Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-27 / 173. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ FÁZ A francia börtönökben ülő elítéltek 70 százaléka muszlim - idéz egy felmérést a Frank­furter Allgemeine Zeitung. A konzervatív lapban Lorenz Jä­ger Muzulmánok a börtönök­ben című írásában nyugtalaní­tónak tartja „az észak-afrikai és elő-ázsiai népek honfoglalását, melyet Németországban mig­rációnak neveznek”. SÜDDEUTSCHE ZEITUNG A baloldali napilapban And- rain Kreye Az inkorrekt mór című írásában tudósít arról a diplomáciai vitáról, mely Me­xikó és az USA között robbant ki egy bélyeg miatt. A mexikói kormány ugyanis egy, az or­szágban ismert rajzfilmfigurá­ról készíttetett bélyegsoroza­tot. Memín Pinguinnek - mely a negyvenes évekbeli megjele­nése óta a gyermekek kedven­cévé vált - koromfekete a bőre, elállnak a fülei, turcsi orra és kerek szeme van. Mikor a bé­lyegsorozat megjelent, szinte azonnal tiltakozásba kezdtek a Rio Grande túloldalán.- Felesleges lelőnöd, hiszen nem ő hozta a gyerekeket... (Kiss Tibor rajza) Rudolf Zajac egészségügyi miniszter talán kissé későn vette észre, nagy baj van a romák egészségével Mielőtt a kórokozó elszabadul Egyet kell érteni az egész­ségügyi miniszterrel, aki a napokban azt mondta: elé­gedetlen a romák egészsé­gi állapotával. PÉTERFI SZONYA Mert olyan betegségekben is szenvednek - tbc, gyermekbénu­lás, kanyaró -, amelyeket nemcsak az orvostanhallgatók, hanem a gyakorló orvosok is csak a tanköny­vekből ismernek. És mert nagy és jó szíve van Rudolf Zajacnak, az ágazat sürgős reformálása közepet­te feladatul adta az egészségbizto­sítóknak és a tárca által létrehozott felügyeleti hivatalnak, haladékta­lanul ellenőrizzék a szolgáltatások rendszerét, minőségét. Egyet lehet érteni a miniszter ki­rohanásával, de... Aki nem szenved amnéziában, pontosan tudja, a ro­ma kisebbség' egészségi állapota rossz. (Az okok feltárása mélyebb elemzést igényelne, ám erre a tárca nem szán(t) egy fillért sem. A re­form magyarázására viszont több mint százmilliót fordított, ránk há­rítva a világbanki kölcsön visszafi­zetését, de a tetemes összegért szervezett kampány nem győzte meg sem a lakosság, sem a fehérkö­penyesek jelentős hányadát arról, hogy erre volt/van szükségünk.) Tehát a bársonyszék elfoglalása után, az adatok ismeretében, csele­kedhetett volna a miniszter. Meg­nézhette volna, milyen körülmé­nyek között dolgoznak azok az or­vosok, akiknek „ügyfelei” ivóvíz, csatornázás, fűtés, utak, villany nélküli telepeken élnek (az étke­zésről nem is szólva), így nem cso­da, ha érdeklődési körükből a be­tegségmegelőzés kimaradt. Foglal­kozhatott volna az orvosok és ápo­lónők anyagi helyzetével (erről jut eszembe: bezzeg a béremelést kö­vetelőket hivatalában nem fogadta, de a tőzsdecápaként is emlegetett befektetőket igen). Az előbbiek rendszeresen busszal, kerékpáron keresik fel a romákat, miközben ugyanakkora fejpénzt kapnak az egészségbiztosítóktól, mint azok a kollégáik, akik meleg rendelőkben váljak a betérőket. Azt, hogy baj van a nagyszámú kisebbség egészségével, jó régen a miniszter tudomására hozta több, a romák életkörülményeit javítani próbáló nonprofit szervezet, hiszen számtalan tervezethez kért anyagi támogatást. Nem tudni, miért nem segítette a minisztérium például a roma ápolónők képzését, de azt sem, eddig miért nem szorgalma­zott a miniszter olyan átfogó nem­zeti programot, amely a romák egészségügyi, szexuális felvilágosí­tását, hatékonyabb betegellátását célozta volna. Igaz, a szakértők né­hány évvel ezelőtt kidolgoztak nemzeti programokat az újszülöt­tek vagy a pszichiátriai betegek vé­delmére, de azok is ott porosodnak valahol a miniszter dolgozószobá­jában. A miniszter kissé későn vette észre, baj van a romák egészségé­vel. Meg aztán míg hatáskörébe tartozott az ellátás szervezése, nem foglalkozott a kérdéssel, ám most, amikor a felelősséget átruházta a biztosítókra, a megyékre, elégedet­lenségének ad hangot. Nem volna célszerűbb, ha az üres szólamok, a felelős (?!) kere­sése helyett a kormány, a tárca anyagiakat különítene el, és azokat támogatná, akik a roma betegeket gyógyítják?! Nem majd, hanem azonnal, még mielőtt a kórokozók elszabadulnak... A terrorizmusellenes szakembereket manapság leginkább a radikális iszlám körök taktikai váltása rémíti meg A dzsihádista öngyilkos kultúra felemelkedése MTI-HÁTTÉR Dzsihádista öngyilkos kultúráról és felemelkedéséről a The Christian Science Monitor, amely szerint a háttérben nem kizárólag muszli- mok és radikális vallási csoportok állnak, a támadásokat elsősorban az elkeseredettség érzése táplálja. Az amerikai lap az utóbbi időszak öngyilkos támadásainak hátterét elemezve megállapítja: korántsem csak fanatikusokról van szó, ha­nem magukat gyengének érző em­berekről, akik mégis kötelességük­nek tartják az ellenséggel való szembeszegülést. Az újság más ál­lásponton van, mint azok a bizton­sági szakértők, akik szerint a me­rényletek összekapcsolódnak, és a háttérből az al-Kaida terrorhálózat vezetése irányít valahonnan a pa­kisztáni-afgán határ környékéről. A lap szerint a feltételezett elkö­vetők egymástól egészen eltérő hátteréből éppen arra lehet követ­keztetni: kialakult az iszlámista ön­gyilkos merénylők kultúrája. A ter­rorizmusellenes szakembereket leginkább a radikális iszlám körök taktikai váltása rémíti meg. Koráb­ban a radikális csoportokon belül éles viták folytak arról, hogy esz­közként lehet-e használni az ön­gyilkos támadásokat, a polgári la­kosság elleni merényleteket, ame­lyeket az iszlám bűnnek bélyegez? Egy-két évtizede a fiatal mozlim férfiak puskát ragadtak, és életüket kockáztatva harcoltak a szovjet csapatok ellen Afganisztán hegyei között, nagy részüknek azonban eszébe sem jutott, hogy öngyilkos merényletet hajtson végre, ártatlan embereket robbantson fel egy moszkvai vonatállomáson. Mára megtörtek a korábbi tabuk, a musz­lim fiatalok körében egyre nagyobb a hajlandóság az öngyilkos táma­dások elkövetésére. Irak központi szerepet játszik ebben a változás­ban, a dzsihádista öngyilkos kultú­ra felemelkedésében. Ott, ahol azelőtt gyakorlatilag ismeretlenek voltak az öngyilkos merényletek, a 2003. augusztusi amerikai meg­szállás óta 188 ilyen támadást haj­tottak végre a Brookings Intézet szerint (más kutatók 400-ra teszik ezt a számot). Összehasonlításkép­pen: az 1990-es években Egyip­tomban, a terrorista merényletek nagy hullámában egyetlen öngyil­kos támadás sem történt. Az utóbbi nyolc hónapban már két ilyen rob­bantás volt. A Hezbollah síita cso­port Libanon izraeli megszállása idején kevesebb mint negyvenszer használta ezt az eszközt, a palesz­tin fegyveresek 2002 végéig, tíz év alatt százszor alkalmazták ezt a taktikát. Az iraki öngyilkos me­rényletek számát annak fényében lehet megítélni, hogy 1980 és 2003 között a világon 315 ilyen esetet je­gyeztek fel - mondta a lapnak Ro­bert Pape, a Chicagói Egyetem pro­fesszora, a téma szakértője. Gyenge mozlim hittudósok és vezetők A dzsihádista öngyilkos kultúra terjedését nem képesek megfékez­ni azok a mozlim hittudósok és vallási vezetők, akik elfogadhatatlan­nak tartják ezeket a támadásokat, és kis nyilvánosság előtt emelik fel szavukat. Az al-Kaida és más hasonló csoportok ideológiáját, a polgá­ri lakosság elleni merényletek gyakorlatát és „sikerességét” ugyanis a világsajtó terjeszti. Evan Kohlmann, az Al-Kaida dzsihádja Európá­ban című könyv szerzője úgy látja, a radikálisok internetes oldalai te­le vannak az Öngyilkos merénylők bátorságáról és hősiességéről szó­ló történetekkel, amelyek követőkre találnak. Míg Amerikában a fia­talok a sportsztárokra néznek fel, a radikális muszlim körökben a hősök az Irakban és másutt harcoló merénylők, (m) KOMMENTÁR Egyiptomba kéne menni! BARAK LÁSZLÓ Nem minősítette veszélyes, tiltott zónává, országgá a szlovák külügyminisztérium Egyiptomot a hétvégi terrorista merényletek miatt. Holott a hírek szerint volna rá igény idehaza. Jellemzően azok részéről, akik előre befizették az utazási irodáknál az egyip­tomi nyaralást, s azt ebben a helyzetben csak akkor stomózhat- nák anyagi veszteség nélkül, ha a külügyminisztérium megtiltja a beutazást. Az útról való lemondás esetén csak ekkor lennének kötelesek az utazási irodák a befizetett utazási díjat megtéríteni. A mindennapi terrorizmus kiagyalóinak, a terrorista merényle­tek megrendelőinek a permanens félelemkeltés a céljuk. Az ön­gyilkos merénylők tehát tulajdonképpen félelemben utazó vállal­kozók, a félelem zsoldosai lennének, ha mindjárt az első megbí­zatás során nem hagynák ott a fogukat „munkahelyükön, mun­kavégzés” közben. Kétségkívül morbid, mondhatni, cinikus meg­határozása ez annak a hadviselési módnak, amely hosszú évek óta folyik az európai civilizáció ellen. Normális értékítéletű em­bernek ezért eszébe sem juthat, hogy magyarázatot keressen ar­ra az immár közvetlenül jobbára ártatlan civilekkel szembeni irtó hadjáratra, amely manapság történetesen egy szentnek tartott eszmerendszer nevében folyik világszerte. Ha valaki mégis ke­resne, és esetleg találni vél egy ilyen magyarázatot, mi több, iga­zolást, az a valaki természetesen eleve nem normális. Ennyit az olyan okostónikról, akik a gyilkos latrok bizonyítványát szándé­koznák magyarázni, netán, igazolni. Nem létezhet ugyanis sem­mi a vüágon, legyen bár az a mostanában oly divatos, s persze nevetségesen naiv, gyermeteg antiglobalizmus, antikapitaliz- mus, Amerika-ellenesség, a mozgalmi jellegű, sajnos, egyre mili- tánsabb környezetvédelem, faj-, nemzet- és vallásféltés vagy a jó­isten tudja, micsoda, amely nyomán magyarázható és igazolható lenne, hogy egy anyától született teremtmény öldöklés céljából bombává alakíttatja és „el is süti” saját magát... Mindezen tények tudatában, bármennyire visszatetszőnek tűnik is, nem agyalhat itt azon semmilyen normális ember - még a legigazolhatóbb ön­érdekből sem! -, hogy a szörnyű tragédia nyomán hogyan kell és lehet bezárkózni. New York, Madrid, London és most már Sarm- es-Sejk polgáraihoz hasonlóan ugyanis úgy lehet a legtöbbet megtenni egy őrültektől mentes világért, hogy a normális több­ség nem fél és ezt ki is nyilatkoztatja. Mert abban a pillanatban, amint a terror pribékjei rajtakapják a célszemélyeket a félelmen, nyomban további muníció szolgáltatik az elvakult gyilkolódás- hoz. Az egyiptomi üdülőközpont ellen elkövetett minapi merény­let egészen biztosan nem volt az utolsó, s valamiképpen védekez­ni kell ellene. A külügy jelenlegi álláspontja tehát tulajdonkép­pen a védekezés egyfajta módszereként is fölfogható. JEGYZET ha nem tetszett a képe, nem „vette fel”. Egy szekér irányítá­sánál a fizikai erő sem volt mellékes, a kocsisok általában markos legények voltak, ha gond akadt az alkalmi útitárs­sal, lependerítették. Az autók­kal más a helyzet. A fizikai erő legfeljebb egy negyvenéves Praga vezetésénél szempont. Az autót sokan - főként a boly­góvárosokban élők - szinte ka­bátként használják, intim, személyes térnek tartják, és ennek megfelelően bánnak ve­le. Ahogy a hálószobájába sem vezet be mindenkit a sofőr, a kocsijába - sokszor maga mellé - sem ültet be akárkit. Ráadá­sul az országutak mentén leg­feljebb néhány másodperc áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, megáll-e. Ha úgy dönt, elviszi az út mentén integetőt, azzal mintegy a magánszférájába is befogadja. Elmondja neki, reg­gel összeveszett az asszonnyal, gond van a gyerekkel az iskolá­ban, a szomszédja egy kretén, a főnöke egy pszichopata... Mindezt egy vadidegen ember­nek, akit akkor lát először, s nagy valószínűség szerint utol­jára. Mert mellette ül, olyan, mintha ismerné. És persze, mert a mellette ülő mindenben egyetért vele, hogy is mond­hatna ellent annak a kedves embernek, aki a sok tovahajtó bunkó után végre megállt és felvette. És ez így megy, amióta stoppo­lunk. Piacösodott korunkban ez az utolsó bizalmi alapon működő közlekedési forma. Vagy már ez sem? Pofon vágott szolidaritás KOCUR LÁSZLÓ Baj van a világgal! Olvasom, hogy kiraboltak egy stoppost. Egy 18 éves breznóbányai le­gényke úgy gondolta, a nyári szünetben ezzel a közismerten költségkímélő módszerrel kel útra. Lehet, kerouac-i vágyak feszítették, lehet, csak a szom­széd faluba akart eljutni. Egy 120-as Škoda sofőije vette fel, mintegy igazolva a tételt, a szakadt kocsit hajtókban több a szolidaritás, mint a csilli-villi merdzsót vezetőkben (bár e sorok íróját egyetemi évei alatt vette már fel légkondicionált terepjáró is). Aztán amikor a srác kiszállt, lefogták, elvették pénztárcáját és elhajtottak. És még tartsa szerencséjének, hogy nem agyabugyálták el. Alávalóság! A lelketlen rablók nemcsak tinik tucatjainak va­kációját tették tönkre, akiknek az eset nyilvánosságra kerülé­se után szüleik megtiltották, hogy ezt a közlekedési formát válasszák, hanem a sofőr és a stoppos közötti évszázados szolidaritás is óriási pofont ka­pott. Stoppolás azóta van, mi­óta megjelentek az első auto­mobilok, a lovas szekérre, mely hosszabb távon a gyalo­gosnál alig nagyobb sebesség­gel közlekedett, integetés nél­kül is fel lehetett kéredzkedni. A bakon ülő már messziről lát­ta az út mellett bandukolót, s

Next

/
Thumbnails
Contents