Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-25 / 171. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 25. Nagyszünet 13 Szociális gondozottak országos horgászversenye Kifogták az aranyhalat A sikeres csapat: Papp László felkészítő tanár és az 5. G csapata, Šafár Róbert, Fülöp Csilla és Kontár Piroska Strasbourgban (Képarchívum) A galántaiak strasbourgi tanulmányutat nyertek Pizzás Colosseum Sopornya-Kövecses. Az ország hét szociális otthonából érkezett, mentálisan sérült neveltek csapatai mérhették össze szerencséjüket és ügyességüket a közelmúltban az első alkalommal megrendezett Aranyhal 2005 nevű horgászversenyen. GAÁL LÁSZLÓ A nem mindennapi rendezvény helyszínéül Sopornya Kövecses nevű községrészében, a szociális otthonhoz közeli, magántulajdonban levő halastó szolgált, ahol a négytagú csapatok egyforma felszereléssel, horgászbottal, csalival igyekeztek minél több és minél nagyobb halat fogni. Miután a négytagú csapatok elfoglalták helyüket a halastó sorsolással kijelölt partszakaszán, a versenybíró pisztolylövéssel adott jelt a kezdésre. A versenyzőknek az otthonbeli nevelőik segítettek a csali felerősítésében vagy a horgászbot helyes tartásában, de akadtak olyanok is, akik gyakorlott horgászként kezelték a botot. Pár perc elteltével horogra is akadt az első hal, igaz, nem valami méretes, de a kora délutáni befejezésig több mint félszáz hal akadt horogra. A helybeli csapat egyik tagja, Döme Flórisko elárulta, hogy korábban is horgászott már, de most mégis lámpalázas. Végül is a szerencse melléjük szegődött, összesen 19 darab halat sikerült kifognia a csapatnak, és a legnagyobb hal, egy 41 centiméteres keszeg is az egyik csapattárs, Robert Zeman horgára akadt. A csapatok között járva magyar beszédet is hallottam, kiderült, a egymást magyarul biztató férfiak a baracskai szociális otthonból jöttek, és egyikük sem számít kezdő horgásznak. Mészáros Ernő, aki ápolóként dolgozik az otthonban, két gondozottal együtt váltotta egymást a bot vastagabb végénél. Egyikük az „előző életében” aktív horgász volt, a másik pedig párkányi származású Duna-parti gyerek, akinek szintén nem idegen a horgászat. Sokan irigyelték őket, hogy a verőfényes időben nekik éppen egy fűzfa alatti árnyas helyet sikerült kisorsolniuk, ám a halak, úgy látszik, nem itt húsöltek, mert a csapatnak csak az ötödik helyet sikerült megkaparintania. Akadt olyan horgász, akit kerekes tolószékkel toltak ki a partra, de ez most egyáltalán nem számított hátránynak. Habár halból volt elég, halászlé mégsem lett belőlük, mert miután mindegyiket lemérték, a zsákmányt visszaengedték a tóba. Megenni azt a hatalmas, aranyhalat mintázó tortát lehetett, amelyet a győztes csapat kapott az első helyért járó érem mellé. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Papp László, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára lapunknak elmondta, nemrég az Európai Unió MKP-s képviselői, Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit meghívására három diákjával az Európai Unió francia- országi központjában járt. A gimnazisták sikeresen szerepeltek az EU-ART versenyen, ezért jutalmul strasbourgi tanulmányutat nyertek. A Kodály Gimnázium 5. G osztályának csapata, Šafár Róbert, Fülöp Csilla és Kontár Piroska az EU-ART 6. helyezettjeként került be a küldöttségbe. Saját bevallásuk szerint a tesztkérdésekben nem voltak igazán erősek, viszont az országbemutatóval bizonyára jó hatást tettek a zsűrire, hiszen ők voltak az egyedüliek, akik fejből mondott olasz szöveggel mutatták be a kisorsolt országot. Elárulták, hogy a felkészülés során külön olasztanárnőtől igyekeztek minél jobban elsajátítani a kiejtést. Meg az ország saját készítésű szimbólumával - egy hőre keményedő gyurmából készített Colosseum, valódi pizzával a közepén. Papp László, aki