Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-29 / 175. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES Észak-Korea nyolc vagy akár több atombomba előállí­tásához szükséges hasadó anyagot is felhalmozhatott, Washington ezért is akar mi­nél hamarabb véget vetni Phenjan nukleáris törekvései­nek. A liberális lap szerint az észak-koreai atomprogramról kezdődött egész tárgyalási so­rozat összeomolhat, ha a hé­ten kezdődött negyedik fordu­lóban sem születik eredmény. Ez előző három fordulóban a felek nem tudtak áttörést elér­ni. A The New York Times sze­rint a Bush-kormányzat újfaj­ta rugalmasságot tanúsít azzal az érzékeny kérdéssel kapcso­latban, hogy milyen jellegű és ütemezésű segélyeket lehet majd nyújtani a kommunista államnak, ha az beleegyezik nukleáris fegyverkezési prog­ramja leállításába. THE WASHINGTON TIM ES Amerikai katonák többször is „túlzott erőd’ alkalmaztak veszélyesnek ítélt célpontok megsemmisítéséhez - írta egy magas rangú katonatiszt egy titkos emlékeztetőben, mely kiszivárgott a konzervatív Washington Times napilaphoz. A konvojokat védelmező kato­nák Joseph J. Chaves dandár- tábornok szerint arra vannak kényszerítve, hogy a nem meg­felelő fegyverekkel nyissanak tüzet az idő rövidsége miatt. Mivel vészhelyzetben azonnali reagálásra van szükség, a kato­nák M-2 géppuskákkal és MK- 19 gránátvetőkkel tudnak csak reagálni, nincs idő arra, hogy elővegyenek egy - a fentieknél kisebb erejű - M-16-os vagy M­4-es fegyvert. NEWSMAX.COM Hillary Clinton New York-i szenátor kezdi elidegeníteni a Demokrata Párt baloldalát, miközben egyre inkább pró­bálja magát újrapozícionálni egy „mérsékelt” politikát foly­tató szenátorként, írja a jobb­oldali NewsMax hírportál. Egyes vélemények szerint a volt First Lady már a 2008-as elnökválasztásra készül, ahol a győzelemhez minden bi­zonnyal szüksége lesz a „piros” (azaz legutóbb Bush-párti) ál­lamok támogatására is. NOL Éhhalál fenyegeti Fekete-Afri- ka több országát. Késik a külső segítség, a helyi hatóságok fe­lelőtlenek. Niger, Mali, Burkina Faso és Mauritánia tavaly a szá­razság és a sáskák inváziója mi­att az áüagnál is kevesebb élel­miszert termelt. Legalább két és fél millió ember éhezik, ponto­sabban: éhhalál fenyegeti. A vál­sághelyzetre a nemzetközi kö­zösség túl későn reagált, hiszen „megszokott”. Niger nagyon rit­kán termel eleget ahhoz, hogy a népességét ellássa. Ám a mosta­ni állapot valóban rendkívüli. Az ENSZ élelmezési ügynöksége és több nemzetközi szervezet is folyamatosan kezdett szállítani magas tápértékű kekszeket és más ételeket. A következő na­pokban kétszázötvenezer sze­mélyt tudnak ellátni. Becslések szerint azonban szeptemberig legfeljebb a rászorulók egyhar- mada kerülheti el az éhhalált a segélyekből.- Mit bámulsz, nyári egyetemre járok! (Ľubomír Kotrha rajza) Willy Brandt életműve ugyanúgy az európai hagyomány része, mint Adenaueré Ki lesz a politikai vezér? Manapság nem találhatók Európában igazi politikai vezéregyéniségek, noha szükség lenne rájuk. Ezt állítja a prágai Lidové no­viny hasábjain közzétett esszéjében Jiŕí Pehe, az is­mert cseh politológus, ko­rábban Václav Havel közeli munkatársa. E. FEHÉR PÁL Inkább a konzervatív oldalhoz tartozó, de a baloldalon szintén elfogadott politológus szerint az Európai Unió alkotmányának elu­tasítása némely tagországban, il­letve a növekvő kételyek az euró­pai integrációval kapcsolatban az egész földrészen, valamint a kö­zelmúltban az uniós költségvetés körül kirobbant és megoldásra