Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-10 / 185. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 10. Európai unió - nyugdíjpénztárak gazdasági mutatói 11 Eddig az európai gyártók szava érvényesült, most a divatáru-kereskedők lendültek támadásba Megfúrták az uniós tilalmat? Az olcsó hazai piacokat is elárasztották a kínai termékek (Illusztrációs felvétel) RÖVIDEN Túl sok a halálos közúti baleset Brüsszel. Az EB felszólította az unió 25 tagországát, tegyenek további erőfeszítéseket a közúti halálesetek számának csökkentése érdekében. Jacques Barrot, a közlekedésért felelős bizottsági alelnök közleménye szerint,jóllehet a szigorúbb ellenőrzések számos országban jelentősen javították a közúti közlekedés biztonságát, további intézkedésekre van szükség a kitűzött cél eléréséhez: 2010-ig a felére csökkenteni a halálesetek számát az utakon”. Brüsszeli adatok szerint 2001 és 2004 között az EU-n belül a halottak száma átlagosan 13 százalékkal - 50 396-ról 43 731-re - csökkent. Míg a tizenöt régi tagállamban mindenütt haladás mutatkozott az említett időszakban, több új tagországban súlyosbodott a helyzet. (MTI) Sok állás vész el a bürokrácia miatt Brüsszel. Csupán a bürokratikus akadályok leépítése révén másfél millió munkahely jönne létre Európában - véli Christian Weinberger, az Európai Bizottság vállalkozásfejlesztésért felelős főigazgatóságának szakértője. Állítását egy Eurobarometerfelmérésre alapozza, amelyben 4000 egyéni vállalkozót kérdeztek meg, milyen körülmények között venne fel legalább egy alkalmazottat. A válaszadók 11 százaléka a foglalkoztatáshoz kapcsolódó túlzott bürokráciát nevezte meg az első munkatárs felvétele legnagyobb akadályának. Ezt az adatot extrapolálva az EU egészének vállalkozói társadalmára kapta meg eredményként Weinberger, hogy másfél millió új állást jelenthetne a bürokratikus nyűg megszüntetése. (vg.hu) Kína lassan az unió sarkára tapos Brüsszel. Kína a kutatás-fejlesztést tekintve egyre jobban megközelíti az uniót, amely még mindig az USA és Japán mögött kullog. Janez Potocnik, az EB kutatásért felelős biztosa szerint az EU a hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre 2003-ban, az USA 2,6, Japán 3,2 százalékát. Kínában ez az arány 1,3 százalék volt, de a kutatásra költött összeg erőteljesen növekszik, miközben az unióban stagnál. Hozzátette: a tagországok korábban arra tettek ígéretet, hogy a K+F kiadásokat a GDP 3 százalékára növelik, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb gazdasága legyen. Potocnik szerint az EU veszített vonzerejéből a magánbefektetők körében a K+F beruházásokat tekintve, a technológiai cégek nem tudnak kockázati tőkét bevonni. (MTI) Sérülékenyek a tömegközlekedési rendszerek Biztonsági jellegű kutatások Brüsszel. Váratlan fordulatokat vesz az olcsó kínai dömpingáruk miatt az év eleje óta zajló vihar. Július 21-én az EU felfüggesztette a Kínából érkező pulóverek és kardigánok importját. De a lobbicsoportok itt is működnek, legújabban a kereskedők lendültek támadásba. ÖSSZEFOGLALÓ A júliusi döntést azzal indokolták, hogy a bevitel - az úton lévő árukkal együtt - már feltehetően eléri a megengedett mennyiséget, a 68 millió darabot. Az unió és Kína képviselői az átfogó textilkereskedelmi megállapodás részeként június elején egyeztek meg abban, meghatározzák a pulóverek és kardigánok bevitelének felső határát. Egyúttal kijelöltek még 12 termékkategóriát, amelyeknél az EU folyamatosan figyeli a bevitelt, és szükség esetén korlátozó intézkedéseket foganatosít. Ez az Euratex európai textilipari lobbi igazgatója szerint a pulóverek és kardigánok után kéthárom másik terméknél is bekövetkezhet a közeljövőben, mert az import itt is túllépheti a megengedett mennyiséget. ISMERTETÉS Brüsszel. Készül az uniós döntéshozó folyamatot befolyásolni igyekvő lobbicsoportok jegyzéke. A tervek szerint a lobbizók és a döntéshozók tárgyalásairól is nyilvánosságra hozzák majd az információkat. Az Etikai Szabályokért és Átláthatóságért Szövetség (ALTER-EU) kötelezővé tenné a nyilvánosság elé tárni az EU-ban aktívan lobbizó ügyvédi irodák, tanácsadó cégek és civil szervezetek munkájának részleteit, beleértve a partnerekkel folytatott tárgyalások minden adatát. Az is szerepel a javaslatok között, hogy a lobbizás világa felé kacsingató uniós tisztségviselők meghatározott ideig ne léphesse-Tehát eddig a korlátlan behozatal ellen tiltakozó európai gyártók - Franciaország, Olaszország, Spanyolország - szava volt hangosabb. Legújabban a divatáru-kereskedők lendültek támadásba, s úgy tűnik, sikerrel. nek át új szerepkörükbe. Az ALTER-EU állásfoglalását 140 civil szervezet, illetve további két brüsszeli lobbicsoport írta alá. Egy ismert holland lobbista szerint az átláthatósági kezdeményezést az EU demokrácia-tervébe kellene foglalni. Síim Kallas, az adminisztrációért felelős EU-biztos üdvözölte az új szövetséget, amelynek hivatalos megalakítására az EU központi intézményeinek közelében, a brüsszeli lobbinegyed szívében került sor. Kallas egyetért a legtöbb javaslattal, mert maga is átláthatatlannak tartja a brüsszeli „Ha nem jöhet be a kínai áru, ellátási zavarok lesznek, fázni fogunk a télen” - mondják a kereskedők. Az Európai Bizottság a német kormány előterjesztése alapján most azt javasolja: az EU az év hátralévő részére függessze lobbicsoportok tevékenységét. A lobbisták évente 60-90 millió eurós forgalmat bonyolítanak, és mintegy 15 ezer, többnyire ipari ágazatokat képviselő lobbiszakembert foglalkoztatnak. A március óta készülő, Európai Átláthatósági Kezdeményezés névvel . illetett törvénycsomag szerint a lobbicsoportoknak fel kellene fedniük céljukat, díjszabásukat, ügyfelük kilétét. Egyelőre kérdéses, hogy kényszerítenék-e (és ha igen, miként) a lobbicsoportokat ezeknek az információknak a nyilvánosságra hozatalára. Az EU-biztos az önkéntes jellegű szabályozást tartaná a legjobbnak, de el tudja képzelni azt is, hogy kötelező jellegű jogszabályokkal szorítsák rá az érintetteket a szigorú feltételek megtartására. (eurohirek.hu) fel a mennyiségi korlátozást, és a megállapodott mennyiség felett az idén behozott árut a 2006-os kvóta terhére számolják el. Ezt az elképzelést még Pekingnek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a most részben tranzitraktárakban, részben úton lévő árut az EU-országok vámszervei beléptethessék, belföldi forgalom céljára felszabadítsák. A németországi divatszakmában ugyanis igen nagy a felzúdulás: a Gerry Weber, Tom Tailor, Esprit cégek egyenként több százezer darab, sok millió eurónyi - a kínai eladónak már kifizetett - áruja vesztegel vámraktárakban. A kiskereskedők pedig attól tartanak, meredeken visszaesik a forgalmuk, ha nem lesz kielégítő választékú és mennyiségű az őszitéli kínálat. A német divatszövetség alkotmányos panasszal is élni kíván: olyan döntést remélnek a legfőbb jogi fórumtól, amely elejét veszi a jövőben annak, hogy élő szerződéseket visszamenőleges hatállyal, kereskedelempolitikai szempontok miatt meg lehessen torpedózni. A divatszakma tiltakozása hatásosnak tűnik: egyetértés mutatkozik az EU-tagállamok között abban, hogy egy kiegészítő klauzulával 9 százaléknyi „rugalmas játékteret” biztosítsanak a kínai textiláru-behozatalnak. (ek, MTI, ú) Szeptemberi referendum Munkavállalás Svájcban Bern. Népszavazáson döntenek a svájciak szeptember 25-én arról, hogy a tíz új EU-tagország polgáraira is kiterjesszék-e a szabad munkavállalási lehetőséget. Svájcelnöke, Samuel Schmid arra buzdítja az ország polgárait, hogy bátran döntsenek a kérdésben. A kormány és a vállalkozók szervezetei az „igen” mellett kampányolnak, mert szerintük ez a döntés komoly lökést adhatna az ország amúgy lustán növekvő