Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-19 / 166. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES Nem szabad teljes jogú EU- tagságot ígérni Törökországnak - mondta az osztrák pénzügyminiszter. Karl-Heinz Gras- ser szerint Horvátországnak és más balkáni államoknak több joguk van a rövid időn belüli tagságra, mint Törökországnak. Hozzátette: megpróbálja elérni, hogy a teljes jogú EU- tagság ne váljék reális kilátássá Törökország számára, és nem lenne helyénvaló, ha a teljes török tagságról kezdődnének tárgyalások. „Ha megkérdeznék az embereket, akaiják-e Törökország tagságát, meggyőződésem, hogy a válasz nemleges lenne” - mondta. Orosz koktélok és szájvizek: a komszomolista lány könnyének bűzétől egy pillanatra el is ájulhatunk... Különös moszkvai szobrok / Nemes gesztusra szánta el magát az egyik moszkvai vodkagyár, a Krisztáik A Jauza bal partján, az üzem előtt ezúttal a fogyasztóknak állítottak emlékművet. A szökőkút, amelyet A komszomolista lány könnye névre kereszteltek, egy szobrot öntöz: Venegyikt Jerofejev (1938-1990) íróét. E. FEHÉR PÁL Venegyikt Jerofejev 1969 őszén a seremetyevói nemzetközi repülőtér új épületeinek kábelszerelési munkálataiban vett részt mint segédmunkás, és ekkor írta meg az újkori orosz irodalom egyik remekművét, a Moszkva-Petuski című kisregényt. Aztán kereken húsz évig várta-várta, hogy megjelenhessen, és a gégerák csak néhány hónappal később végzett vele, miután kézbe vehette azt az almanachot, amelyben a mű végre napvilágot látott orosz földön is. Persze, a műnek addigra már legendája volt: ismerték otthon is, a „szamizdat” keresett könyvei között szerepelt, oroszul Párizsban jelent meg, de lefordították angolra, németre, franciára, olaszra, lengyelre, ám ezek a könyvek nem nagyon értek el Moszkváig, s ha odaértek is - tiltott olvasmánynak számítottak. A kisregény egy utazás roppant banális históriáját örökíti meg, kétségtelen önéletrajzi ihlettel: hogyan utaznak Jerofejev és cimborái a moszkvai Kurszki pályaudvarról a helyiérdekű vasúton Petuski városáig. Másnaposán és csaknem pénztelenül. A restiben nem szolgálják ki, aztán mégiscsak szerez valami vodkát, ettől állapota javulófélben, s valamikor a negyvenharmadik kilométer táján már arról fantáziái, hogy Petuskiba érkezvén már nem vodkát fog inni, hanem az alkoholistákhoz igazán illő hatásos koktélokat. Előbb „kánaáni balzsamot”, amely 100 gramm denaturált szeszből, 200 gramm sörből és 100 gramm tisztított politúrból áll össze. Ezután következhet „A komszomolista lány köny- nye”: levendulát, verbénát, kölnit, körömlakkot, szájvizet és limonádét kevernek össze, és a szerző garantálja az azonnali hatást: „a bűzétől egy pillanatra el is ájulhatunk. Én, például, elájultam” - olvassuk a kommentárt. Mindez semmi a „kutyabelek”-hez hasonlítva, amelyben sör, sampon, enyv, fékfolyadék és rovarirtó található, ezt a kotyvalékot, hogy még jobban ártson, egy hétig olcsó cigarettákból nyert dohányporban kell áztatni, majd szűrés után fogyasztható. Az italt nagy kortyokban kell inni, az Esthajnalcsillag fényénél, az eredmény pedig nem marad el: az áldozatot bárki teljes félórán át köpködheti szemközt és észre sem fogja venni. A kisregény nem receptkönyv az iszákosoknak: valójában a tragikus orosz népbetegség kórrajza. Kétségbeesett kiáltás, amely meghökkentő művészi erővel mutatja be a brezsnyevi korszak kiúttalanságát, az „uralkodó osztályként” ünnepelt munkásság reális helyzetét. Mindenesetre Jerofejfv az első a hajdan „szovjet új hullámnak” nevezett, szenzációként ható fiatal irodalom alkotói közül, aki szobrot kapott. Ha nem is a művészetek úgynevezett hivatalos támogatóitól, hanem egy szeszgyártól, amelynek tulajdonosai talán a haszonért akarták kifejezni hálájukat. Szaporodnak Moszkvában a szobrok. A közelmúltra emlékeztetnek a leginkább. Ahogyan Venegyikt Jerofejevé, de a mostanában avatott emlékművek alanyainak érdemei legalábbis vitathatóak. Például most kap szobrot Alekszej Koszigin (1904-1980), aki 1964-től haláláig a Szovjetunió miniszterelnöke volt. Karrierje Sztálin idején indult, és később - feljegyezték - hatalma csúcsán - Sztálin egykori dolgozószobáját használta. Nevéhez bizonyos értelmiségi illúziók fűződtek, mintha mérsékelt'gazdasági reformok híve lett volna. Kétségtelen, hogy közvetlen főnökénél, Leonyid Brezsnyevnél racionálisabb elme volt, nem engedte, hogy személye köré kultuszt szervezzenek, a korrupció ellen is próbált tenni. Azonban a szovjet gazdaság katasztrófája, amely már az ő életében sem lehetett titok és végül a birodalom ösz- szeomlásához vezetett, félreérthetetlenül mutatja tevékenységének hatásfokát. Milyen illúziók fűződhetnek a nevéhez? Még különösebb volt Gejdar Alijev (az új azeri, latin betűs ábécé szerint, amelyet - Kemal pasát tekintve példaképének - ő vezetett be: Heydar) személyisége. Nemrég halt meg: a moszkvai Baku étterem előtti szobrát az Azerbajdzsán Köztársaság ajándékozta Moszkvának, különös tekintettel arra, hogy a főhatalmat a hálás fiú birtokolja. Az idősebb Alijev ritka kártékony személyiség volt. Az 1923-ban született férfiú az államvédelmi hatóság (akkor NKVD-nek nevezték) tisztjeként kerülte el a háború idején a frontot. Aztán fokozatosan emelkedve a ranglétrán, eljutott egészen a hatóság (immár: KGB) bakui főnökének posztjára, innen az azerbajdzsán párt első titkárává lépett elő. Ekkor történt, hogy Brezs- nyev látogatást tett a Kaszpi-tenger partján, és Alijev - ismerve a diktátor ékszergyűjtő hobbiját - egy különlegesen szép gyémántos gyűrűt nyújtott át „apró” figyelmességként. Alijev hamarosan már a szovjet miniszterelnök első helyettese Moszkvában, ez pedig példátlan karriernek számított egy nem orosz számára, Sztálin ideje óta üyen kaukázusival elő nem fordulhatott. Gorbacsov idején gyorsan átlátta, hogy a peresztrojka semmi jót nem ígér számára, tehát átigazolt a Szovjetunió sírásóinak népes táborába. A bakui olaj birtokosaként rengeteg dolgot engedhetett meg magának. Például úgy frocliz- hatta Jelcint és Putyint, ahogy úri kedve tartotta. Az Egyesült Államok pedig - ugyancsak az olaj igazi „tulajdonosát” tisztelve személyében - elnézte, hogy dinasztiát alapított és a demokráciának nyoma sem található arrafelé, még kaukázusi mértékek szerint sem. Az emlékművek voltaképpen egy társadalom szellemi állapotát jelzik roppant szemléletes módon. Akár parancsra emelt szobrokról van szó, akár - mint ezúttal - egyéni kezdeményezésekről. A birodalom bukásának idején többnyire szobrokat romboltak, ez már rendszerfüggeúen rossz szokás világszerte, a mostani emlékműállítások viszont a közösség tájékozódásáról szólhatnak. Nosztalgia Koszigin után? Az azerbajdzsán ajándék csak a fiúi szeretetet mutatja? Ezek a dolgok nem nagyon tudhatok. Tudható azonban, hogy egy nagyon nagy író végre elnyerte azt a helyet, amely művészi rangjához illő. Venegyikt Jerofejev, ha élne, persze, csodálkozna, ha elsétálna akár a Koszigin-, akár az Alijev- szobor előtt. Az amerikai katonai kalandorság az Egyesült Államok és Kína viszonyát is megrontaná A koreai atomválság nem oldható meg erővel MTI-FIGYELŐ Az Észak-Korea atomprogramja körüli nemzetközi válságnak csakis diplomáciai megoldása lehetséges, egy esetleges amerikai katonai kaland minden szempontból rontana a helyzeten - írta a The New York Times, amely szerint a Bush-kor- mány eddig jóformán az időt vesztegette a sehová sem vezető tárgyalásokkal. A liberális lap „kicsit reményt keltőnek” nevezte, hogy Phenjan július végén visszatér a válság megoldását célzó, egy éve szünetelő hatoldalú tárgyalásokhoz. De mivel alapvetően sem az Egyesült Államok, sem Észak-Korea nem változtatott korábbi álláspontján, alig hihető, hogy a következő forduló eredményesebb lesz, mint az előzőek. A The New York Times hiányolja, hogy George Bush kormánya mind ez nem állt elő egy komoly, a válság megoldására alkalmas programmal. Washingtonnak mindenekelőtt azzal kell számolnia, hogy legyen bár kegyetlen és hitszegő, Észak-Koreában „még egy ideig” Kim Dzsong II marad hatalmon. A diktátor fejleszteni fogja országa atomprogramját, amíg meg nem győzik arról, hogy leállítsa. Az észak-koreai vezető nyílt megsértése tapsot válthat ki a jobboldali republikánus körökben, de semmiképpen sem biztató Kim Dzsong II meggyőzése szempontjából. A katonai megoldás elképzelhetetlen. Az esetleges sebészi pontosságú amerikai légitámadások nem pusztítanák el a mélyen a föld felszíne alá telepített nukleáris létesítményeket, és Észak-Korea képes maradna megsemmisítő erejű ellentámadást indítani Dél-Korea és Japán ellen. Az amerikai katonai kalandorság az Egyesült Államok és Kína viszonyát is megrontaná. A The New York Times szerint amit Washington tehet, az az, hogy biztonsági garanciákat és jelentős gazdasági segítséget nyújt Észak- Koreának cserébe azért, hogy Phenjan feladja nukleáris programját, visszatérjen az atomsorompó- szerződéshez, és ismét beengedje a nemzetközi megfigyelőket. KOMMENTÁR Állj be, pajtás.... ' LOVÁSZ ATTILA Középkorú férfiak sörözésének örök és kifogyhatatlan témája került végleg veszélybe, helyi Háry Jánosok kezdhetik lejegyezni katonaélményeiket, mert a közeljövőben vélhetően a néprajzkutatók érdeklődésére számot tartó ritkaságok lesznek. Az idén katonának készülő fiatalok pedig jól jártak. Biztos lesznek sokan, akik azt mondják, kell a katonaság a fiúknak. Fegyelmet tanulnak, rendet, megférfiasodnak, mondták az öregek. Akik megjártuk a szocialista Csehszlovákia laktanyáit, tudjuk: a katonai fegyelem nem volt más, mint értelmeden sikanírozás, a rendnek nyoma sem volt a seregben, s ha a férfiasodás jele a vulgarizmu- sok tanulásában és a kimenőn elfogyasztott szesz mértékében keresendő, azt mégse kívánjuk fiainknak. A kötelező sorkatonai szolgálat történelmének utolsó negyven éve ugyanis egyértelműen igazolta: az egész az ég vüágon semmire sem jó, és kialakította a katonaság amolyan švejki paródiáját. Pedig a hadkötelezettség és a vele összefüggő sorkatonai szolgálat a polgárosodó társadalom hatalmas vívmánya volt (nem vé- letienül lett a 12 pont része). A késői feudalizmus már rég elfeledte az eredeti felosztást, a nemesség hadi kötelezettségét cserébe az adózás alóli felszabadításért. Az általános hadkötelezettség a rendi társadalmakat követően demokratikus vívmánynak számított, az egyenlőség, testvériség elvének gyakorlati alkalmazásának tekinthető. Azzá, amit a reális szocializmus éveiben megismertünk, a diktatúra tette, a technológiák fejlődése pedig föltette az i-re a pontot, hiszen a rövid szolgálati idő alatt bármilyen hatékony fegyvernem használható megtanulása lehetetlenné vált. A gyakorlati szempontok mellett pedig maradtak az erkölcsiek: lett légyen bármely igazságos a rendszer, amelyben az egyén él, a hadviselés az ellenség fizikai likvidálására hivatott. Magyarán az ölésre, amire az egyént a sorkötelezettség szó szerint kötelezte. A civil szolgálat pedig eredeti célját réges-rég elveszítve már csak arra szolgált, hogy legális kibúvót adjon a fiúknak. A hidegháborút követő évek bizonyították, hadseregekre továbbra is szükség van, lehet. Bárhogyan vélekedünk is az utóbbi évek háborús eseményeiről, vagy a háborúnak klasszikus értelemben nem tekinthető terrorizmusról, az emberek közösségeinek, így az államoknak is, szükségük van a hatékony védelemre. A hivatásos katonaság ezt inkább képes ellátni, mint a sorkötelezettség, gazdasági elemzések bizonyítják, hogy lényegesen olcsóbban is. Az önkéntes hadsereg bevezetésének küszöbén nem marad más hátra, mint leírni: a sorkötelezettség élt 110 évet és végelgyengülésben elhunyt. Az „állj be pajtás katonának!” felszólítás pedig most lesz igazán időszerű, de azt a hadvezetésnek kell megtennie, feltételeket, szakmai előmenetelt kínálva, hogy bevetés-esetén ne kelljen szembenézni azokkal a hivatásosokkal, akik csak békeidőben hős katonák. De ez már egy másik történet. JEGYZET Nemzeti levélszekrény KOCUR LÁSZLÓ Levélszekrényajtókat letépkedni nem szép dolog. Még a Szlovák Nemzeti Pártét sem. Mert a levélszekrényajtók nem arra vannak. Még a Szlovák Nemzeti Párté sem. Viszont egy leszakított levélszekrényajtóból politikai tőkét kovácsolni legalább olyan kisszerű, mint a Szlovák Nemzeti Párt egésze. Amikor bomba robbant a pártelnök kocsija alatt, minimális kárt okozva a gépjárműben, nem mondom, az még bírt minimális hírértékkel. Na de ez? Bár ha a nagy témák hiányoznak, egy levélszekrényajtó is jól jön. Elvégre a nemzeti pártnak sosem voltak igazán nagy témái, és különben is, nyár van, ilyenkor ez is megteszi. Történt, hogy a hétvégén valaki ismételten (!!!) megrongálta e legnemzetibb szlovák párt postaládáját. Letépte az ajtaját, mely nem akármilyen ajtó volt, a közismert sasos lógó díszítette. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Például felcsavarozni egy másikat, elvégre akinek futja belvárosi székházra, azt egy pléhlap megvásárlása nem vághatja földhöz. Esetleg - ha nagyon nyomasztó a dolog - a rendőrséghez is fordulhat a sértett. Bár aki próbált már vidéki kapitányságon kerékpáreltűnést bejelenteni, az tudja, hová küldenék az illetőt, ha egy leszakított postaládaajtóval próbálná húzni a felderítési mutatók produkálásának terhe alatt nyögő közegek idejét. A székházat azonban biztonsági kamera figyeli. Az nem lehet, hogy éppen akkor bóbiskolt el a monitort figyelő biztonsági őr, vagy éppen akkor fogyott el a szalag, mikor a hétpróbás gonosztevő csavarhúzójával - horribile dictu: pajszerével - a ládára vetette magát! A nemzetiek - mártírarccal - nyomban sajtónyilatkozatot adtak ki, mely elítélt minden vandalizmust, mely mögött a politikai nézetkülönbségek vagy a sértett nemzetisége áll. Aljas, kétélű megfogalmazással van dolgunk. Egyrészt alapvető dolog elítélni a másság elleni támadásokat, hisz senki sem szeretne csak azért begyűjteni egy maflást, mert magyar, szlovák, zsidó, néger, roma, meleg, nyugdíjas, szőke stb. Ugyanakkor ez az elítélés magában hordozza azt is, hogy a garázda a sértett másságát - esetünkben szlovákságát - nem bírta elviselni, ezért rongált, miközben az újságokat nem vitte el, biztosan azért, mert nem tudott szlovákul. Ezzel tálcán kínálják a megoldást: egy intoleráns magyar lehetett. Jó kis pszeu- doesemény. Remélem, a szlovák sajtó nem fogja jelentőségénél előkelőbb helyen tálalni. Akkor pedig megreked a viccrovatban. Ahová való. (Kiss Tibor rajzaj-Ha anyád nem segít, sose fogtam volna cápát!
