Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-18 / 165. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 18. Hódított Mundruczó Kornél filmjének újszerűsége Fődíjat nyert a Johanna MTI-HIR Fődíjat kapott a Johanna című magyar operafilm Brüsszelben. Mundruczó Kornél alkotása nyerte el a Belga Királyi Filmmúzeum L’Age d’Or (Aranykor) elnevezésű díját. Az elismerést 1958-ban ala- * pították, és évről évre annak a filmnek ítélik oda, amely eredetiségével, témájának és forgató- könyvének egyediségével, formai újszerűségével kimagaslik a kortárs filmművészet alkotásai közül. A díjjal a magyar művészek közül a legutóbb Szász János Wit- man fiúk című alkotását (1997), azt megelőzően Tarr Béla Sátántangóját (1994) tüntették ki. A külföldi közönség a napokban Dél-Koreában, a Puchoni Filmfesztivál versenyprogramjában láthatja a Johannát. Az operafilm a klinikai halálból visszatért, drogfüggő Johánna szerelmi történetét meséli el, illetve Jeanne d’Arc áldozati alakját a Lipótmezőre helyezi át. OTTHONUNK A NYELV Príspevok és járulék SZABÓMIHÁLY GIZELLA Amikor nem ismerjük egy szó jelentését, illetve meg akarjuk tudni, hogy mi a megfelelője egy másik nyelvben, automatikusan a szótárak után nyúlunk. Az általános egynyelvű (értelmező) és kétnyelvű szótárak azonban sokszor nem tartalmaznak elég információt ahhoz, hogy egy adott lexémáról eldönthessük, használ- ható-e egy bizonyos szövegkörnyezetben, bizonyos szókapcsolatokban. Jó példa erre járulék szavunk, amelynek a Magyar értelmező kéziszótár szerint a hivatali nyelvben használatos jelentése ’illetmény, díj, adó stb. kiegészítéseképp rendszeresen fizetett (kisebb) összeg’. E megfogalmazás szerint ajárulék-ot az egyén kaphatja is (hä illetményhez, juttatáshoz jár), de fizetheti is. A szótár az előző esethez az öregségi, rokkantsági járulék, az utóbbi esethez a társadalombiztosítási járulék kifejezéseket hozza fel példaként. Ha azonban e szó tipikus szövegkörnyezetét keressük, az említett öregségi, rokkantsági járulék kifejezéseken kívül minden más esetben a járulék az egyén (ritkábban vállalat) által fizetendő valamilyen hozzájárulást jelent, pl. innovációs járulék, földvédelmi járulék, egyházfenntartási járulék. Ebbe a csoportba tartoznak a társadalom- és egészségbiztosítás keretében fizetett kötelező hozzájárulások is. Ha tehát valamilyen szociális jellegű témáról van szó, a magyarországi olvasó számára a járulék használata egyértelműen arra utal, hogy az érintett személy által fizetendő pénzösszegről van szó. Az elmondottak figyelembevételére nézzünk néhány, az Új Szóból származó példát: „Mert havi hétezer fizetésből vagy munkanélküli járulékból nem lehet családot alapítani [..„A gondozási járulékot a beteg gyerekre fordítjuk”; „Szeretnék tanácsot kérni a gondozási járulékommal kapcsolatban, amelyet édesanyám ápolásáért folyósítanak nekem”. Nyüvánvaló, mindegyik mondatban arról van szó, hogy valaki támogatásban részesül, s az ezen a jogcímen kapott pénz nem is tekinthető juttatás kiegészítésének (vagyis járulék-mik), mivel az adott személyek számára ez helyettesíti a keresetet, a munkabért: vagy munkanélküli, vagy pedig beteg személy gondozása miatt nem vállalhat munkát. Mivel példamondataink szlovákiai személyektől származnak, ezért feltételezhetjük, hogy a munkanélküli járulék és a gondozási járulék szlovák kifejezések magyar fordításai. Valószínűleg az első esetben a príspevok v nezamestnanosti (hivatalosan: dávka v nezamestnanosti), a másik esetben pedig az opatrovateľský príspevok szókapcsolatokról van szó. Tehát példamondataink „szerzői” a príspevok szót fordíthatták járulék-nak. Ezen nem is lehet csodálkozni, ugyanis szlovák-magyar szótáraink a ’a pénzbeli kiegészítés, hozzájárulás’ jelentésű príspevok egyik magyar megfelelőjeként a járulék szót is feltüntetik, holott valószínűleg ez csak elméleti lehetőség, ugyanis a členský príspevok (tagdíj) szókapcsolattól eltekintve a príspevok szó olyan szókapcsolatokban szerepel, amelyek az állampolgároknak nyújtott (rendszerint) állami pénzbeli támogatást, hozzájárulásokat neveznek meg. A szlovákkal szemben a magyarban differenciáltabb az állami juttatásfajták megnevezése, ezért a príspevok többféle módon fordítható magyarra, így az opatrovateľský príspevok magyarországi megfelelője az ápolási díj, a prís- pevok/dávka v nezamestnanosti juttatásé pedig munkanélküli járadék (feltétele az előzetes munkaviszony és a társadalombiztosításban való részvétel). A járulék szóval fordítsuk viszont a társadalom- és egészségbiztosításhoz kapcsolódó kifejezésekben előforduló poistné szót: poistné na starobné poistenie - nyugdíjbiztosítási járulék; poistné na úrazové poistenie - balesetbiztosítási járulék stb. Jubileumi kiállítás a húszéves szegedi Kass Galériában „Jól kell bánni az idővel” MTI-TUDÓSÍTÁS Szeged. Húsz éve nyitotta meg kapuit a szegedi születésű, kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész, Kass János munkásságát bemutató galéria; az évfordulót jubileumi kiállítással ünnepelik meg a az alkotó barátai és tanítványai. A szegedi Kass Galériában pénteken este nyílt tárlaton azoknak az alkotóknak mutatják be egy-egy művét, akik az elmúlt két évtizedben önálló kiállítással mutatkoztak be a Tisza-parti városban. Kass János barátai, tanítványai festményekkel, kerámiákkal, tűzzománc- és textilalkotásokkal, valamint kisplasztikákkal köszöntik az ünneplő galériát. A Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó Kass Galériában - húszéves története során - több mint hetven tárlatot láthatott a közönség. „A húsz esztendő egy pillanat alatt elszaladt. A tanulság, hogy nagyon jól kell bánni az idővel, mert minden azonnal elmúlik” - vallja Kass János grafikusművész. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok történelmi táncbemutatókkal, vásári komédiákkal és küzdősportokkal Hadivirtus a lovagkorból ték meg. A hadijátékokat gyalogos és lovasíjászok nyitották, és két nyílzápor között gyönyörű udvarhölgyek, számszeríjászok, solymászok, udvari bolondok és társaik bemutatóiban gyönyörködhetett a közönség, valamint a királyi díszpáholyban helyet foglaló Károly Róbert és őfelsége hitvese, Erzsébet királyné. A fenséges párt ifjú színészek jelenítik meg, és egyáltalán nincs „királyi dolguk”: illő módon kell fogadniuk uralkodótársaikat, s díszes kíséretükkel többször is ki-ki kell látogatniuk a „nép közé”, a vásárba, hogy „álruha nélkül” elegyedjenek szóba a kereskedőkkel, a kézművesekkel, és mosolyogva tűrjék a fényképezőgépekkel és videokamerákkal felszerelkezett „pórnép” tolakodását. Ami az álruhát illeti, a rendezvényen sok egyszerű, ám elhivatott turista is igyekezett korhű (?) hacukát ölteni, akinek meg még nem volt egy árva fakardja sem, legott vásárolhatott magának az általam eddig látott legnagyobb, sokutcányi kézműveskirakodóvásárban. Azt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy a kézművesipar összes elképzelhető és elképzelhetetlen terméke - mert mi a csuda például a tön- kölypelyva párna?! - közül melyik a nagyon bóvli, de mondjuk, a gyönyörűséges csontékszerek láttán szívesen lettem volna terepjáróval érkező pénzes vendég... A középkorba érkező alkalmi látogatóként nyugtáztam, hogy Kassai Lajos világhírű, Gui- ness-rekorder lovasíjász nem csupán gyakorolja a tudományát, hanem miután rekonstruálta a honfoglalás kori reflexíjat, gyártja és árusítja is azt. Amikor azonban baranta-bemutatóra invitáltak a Salamon-toronyba, már végképp nem tudtam, mit is fogok látni. Szerencsére Méri Lajos személyében, aki az esztergomi Arany Sólyom Lovagrend tagja, akadt hozzáértő segítségem. Mert a lovagrendek tagjai, ha éppen nem a palotaudvarban szerepeltek, bemutatókat tartottak szerte a várban. Méri Lajos elmondása szerint párbajokban az összes harcnemet (kard, bárd, lándzsa stb.) kipróbálják, s az ő kedvence az egyik szálfegyver, az alabárd. A baranta pedig nem más, mint „tradicionális magyar harcművészet”. A fiatalember teljesen elképedt, amikor megkérdeztem, hogy mennyi ideig tart begyakorolni egy-egy kaszkadőrmutatványt. Merthogy (A szerző felvételei) ezek nem kaszkadőrmutatványok, hanem valódi küzdősportok! Vagyis attól még nem lesz valaki bajvívó lovag, ha beszerez egy kardot. „A tehetség mellett, amely minden sportág alapfeltétele, nagyon sok gyakorlás, odaadás, koncentráció, és fizikai állóképesség szükséges ahhoz, hogy valaki a lehetőség szerint kisebb sérülésekkel megússzon egy párharcot vagy csatát. Mert élesben nem sokat segít az alapkoreográfia. Hiába tudom, hogy délután majd együtt poharazgatok az »ellenséggel«, az adott helyzetben az a feladat, hogy legyőzzem.” Nos, hitetlenségem abban a pillanatban szűnt meg, amikor elkezdődött a lovagi torna fénypontja, a kopjatörés. Ez az a látvány, amely a lovagfilmekből mindenkinek ismerős: két páncélos vitéz száguld egymás felé a lován, egyik kezükben pajzs, a másikban hosszú kopjarúd, és az nyer, akinek sikerül kiütnie a nyeregből a másikat. A páncélruhával szemben eleve sok kifogásolnivaló akad: melegben tűzforró, esőben csikorog, eséskor azonban... Hát, minden tiszteletem azoké, akik az összes beszerzett zúzódás ellenére kitartanak a küzdősportnak eme középkori műfaja mellett. És egyáltalán nem csodálkozom, hogy a kopjatörés után porban landoló veszteseket hordágyon vitték el. Komolyabb sérülés szerencsére ritkán történik, állítják az érdekeltek. És hogy mi a győztes lovag jutalma? Rendszerint egy csinos virágkoszorú, amellyel a legvitézebb lovag azt a lehetőséget is megkapja királyától, hogy a nézők közül kiválassza a számára legszebb hölgyet. Az idei Visegrádi Lovagi Torna Szépe mintha nem igazán fogta volna fel a megtiszteltetés jelentőségét: a farmer- nadrágos, copfos ifjú hölgy visítva és rúgkapálva vette tudomásul, hogy kiválasztottként a királyi segédek hátukra kapják és elrabolják, s ő lesz a végső csata „indítéka”. Ezek után az már nem is volt annyira érdekes, hogy ki nyerte meg a napi csatát. Jómagam csupán azt sajnáltam, hogy a rengeteg színes program - történelmi táncbemutatók, régizenei koncertek, vásári komédiák, fegyverbemutatók és egyéb látványosságok mellett egy heves felhőszakadás miatt valahogy kimaradtam a szintúgy izgalmasnak ígérkező „szerelmi hétpróbából”. Nem baj, talán majd jövőre... A háromnapos rendezvénysorozat rengeteg izgalmas látnivalót kínált A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Közép-Euró- pa legnagyobb lovagi tornája. A Szent György Lovagrend az idén huszadik alkalommal,szervezte meg a középkori harcművészeteket favorizáló csapatok vetélkedőjét Mátyás király egykori nyári palotájának udvarában. CSEPÉCZ SZILVIA A háromnapos rendezvénysorozat rengeteg izgalmas látnivalót kínált: bajvívó lovagok összecsapását, kecses udvarhölgyek lovasbemutatóját, íjászok vetélkedését, páncélos vitézek csatajeleneteit, s akinek kedve támadt, részt vehetett akár a királyok lakomáján is. A vár környékét ellepő, nagyjából tizenkétezres tömegben - naponta körülbelül ennyien voltak kíváncsiak a rendezvényre - külön szerencse (vagy, hogy korhű legyek: boszorkányos bűbáj) kellett hozzá, hogy a zsúfolt lelátók egyikén éppen a palotajátékok újkori „szülőatyja”, Cseke László báró, a Szent György Lovagrend kancellárja és neje mellé telepedve figyeljem a lovagi torna eseményeit. A kancellár úr - aki egyebek között Visegrád díszpolgára is - elmondta, hogy a visegrádi palotáé Európa egyetlen olyan királyi udvara, ahol a lovagi tornapálya ugyanott van, mint hat-hétszáz évvel ezelőtt. A palotajátékok jelenlegi főszervezője a fia, ifjabb Cseke László, a Szent György Lovagrend főkapitánya. „A'rendünk történelmi rend, még Károly Róbert alapította 1326-ban. Célul a keresztény értékek védelmét, a magyar nemzeti és katonai hagyományok ápolását tűzte ki, s emellett karitatív feladatokat is teljesít. A játékokkal mi tulajdonképpen az 1335-ös visegrádi kongresszusnak állítunk emléket, amely a királyi palotában zajlott. Ez a tanácskozás hosszú időre meghatározta a térség rendjét, hiszen Károly Róbert király meghívására ideérkezett a lengyel király, vendégül látta a cseh királyt fiával, a morva herceggel együtt, és megjelent a német lovagrend küldöttsége is. S ennek a találkozónak állított emléket a néhai Antall József, amikor először létrehozta a visegrádi hármakat, amelyben Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország szerepelt. Az egyezmény aláírására A díszes felvonulás akkor a már épülő-szépülő királyi palota egyik termében került sor.” A visegrádi műemlék együttest azóta is folyamatosan renoválják - restaurálják, megépült például a kerengő, közepén a csodálatos Herkules-kút másolatával. A palotajátékokra özönlő magyar és külföldi turisták fantáziáját azonban lényegesen jobban megmozgatták a páncélos „herkulesek”. Aki fogékony az ilyesmire, valószínűleg már a reggelente ismétlődő királyi menet láttán visszaröppent képzelete szárnyán a középkorba. A díszes, mintegy ötszáz főből álló társaság csaknem egy órán át vonult a Visegrád Fő utcáján található katolikus plébániatemplomtól a királyi palotáig. A királyok és udvartartásuk, valamint lovagjaik Csehországból, Bajorországból, Itáliából, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarország legkülönbözőbb vidékeiről érkeztek. A felvidéki vitézeket a pozsonyi Agril lovagok, a komáromi Fekete Sólyom-rend íjászai, valamint a Bíró Gábor vezette neves Csallóközi Lovasíjászok képviselték. Az érces hangú (és a tökéletes hangosító-techni- kának köszönhetően mindenütt érthető) moderátornak, pardon, a főheroldnak, lovag Papp János színművésznek köszönhetően még a középkori hadviselésben legjáratlanabb szemlélő is pontosan tudta, hogy mi az, ami éppen történik. A nagy bemutatókat naponta kétszer-háromszor ismétel
