Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-29 / 175. szám, péntek

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 29. 3» * NAPTÁR A Discovery a tervek szerint kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz Ismét repülési tilalom Sokéves börtönbüntetést kaptak a franciaországi pedofilper fő vádlottjai Megrontották gyerekeiket, unokáikat Houston. Ismét repülési ti­lalmat vetett ki a NASA az amerikai űrrepülőgépekre, miután a kedden útjára in­dított Discoveryről az emelkedés közben készí­tett videofelvételek egyike azt mutatta, hogy egy jóko­ra habszigetelő-darab vált le az űreszköz külső üzem­anyag-tartályáról -jelen­tette be az amerikai űrku­tatási hivatal houstoni irá­nyító központja. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bill Parsons, az űrsiklóprogram igazgatója azonban rögtön le is szögezte: a levált anyagdarab nem sértette meg a keringőegység külső burkát. Ez tehát nem veszé­lyezteti a mostani küldetés bizton­ságát. Amíg azonban megnyugta­tóan nem tisztázzák a mérnökök, hogy miért szakadt le a szigetelő­darab, újabb űrrepülőgép-indítás­ra, nem adnak engedélyt. A mint­egy fél kilogrammos, bőrönd nagyságú szigetelőhab-darab le­szakadását egyébként a Disco- veryre szerelt kamerák által készí­tett felvételek egyikén vették ész­re a szakemberek. A Columbia űrrepülőgép 2003. február 1-jén bekövetkezett ka­tasztrófáját is egy, a külső tartály­ról az indításkor leszakadt habszi­getelő-darab okozta, mivel az meg­sértette a keringőegység külső bur­kát. Az így keletkezett résen a Föld sűrű légkörébe való visszatéréskor forró levegő áramlott az űreszköz baloldali szárnyába, ami miatt a Columbia felrobbant. A Discovery legénységének el­ső munkanapja is jórészt az új re­pülésbiztonsági intézkedések­ben előírt ellenőrzések jegyében telt el. A reggeli zenés ébresztő után az űrsikló robotkarjára erő­sített képdigitalizáló rendszer­rel, majd egy nagyfelbontású inf­ravörös tartományban fényképe­ző kamerával pásztázták végig az űrrepülőgép két szárnyát, il­letve hátsó függőleges vezérsík­ját, hogy meggyőződjenek arról: a hővédőcsempék nem sérültek meg. Ez a tevékenység nyolc ó- rán át tartott. Eközben Eileen Collins prancs- nok James Kelly másodpilótával az űrrepülőgépet a tegnapi kikötés­hez szükséges pályára állította. A Discovery a repülési terv szerint közép-európai idő szerint 13 óra 18 perckor kapcsolódott a Nemzet­közi Űrállomáshoz (ISS). visszaéléseket velük szemben - saját gyerekeikkel és unokáikká szemben is. A visszaélések legfiatalabb ál dozata hat hónapos, a legidősebt 12 éves volt a bűntények elköveté sének időpontjában. Az alkoholiz mustól és családi erőszaktól tér helt családok jó része szociáli: gondozásban részesült, az elköve tők egy része maga is hasonlc visszaéléseket élt át gyerekkora ban. A vádlottak védői szerint a pe tömeges jellege gyakorlatilag le hetetlenné tette az egyéni felelős ség pontos megállapítását, (mti Egy ugandai törzsfőnök megkérte Chelsea kezét Kecskék Clinton lányáért STOP! Washington. Egy afrikai férfi levélben kereste fel Bili Clinton egykori amerikai elnököt, hogy népének szokásai szerint egy kecskenyájat ajánljon fel a demok­rata politikus lányának kezéért. A Napi Ász információi szerint, az ugandai törzsfőnök, a har­minchat éves Godwin Kipkemoi Chepkugor már hat éve szerel­mes Chelsea Clintonba, Bili Clin­ton egykori amerikai elnök lá­nyába. Chepkugor 2000-ben már próbálta megkérni a lány kezét édesapjától, ám a kenyai külügy­minisztérium és a biztonsági szolgálat nem engedte, hogy át­adja a volt'amerikai elnöknek a lánykérő levelet. A férfi most ismét tollat raga­dott, hogy közölje Bili Clintonnal: nem adja fel és tartja korábbi aján­latát, mely szerint 20 marhát és 40 kecskét adna a lányért cserébe. A Škoda-gyár mérnökei segítségével alkották Egyszemélyes minimobil PANORAMA Prága. Csehországban megszü­letett az egyszemélyes automobil, vagyis a minimobil. Az autócskát a Škoda-gyár mér­nökei segítségével független cseh konstruktőrök alkották. Az ügyes minimobil vegyes ü- zemmódban működik - városban akkumulátorról „táplálkozik”, a- utópályán pedig benzinmotor hajtja. A kiskocsi óránként 90 kilomé­teres sebességre képes, és egy tan­kolással 353 kilométert tesz meg. Nem panaszkodhatnak a kocsmárosok, alaposan megugrott az országban a sörfogyasztás. A nagy melegben már reggel megtelnek a kiskocsmák és a presszók; egymás után hörpintikfel a szomjas emberek a hideg sört. (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Angers. Tizenhattól huszon­nyolc évig terjedő börtönbünte­tést kaptak minden idők legna­gyobb franciaországi pedofilpe- rének fő vádlottjai. A nyugat-franciaországi Angers bírósága szerdán hirdette ki ítéle­tét a 65 vádlottat - és 45 áldozatot felvonultató perben. A gyerekeket áruba bocsátó hálózat fő szerve­zőjeként azonosított házaspár, a 35 éves Franck V. és a 32 éves Patricia M. 18, illetve 16 évet ka­pott, mindkettejüket erőszaktétel­ért ítélték el. Áldozataik között ott voltak saját gyerekeik is. Még sú­lyosabb, 28, illetve 26 év börtönt kapott négy másik vádlott. Az 59 éves Philippe V.