vá­ró konfliktusok nemcsak azokat a gondokat jelzik, amelyek az uniós fejlődéssel párJpaaBpsan, szinte természeteseit jeramteznek. Pehe azt állítja, hogy a demok­ratikus politika „mély vál­ságát” jelzik ezek a jelen­ségek és ez a problemati­ka összefügg azzal, hogy immáron egy-két évtizede Európában nincsenek ve­zérek, valóban mély és hi­teles jövőlátomást teremteni ké­pes politikusok: „Európa politikai vezért keres” - hirdeti tanulmá­nyának a címe is. Érvelése tanul­ságos és vitatható. Persze, Jifí Pehe semmi esetre sem diktátorra gondol, valami új Mussolini, netán Hitler jelentke­zésétől várja Európa bajainak megoldását. Ő azt állítja, hogy hi­ányoznak a földrész politikai szín­padáról olyan egyéniségek, ami­lyenek de Gaulle, Churchill, vagy Adenauer voltak, akik elképzelé­seiket sokszor a közvéleménnyel szemben hirdették és valósították meg, akik soha nem óhajtottak a populizmus eszközeivel élni. El­lentétben Berlusconival, Schrö- derrel és Chirackal, akik „a popu­lizmus, a stagnáció és a tehetet­lenség jelképei lettek”. Az előbbi kategóriába sorolt politikusok nem féltek attól - így Pehe -, hogy egy olyan elitet támogassanak, il­letve hozzanak létre, amely támo­gatni képes elképzeléseiket, segít szembeszállni akár a többségi vé­leménnyel, ha az olyan intézkedé­sek útját állaná, amely a nemzet és a világ jobbulását szolgálná, il­letve a populista törekvésekkel szemben, a demokrácia intéz­ményrendszerét erősítené, fej­lesztené. A nagy triót követően még Francois Mitterrand, Marga­ret Thatcher és Helmut Kohl poli­tikai filozófiájában fedez fel a cseh politológus hasonló törekvé­seket, „akiknek a posztkommunis­ta időkben bizonyos mértékig Mi­hail Gorbacsov is segédkezett”. Nehéz lenne elvitatni, hogy azok a politikusok, akiket Pehe példaként állít a mai vezetők elé, kétségtelenül nagyságrendekkel nagyobbak voltak, megalapozot­tabb koncepciókkal rendelkez­tek: az ő teljesítményüket törté­nelmi léptékkel mérhetjük, míg kortársaikkal szemben okkal gya­nakodhatunk, hogy az utókor, a mi utókorunk nem tartja majd számon az igazán jelentős állam­férfiak között. Ugyanakkor fel­tűnhet a kitűnők eme névsorát elemezve, hogy mennyire hiá­nyoznak innen azok a politiku­sok, akik a második világháború után ugyancsak sokat tettek föld­részünk modern arculatának ala­Hiányoznak a földrész politikai színpadáról a súlyos egyéniségek. kításáért. Például, hogy Willy Brandt nemcsak az Adenauer ál­tal teremtett német állam tovább­építője volt, de ő szembe is száll­va a konzervatív tradícióval, az európai békés egymás mellett élés egyik megalapozója és élhar­cosa volt, aki a múlt század né­met politikusai közül a legmeré­szebben rombolta a német fel­sőbbrendűség képzetét. És nem utolsó sorban, Bruno Kreiskyvel, meg Olof Palméval egyetemben, visszahozta Európába azt a szoci­áldemokrata értékrendet, amely­nek legalább annyit köszönhe­tünk, mint a konzervatívoknak. Sőt, éppen a történelmi dogmák­tól szabadult, megújult szociálde­mokrata eszmerendszernek kö­vetkezményeként szélesedett a demokrácia gyakorlata. A Brandt által vezetett Szocialista Interna- cionálénak eredménye lett, hogy kiszélesedett a társadalmi egyen­lőség eszméje, amely szerint a modern demokráciákban nem­csak a politikai jogok egyenlősé­ge a fontos, hanem az esély- egyenlőség, a szegénység felszá­molása nemkülönben. Végül is a szociális felelősséget vállaló jóléti állam ideája - minden problémá­jával és megvalósításának ezer­nyi nehézségével együtt - alap­vetően változtatta