képzőművészeti nevelést és esztétikát tanít, elmondta: az ilyen fajta felkészülés nem idegen a itteni gimnazistáktól, hiszen a Kodály Zoltán Gimnázium azon középiskolák egyike, ahol művészettörténetből is lehet érettségizni. Idén is 12 diák érettségizett sikeresen ebből a tárgyból. „Örülök hogy ez a verseny is megmutatta, van kereslet az ilyen irányú műveltség iránt, nemcsak a humán és a reáltudományok a fontosak, hiszen létezik egy harmadik is, ami á léleknek is jó. Ez a kirándulás pedig arra is jó volt, hogy a gyerekek önbizalmát erősítse. Látták, hogy érdemes készülni.” - véli Papp László. Strasbourgban a városi tanács épületében fogadták a küldöttséget, majd az Európa Parlament épületében az ülésterem karzatáról magát a képviselői ülést is figyelemmel kísérhették, sőt a fül- hallgatón„belehallgathattak az ott elhangzottak magyar nyelvre tolmácsolt szövegébe. Itt találkoztak a két szlovákiai magyar képviselőivel, akiknek a gimnázium lógójával ellátott kis ajándékokat is vittek, így is öregbítve az Alma Mater hírnevét, (gl) Döme Flórisko és nevelője az első helyezésért járó éremmel (Szőcs Hajnalka felvétele) Az angliai gyerekek napi tíz órát töltenének az iskolában, ha valóra válik a brit oktatási tárca reformjavaslata Suli - napkeltétől napnyugtáig ISMERTETÉS A vakációzó angol diákokat érinti az a vita, melynek témája, hogy hány órát töltsenek majd az iskolában. Ruth Kelly oktatásügyi miniszter javaslata: 14 éves korig reggeltől estig maradjanak az intézmény falai között! Tíz óra az iskolában, hétfőtől péntekig bezárólag, reggel 8-tól este 6-ig, már az ősszel kezdődő új tanévben is - ez a reform lényege. Vannak, akiknek tetszik a terv A miniszter szerint ez elsősorban azokat a szülőket segítené, akik nem érnek rá a gyerekekkel foglalkozni, mert dolgoznak. Vannak, akiknek tetszik a terv, mások őrültségnek tartják. Kelly asszony, négy gyermek anyjaként az előbbiek véleményét támogatásnak is tekinti. „Az intézményeket járva azt tapasztaltam, hogy a jól működő iskolákban máris túlóráznak. A gyerekek korán érkeznek és későn távoznak” - adta közre tapasztalatait. A szakminiszter szerint az új rehdszer hasznos volta az alábbiakban összegezhető. Könnyítené azoknak a szülőknek a testi-lelki terhét, akik nem tudnak mit kezdeni a gyerekek tanítás utáni csellengő programjával. Hasznos a diákoknak, hiszen a legjobb feltételeket kapják a tanuláshoz, a leckeíráshoz, a sporthoz, a szervezett különórák - zene, nyelv - rendszerességéhez. Nem teher? Figyelemre méltó a szakszervezet véleménye is. Mivel ez a rendszer a pedagógusokra nézve nem jelent újabb kötelező munkát, nem fogható fel újabb teherként. Akár külsőket is alkalmazhatnak az iskolák, ha lesz rá pénzük. Ám éppen ez a vita másik nagy kérdése. A tárca számításai szerint a reform 23 ezer oktatási intézmény esetében 680 millió fontba kerülne. A kormány ellenzéke hiányolja, hogy Kelly asz- szony nem tudatta, ki biztosítja ezt a csillagászati összeget. A családvédők racionálisan érvelnek. Helyeslik az elgondolást, de úgy vélik, hogy a gyermeknevelési gondokon elsősorban az enyhítene, ha a munka- és az iskolaidőt rugalmasan alakítanák. Az igazi probléma ugyanis az, hogy a gyerekek egyre inkább távolodnak a családjuktól, a szüleiktől. S ezen a Kelly-órák nem segítenek. (mti) A gyerekek egyre inkább távolodnak a családjuktól, a szüleiktől (Képarchívum) Komáromi kajakosok nemzetközi sikere Olimpiai teljesítmények BORKA ROLAND Az olaszországi Lignano adott otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, melyen 48 ország több mint háromezer sportolója vett részt. Számos szlovákiai sportág fiatal képviselője vett részt a rendezvényen. A szervezők mindent az olimpia jegyében készítettek elő. Az olimpiai falvak, az olimpiai láng, és a kísérő rendezvények, a szertartás, mind arra