-t, Franck V. apját szintén kiskorúakon, köztük saját unokáin elkövetett nemi erőszak­ért ítélték el. Szintén megrontásért, illetve emellett gyermekek prostituálásá- ért ítéltek el három középkorú fér­fi vádlottat. A perben született legenyhébb ítélet 4 hónap felfüggesztett elzá­rás volt, míg három vádlottat fel­mentettek. A pedofilhálózat tagjai 45 gyereket tettek ki prostitúció­nak, vagy követtek el szexuális Kacsaúsztató az Eiffel-toronynál? Igen, de nem az igazinál. Az ere­deti torony 50 m magas hasonmását a szibériai Magnyitogorszktól 95 km-re levő Párizs településen építették fel. A falut a kozákok ala­pították a 19. században, s ők is nevezték el Párizsnak, annak emlé­kére, hogy sikerült legyőzni Napóleon seregét. (Reuters-felvétel) Brad Pitt & Angelina Jolié legújabb tervei Házasodni készülnek? Hollywood. A legújabb holly­woodi pletykák szerint a Mr. és Mrs. Smith két főszereplője, Brad Pitt és Angelina Jolié ősszel egy­bekelnek. Állítólag mindketten abban bíznak, hogy szeptember­ben már hivatalosan is kimondják a válást a 41 éves szívtipró és je­lenlegi felesége, Jennifer Aniston között. Brad már a szüleinek is bemu­tatta Angelinát, ők pedig állítólag áldásukat adták az új kapcsolatra. Mellesleg a szépséges Jolié újabb merényletre készül teste ellen: 11 darab tetoválásához még hármat csináltat, ugyanis magára véseti két örökbe fogadott gyermeke, Maddox és Zahara nevét, vala­mint kedvesének, Brad Pitinek hódolva - aki a kínai horoszkóp szerint nyúl - egy nyuszit rajzoltat a popsijára... (m-g) A Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán találtak egymásra (Reuters-felvétel) Július 29 EGY GONDOLAT „Egyszer minden ember és minden nép alulmarad.” Eyvind Johnson NÉVNAP Márta és Flóra A Márta héber eredetű név, je­lentése: úrnő. A Flóra a római­ak virágistennőjének, Flórának az elnevezéséből lett női név­vé. MAI ÉVFORDULÓINK 910 éve hunyt el Szent László magyar király. László rendkí­vül kemény kézzel kormányoz­ta országát, s kegyetlen szigor­ral védte áz államrendet. 115 éve hunyt el Vincent van Gogh holland festő. 105 éve született Eyvind John­son Nobel-díjas svéd író. Re­mekműve az Odüsszeusz haza­tér című Homérosz-rekonst- rukció, és világszerte olvasott regénye a Kegyes urunk, Caro­lus. A kritikusok legértékesebb könyvének az Olof regénye cí­mű tetralógiáját tartják. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 25 éves Hjjalmar Jonsson iz­landi labdarúgó. 60 éves Szüts Miklós festő és grafikus, lírai absztrakt képek és pasztell-kollázsok készítője. Tony Sirico (1942) amerikai színész, a Maffiózók című film­sorozatban Paulie alakítója. NAPI VICC Egy ember megy a sivatagban és találkozik egy beduinnal.- Elnézést, meg tudná monda­ni, merre van az oázis?- Persze, menjen itt egyenesen előre, aztán kedden forduljon balra! Öntisztuló építőanyagok Stockholm. A svéd Skans- ka cégóriás egy svéd-finn projekt keretében olyan újfaj­ta építőanyagokat fejleszt ki, amelyek speciális borításuk­nak hála képesek az öntisztu­lásra. Az építőanyagok felüle­tét egy fotokémiai katalizá­torral, titándioxiddal borít­ják, amely az ultraibolya su­garak hatására megsemmisíti a kórokozókat, s számos szennyezést képes lebontani, vagyis megtisztul. Az öntisz­tuló építőanyagok kifejleszté­se a nanotechnológiának kö­szönhetően vált lehetségessé, ugyanis a titándioxid kataliti­kus tulajdonságait csak ab­ban az esetben fejti ki, ha a vegyületet rendkívül vékony, mikroszkopikus részecskék­ből álló rétegben viszik fel a kezelendő felületre. Az újfajta építőanyag, bár drágább, megéri az árát, hi­szen ezáltal csökkenthető a környezetszennyezés - vélik a svédek. Különösen haszno­sak lehetnek az öntisztuló beton burkolólapok a szeny- nyezett levegőjű városokban, valamint a közlekedési alag­utakban. (pan) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Kocur László - fókusz (59233443) Hizsnyai Zoltán - kultúra (59233449), Urbán Gabriella - panoráma (59233444), J. Mészáros Károly - sport (59233431), Horváth Erika - Nagyszünet, Iskola utca (59233427). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Ki­adja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 59233278, lapteijesztés, laprendelés: 59233403-405, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228,59233235,59233200,59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: min­den postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press teijesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. AvdítBiwu Lapunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával jelenik meg. *farculat ■%

Next

/
Thumbnails
Contents