Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-11 / 186. szám, csütörtök

2 Közélet Ú3 SZÓ 2005. AUGUSZTUS 11. RÖVIDEN Nem adja ki az eredeti aktát a hivatal Pozsony. A Nemzeti Emlékezet Hivatala nem hajlandó kiadni Jozef Bánás parlamenti képviselőnek a kommunista titkosrendőr­ség által nyilvántartott akta eredetijét. Michal Dzurjanin, a hivatal sajtóreferense szerint az augusztus elsején életbe lépett jogszabály­tervezetnek megfelelően - mely arra kötelezi az intézetet, hogy a dokumentumok valódiságát megkérdőjelező személynek vizsgá­latra hozzáférhetővé tegye az eredeti változatot - eddig nem kap­tak érvényes kérvényt. A szóvivő úgy véli: Banáš és a hivatal közt nem áll fenn jogi vita, hiszen az SDKÚ-s képviselő nem tett feljelen­tést a hivatal ellen. Miroslav Abelovský jogász, parlamenti képvise­lő szerint a törvénymódosítás értelmében bírósági per nélkül is el­érhetővé kellene termi az ŠtB-s aktákat. Ellenkező véleményen van Ladislav Orosz alkotmányjogász; szerinte a hivatalnak csak a peres eljárás részeként kellene közszemlére bocsátani a dokumentumot, és lehetővé tenni a hitelesség felülvizsgálatát. (SITA) Egészségbiztosítót alapított a J&T Pozsony. Hamarosan megkezdheti működését a hatodik szlová­kiai egészségbiztosító, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal tegnap kiadta a működési engedélyt az Európai Egészségbiztosító Rt.-nek. Az alapítója az egyik legnagyobb szlovákiai pénzügyi csoport, a J&T Finance Group Részvénytársaság. Az egészségügyi reformtör­vények elfogadása óta más pénzügyi csoportok is jó befektetési le­hetőséget látnak az egészségügyben: a Penta Group már gyógy­szertárat üzemeltet és kórházak bérbevételére készül. (1-p-j) Cserélődik az iraki kontingens Pozsony. A hadsereg történetében ötödször cserélődnek az Irak­ban szolgáló kontingens tagjai: holnap 105 katona indul útnak Sze­redről. Az egység Ivan Pánis alezredes vezetésével elsősorban utá­­szi feladatokat lát majd el a közel-keleti országban. (TASR) Hrubala sokkos állapotban is ötször tudott telefonálni Még nyilvánosabbá teszik, ami már ma is nyilvános UJ SZO-TUDOSITAS Pozsony. A jövőben nyilvánossá válna az állami és önkormányzati szervek tisztségviselőinek bére és jutaléka. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter a közérdekű adatok nyil­vánosságáról szóló jogszabályt mó­dosító, több pontból álló javaslatot nemrégiben bocsátotta tárcaközi egyeztetésre. A miniszter szeretné, ha még augusztusban tárgyalna ró­la a kormány, így szeptemberben a parlamenti képviselők már első ol­vasatban foglakozhatnának a mó­dosítással. Lipšic javaslatot tett arra is, hogy a települési és a megyei ön­­kormányzatok dolgozóinak béréről és jutalékairól folytatott tárgyalá­sok titkosságát oldják fel. A tárcave­zető szorgalmazza továbbá, bizto­sított legyen azoknak a személyek­nek az azonosíthatósága, akik tu­lajdonába állami vagy önkormány­zati vagyon kerül. Zachariáš István, Szepsi polgár­mestere lapunknak elmondta: „Az önkormányzati szervek tisztségvi­selőinek bére jelenleg is nyilvános. Valamennyi polgármester és al­polgármester bérét az önkor­mányzat nyilvános ülésen hagyja jóvá. így tehát semmi akadálya annak, hogy a lakosság tudomást szerezzen az önkormányzati ber­kekben kifizetett bérek és jutalé­kok nagyságáról. Lipšic javaslatát populistának tartom, mivel nem hoz semmi újat.” Lipšic bejelentette, a júliusban közúti balesetet okozó Ján Hrubala speciális bíró elleni fegyelmi eljá­rásra a hó végéig tesz javaslatot. Időközben kiderült, Hrubala közvetlenül az ütközés után két­szer, majd később még háromszor beszélt telefonon feleségével, noha azt állította, sokkos állapotban volt, ezért nem vetette alá magát alko­holtesztnek. A speciális bíró tegnap közölte, nem emlékszik arra, hogy hívta volna feleségét, (érvé) A szakszervezetek a szociális biztosítási törvényről Tiltakozás táppénzügyben ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A szakszervezetek til­takoznak a szociális biztosításról szóló törvény készülő módosítása ellen, mely szerint a munkaadó a betegség első tíz napja helyett 14 napig fizetné a táppénzt. „A táp­pénzen töltött napok száma az utóbbi időben jelentősen csökkent, ez a szociális ügyi minisztérium ja­vaslatánál jóval nagyobb mértékű csökkenést is lehetővé tenne” - véli Vladimír Mojš, a szakszervezetek alelnöke. A tárca 2 százalékkal csökkentené a járulék mértékét az egyéni vállalkozók, 0,4 százalékkal pedig az alkalmazottak esetében. „A pénzügyminisztérium még eh­hez a csökkenéshez sem adta jóvá­hagyását” - mondta lapunknak Martin Danko, a szociális ügyi tár­ca szóvivője. A szakszervezeti köz­pont bírálta azt is, hogy a tervezet csökkentené a táppénzt a 4. naptól számítva: jelenleg a napi bruttó fi­zetés 55 százaléka jár, a minisztéri­um ezt 50 százalékra csökkentené. Mojš bírálta a 42 napos védettségi időszak megszüntetését is. „Elkép­zelhető, az alkalmazott elbocsátá­sát követően azonnal megbeteg­szik, és nem tud bejelentkezni a munkaügyi hivatalba, így megszű­nik minden bevételi forrása, mivel táppénz nem jár neki, munkanél­küli-segélyt pedig nem kaphat” - mondta Mojš. Danko szerint a vé­dettségi időszak megszüntetését egyebek közt az is indokolja, hogy sokan visszaélnek vele. „Egyes munkanélküliek hónapokig kapták a táppénzt felváltva a segéllyel, ez a rendszer nem ösztönözte őket ál­láskeresésre” - állítja Danko. A szo­ciális biztosítási törvény módosítá­sa először a Koalíciós Tanács elé ke­rül, mivel a nyugdíjakat érintő ren­delkezéseiben a kormánypártok sem értenek egyet. (1. p. j.) Még több szabad hely a rendőrségnél. 2006-tól növelni akarja az állományt a belügyminisztérium, jóllehet most sincs betöltve teljesen - 685 rendőrrel kevesebb dolgozik ma is. Jövőre így 21 395 fősre emelkedne az állomány; ez 65 rendőri hellyel több, mint jelenleg. Az államkasszából erre a célra plusz 42 millió koronát kér a belügyi tárca, (t) (SITA-illusztráció) Szlovákia lakosainak száma a mai 5,4 millióról 2050-re 4,9 millióra csökken Fogy a világ népessége Pihenő EP-képviselők Uborkaszezon Strasbourgban Pozsony/Budapest. Kilenc­millió alá csökken Magyar­­ország lakosságának szá­ma 2050-re a Népességtu­dományi Kutatóintézetnek és az Európai Unió statisz­tikai hivatalának hosszú távú demográfiai előrejel­zése szerint. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az Eurostat felmérte, miként alakul az unióban a lakosság kor szerinti aránya a következő 45 év­ben, különös tekintettel a munka­végzőkre. Megállapította, az EU lé­­lekszáma 2025-ig összességében még nőni fog - a mostani 456,8 mülióról 470,1 millióra, de aztán hanyatlani kezd, és 2050-re 450 millió alá esik vissza. A munkaké­pes korúak számában 2050-ig ösz­­szesen 52 milliós csökkenés várha­tó. Hét országban - egyes visegrádi országokban (köztük Magyaror­szágon is) és a balti államokban - már most csökken a lakosok száma, és 2025-re csökkenőre fordul Olaszországban, Németországban, A VILÁG 2003-BAN Európa 810 millió Ausztrália és Óceánia 30 mülió Észak-Amerika 446 millió Dél-Amerika 316 mülió Mrika 640 mülió Ázsia 3,4 milliárd Portugáliában, Görögországban, Spanyolországban, Szlovéniában és Szlovákiában is. Boris Vaňo, a szlovákiai Demog­ráfiai Kutatóintézet vezetője sze­rint Szlovákia lakosságának száma a jelenlegi 5,4 millióról 2050-re 4,9 millióra csökken. A szlovákiai ro­mák száma 2025-re a jelenlegi 400 ezerről, 520 ezerre nő, majd ezt kö­vetően rohamossan csökken. Ma­gyarország lakosságának száma már most csökken. A Népességtu­dományi Kutatóintézet munkatár­sa, Hablicsek László elmondta: a lakosság csökkenése a prognózisuk szerint a tavaly januári 10,117 mil­lióról 2025-re 9,588 millióra, 2050-re pedig 8,915 millióra csök­ken. Ez 5,2, illetve 11,9 százalékos hanyatlást jelent.” (karkla) Hazudik, mint mindig” - mondta Martin Glvač, a Smer megyei elnöke Mečiar: ötmilliót kértek Ficóék ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Állítólag ötmillió koro­nát kért a Smer Pozsony megyei szervezete a HZDS-től a megyei vá­lasztásokon való együttműködés fejében, mondta az egyik szlovák hírügynökségnek Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke. „A pozsonyi tár­gyalások akkor értek véget, amikor Glvač úr kijelentette, hogy előbb fi­zessen a HZDS 5 millió koronát, azután majd beszélhetünk a koalí­cióról” - jelentette ki Mečiar. A Smer természetesen cáfol. „Mečiar hazudik, mint mindig” - jelentette ki lapunknak Martin Glvač, a Smer Pozsony megyei szervezetének el­nöke. - Akkor sem működnék együtt Pozsonyban a HZDS-szel, ha 50 milliót fizetnének.” Szerinte csak nem hivatalos megbeszélések folytak a lehetséges együttműkö­désről, mivel a megyei szervezet az év elején olyan döntést hozott, hogy a HZDS-szel nem fognak tár­gyalni. A párt hivatalos közlemé­nye szerint a HZDS indokolatlanul támadja a Smert. „A HZDS ahe­lyett, hogy bekapcsolódna a követ­kezetes ellenzéki politikába, Mikuláš Dzurindát segíti a Smer el­leni támadásaival” - áll a nyilatko­zatban. A HZDS szerint azonban Robert Fico nem tudja, hogy mi tör: ténik a háta mögött. „Az ellenzéki Smer egyre közelebb kerül a kor­mányoldalhoz, elsősorban a KDH- hoz és az MKP-hoz” - áll a HZDS válaszában. Mečiar szerint Glvač a Smer feltételét Ján Cuperrel, a HZDS Pozsony megyei elnökével közölte. „így történt - erősítette meg Cuper. - A tárgyalások azon­ban nem csak emiatt futottak zá­tonyra: a Smer vélhetően ki akarja próbálni Pozsonyban, mi várható a jövő évi parlamenti választások után, mivel úgy tűnik, a következő kormánykoalíciót a KDH, az MKP és a Smer alkotja majd.” (lpj, t) Dunaszerdahelyi lakosok szerint a vádlottak akár külföldre is szökhetnek Nem tűrnek el semmilyen erőfitogtatást ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Dunaszerdahely. Szokásos hét­köznapját élte tegnap a csallóközi város, noha reggel további, gyil­kossággal vádolt dunaszerdahelyi személy került szabadlábra. „Kor­ruptak a bírók, és nevetséges a tör­vény, amely ezt lehetővé tette. „Akár a régi bandájuk is