meg nemcsak Európa, hanem az egész világ po­litikai térképét is. És vajon nem a modern szociáldemokrácia és ép­pen Willy Brandt vetette fel, hogy a világ gazdagabb, fejlettebb ré­szének elemi érdeke (és erkölcsi kötelessége) a szegény országok megsegítése, mert az Észak-Dél ellentét olyan konfliktusokkal fe­nyeget, amely veszélyezteti egész civilizációnkat? Magától ér­tetődik, hogy ez sem minősíthető populizmusnak, az ilyen elvek ki- nyilvánítására ugyancsak erős politikai személyiségek voltak ké­pesek. A középszerűség terjedése min­dig felerősíti az igényt a rendkívü­li megjelenése iránt. Az Európai Unió valóban jelenleg nem ren­delkezik olyan átfogó jövőtervvel, amely nagyvonalúan rendezni lenne képes a mai problémákat, amely a kételkedőknek újra biz­tonságot adna. Az alkotmány ter­ve végül is túlságosan látványosra sikerült és kevéssé vizionálja a jö­vőt. Az elutasításnak sok oka le­het, egyebek között a nemzeti ön­zés, mégis, nehéz lenne nagy jö­vőt jósolni egy olyan plánumnak, amelyről védelmezői jelentik ki, hogy az unió az alkotmány nélkül is működőképes. Tehát akár van, akár nincs, voltaképpen minden mehet tovább. Nyilván, az Unió­nak ennél erőteljesebb jövőképre van szüksége. Amit, esetleg, egy új Churchill, netán egy új Brandt fogalmazna meg, vállalná a meg­valósítás minden gyötrelmét, va­lóban szembeszállva a tehetetlen­séggel, a populizmussal, a stagná­lással. Ám, például, a vezéri hajla­mokkal szintén mindenkor kacér­kodó Churchill első dolga az volt, amikor a főhatalmat a világtörté­nelem egyik legsúlyosabb pillana­tában megkapta, hogy a politikai baloldallal, ellenfeleivel társuljon, és így vigye diadalra a demokrá­cia ügyét. A populizmus és a de­mokrácia valóban kibékíthetetle- nek. A demokrácia érdeke a szün­telen változás. A demokráciában szükség van nagy egyéniségekre, akiket Jifí Pehe politikai vezérek­nek nevez, de még inkább olyan új gondolatokra, amelyek erősítik egy olyan világtörténelmi kísérlet létjogosultságát, mint amilyen az Európai Unió is. Fogalmazhatok azonban úgy is: Adenauer öröksé­ge mellett Európa nem mondhat le Brandt hagyományáról sem. KOMMENTÁR Gulyás Miklós módra MOLNÁR IVÁN Ivan Miklós legújabb hobbija a főzés: kedvence a választási gu­lyás. A pénzügyminiszter e héten közzétette a jövő évre szóló költségvetést, amely már a 2006-os parlamenti választások je­gyében született. Mikloš természetesen a költségvetés sarokszá­maira próbálta felhívni a figyelmet: az állam bevételei eszerint 265,6, kiadásai pedig 327,2 milliárd koronát tesznek ki. Ezzel, vagyis a 61,609 milliárd koronás deficittel, a bruttó hazai össz­termékhez viszonyítva 2,9 százalékra sikerül csökkentenünk a hiányt. Fokozatosan sikerül teljesítenünk az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat, a tárca szerint így hamarosan búcsút inthetünk a szlovák koronának. A pénzügyminisztérium már gondolt a jövő évi választásokra is, hiszen a miniszter pártja, az SDKÚ a közvélemény-kutatások sze­rint ugyan bejutna a parlamentbe, ám nem áll a legjobban. A népszerűség növeléséhez viszont az állami költségvetés egy olyan fegyver, amit csak kevesen hagynának ki. Nem csoda, ha egy ilyen lehetőséget a nyugati országok által a térségünk leg­jobb pénzügyminiszterének és az adóreform gurujának tartott Mikloš sem hagyhat ki. Szociális intézkedéseinek „köszönhetően” öt százalékkal nőnek a költségvetési kiadások. Ez Mikloš minisztériuma szerint a felével alacsonyabb az idei évnél, elfelejti azonban hozzátenni, hogy az