampány. Az együttes és menedzsmentje tudatosan nem költött pénzt az anyag népszerűsítésére, bizonyára sejtették, hogy sikertelen lesz, így anyagilag nem buktak nagyot. Ezek után a Limp Bizkitet végleg leírhatjuk. A nu-metállal azonban egyelőre ne tegyük ezt. A rap- és a metálelemek vegyítése az USA-ban már a nyolcvanas évek végén elkezdődött, de a két stílus csak a kilencvenes évek közepén talált igazán egymásra. Mára leszállóágba került ugyan, ám egy-két jelentős képviselője - akik akár csodára is képesek lehetnek - még hódít. A Limp Bizkit frontembere, Fred Durst a nu-metál kultikus figurájává vált (ČTK-felvétel)