volt hivatott, hogy átéreztessék a fiatal sportolókkal az igazi olimpia szellemét, légkörét. A komáromi kajak-kenu klub ifjú reménységei Csepy Tamás és Viszlai Borisz számos ország kortárs kajakozóját előzte meg. Csepy Tamás a KI kategória 1 000 m-es mezőnyében a kilencedik helyig jutott. A K4 kategóriában (tagjai Csepy Tamás, Tóth Zoltán, Jakubík Gábor és Viszlai Borisz) 1000 méteren az előkelő hetedik helyet tudhatja magáénak. A komáromi kajakosokat- elkísérte edzőjük, Halmo Béla, aki elégedett volt a klub növendékeinek teljesítményével. „Bár nem sikerült érmet szereznünk, de végeredményben sportolóink nagyon szépen teljesítettek. Meg kell dicsérnem a szervezést is, hiszen minden tekintetben profi módon zajlottak a rendezvények, nem volt fennakadás” - mondta lapunknak az edző. A megmérettetés fő célja a fiatal sportolók az olimpiára való alkalmasságának felmérésére volt. S talán legközelebb már a klasszikus olimpián szurkolhatunk kedvenceinknek. A rendezvény védnöke Grendel Lajos Kossuth-díjas író Nyári diáktábor AJÁNLÓ A Diákhálózat Krasznahorka- váralján rendezi meg idén nyári diáktáborát, melynek védnöke Grendel Lajos Kossuth-díjas író. A tábor július 27-től 31-ig tart. Program: Szerda: a tábor „hivatalos” megnyitója, a Kicsi Hang koncertje, Alem Da Lemda (funk-rock), este nosztalgiabuli DJ Ekivel. Csütörtök: kézművesfoglalkozások, szakmai és szórakoztató előadások, várlátogatás, tájékozódási verseny, Vörös Zoltán bűvész bemutatója, Szóda Zenekar (alternatív rock) koncertje, Expired Passport és az Anti Peti (rock) fellépése, este nosztalgiabuli táncversennyel és DJ Ekivel. Péntek: autentikus parasztos nap (disznótor, kenyérsütés, miegymás...), beszélgetés a magyar sajtó helyzetéről napjainkban, mafia (társasjáték), Zsupos Zoltán néprajzkutató előadása a helyi szokásokról, moldvai táncház, Waterfall (alternatív rock) fellépése, nosztalgiabuli karaokeval. Szombat: kézművesfoglalkozások, szakmai és szórakoztató előadások, a krasznahorkai vár megtekintése, műveltségi vetélkedő, beszélgetés Hodossy Gyulával a kortárs szlovákiai magyar irodalomról, a ZBK koncertje, ezt követően fellép Schmidt Vera és zenekara, este nosztalgiabuli. Vasárnap: kézművesfoglalkozások, szakmai és szórakoztató előadások, ökomenikus istentisztelet, íjjászbemutató - honfoglalás és angol íjászat, a Pátria tánc- együttes: A helység kalapácsa - népzenés-táncos összeállítás, Malacka és a Tahó fellépése, (he) Buja Zoltán kerékpáros Vámbéry Ármin Ázsia-utazó nyomán haladva már Iránba ért. Már 26 napja úton van, és éppen ma ünnepli 23. születésnapját. Kitartást és sok szerencsét kívánunk neki. ( www.vamberyexpedition.sk ) Rendkívül egyszerű lesz a dolgod, tarts velünk! Tarka nyári váza ÜGYESKEDŐ Nyáron színpompás virágokban gyönyörködhetünk a kertünkben, a mezőn vagy akár a virágpiacon. Ha kedved támad egy csokorra valót hazavinni belőlük, és nincs kéznél megfelelő váza, akkor tarts velünk most! Ugyanis ötletes, egyedi, tarka nyári vázát fogunk ma készíteni. Munkára fel! Tudod, mi lesz a fő alapanyagunk? Nem más, mint a szívószál. Talán furcsán hangzik, de majd meglátod az eredményt. Úgyhogy szerezz be: sok-sok, színes, hajlítható fejű szívószálat, egy befőttes- üveget, ragasztópisztolyt! A dolgod rendkívül egyszerű lesz, s ráadásul percek alatt készen van a váza, addig a virágcsokor sem fog elkókadni. A szívószálakat egyesével rögzítsd (a ragasztópisztoly segítségével) a befőttes- üvegen! Szorosan egymás mellé rakd őket, hogy ne látsszon ki az üveg! A szívószálak hajlítható fele a befőttesüveg szája felé kerüljön: ha ezeket lazán kihajtogatod, akkor kusza koronát alkothatsz a vázád köré. A ragasztópisztolyos rögzítés jól,megtapad az üvegen, és mivel gyorsan szilárdul, a műved nagyon hamar elkészülhet, s rendkívül tartós lesz. Tetszik az eredmény? (sn)