európai uniós csatlakozás miatt az elmúlt időszakban nagyobb összeget kellett fordítanunk a társfinanszírozásra. így ha az inf­lációt is figyelembe vesszük, a kiadások jövőre 2,5 százalékkal magasabbak lesznek, mint tavaly. A pénzügy szerint többet kapnak a nyugdíjasok, a tanárok, az egészségügy, és több pénz megy a szociális juttatásokra is. Elfe­lejtik azonban hozzátenni, hogy csak azt osztják szét, amit már az előző választásoknál is megígértek. A nyugdíjasok bevételeit ráadásul csak az infláció mértékével emelik, vagyis nyugdíjukból valójában jövőre is csak annyit tudnak majd venni, mint idén. Hasonló a helyzet a tanárokkal is, akiknek jövőre a minisztérium a hazai átlagbért ajánlja. Mindez persze jelentős béremelésnek számít, ám ha egy ország azzal büszkélkedik, hogy az egyetemi képzettséggel rendelkezőknek az átlagbért fizeti, már most tud­hatjuk, hogy az állam értékrendjével valami baj van. Hogy a kor­mány által könyöradományokként adott jogos bér- és nyugdíj ele­melések milyen hasznot hoznak a pénzügyminiszter pártjának, azt azonban csak jövőre tudhatjuk meg. JEGYZET Fehér ember lenni okos MISLAY EDIT Fehér ember lenni okos. Sok- sok évszázad alatt rengeteg mindent alkotni, felfedezni, az életet ezzel elviselhetőbbé, könnyebbé, sőt szebbé tenni. És fehér ember felfedezni, megismerni a kék bolygó leg­rejtettebb zugait is, és erről tá­jékoztatni többi embertársait is. Régen fehér ember utazá­sairól írni könyvet, készíteni rajzokat, később fényképeket, majd újabb modern időkben dokumentumfilmeket. Mert fehér ember nagyon ér­deklődni más kultúrák, népek iránt. Sőt lenni nagyon se­gítőkész. Ezt onnan tudni, hogy a televízió mutatni: fe­hér emberek menni őserdőbe, isten háta mögötti vidékre, ahol emberek még ma is élni törzsi közösségben, nagyon egyszerű, sőt primitív körül­mények között. Ők szinte semmi modern vívmányt nem ismerni. Fehér emberek ezt ' látni, nagyon megsajnálni sze­gény elmaradott törzsközös­ségi tagokat. És mondani: ők majd segíteni nekik kialakíta­ni és élni jobb élet. Sok min­denre őket megtanítani, el­hozni nekik műveltséget, írás­beliséget, és szegény primitív törzstagok majd meglátni, mi­lyenjó dolog lenni azok a dol­gok, amiket fehér ember taní­tani nekik... Fehér ember csupán egyetlen apróságról elfeledkezni: igaz, lenni sok hasznos dolog, ami fehér ember érdeme, és legtöb­bünk lenni elégedett, hogy él­hetni modern társadalomban. Jó dolog, hogy nyugati társa­dalmakban lenni természetes tudni írni-olvasni és gombnyo­mással primitív ember számá­ra szinte csodákat művelni. Törzsi ember viszont tudni sok mindent, amit fehér ember nem tudni. Már nem. Törzsi ember még őrizni a természet titkainak tudását, aminek ő mindennapi életében nagy hasznát venni. Törzsi ember bizonyára még a 21. század­ban is olyan dolgokat tudni, amiről fehér emberek többsé­gének halvány dunsztja sem lenni. Tudni azt, amire életé­hez neki szüksége lenni. Nem biztos, hogy mindig az lenni jó, amit fehér ember kitalálni. Nem biztos, hogy mindig neki kell dönteni, hogy másnak mi lenni jó. Fehér embernek időnként jó lenne elgondolkoz­ni egy rövidke szállóigén: élni és élni hagyni. FIGYELŐ FINANCIAL TIMES A brit kormány nagyobb kezdeményezőkészséget vár a német politikusoktól és válla­latoktól. A lapnak nyilatkozó németországi brit nagykövet hiányolja, hogy a német politi­kai elitből senki nem áll ki, hogy demonstrálja: az EU- bővítés és a globalizáció jó Né­metországnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents