Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-21 / 168. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ AMERIKAI LAPOK Az USA Indiában találja meg Kína ellensúlyát - írta a New York Times. George Bush és a washingtoni látogatáson tartózkodó Manmohan Szingh indiai kormányfő közös nyilatkozatot adott ki, amely előirányozza az atomenergia békés célú felhasználása területén az amerikai embargó feloldását. Ez ellenkezést válthat ki Pakisztán részéről, és gyengítheti az atomfegyverek feletti nemzetközi ellenőrzést. A The Washington Times szerint az USA- nak stratégiai partnerként kell magához szorítania Indiát. Richard Nixon egykori amerikai elnök Kína felé történt nyitása ugyanis, hogy szövetségest szerezzen a Szovjetunió ellenében, mára kimerítette összes előnyét. Peking ahol csak tud, keresztbe tesz Washingtonnak. KoTMPl Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Ha a déli szerb tartomány elnyerné függetlenségét, az azonnal destabilizálná Bosznia-Hercegovinát Koszovót még elnevezni is bajos Ha valami komoly fordulat nem befolyásolja az eseményeket, ősszel elkezdődnek a konzultációk Koszovó jövőjéről. A területtel összefüggő számtalan probléma közül a legalapvetőbb Koszovó státusával kapcsolatos. De már az is probléma, egyáltalán hogyan nevezzük Koszovót. ONDREJCSÁK RÓBERT Sokszor használják a „tartomány” kifejezést, ami egyértelműen arra utal, hogy Koszovó Szerbia része, ezért ez az elnevezés az albánok számára elfogadhatatlan. A Koszovó státusával kapcsolatos szerb, valamint helyi albán pozíciók egyértelműek, bár még kell jegyezni, hogy Belgrad részéről az utóbbi időben némi kompromisszumkészség tapasztalható. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy elfogadnák Koszovó függetlenségét. Ennek okait (a terület mint a szerb állam és kultúra bölcsője, a rigómezei csata stb.) már mindenki ismeri, könyvek, tanulmányok, cikkek százai foglalkoztak vele. Belgrád viszont tisztában van azzal is, hogy a „régi”, tehát az 1999 előtti módon már nem szerezheti vissza uralmát Koszovó felett, bár sokáig nem volt hajlandó elismerni más alternatívát. Most Belgrád sokszor a „kevesebb mint függetlenség, több mint autonómia” jelszó jegyében formálódó, a nemzetközi közösség által is erősen támogatott pozíció felé közelit, igaz, elég óvatos léptekkel. Nem változott viszont a helyi albánok álláspontja: egy tapodtat sem engedtek abból, hogy számukra az egyetlen lehetséges megoldás a Szerbiától való teljes függetlenség. Szintén fontos tényező a nemzetközi közösség, elsősorban az európai vezető hatalmak, továbbá az Egyesült Államok befolyása a térségben, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. De a nemzetközi közösség mind a mai napig nem volt képes olyan javaslattal előállni, amely hosszú távon mindkét fél számára elfogadható. Márpedig Koszovó státusának és ezáltal jövőjének megoldása, vagy legalább valami reális perspektíva felrajzolása nélkül nincs esély arra sem, hogy a terület gazdasági fellendülése beinduljon. A fellendülés ugyanis elképzelhetetlen külföldi befektetések nélkül, márpedig senki nem fog egy olyan helyen befektetni, amelyről nem lehet véglegesen és egyértelműen megmondani, mi lesz vele egy-két évtized múlva. Hozzá kell azonban tenni, hogy a térségben érdekekkel és befolyással rendelkező hatalmak előbb- utóbb kénytelenek lesznek reális rendezési folyamatot beindítani, még annak árán is, hogy az esetleg nagyon fájdalmas lesz valamelyik félnek. Annak ellenére ugyanis, hogy komoly haderő állomásozik Koszovóban (nagyjából 18 ezer katona), távolról sem beszélhetünk végleges stabilizációról. Másrészt a már említett csaknem 20 ezer katona komoly anyagi és katonai erőforrások lekötésére kényszeríti szinte az ösz- szes európai országot, beleértve a nagyobbakat is. Márpedig tudvalevő, hogy az európai országok katonai költségvetéseivel szinte állandó problémák vannak, és nem kisebb gond az sem, hogy sokszor problémát okoz megfelelő számú kontingens kiállítása az Európán kívüli akciókhoz. Márpedig ha a koszovói helyzet javulna, az lehetővé tenné különösen a nagy európai országok számára, hogy felszabaduló egységeiket átcsoportosítsák máshova. Sokak számára a legegyszerűbb megoldásnak az tűnhet, ha dacára a szerb ellenállásnak, Koszovó egyszerűen függetlenné válna. Csakhogy figyelembe kell venni a következményeket is, különösen Bosznia-Hercegovinával összefüggésben. Ha ugyanis Koszovó függetlenné válna, azonnal jelentkeznének a boszniai szerbek, hogy ők pedig Szerbiához akarnak csatlakozni. Ez pedig ismét oda vetné vissza a balkáni helyzetet, ahonnan elindult csaknem tíz évvel ezelőtt a stabilizációs folyamat. Annak ellenére ugyanis, hogy Bosznia-Hercegovinában távolról sem ideális a helyzet, a nemzetközi közösség sok mindent elért az országban. Egyébként ennek jele az is, hogy a NATO tavaly decemberben átadta az ottani misszió vezetését az Európai Uniónak (bár egy kisebb NATO-központ, illetve az amerikai jelenlét bosnyák kérésre megmaradt). Márpedig mindenki attól fél, hogy ha a koszovói albánok megkapnák a függetlenséget, az destabilizálhatná Boszniát. Ráadásul még nem szóltunk Macedóniáról, ahol csak az Európai Unió nagyon is intenzív közbenjárásával, mi több, katonai szerepvállalásával sikerült elkerülni, hogy destabilizálódjon a legdélibb volt jugoszláv tagköztársaság. Mindezek ellenére azonban biztosnak tűnik, hogy Belgrád már nem szerzi vissza Koszovó felett azt az ellenőrzést, amelyet egykor gyakorolt. Még az is lehetséges, hogy mindezen veszélyek és a szerb kezdeményezések ellenére Koszovó mégiscsak függetlenné válik. A kérdés az, hogy is fogják nevezni, illetve hivatalosan elismerni a független Koszovót. Elképzelhető ugyanis, hogy gyakorlatilag teljesen független lesz, jogilag azonban valamilyen jelképes szál köti majd Belgrádhoz. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint a koszovói albánok számára még ez a megoldás is elfogadhatatlan. Úgy tűnik, Belgrád már nem szerzi vissza Koszovó felett az ellenőrzést. Minden marad a régiben: Tariceanu a miniszterelnök, de valójában az ellenzéki PSD van hatalmon Elvitte az árvíz a román kormányfő lemondását MTl-FIGYELŐ Minden bukaresti lap fő helyen közölte és kommentálta Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök két hét alatt kétszer is kilátásba helyezett, majd visszavont lemondását. A Cotidianul tudni véli, hogy „a visszavonhatatlan lemondás visszavonása” mögött nem is annyira az árvíz által kiváltott helyzet és az európai integrációs célok elérésére való törekvés áll, hanem sokkal gyarlóbb okok. A miniszterelnök döntésének igazi oka, hogy Tariceanu attól félt: még egyszer nem lehet a liberális-demokrata pártszövetség kormányfője. S ebből kifolyólag az eddig „ellenőrzés alatt tartott politikai válság ténylegessé válhat”. Ezt a Ziua úgy fogalmazta meg, hogy Tariceanu az országban történt katasztrófát arra használja fel, hogy a kormánypalotában maradjon. A lap úgy látja, Traian Basescu államelnök „elengedte karjaiból a miniszterelnököt”, miközben Basescu volt politikai alakulata, a demokrata párt (PD) sajnálja, hogy elszalasztották az előrehozott választások lehetőségét. Az Averea című gazdaságipénzügyi napilap a liberálisok és az ellenzéki szociáldemokraták (PSD) közötti suba alatti cinkosságra utalva azt írta, hogy „minden marad a régiben: Tariceanu a kormányfő, de a PSD van hatalmon”, mivel az igazságszolgáltatástól kezdve egészen a helyi köz- igazgatásig, illetőleg a második és a harmadik legfontosabb közmél- tósági tisztségekig (a szenátusi és a képviselőházi elnöki posztokig) az ellenzék uralja a pályát. Viszont a magát függetlennek nevező Adevarul szerint a néhai Victor Ciorbea koalíciós kormányfő (1996-1998) nyomdokaiba lépő Tariceanu „a brüsszeli pofonoktól tért magához”. A lap szerint Tariceanunak az általa korábban „visszavonhatatlan- nak” nevezett lemondási szándékától való visszalépés volt az egyedüli felelős dolog, amelyet a kormányfő még megtehetett az országban kialakult helyzettel és a brüsszeli európai megbízottaktól kapott egyértelmű üzenetekkel szemben. KOMMENTÁR Pofon vagy öngól? MALINÁK ISTVÁN Nem lehet szépítgetni: nagy pofont kapott Németországtól az európai összefogás, az uniós terrorellenes együttműködés. Az alkotmánybíróság döntése alapján szabadon engedtek egy, nemzetközi szakértők által is veszélyesnek minősített személyt. Mamoun Darkazanli német-szíriai állampolgárságú üzletember kiadatását Spanyolország kérte az európai letartóztatási parancs értelmében, amelyet a németek csaknem egy évvel ezelőtt annak a rendje és módja szerint beiktattak jogrendjükbe. Darkazanlit ennek alapján vették ún. kiadatási őrizetbe, a spanyol vizsgálóbíró a madridi merényletekkel kapcsolatban akarta őt kihallgatni. A német talárosok nem azt mondták ki, hogy az európai törvény rossz, hanem azt, hogy az európai letartóztatási parancs németországi alkalmazását lehetővé tevő törvény néhány cikkelye ütközik a német alkotmánnyal. A német kormány szerint a döntés visszaveti a terrorizmusellenes harcot, német biztonsági szakértők pedig az európai terrorellenes harc fekete napjának minősítették a döntést. Mellesleg: a jogászok minden tagországban tucatnyi olyan kitételt találnának például csak az európai alkotmánytervezetben, amely ütközik saját alap- vagy más törvényükkel; Szlovákiában is ezért volt és van szükség a jogharmonizációra. Az európai letartóztatási parancs azért született meg, hogy lehetővé tegye a gyanúsítottak gyors kiadását az EU-orszá- gok között, ami óriási jelentőséggel bír például a merényletek elkövetőinek gyors elfogásában. A német alkotmánybírósági döntés most azt mondta ki, a brüsszeli törvényekkel szemben a német törvények magasabb rendűek. Másként: a német nemzeti érdekek az európai érdekek fölött állnak. Berlinben eddig ugyanezzel vádolták Tony Blairt az uniós költségvetés kapcsán, ugyanezt vetették a franciák és hollandok szemére a kudarccal végződött népszavazások után. Mindez akkor történik, amikor például Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Nagy-Britannia drákói szigorításokat foganatosít a muszlim szélsőségesek visszaszorítására, az illegális muszlim bevándorlás megállítására. A londoni merényletsorozat után sajátos pikantériája is van a dolognak. Tény, hogy Németországban több mint kétszer annyi muszlim él, mint Angliában. Tény, hogy a 2001. szeptember 11-i New York elleni merényleteket Mohammed Atta hamburgi csoportja hajtotta végre. Tény, hogy Darkazanli már akkor a német nyomozók látókörébe került, mert kapcsolatot tartott fenn ezzel a csoporttal, csak nem volt ellene elegendő bizonyíték. Darkazanlit azóta a spanyol vizsgálóbíró is, meg az amerikai kormány is az al-Kaida egyik fő anyagi támogatójaként nevezte meg. Őt tartották Oszama bin Laden európai összekötőjének. Ez az ember most szabad, a német bírák nem engedték, hogy valamiképp sérüljenek emberijogai. így döntöttek volna egy berlini vagy hamburgi merénylet után is? Ha a pofont a briteknek is szánták, akkor nagyon célt tévesztettek. Öngól is lehet belőle. JEGYZET Beintenek az ápolónők PÉTERÉI SZONYA Az egészségügyi miniszter nagy harcot vívott azért, hogy véget vessen a bértáblázatok szerinti fizetéseknek. Azzal érvelt, hogy az egyenlősdi megalázó az orvosra, ápolónőre nézve. Meg azzal, hogy ha majd nem kötik a kórházigazgatókat szabályok, az egészségügyben az érdem szerinti fizetések magasabbak lesznek az eddigieknél. Az elgondolásban volt némi logika, akadtak (bár kevesen), akik hittek a miniszter által felvázolt optimista jövőképben, ám a többség sejtette, hogy porhintés az egész. Ugyanis tisztában vol- tak/vannak azzal: ha az egészségbiztosítók nem emelik megrendeléseiket, és ha csak a kezelésért járó díjazás alsó határát fizetik, mondván, többre nincs fedezet, (elvégre részvénytársaságként nem adósodhatnak el), az életbevágóan fontos üzemelési kiadások és a betegellátás mellett már nem jut több pénz a bérek rendezésére. Voltak - kevesen - akik felemelték szavukat, de ahogy az tájainkon lenni szokott, a kutya ugatása nem hallatszott az égig. A bérkategóriák megszűntek, de egy-két kórház kivételével a fizetések rendezése elmaradt. Újabban viszont vannak intézetek, ahol „kést szegeznek” az alkalmazottak nyakára: vagy beleegyeznek abba, hogy tekintettel a nehéz helyzetre bérük 70 százalékát kapják csupán, vagy nagyszabású létszámleépítésre kerül sor, s előfordulhat, hogy nem lesz szükség az ő munkájukra sem. Sőt, egyes kórházakban szó van arról is, hogy az elbocsátások sem oldják meg a rossz anyagi helyzetet, tehát a béremelésről ne is álmodjanak a dolgozók. Tegnap hat diplomás nővér nyomta az orrom alá júniusi bérszalagját, a túlórák számával együtt, majd felmutatták friss osztrák, ír, szlovén munkaszerződéseiket. A lakbértámogatáson kívül belépésükkor hazai fizetésük két és félszeresét kapják. Elmondták, amikor a kórházban benyújtották felmondásukat, az igazgató csak annyit mondott: ki ápolja majd az itteni betegeket? Tényleg, ki?!
