Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-16 / 164. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) • • CSALÁDI KOR „A gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével ” (Arany János) 2005. július 16., szombat 9. évfolyam 28. szám Nem önzés, ha a tehetetlen családtagot gondozó is elmegy szabadságra, és szerencsére már van is olyan otthon, ahol átmeneti időre is befogadják a gondozottakat Ápolásra szoruló családtagjaink nyáron Rehabilitációs nővér foglalkozik mindenkivel, s a szabadidős programok közül is közkedvelt a torna A szakértők évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az átlagéletkor emelkedése, a népesség elöregedése miatt nagyobb hangsúlyt kell helyezni az idősgondozók kialakítására. Utalnak arra is: az idősek intézményes ellátásához kormánystratégia felállítása szükséges, ám a jelentős anyagi forrásokon kívül gondos, emberszerető személyzetre is szükség van. PÉTERFI SZONYA Nem kevés azoknak a családoknak a száma, amelyekben több generáció él egy fedél alatt. Nem kétséges az együttlét, az egymásrautaltság, az egymás segítésének emberformáló szerepe, ám vannak helyzeték, amikor a terhek túl nagyok, s megmérgezik a családi légkört. - Amikor az anyósom ágynak dőlt, beköltöztettük a gyerekek szobájába. Felépülése után is velünk maradt, besegített a főzésben, a fiaim őrzésében. Szűk volt ugyan a lakás, de nem mertük egyedül hagyni. Amikor agyvérzés után lebénult, nem volt más választásom, mint otthagyni a munkahelyemet. Évekig gondoztam, nyaralni nélkülem ment a család, mert a mamát nem volt kire hagyni. Nyolc évig ápoltam, etettem, fürdettem, s bár a párom, a fiaim is segítettek, a hátgerincem sínylette meg. Megfogadtam, ha netán mozgásképtelenné válnék, nem hagyom, hogy a családtagjaim gondozzanak, már most rájuk bíztam, hogy keressenek számomra egy nyugdíjasotthont. Szerintem nem szeretet- lenség rábízni a rokon gondozását, ellátását egy intézményre, ha azt követően is kapcsolatban maradnak a családtagok - mondta el véleményét a francia mankóval közlekedő ismerősöm, majd figyelmembe ajánlotta a Ligétfalui Szociális Szolgáltató Központot. Átmeneti otthon Pozsony V. városkerületében 2003-ban létesült az intézmény, amely krízisközpontként menedéket nyújt a rossz élethelyzetbe került gyermekeknek, meghatározott időre befogadja a fedél nélkül maradt gyermekes (főleg csonka) családokat, s azon kívül hogy lakásukban is gondozza az időseket, húsz önmagát ellátni nem képes nyugdíjasnak átmeneti otthont nyújt. - Ezenkívül 12 fő számára napköziként működünk, a családtagok kívánságára autóval hozzuk-visszük ügyfeleinket - hangsúlyozta Kve- toslava Beňová, a központ igazgatója. Beszámolt a sokrétű kínálatról, majd arról, hogy a szolgáltatások kiválasztása a gondozott igényeitől és anyagi lehetőségeitől is függ. - Közkedvelt az ebédkihordás, alkalmazottaink naponta 75 lakó étkeztetéséről gondoskodnak, miközben leellenőrzik egészségi állapotukat is. Az ebéd átadásakor ugyanis azoknak is életjelt kell adniuk, akik nem engedik lakásukba a gondozót. Vannak, akik a napi higiénéhez, főzéshez kérnek segítséget, előfordul, hogy kísérőként áll rendelkezésükre a gondozó. Fizetett szolgáltatásokról van szó, vagy az ügyfél, vagy hozzátartozói fizetik. A bentlakásos gondozás kapcsán az igazgatónő elmondta, hogy általában három hónapra kötnek szerződést a családtagokkal, a húszágyas részlegen zömmel a kórházból elbocsátott, de önálló életre még képtelen időseket látnak el. Nem utasítják vissza a gyógyíthatatlan betegeket sem, mindent megtesznek annak érdekében, hogy aki teljesen magatehetetlen, az is méltó körülmények között fejezze be életét. - Bár a mi feladatunk az itt lévők gondozása, megszervezzük szabad idejük értelmes eltöltését is. Rehabilitációs nővér foglalkozik a fekvőkkel éppúgy, mint a járókkal, a foglalkozások közül közkedvelt a torna, a kézimunka, muzikoterápia. Tudni kell, hogy ügyfeleink önkéntességi alapon kapcsolódnak a foglalkozásokba, ha fekve akarják tölteni a napot, megtehetik. Pihenni mindenkinek kell Beňová igazgatónő megemlítette, hogy bár a szakértők minduntalan a pihenés, a lazítás fontosságát bizonygatják, a lakosság jelentős hányada a hivatalos szabadságát is a munkahelyén tölti. Az okok különbözőek. Ki az anyagiak, ki munkahelyének féltése miatt hozza meg (helytelen) döntését. - Valljuk be, vannak, akik azért nem gondolhatnak pihenésre, mert nem tudják megoldani a velük egy fedél alatt élő idős, magatehetetlen családtag gondozását. - Ha van üres hely, akár két hétre is vállaljuk a városkerületben élő nyugdíjas elhelyezését, ellátását. Tudjuk, a jövőben is szükség lesz a szociális jellegű szolgáltatásokra-éppen jelentős átalakítás előtt állunk -, ám mi nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartjuk fontosnak. Az áraink elfogadhatók, a napközisek havi ellátása, tízóraival, ebéddel és uzsonnával kb. 1500 korona, a bentlakók gondozása havi 6500 koronát tesz ki. A családtagokkal szerződést kötünk, nemcsak a számlákat rendezik, hanem valamennyiünk legnagyobb megelégedésére rendszeresen látogatják is hozzátartozójukat. S ha Olyan döntést hoznak, hogy nem tudják hazavinni a gondozásra szoruló családtagot, együtt keressük a megfelelő nyugdíjasotthont. Utógondozás, nyugdíjasotthon Légen Volt egy idő, amikor sokat foglalkoztunk a nagylégi kórház gondjaival, hiszen úgy tűnt, bizonyos körök az ellehetetlenítésén fáradoztak. 2004 januárjában a kórházat átvette a Vitalita n. o. Lehnice, s néhány hónapon belül az addig veszteséget termelő intézet gazdálkodása kiegyensúlyozottá vált. - Mivel a nonprofit társaságot vezető igazgatótanács engem bízott meg a kórház vezetésével, igyekeznünk kellett, hogy az 55 ágyas rehabilitációs és az akkor még 60 férőhelyes (később további 30 ággyal bővült) utógondozó osztályokon megfelelő számú beteget kezeljünk. Be kellett látnunk, hogy az egészségügyi szolgáltatásokból nem élnénk .meg, ezért olyan tevékenységet kellett találni, amely iránt nagy a kereslet. Felmértük a lehetőségeinket s az igényeket, és mert az intézetben volt üres kapacitás, 40 fő számára nyugdíjasotthont létesítettünk. Az egészség- ügyi és a szociális szolgáltatások elegyítése sikeresnek és hasznosnak bizonyult. A rehabilitációs osztályon kezeiteket szükség esetén elhelyezhetjük az utógondozó részlegen, ám ha ezt követően is felügyeletre szorulnak, rendelkezésükre áll a nyugdíjasotthon is - ismertette a tényeket Tirinda Sándor igazgató. Rövid időn belül anyagilag is rendbe jött az intézet, az egészség- biztosítók és a nyugdíjasotthonban élők térítési díja fedezi a kiadásokat. A nonprofit társaság 2004-ben száz, ám jelenleg már 150 alkalmazottal látja el a teendőket, miközben az otthonban hamarosan újabb emeletet nyitnak. - A bevételeket nemcsak a lakrészek kialakításába forgatjuk vissza, hanem műszereket is vásárolunk. Mivel tudjuk, mennyire fontos az idősek mozgásképességének megőrzése, kedvezményes rehabilitációsszol- gáltatás-csomagot készítünk a bentlakóknak. Jutányos áron kapják majd a kúrákat, a masszázst. Megtudtuk, a nyugdíjasotthonba akár átmeneti időre (minimum egy hónapra) is beköltözhet az ellátásra szoruló nyugdíjas, de míg családjával együtt meghozza végleges döntését, meghosszabbíthatja az ott tartózkodást. Az önellátó kb. hétezer, a magatehetetlen otthonlakó kb. tizenkét ezer koronát fizet havonta. Légen új emelettel bővítik a nyugdíjasotthont - Tirinda Sándor a munkálatokat ellenőrzi (Somogyi Tibor felvételei) A lakosság jelen tős hányada a szabadságát is a munkahelyén tölti... Egy ismerősöm szerint minden esetben panasszal kell fordulnunk az illetékesekhez, különben sosem lesz itt rend, mindenki azt fog csinálni, amit akar Panaszleveleink foganatja - a rend keresése, a jövő megalapozása FIALA ILONA Ritkán élek azzal a lehetőséggel, hogy panaszlevelet írjak valamilyen intézmény címére, ha ott sérelem ért. Azért sem folyamodom ehhez a módszerhez, mert amikor megtettem, műidig olyan választ kaptam, amelyben elmagyarázták az általam sérelmesnek vélt dolgot, biztosítottak az alkalmazottak professzionális hozzáállásáról, s azzal zárták válaszlevelüket, hogy panaszom alaptalan. Egy-két ilyen kudarc után már aligha van valakinek kedve leveleket irkálni, még ha százszor biztos is benne, hogy átverték. S már akkor sem teszek semmit, ha a,zsebtolvajok újra és újra rajtam gyakorolják hivatásukat, már nem fordulok a rendőrséghez. Megtapasztaltam, hogy rengeteg időt veszítek a jegyzőkönyv felvételével, az eredmény pedig a nullával egyenlő. Egy ismerősöm nem osztja a véleményemet, szerinte minden esetben panasszal kell fordulnunk az illetékesekhez, különben sosem lesz itt rend, mindenki azt fog csinálni, amit akar, s mindennek a szegény halandó issza meg a levét. írja is a panaszleveleket szorgalmasan, s állítja, van a levélírásnak foganatja. Igaz, hogy nem minden esetben, de olykor bizony az ő oldalára billen a mérleg, s gondja megoldódik. Néha meg olyan válaszlevelet kap, amely ugyan nem orvosolja problémáját, de őt legalább megnevetteti. Nemrég egy rendőrségi ügy kapcsán kapott olyan választ, amely minden eddigi humorérzékét messze felülmúlta. Egy éjszaka vonattal utazott Budapestről Prágába. A kalauz figyelmeztette az utasokat, hogy jól zárják be hálófülkéjük ajtaját, mert Brünn környékén gyakran fordulnak elő a vonatban lopások. S lám, szavai valóra váltak. Az ébredő utasok reggél hiába keresték pénzüket, fényképezőgépüket s más hasonló értékeiket a jól bezárt fülkében. Mindnek lába kelt. A károsultak egy része csak megmorogta az esetet, s lógó orral folytatta útját, mondván: esze ágában sincs a rendőrségre menni, úgysincs értelme. Mások éltek a lehetőséggel, ahogy ismerősöm is. Neki kétezer koronát és hatezer forintot vettek ki a pénztárcájából, a pénztárcát szépen viszszatették az ülésen összehajtogatott nadrágjába. Elmondása szerint a rendőrségen röpke néhány óra alatt felvették a jegyzőkönyvet, s biztosították, hogy hamarosan tájékoztatást kap a vizsgálat eredményéről. A minap kapta meg a választ. A sűrűn teleírt papír lényege az volt, hogy a rendőrség tüzetesen kivizsgálta az esetet, a lopás tárgyát képező összeget kereste a talált tárgyak osztályán, de ott senki sem adta le. Azt hiszem, nem kell hozzá sok fantázia, s az ember el tudja képzelni, hogy jutottak a nyomozók erre az eredményre. Valószínűleg az idősebb küldte a fiatalabbikat a talált tárgyak osztályára, hogy megérdeklődje, nem adták-e le a szóban forgó összeget a tolvajok. A fiatal nyomozó, akit mindenki csak zöldfülűnek hív, bizonyára kicsit vonakodott a feladattól, mert hogy hülyének fogják nézni, ha ilyen kérdéssel odamegy. Elképzelem, hogy erre az idősebbik nyomozó azt válaszolta: Nem baj, fiam, csak menjél. Nekünk választ kell adnunk a panaszosnak, s nincs semmi más, amit válaszolhatnánk. Ha azt írjuk, hogy a talált tárgyak osztályán senki nem adta le a keresett dolgot, akkor meg kell róla győződnünk, hogy ez valóban igaz. így aztán a fiatal nyomozó személyesen győződött meg róla, hogy a pénz nem került a talált tárgyak osztályára. S arra való tekintettel - szól a levél zárszava -, hogy ez ideig nem sikerült a szóban forgó lopás elkövetőjének kilétét meghatározni s a tettest előállítani, az ügy leállítását a rendőrség indokoltnak tartja. Végül is mindenki jól járt. Aki nem ment a rendőrségre, megtakarított magának néhány órát az idejéből. Aki elment, kapott egy jól megnevettető levelet. A rendőrség is kimutathatta, hogy dolgozott, hisz jó néhány jegyzőkönyvet vett fel, s majd ugyanannyi levelet adott postára. Legjobban persze a tolvajok jártak, akik ugyan teljesen ismeretlenek, annak ellenére, hogy tud róluk a vasúti személyzet, tudnak róluk az utasok és most már a rendőrség is. A lopott pénzt senki nem adta le a talált tárgyak osztályán.