gazdaságának. A „nem” hívei azt hangoztatják, az eddigi szerződések kiterjesztése aláaknázza Svájc függetlenségét, ráadásul munkanélküliséget okoz. A 4,8 millió svájci évente többször is népszavazáson mondhatja el véleményét a helyi politikai változásokkal vagy az adópolitika alakításával kapcsolatban, (eurohirek.hu) MTI-JELENTÉS Brüsszel. Az Európai Bizottság a tavalyi madridi és a júliusi londoni terrorakciók nyomán jelentősen növelni akaija a terrorizmus elleni fellépést segítő, biztonsági jellegű kutatások uniós költségvetését. A Brüsszelben nyilvánosságra hozott javaslat szerint ezek összege a jelenlegi, évi 15 millió euróról 2007- től évi 250 millió euróra nőne. Ez a pénzösszeg az EU 2007- 2013-as keretköltségvetésének részét alkotná, vagyis ezt még a tagállamok kormányainak is jóvá kell hagyniuk. Mindenesetre - mint Günter Verheugen, az EU-bizottság alelnöke rámutatott - a legutóbbi londoni események megmutatták, hogy „a tömegközlekedési rendszerek milyen sérülékenyek a terrortámadásokkal szemben. Az EU-bizottság mindent meg akar tenni az állampolgárok védelme, az uniós szintű célzott kutatások finanszírozása érdekében.” Az EB egyben nyilvánosságra hozta, hogy az idei 15 milliós költségvetést milyen programokra fogják felhasználni. Egy független nemzetközi szakértői csoport 156 elképzelésből 13-at választott ki: egy részük a tömegközlekedés, például a vasút biztonságának javítását célozza különböző érzékelők, kamerák, a talajt vizsgáló röntgenkészülékek hálózatának kifejlesztésével, mások a kikötők és a tengerparti részek fokozottabb felügyeletét teszik lehetővé, vagy éppen a légiközlekedés teljes rendszerének integrált védelmét segítenék. A közlekedésbiztonságot fokozó kutatásokat olasz, német, francia, svéd, brit és osztrák cégek végzik. A készülő szabályozás szerint szinte minden adatot nyilvánosságra kellene hozni Szigorítás az uniós lobbizásban A lobbisták évente 60-90 millió eurós forgalmat bonyolítanak le. A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdíjpénztár A hozamráta Konzervatív alap A nettó A kezelési A hozamráta Kiegyensúlyozott alap A nettó A kezelési A hozamráta Progtesszív alap A nettó A kezelési aktuális értéke vagyon költség* aktuális értéke vagyon költség* aktuális értéke vagyon költség* AEG0N Magánnyugdíjpénztár 1,0153 Sk 6 556 540,33 Sk 0,00% 1,0156 Sk 34 438 147,98 Sk 0,00% 1,0159 Sk 76 774 602,66 Sk 0,00% Allianz - Szlovák Magánnyugdfjpénztár CREDIT SUISSE LIFE & PENSIONS i,0191 Sk 46 700 980,92 Sk 0,07% 1,0198 Sk 257 522 096,55 Sk 0,07% 1,0200 Sk 496 048 086,04 Sk 0,07% Magánnyugdfjpénztár 1,0192 Sk 31 085 393,11 Sk 0,08% 1,0198 Sk 242 156 522,89 Sk 0,08% 1,0199 Sk 611 220 041,08 Sk 0,08% ČS0B Magánnyugdíjpénztár 1,0132 Sk 5 057 054,24 Sk 0,00% 1,0164 Sk 45 776 461,99 Sk 0,00% 1,0160 Sk 96 817 369,79 Sk 0,00% Első Magánnyugdfjpénztár 1,0179 Sk 2 258 178,62 Sk 0,08% 1,0188 Sk 29 218 272,79 Sk 0,08% 1,0182 Sk 72 181 371,35 Sk 0,08% ING Magánnyugdfjpénztár 1,0082 Sk 4 665 755,94 Sk 0,08% 1,0127 Sk 73 869 814,12 Sk 0,08% 1,0150 Sk 179 044 720,80 Sk‘ 0,08% Sympatia - Pohoda Magánnyugdfjpénztár 1,0158 Sk 7 848 270,08 Sk 0,00% 1,0166 Sk 35 969 527,64 Sk 0,08% 1,0170 Sk 67.801 587,16 Sk 0,08% VÚB Generali Magánnyugdfjpénztár 1,0192 Sk 27 686 459,03 Sk 0,08% 1,0185 Sk 177 534 017,21 Sk 0,08% 1,0181 Sk 258 924170,06 Sk 0,08% * az alap nettó havi vagyonából számítva forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2005. augusztus 5-i adatok A hozamráta aktuális értéke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy-például 1,0009 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett korona időközben már 1,0032 koronát ér. Ha a hozamráta egy alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió, a kisebbekben néhány tízmillió korona, de a folyamat előrehaladtával az alapok több milliárd korona vagyont kezelnek majd.