összeáll­hat” - nyilatkozta egy idősebb hölgy R. Szilárd elengedése kap­csán. További járókelők abbéli ag­gályaikat fejezték ki, hogy a vád­lottak külföldre is szökhetnek az igazságszolgáltatás elől. Both Pé­ter járási rendőrkapitány a lakos­ság megnyugtatására elmondta: „Urai vagyunk a helyzetnek, nem lesz semmi gond. Semmilyen erő­fitogtatást nem tűrünk. Bizonyos intézkedéseket foganatosítunk, ezek azonban nem érintik közvet­lenül a lakosságot. Folyamatosan figyelünk, és értékeljük a helyze­tet.” A szabadlábra helyezést a rendőrfőnök nem kívánta kom­mentálni, csak annyit mondott, a vádlott a bíróság döntése értelmé­ben szabadlábon védekezhet, te­hát respektálniuk kell jogait. Nyo­matékosan kijelentette, az óvintéz­kedések megtörténtek, és hozzá­tette, ha bárkinek bármilyen infor­mációja vagy problémája van, for­duljon hozzá bizalommal, kivizs­gálják, és megalapozottság esetén ellenlépéseket tesznek, (jóm) R. Szilár dot elengedték, öccse, Attila cipekedett (TAS R-felvétel) Pozsony/Strasbourg. A nyári uborkaszezon nemcsak az egyes nemzeti törvényhozásokat jellem­zi, hanem az Európai Parlament­ben is javában tart., Július 14-e és augusztus 29-e közt sem bizottsági, sem plenáris ülést nem hívnak ösz­­sze - tájékoztatott Agárdi Attila, az EP legnagyobb frakciójával bíró Eu­rópai Néppárt sajtótanácsosa. - Mi­vel szünetel a testület munkája, a képviselők többsége jelenleg éves szabadságát tölti. A nyár végén újra összeül a parlament, szeptember­ben két alkalommal is.” Bauer Edit európai parlamenti képviselő el­mondta, az EP nemrégiben elfoga­dott eljárási szabályzata számos egyéb, így a jogállásuk mellett rög­zíti a képviselők munka után járó szabadságra vonatkozó jogát is: „Tervezett szabadságomat egyéb­ként fele részben munkával töltöm, mivel jelentéstételre kell készül­nöm. Az európai szociális biztonság és befogadó készség ügyében és to­vábbi két kérdésben vagyok ár­­nyék-jelentéstevő.” A szlovákiai JiP-képviselők ügy vélik, az elmúlt egy évben tevékeny résztvevői voltak a plénumoknak. Ezzel szemben elemzők - köztük Grigorij Mesežnikov is - azt állít­ják, strasbourgi követeink sem a vi­lágban, sem itthon nem növelték korábbi ismertségüket. Egyesek ezt a jelenséget a média érdektelensé­gével magyarázzák, a hazai közvé­lemény a jelek szerint nem eléggé tájékozott az EP-képviselők mun­kájáról. „Szinte nem volt olyan ülés, amelyen ne kértem volna szót, mintegy 15-20 alkalommal emelkedtem eddig szólásra a par­lamenti és a bizottsági üléseken” - állítja Anna Záborská (KDH). Zita Pleštinská (SDKÚ) szerint - aki sa­ját bevallása alapján nyolcszor szó­lalt fel -, megtették, amit lehetett. Irena Belohorská (HZDS) meggyő­ződése, honfitársaival a tavaly csatlakozott tíz ország képviselői körében a legaktívabb európai par­lamenti delegációt alkották az el­múlt évben, (érvé, č) Arizált zsidó vagyon Ősszel kerül nyilvánosságra Pozsony. Ősszel hozza nyilvá­nosságra a Nemzeti Emlékezet Hi­vatala az eltűnt vagy arizált zsidó vagyonok listáját - közölte Michal Dzurjanin szóvivő. Az arizátorok személyazonosságát nem fedik fel, csupán a jegyzékben szereplő, 1940-41-bői származó 14 ezer be­jegyzést teszik közzé. A listán sze­repelnek a zsidók személyes ada­tai, az általuk folytatott vállalko­zások köre és helye is. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents