Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-13 / 161. szám, szerda
ÚJ SZŐ 2005. JÚLIUS 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ A vajdasági magyarok számbelileg kevesebben vannak a bíróságokon és a rendőrségen, mint amekkora az arányuk a tartomány összlakosságához képest (14 százalék), de más területeken, az önkormányzatokban és a közigazgatásban már jobb a helyzet, és egészében tekintve az aránytalanságok nem drasztikusak. A tartományi jogalkotási és közigazgatási titkárság kimutatást készített arról, hogy az önkormányzatokban, a tartományi köz- igazgatási szervekben, a köz- társasági hivatalokban, a rendőrségen, a bíróságokon milyen arányban vannak képviselve a nemzeti közösségek. Ha előre gondolkodunk, nekünk, magyaroknak kell szorgalmaznunk a szlovák nyelv oktatásának reformját Minek ez a sok Morho-ság? Minap találkoztam egy gimnazista ismerősömmel, aki a májusi érettségikről kezdett mesélni. Manapság az érettségikkel kapcsolatban sajnos csak a botrányok jutnak el széles körbe, pedig jócskán volna mit tenni presztízsének érdekében. Beszélhetnénk a vizsgáztatás módszeréről, amely biztosítani tudná, hogy az egyetemek újra komolyan vegyék ezt a mérföldkövet, ám más kérdéseket is felvet az érettségi mai formája. KESZEGH BÉLA Ismerősöm a szlovák érettségi üdvözítésére különösen nagy figyelmet szentelt, mivel jó tanuló révén nem értette igazán, hogy hiányos szlovák kommunikációs képességei ellenére miért kell a szlovák középkori irodalom gyöngyszemeiről beszélnie a szóbeli felelet felében. Most igazán nem szeretnék kitérni ennek az irodalmi hullámnak a méltatására, de valójában én sem értem igazán, hogy a magyar iskolákba járó gyerekeknek (és felnőtteknek) miért kell eljátszani azt, hogy ugyanúgy átélik a szlovák irodalom szépségét, mint mondjuk József Attila verseit. Talán az sem igazán ésszerű döntés, hogy egy hiányos szókinccsel rendelkező diákot versek, életrajzok és korrajzok memorizálására késztessünk. Ezek után miért lepődünk meg, hogy nem eredményesek a diákok a szlovák nyelv tanulása terén? Miért van az, hogy a gimnáziumokban a diákok legtöbbje négy év alatt heti három órában folyékonyan megtanul németül vagy angolul, ugyanakkor 13 év alatt heti négy órában nem tud megtanulni szlovákul? Ez pedig az esetleges elutasító hozzáállás ellenére is nagy bravúr. Talán ezért érdemesebb a szlovák érettségire úgy tekintenünk, mint egy folyamat végére, mint i- n a pontra, amely összefoglalja, mivel foglalkozott a diák az elmúlt 13 évben. így mérlegelve a dolgot még szomorúbb képet kapunk, mert arra a következtetésre jutunk, hogy a diákok eredménytelenségében legalább annyira (ha nem jobban) ludas az oktatási rendszer, mint maguk a diákok. Más nyelvek tanulásánál felmutatott eredmények mutatják, hogy nem a hardverrel van gond, hanem a jócskán vírusos szoftver az, ami már rég kifutott modell. A fent felvázolt állapot miatt a szülők egy része elgondolkodik a szlovák iskola lehetőségén, az érvényesülés jegyében. Talán léteznek olyanok is, akik az egészséges magyar identitás mellett a szlovák tanulást is segítik, de sajnos ritka jelenségről beszélünk. Úgy gondolom mindkét hozzáállás elavult és a felvidéki magyarság számára különösen káros. A kornak megfelelő kérdés az, kinek is áll érdekében, hogy mi, felvidéki magyarok jól beszéljünk szlovákul? Ilyenkor sokszor becsapjuk magunkat azzal a válasszal, hogy csak a távolabbról érkező szlovákok szeretnék igazán, hogy a legmagyarabb falvaink boltjaiban is csak szlovák kiszolgálás legyen. Pedig a helyes válasz szerintem korántsem így hangzik. A rossz nyelvtudás miatt a felvidéki magyarok megkülönböztetve indulnak fontosabb döntéshozói posztokért, munkahelyekért. Ennek (is) köszönhetően a hivatalok nagy részében, még a magyar városokban is, többségben vannak a szlovákok, amivel sikerült elérni azt a nehezen visszafordítható folyamatot, hogy a felvidéki magyarság egyre inkább a kisebb településekre szorul, míg a szlovákság száma már minden városban számottevő. Ha ezt hagyjuk, akkor a lassú halál lefolyására várunk. További érdekes kérdésként merülhet fel, hogy a nyelvtudásunkat gyakran kritizáló szlovákok miért nem tesznek valamit a szlovák oktatás elősegítése érdekében. Míg az angol vagy a német nyelvtanulást ezernyi segédeszköz, videó és CD segíti, addig a szlovák órákra az új nyelvtanítási módszerek, könyvek, segédeszközök sokéves lemaradással érkeznek. Ha valóban fontos a szlovákoknak, hogy mi jól beszéljünk szlovákul, akkor miért nem segítenek a szlovák oktatás korszerűsítésében? Ebből adódóan, véleményem szerint, új stratégiát kell választanunk. Első lépésként el kell fogadtatnunk a szlovák nyelv oktatását, mint idegen nyelvét. Talán alkalmasabb volna ilyenkor használni az angolszász irodalomban használt barátságosabb „másodnyelv” kifejezést. így elkerülhetnénk az alacsony kommunikációs készséggel rendelkező diákok terrorizálását olyan versek és más lexikális tudás memorizálásával, amire még a szlovákok is csak az érettségi utáni egy évig emlékeznek. Ráadásul a másodnyelv oktatás egy teljesen más felépítést, logikát igényel, amire külön oktatási módszer épül. Aki ezt nem hiszi, az próbálja meg az anyanyelvét egy más nemzet fiának tanítani tíz percig, és rájön, hogy anyanyelv is csak egy van. Ha két lépéssel előre gondolkodunk, akkor nekünk, magyaroknak kell szorgalmaznunk a szlovák nyelv oktatásának megreformálást. Kérjünk külön forrásokat, szakembereket erre, és hökkentsük meg a zsolnaiakat azzal, hogy mi igenis meg akarunk tanulni szlovákul is, mert mi európaiak vagyunk. Ha már úgyis 13 éven keresztül szlovák órára járunk, akkor tanuljuk meg jól a nyelvet, mert így kerülhetünk hivatalokba, cégvezetésekbe, más döntéshozószervekbe, ahonnét a legtöbbet tudunk tenni a magyarságért. Egy működőképes szlovák nyelv- oktatással számoljuk fel azt az ostobaságot, hogy csak abból lesz valaki, aki szlovák iskolában tanul, mert ilyenkor az otthoni magyar családi kör nem pótolja a magyar irodalom, kultúra és történelem hiányát. Ha tényleg előrelátóan gondolkozunk, akkor belátjuk, hogy az Európai Unióban a szlovák nyelvtudás előnyökhöz juttathat bennünket. Ezért használjuk ki ezt a felkínált előnyt, és végre húzzunk hasznot keserű kisebbségi sorsunkból, méghozzá úgy, hogy identitásunk nem szenved csorbát. A szerző a Selye János Egyetemi Központ tanára A németek elleni bűncselekményeket a volt megszállók elleni harc köpönyege alá lehetett temetni Párhuzam két elmaradt bocsánatkérés között MTI-FIGYELŐ Nem kérhetik számon a csehek a szerbektől, hogy tíz év elteltével sem kértek bocsánatot Srebrenicá- ért, amikor nekik hatvan év sem volt elegendő, hogy megkövessék a szudétanémeteket a háború utáni erőszakos kitelepítésekért - írta a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. Emlékeztet: a szer- bek Srebrenicában mintegy nyolcezer embert gyilkoltak le, míg a csehek a Szudétavidék „elfoglalásakor” mintegy 13-20 ezer embert. Ezek nem „demagóg” szudétané- met adatok, hanem a cseh-német történészbizottság adatai. A németek elleni bűntettek annál gyalázatosabbak, hogy azokra Boszniától eltérően nem háborúban, hanem békeidőben került sor. A gyilkosságok és bűncselekmények többsége, amelyek hasonlítanak azokhoz, amelyekkel ma a Hágai Nemzetközi Bíróság foglalkozik, büntetlen maradt. Beneš elnök ugyanis rendeletéivel a háborús időszakot kiterjesztette egészen 1945 nyaráig, így a németek elleni bűncselekményeket a volt megszállók elleni harc köpönyege alá lehetett temetni. Tény, hogy akkoriban ilyen dolgok nemcsak Csehszlovákia területén történtek, ez azonban nem mentség. Ilyen sötét oldala van Lengyelország, illetve a balkáni államok történelmének is. Az egykori szövetségesek Washingtontól Moszkváig ezeket a dolgokat nem fogják számon kérni, mert akkoriban maguk is hibáztak. Úgy a szu- détanémetek, mint a srebrenicai muzulmánok esetében. A szudétanémetek esetében azonban a felelősség a gyilkosságokért egyértelműen elsősorban a cseheket terheli, ők voltak a gyilkosok. „A hárommillió kitelepített szu- détanémetről most ne beszéljünk, mert a háború után sok mai szemmel elfogadhatatlan dolog történt. A meggyilkolt emberek ezreiről azonban beszélni kell, s meg kell találni az erőt önmagunkban, hogy megkövessük őket. S hogy ezt a szerbek is megtegyék Srebrenica esetében, adjunk nekik még ötven évet” - szögezi le a lap. KOMMENTÁR Eltalált tigris MOLNÁR NORBERT Valószínűleg nem jön a dél-koreai Hankook Szlovákiába, ami rossz hír. Főleg Dél-Szlovákia szempontjából, amely amúgy sincs különösebben külföldi tőkéből eleresztve. Ez konkrétan azt eredményezi, hogy munkahelyből sem jut elég, vagyis pénzből sem, szóval egyik probléma generálja a másikat. Lévának és környékének mint falat kenyér, úgy kellett volna az 1600 munkahely és az abból következő további 1500, s valószínűleg a helyiek elkeseredése csak tovább nő. Folyamatosan az államra bízni a munkahelyteremtést azonban nem a legokosabb dolog, gyakorlati szempontból pedig egyáltalán nem kifizetődő. A helyieknek morbid lehet ugyan, de jó híreket is hordoz a Hankook valószínű elmaradása. Az úgynevezett karvalytőke rendkívül arcátlanul tud viselkedni. Kitapogatja, abban a momentumban hol a legjobbak a körülmények, hol lehet a legjobban palira venni a kormányt, és nekiesik. Megpróbál a lehető legtöbbet kicsikarni az eredményeket felmutatni akarótól, s a lehető legtöbbet kipréselve belőle egy időre letelepedik. Pontosan addig, amíg neki ez megéri, mondjuk pár évre. Aztán odébbáll. Vannak Szlovákiánál olcsóbb országok is, sorolni őket felesleges is lenne. A szintén gumiabroncsokat gyártó Bridgestone Magyarországon mindenféle komolyabb segítség nélkül felhúzza üzemét, és gyártani kezdi a gumikat. Mert így is lehet csinálni, pedig a magyar munkaerő még drágább is, mint a szlovák, az adórendszer áttekinthetetlenebb, s az állam sem ígér szinte semmit, főleg nem minden kialakított munkahelyre hárommillió koronás támogatást. Mert azt a „hárommillió per kopf’-ot is valakinek ki kell fizetnie, s az nem más, mint az adófizető. A kérdés tehát az, befektetőt hozni, munkahelyet teremteni, de milyen áron. Bármi áron? Pavol Rusko gazdasági miniszter egy évvel a választási kampány megkezdése előtt talán így gondolja, a többiek pedig irigységből, vagy éppen fordítva, nagyon is ésszerű megfontolásokból nem. Pavol Ruskónak az a dolga, hogy hozzon be az országba mindenféle befektetőket, a kormánynak meg az, hogy ennek a játékszabályait tisztázza és formába öntse. Ezért nincs igaza Ivan Miklós pénzügyminiszternek, amikor Ruskót szapulja, vagy éppen a Hankook beruházását vétózza meg, mert őt is felelősség terheli azért, hogy Szlovákia felelőtlenül ígérget a karvalytőkének. Ö is felelős azért, hogy Pozsony nem komoly és hosszú távú befektetésekről köt egyezségeket, hanem Hankook-félékkel tárgyal, amelyek vagy rövid távon gondolkodnak, vagy egyszerűen pofátlanok. Ám arcátlannak csak ott lehet lenni, ahol ezt megengedik. Tanulság: tessék kidolgozni a befektetéstámogatások kereteit. Éppen időben jött Szlovákiának ez a pofon, amit saját magának adott. Nem mindegy, hogy az ország a Tátra alatti kis tigris lesz, vagy pincsiként pitiző plüsstigris. JEGYZET vagy szögre akasztani, mint egy friszbit. „Nap mint nap törődni kell vele, majdcsak rendszerességre szoktatja ezt a rakoncátlan kölköt” - gondolja a szülő, mikor gyakran nem kis összeg befektetésével kiskutyával ajándékozza meg a jó bizonyítványért. A kutyával játszó, fülig erő szájú nebulót látva a legzordabb atya szíve is megdobban, s biztos benne, jól döntött, amikor beleegyezett a kutyatartásba. Aztán a csemete rájön, hogy a szobatisztaságra szoktatás hosszú és kínkeserves munka; a kis állatot eleinte naponta ötször ki kell vinni, ilyenkor pedig nem lehet a haverokkal lógni; majd jön egy nyári tábor, amikor végleg a szülő nyakára marad a kis jószág, pedig ő a kezdet kezdetén határozottan kijelentette: „Édes fiam, lehet kutyád, de én aztán le nem viszem, az biztos.” A gyerek visszajön a táborból, összeül a családi kupaktanács, és eldöntik, mi legyen a kutyával. Jobb esetben vidéken, a nagymamánál vagy egy állatmenhelyen végzi, rosszabb esetben az utcára kerül. Vannak persze kitartó gyerekek is, akikből komoly kutya- tulajdonosok válnak, de már a nyár felénél sok a megunt, „szünidei” kóbor kutya. Ezért érdemes meggondolni a vásárlást: 10-15 éves befektetésről van szó. Ajándék kutyának... KOCUR LÁSZLÓ Önöknek is feltűnhetett, hogy a játszóterekre leszabadult, gondtalan vakációt élvező gyerekek közül hányán „villognak” kis barátaik előtt szeretnivaló kutyakölyökkel, melyet a jó bizonyítvány jutalmaként gyűjtöttek be. Sok gyerek szeretne otthon valamilyen állatot tartani. A tehetősebb családok gyermekei leguánért, kaméleonért, arapapagájért, de legalább egy pitonért nyúzzák szüleiket, az egyszerűbb családok sarjai beérnék kisebb fajta madárpókkal, aranyhörcsöggel, tengerimalaccal is. A mindenkori sláger persze a kutya. Az is volt, és az is marad. Melyik lurkó tudna ellenállni egy gombszemű spánielnek, egy bodros uszkárnak vagy egy tapsifüles tacskónak, csak hogy a gyerekek által leginkább favorizált fajtákat soroljam; pitbullt ritkán szoktak kérni ajándékba... Sok szülő - azon túl, hogy örömet szeretne szerezni csemetéjének - pedagógiai szempontokat is szem előtt tart az ebvásárláskor. A négylábú jószágot nem lehet kikapcsolni, mint a Play Stationt; sarokba rúgni, mint egy focilabdát, (Kiss Tibor rajza)- Doktor úr, szúrjon be legalább egy injekciót, már fél éve nem beszél velem
