Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-15 / 163. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 15. RÖVIDEN Pofon csattant a minisztériumban Pozsony. Pofozkodásba torkollott tegnap egy pénzosztó gyűlés a kulturális minisztériumban. Pavol Janik, a Szlovák írók Egyesületének elnöke arcul csapta Martin Mašekot, a tárca művészeti osztályának igazgatóját. A bántalmazott hivatalnok ajka berepedt, sérülését a helyszínre hívott orvos látta el. A főigazgató jogi képviselője közbenjárásával szándékozik feljelentést tenni Janik ellen. Martina Pavlíková, a minisztérium szóvivője szerint az egyesület elnökét feltehetően nem a nekik szánt pályázati támogatás összege dühítette fel, hanem az elosztás mikéntje nem volt az ínyére. (SITA) Irakban maradnak a szlovák katonák Pozsony. Nem vonja ki a hadügyminisztérium a szlovákiai katonákat Irakból, fontolóra veszi viszont, hogy változtat az alakulat összetételén. Martin Fedor, a szaktárca államtitkára közölte: a tömeges kivonások következtében Irak a jelenleginél is bizonytalanabb helyzetbe kerülne. (TASR) Maradunk a MiG-eknél Pozsony. A szlovák hadsereg további 23-29 évig használhatja még MiG 29-es vadászrepülőgépeit légterének védelmére. Tizenkét gép felújítását előreláthatólag a jövő év első felében befejezik; á karbantartási költségek elérik a 63,2 millió amerikai dollárt - nyilatkozta Martin Kovalik, a védelmi minisztérium sajtóosztályának munkatársa. (TASR) Az OKS elítélte az uszító kijelentéseket Pozsony. A Polgári Konzervatív Párt (OKS) elítéli a Szlovák Testvériség - Nemzeti Párt szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, gyűlöletet szító megjegyzéseket. A szélsőséges szervezet faj- és nemzetellenes kijelentései megengedhetetlenek - áll az OKS sajtó- közleményében. A párt felszólítja az illetékes hatóságot, vizsgálja ki, nem került-e sor törvénysértésre, (ú) Slota a szlovákoknak akar kárpótlást Pozsony. Ján Slota szerint etnikai tisztogatással is felérő, évekig tartó, tömeges elmagyarosítás zajlott Magyarországon, ezért erkölcsi elégtételt követel a Szlovák Nemzeti Párt Magyarországtól és a magyarságtól. A párt elnöke kijelentette, a magyar nemzetnek kellene bocsánatot kérnie a szlovákoktól történelmi gaztetteik miatt. Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek pedig le kellene mondania, hiszen Slota szerint Jin Paroubek cseh kormányfő kártérítési javaslatára tett reakciója szöges ellentétben áll Szlovákia külpolitikai irányultságával, és méltaüan egy magas beosztású politikushoz. (TASR) Életbe lép a vagyon eredetéről szóló törvény Több ügyész kellene ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több rendőrre és ügyészre van szükség, egyezett meg Dobroslav Trnka főügyész és Vladimír Palkó belügyminiszter a tegnapi tárcaközi megbeszélésen, melyen az igazságügyi tárcavezető is részt vett. „A büntetőjogi reform keretében 65-tel bővül az ügyészek száma, de ez sem elég, mert szeptember 1-jétől érvénybe lép a vagyon eredetéről szóló törvény, amely újabb terhet ró az ügyészségre” - jelentette ki Trnka. Legalább 75 ügyészre lenne még szüksége, gyakorlatilag minden ügyészségen további kettőre. „A belügyminisztérium a vagyon eredetéről szóló törvény miatt a pénzügyőrség sorait akarja 30 rendőrrel bővíteni” - nyilatkozta érdeklődésünkre Boris Ažaltovič belügyi szóvivő. Ivan Gašparovič államfő egyébként tegnap írta alá a vagyon eredetéről szóló törvényt. A Smer műhelyéből származó elképzelés értelmében bárki feljelentést tehet az ellen, akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, vagyonát törvénytelenül szerezte. A hatóság ellenőrzi, hogy a vagyon és tulajdonosa bevételei összhangban vannak-e, s a ha a különbség meghaladja a 6,5 milliót, vagyonelkobzási eljárás indul. Ha a polgár nem képes igazolni a legális eredetet, az állam elkobozza. A HZDS szerint ez alkotmányellenes, ezért nem kizárt, Vladimír Mečiar mozgalma a taláros testületnél emel panaszt, mely felfüggesztheti a norma hatályosságát. (dp,t, sza) Az alkotmánybíróság felhívása az államfőhöz Nálunk is bonyolódhat az uniós alkotmány ügye ÚJ SZÓ-HÍR Kassa/Pozsony. Az alkotmány- bíróság elrendelte, hogy az államfő a végső döntésig ne írja alá a parlament által már ratifikált uniós alkotmányt. A testülethez a hét elején fordult a polgárok egy csoportja, mert szerintük sérült a közvetlen hatalomgyakorláshoz való joguk. „Az alkotmányt népszavazáson kellett volna ratifikálni, mivel egy államközösségbe való belépést jelenti’ - mondta Ondrej Dostál, a beadványt aláírók képviselője. Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke szerint a végleges ratifikáció elhalasztására azért van szükség, hogy a testület érdemben dönthessen. „Ha az államfő aláírná a dokumentumot, akkor csak akadémiai vitát folytathatnánk a beadványról - mondta Mazák. A bíróságnak döntenie kell arról, hogy az Európai Unió államközösséggé vá- lik-e az alkotmányszerződés életbe lépésével, és hogy alkotmánytörvénnyel kell-e ratifikálni, melyet népszavazással is meg kell erősíteni. (juk, lpj) Javítaná az MKP esélyeit, ha végleg megegyeznének a hoppon maradt szlovák pártok Két szlovák nagykoalíció Nyitrán Az MKP saját választóira figyel Az MKP nem azzal kíván foglalkozni, mi történik a szlovák színtéren, hanem hatékony kampánnyal és jó választási programmal a saját támogatóit próbálja megszólítani, szögezte le lapunknak Farkas Iván, a párt nyitrai kerületi tanácsának elnöke. „Mivel a Smer felszólított mindenkit a magyarok elleni szövetkezésre, nem kizárt, az újonnan alakuló szlovák koalíció végül beolvad a már létezőbe. Ha viszont külön-külön indulnának a választáson, akkor az MKP-ra nézve kedvezőbb lesz a helyzet, ám mi nem erre hagyatkozunk. Választóink minél nagyobb mértékű mozgósítására összpontosítunk” - szögezte le Farkas, (sza) Nyitra/Pozsony. Valószínűleg két „szlovák nagykoalíció” lesz Nyitra megyében. A HZDS-Smer-KDH-SDKÚ alkotta négyes azért jött létre, hogy az MKP-val szemben mozgósítsa a szlovákokat az őszi választásra. A tömörülésből kimaradt pártok úgy döntöttek, szintén szövetségre lépnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A másik alakuló négyes is hasonlóan bizarr, mint az első, melyben Mečiar, Fico és Dzurinda pártja lépett szövetségre. Most az ANO tárgyalt a Szabad Fórummal, az SNS- szel és az államfő egykori pártjával, a HZD-vel. Az ANO-val az első szlovák koalíció nem számolt,, ezért próbálkozik hasonlót tető alá hozni. „Érdekes, hogy az SNS sem része az első nagykoalíciónak, és a most alakulóban próbál helyezkedni. Alighanem az első tömörülés megpróbálta a nemzeti pártot a partvonalon kívülre szorítani, valószínűleg csak pár helyet kínáltak volna neki a listán. Ebből is lehet látni, hogy a nagy nemzeti jelszavak mögött mi minden mozgat egy-egy pártot. Alapvetően ezt nem ítélem meg negatívan, a pluralizmus természetes jelenség” - fejtette ki lapunknak Öllős László politológus. Robert Fico Smer- elnök szerint súlyos hiba lenne, ha létrejönne még egy szlovák koalíció, inkább az eredetit lehetne bővíteni, különben az MKP, amely most többséggel rendelkezik a megyében, ismét megnyeri a választást. Ezért néhány napja egyesülésre szólította fel az összes szlovák pártot, de választ nem kapott. Ján Kovarčík, a HZDS alelnöke egyetért Ficóval. Emlékeztetett: az ő koalíciós szerződésükben van egy kitétel, mely szerint további pártok is bevehetők. Kovarčík a kiugrott HZDS-esekből álló HZD-n kívül bárkit szívesen lát, az SDKÚ- nak pedig ugyanez a baja a Szabad Fórummal. Az ANO ellen egyelőre senkinek sincs kifogása, Kovarčík állítása szerint már fel is vették vele a kapcsolatot. Az ANO ezt tegnap cáfolta, ellenben megerősítette, hogy jól halad az egyeztetés a másik koalíció ügyében. „Ha ez megtörténik, végleg lehúzhatjuk a rolót, és előre elmondhatjuk, hogy az MKP megint megnyeri a Nyitra megyei választásokat” - jelentette ki Peter Oremus, a Smer képviselője, (s, sza) Az MKP nevében Duray Miklós, a parlament részéről Pavol Hrušovský házelnök vett búcsút az elhunyttól Négyezren búcsúztatták Komlósy SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Több mint négyezren vettek tegnap végső búcsút Komlósy Zsolt parlamenti képviselőtől a rimaszombati köztemetőben; szinte az ország minden tájáról érkeztek gyászolók. A református liturgia szerinti gyászszertartást Erdélyi Géza püspök végezte magyarul és szlovákul. Jelen volt a parlament elnöke, Pavol Hrušovský, szinte az MKP teljes csúcs- vezetése, számos parlamenti képviselő és más közéleti személy. Komlósy Zsoltot Pavol Hrušovský is elbúcsúztatta, felelősségtudatát, lokálpatriotizmusát és a régió fellendítéséért kifejtett munkáját (Szekeres Éva felvétele) hangsúlyozva. Zsoltot Az MKP nevében Duray Miklós ügyvezető alelnök búcsúzott. Felelősségteljes és áldozatos munkájáról szólt, kiemelte Komlósy határozott egyéniségét, s azt, hogy döntései nem mindig a párt hivatalos véleményét tükrözték, ám azok helyességét az idő igazolta. A városatyától, a régió hűséges képviselőjétől Rimaszombat polgármestere, Czifrus István búcsúzott az önkormányzat nevében. A református gyülekezet, a pályatársak és barátok nevében Bán Zoltán méltatta Komlósy Zsolt munkásságát. Az elhunyt képviselő földi maradványait a család döntése alapján elhamvasztják. Komlósy Zsolt 50. születésnapja előtt pár nappal, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Új terrorizmusellenes intézkedésekben egyeztek meg Brüsszelben a tagállamok szakminiszterei Egy évig nyilvántartanák, kivel telefonáltunk ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony/Brüsszel. Új módszereket vet be az Európai Unió a terrorizmus elleni harcban - egyeztek meg az unió bel- és igazságügyi miniszterei Brüsszelben. A rendkívüli ülést a londoni merényletek után hívtak össze. Megegyeztek, októberben előterjesztenek egy javaslatot, mely szerint egy évig nyilvántartanak az unióban minden telefonbeszélgetést, sms-t és elektronikus postát. Ez nem a telefonok lehallgatását vagy az üzenetek tartalmának ellenőrzését jelenti. Az lenne nyomon követhető, ki kit hívott. Az új törekvés ellenzői szerint ez túl nagy beavatkozás lenne az emberek magánéletébe. Vladimír Palkó belügy- és Dániel Lipšic igazságügyi miniszter viszont a rendelet legszigorúbb változatát támogatja. Már arról is feljegyzés készülne, ha valaki csak „felcsörrenti” a másikat, de az nem fogadja a hívást. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a terroristák ezt a fajta kommunikációt használják a leggyakrabban” - állítja Palkó. „Ha választanom kell a személyes adatok és az emberi életek védelme között, akkor az emberek védelme mellett döntenék” - magyarázta Lipšic. Most is archiválnak a szolgáltatók „A kommunikációs forgalom adatait, tehát hogy ki, mikor és kinek hívott vagy küldött sms-t, a törvény értelmében most is nyilvántartjuk bizonyos ideig” - árulta el lapunknak Peter Tóth. Az Orange szóvivője elmondta, a törvény tilt mindennemű tartalmi tárolást - kivéve, ha a rendőrség vagy valamely hivatalos szerv ezt írásban kéri. „A T-Mobile addig nem nyilatkozik a kérdésben, amíg nem lesz meg az új törvény” - mondta lapunknak Juraj Droba kommunikációs igazgató. Radoslav Bileka, a Slovak Telecom szóvivője leszögezte, a távközlési cég a törvény értelmében eddig is tárolta a kommunikációs forgalom adatait - ha ez 12 hónap lesz, ennek is eleget tesznek. Arról, hogy az e-maileket hogyan és miként lehet tárolni, egyelőre nem tudott nyilatkozni, (dem, s, szí) Harmincezernél több kérvény egy hónap alatt - sokaknak most érte meg nyugdíjba menni Késnek a nyugdíjkérelmek elbírálásával LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A Szociális Biztosítóhoz júniusban 30 ezer nyugdíjaztatási kérvény érkezett, s nem győzik elbírálni ezeket. Sokan azért kérték nyugdíjaztatásukat, mert a július elsején életbe lépett módosítás hátrányos lehet azokra nézve, akik 1994 óta folyamatosan dolgoztak, és az átlagnál magasabb fizetést kaptak. A biztosító azoknak, akik június 30-a után kérték nyugdíjaztatásukat, már az 1984-től kapott bérük alapján számítja ki nyugdíjukat. A sok kérvény miatt František Halmes igazgató nem zárja ki, hogy elhúzódik az elbírálások ideje. Egy átlagos hónapban a biztosítóhoz mintegy 8-9 ezer kérvény érkezik - az év első öt hónapjában mintegy 40 ezren kérték nyugdíjaztatásukat -, az eddig feldolgozott júniusi adatok ennek közel a háromszorosát mutatják. „Tartunk tőle, a törvény által megszabott határidőt ennyi alkalmazottal nem tudjuk tartani” - mondta lapunknak Vladimíra Pôbišová, a biztosító szóvivője. A jogszabály szerint két, nehéz esetekben legfeljebb három hónap áll rendelkezésükre. „Megerősítettük a munkavégzést, s mindent elkövetünk, hogy a kérvények elbírálása néhány hónapon belül újra visszatérjen a rendes kerékvágásba” - tájékoztatott a szóvivő. A biztosítónak tavaly is ilyen gondjai voltak, sokan hónapokig vártak a döntésre. Az elbírálás elhúzódásához vezethet az is, hogy júliustól az 1984-től számított időszakot veszik figyelembe. „Kérjük ügyfeleinket, hogy még a kérvény beadása előtt szerezzék be az ösz- szes fizetési kimutatásukat” - tanácsolja Pôbišová. Sokaknak gondot okozhat az a néhány hónap, amikor gyakorlatilag jövedelem nélkül vannak: már nincs munkájuk, de még nem kapnak nyugdíjat. Ők kérhetnek szociális segélyt, melyet utólag vissza kell fizetni, ha a biztosító megítéli nyugdíjukat'. Azt ugyanis visszamenőleg, a kérvény leadási időpontjáig megkapják.