Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-12 / 160. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 12. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Pohárral támadtak Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou). Pohárral támadt két ismeretlen a tőketerebesi járásbeli község Fő utcai játéktermének egyik alkalmazottjára. A rablók vasárnap délután tértek be a szórakozóhelyre, rendeltek, majd a pohárral fejbe és mellkason vágták a csapost, és csaknem 12 ezer korona készpénzzel távoztak. A sértett egy héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, (ú) Tinédzser támadók Eperjes. Két tinédzser lány megtámadott egy hasonló korú kislányt. A 13 és 14 éves, nagysárosi (Veľký Šariš, Eperjesi járás) lányok ellen fiatal koruk miatt nem indul büntető eljárás, (ú) Meglopta a saját apját Besztercebánya. Lopás miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség egy 16 éves fiú ellen. A gyanúsított májustól július 7-ig rendszeresen meglopta édesapját: egy titkon elhelyezett kamerával rögzítette, amint az apja beüti biztonsági szekrényének kódjait, majd a férfi távollétében besurrant a lakásba, és mintegy 200 ezer koronával megrövidítette. A fiú szabadlábon védekezhet. (ú) Megzsarolta a rendőröket Korpona. Hatósági személy elleni támadás és zsarolás miatt kezdeményezett eljárást a rendőrség egy 51 éves volt rendőr ellen. Ján S. a körzeti rendőrparancsnokság igazgatóját azzal fenyegette meg, hogy kiirtja családját, ha nem fizetik ki bérének háromszorosát a jogtalan előzetes letartóztatásban töltött idő miatt. Az egyik rendőrtől pedig félmillió koronás kártérítést követelt, amiért korábban őrizetbe vette. A férfit újra előzetes letartóztatásba helyezték, (ú) Csalók garázdálkodnak Rozsnyó. Két személy, magát a Kelet-szlovákiai Vízügyi Társaság alkalmazottjának kiadva csapott be idős és egyedülálló személyeket a városban. Stanislav Prcúch, a nagyrőcei üzem igazgatója felhívta a lakosság figyelmét, ha ismeretlenek a szennyvíz- elvezetési, illetve ivóvízdíj túlfizetésének térítése miatt csengetnek, ne engedjék be őket. (ú) Rács mögött a zsaroló Poprád. Zsarolás és csalás gyanújával vettek őrizetbe egy 28 éves, korábban már hétszer elítélt helybeli férfit. A gyanúsított tavaly márciustól legkevesebb kilencszer kényszerí- tett egy 26 éves férfit és annak élettársát, hogy különböző fogyasztási cikkekkel és készpénzzel lássa el őt. Az általa okozott kár több mint 200 ezer korona, (ú) Tornaiján az egészségügy helyzetéről tárgyaltak az orvosok és a város vezetői Számítanak a megyei képviselők segítségére is Brüsszelben lobbiztak a régiófejlesztők Az elmaradott keleti megyékért JUHÁSZ KATALIN Tornaija. A helyi rendelőintézet épületében találkoztak a városban magánpraxist folytató orvosok, valamint Tornaija polgármestere és néhány ön- kormányzati képviselő. PUSKO GÁBOR A találkozó létrejöttét az orvosok kezdeményezték az önkormányzat mellett működő egészségügyi bizottság legutolsó ülésén. A megbeszélésen a felek az egészségügyi intézet épületének és a közelmúltban kiürített egykori óvodának a sorsáról egyeztettek. A város főterén álló, s már az 50-es évektől rendelőintézetként működő épület jelenleg Besztercebánya megye tulajdona. Bár az előző választási időszakban érvényes önkormányzati határozat mondta ki, hogy Tornaija mindenkori vezetőinek azon kell munkálkodniuk, hogy az épület visszakerüljön a város tulajdonába, ez Fülek. Egy hatszázötven fő befogadására alkalmas lelátó leglátványosabb építési munkálatai folynak a napokban Füleken. A város saját költségvetési forrásaiból, a közbeszerzés által megtakarított pénz átcsoportosítása után, az ön- kormányzati képviselők jóváhagyásával kezdte meg a régió egyik legnagyobb sportberuházásának kiviteleztetését. 3,6 millió koronát fordítanak a lelátó építésére, emelett a városnak sikerült rendeznie a korábbi sportvezetés által felhalmozott adósságot is. Fülek focicsapata jelenleg ugyan az V. ligában játszik, a cél az, hogy rövid időn belül egy osztállyal magasabb szintre jusson a csapat. A sportpálya kiépítettsége már most is jó, az épülő vaskonstrukciós lelátó pedig kultúrált feltételeket biztosít majd a nézők számára. A 13 évvel ezelőtt felhalmozott tartozás kienem történt meg. Információink szerint a város előző vezetése lemondott az épületről. Időközben voltak kezdeményezések, miszerint a megye megválik a milliós tartozásokat felhalmozó, teljes körű felújításra szoruló, de nagyon jó helyen álló épülettől. Ekkor az önkormányzat úgy nyilatkozott, visszaigényli az ingatlant, a mások által felhalmozott tartozásokat azonban nem kívánja átvenni. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel, a megyei önkormányzat képviselői nem kívánták eladni a klasszicista stílusban épült házat. Az orvosok, akik komoly összegeket fektettek a különféle átalakításokba, hogy rendelőjük megfeleljen az előírásoknak, most attól tartanak, egyszerűen felmondják velük a szerződést az épület kezelői. Ugyancsak szóba került a közelmúltig óvodaként üzemelő épület sorsa. A városháza azt tervezte, mintegy 7 milliós kölcsönből átépítteti és korszerűsít- teti az ingatlant, ám a képviselőgyenlítésével új lendületet kap a füleki futball, az ifjú nemzedék máris komoly sikereket tudhat magáénak, a korosztályuknak megfelelő második ligában az előkelő harmadik helyen végeztek a mostani idényben. Agócs József, Fülek polgármestere szerint a város által a sport támogatására nyújtott 950 ezer koronás összeg a település anyagi eszközeihez mérten kiemelkedőnek mondható. „Új edzőt szerződtettünk a csapathoz Bari Jenő személyében, aki már korábban jelezte, vállalná a megbízatást. Az épülő lelátó munkálatainál a város által az ösztönző programon belül alkalmazott munkatársak is dolgoznak, ennek két szempontból is komoly jelentősége van, elsősorban munkát és pénzt takarítunk meg, másodsorban lélektani szempontból fontos, hogy tulajdonképpen saját maguk számára építik a létesítményt. A vaskonstrukció váza már áll, testület a tervezett munkák egy részét nem tartotta indokoltnak. Felmerült egyúttal, hogy az itt praktizálni kívánó orvosok is hozzájárulhatnának a költségekhez, illetve garanciát nyújthatnának, hogy miután a város elvégezteti a felújításokat, az épület nem marad üresen. Ez a javaslat elsősorban a gyermekorvosokat érintené, mivel ők jelenleg méltatlan körülmények között kénytelenek dolgozni. Az óvoda átalakításának menetéről a hétfői találkozón nem sikerült megegyezni, míg a jelenlegi rendelőintézettel kapcsolatban a felek megállapodtak, hogy mindent el fognak követni annak érdekében, hogy az épület a város tulajdonába kerüljön. Ehhez segítséget fognak kérni a térség megyei képviselőitől is. Ugyanakkor létrehoztak egy petíciós bizottságot is, mely abban az esetben, ha a próbálkozás nem jár sikerrel, más módon próbálja meg elérni, hogy az épületet a városra átruházzák vagy eladják. napokon belül beemelik a legnagyobb monolitrészt, majd a váz be- borítása után a műanyagból készült székek beszerelésére kerül sor. Természetesen a klub színei, a kék és a sárga dominálnak majd. A sportszervezetet rövid időn belül teljes mértékben a város hatáskörébe fogjuk átvenni, ez mintegy 35 millió koronás vagyonrésszel gyarapítja majd Fülek vagyonát. Az előzetes elképzelések szerint a futballmérkőzéseken beszedett belépődíjakból származó jövedelmet teljes egészében a játékosok ösztönzésére szeretnénk felhasználni. Ha lesz csapat, ha lesz jó játék, akkor lesz bevétel és természetesen motiváció is a játékosok számára. A lelátót még idén ősszel átadjuk, mivel a Füleki Torna Club rövidítése az FTC, a Ferencváros csapatát szeretnénk megnyerni az ünnepélyes tribünavatókor megrendezendő mérkőzésre” - nyilatkozta Agócs József. Kassa. Az európai uniós támogatások jobb kihasználásának lehetőségeiről tárgyalt Brüsszelben Rudolf Bauer, a Kassa megyei önkormányzat elnöke. Bauer jó néhány régiófejlesztési szakember, valamint eperjesi kollégája, Peter Chudík társaságában érkezett az Európai Unió fővárosába, ahol ismertették a két megyei önkormányzat közös, 2007- 2013-ig terjedő területfejlesztési és revitalizációs koncepcióját. A közös dokumentumot júniusban mindkét megyei képviselő-testület jóváhagyta, ami alapfeltétele annak, hogy Kassa és Eperjes megye együtt pályázhasson támogatásért a mindkét régiót érintő kezdeményezésekre. A küldöttség tagjai szerint Szlovákia nyugati és keleti része közötti különbségek, illetve a keleti országrész elmaradottsága azt példázza, hogy nálunk az uniós tagLECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A Bodrogköz központjában egyelőre nem zárnak be óvodát, tájékoztatta lapunkat Nagy Dezső, a város polgármestere. Királyhelmecen az oktatási intézmények ésszerűbb működtetéséről a tanügyi és a városi hivatal közösen dolgozott ki egy tervezetet, amelyet még a tavasz folyamán az önkormányzat elé tártak. Akkor a testület az anyagot visszaadta átdolgozásra, mert egyes tételek és számadatok hitelességét többen kétségbe vonták. A kibővített és pontosított tanulmány aztán júniusban újra a képviselők elé került, ám megvitatását újra levették a napirendről, azzal az indoklással, hogy azt csak egyetlen bizottság, a pénzügyi tárgyalta. A polgármester elmondása szerint a három helyi óvoda kihasználtsága az év első öt hónapjában alig 53 százalékos volt, a működési költségek viszont rendkívül magasak lettek. Az intézmények csak veszteségesen üzemeltethetők, a keletkezett hiányt a város költségvetéséből kell pótolni. A hivatal által kidolgozott tervezet szerint, ha az egyik nagy óvodát bezárnák Királyhelmecen, az sem elbocsátásokkal, sem a gyermekeknek nyújtott ellátás színvonalának Egy hatalmas vértócsában fekvő fiatalember holttestéhez riasztották a rendőrséget szombaton a kora reggeli órákban Füleken, a Papréti-lakótelepen. A Daxner utca egyik bérháza mellett a 22 éves Robert E. holttestét azonosították a rendőrök. Információink szerint a helyszínre érkező orvos szakértő szerint a halál beálltának időpontja hajnali három és négy óra közötti időre tehető. Egyelőre nincs megbízható adat arról, mi volt az oka a tragédiának, egyes források szerint gyilkosság történt, elfogadság ellenére sem fektetnek túl nagy hangsúlyt a más tagállamokban magától értetődő regio- nalitás elvére. Azt is nehezményezték, hogy Szlovákiában még mindig a támogatások centrális, illetve reszortok szerinti elosztása a jellemző. A Slovensko - Východ elnevezésű regionális program célja, hogy a keleti országrészbe érkező strukturális támogatások azokra a területekre irányuljanak, ahol a helyiek megítélése szerint leginkább szükség van rájuk. A keleti küldöttség vezetőit az Európai Bizottság két tagja is fogadta: Jose Palma Andres, valamint a Szlovákia régiófejlesztéséért felelős Colin Wolf, aki szerint a nyolc megye közül jelenleg Kassa és Eperjes megye a legfelkészültebb a támogatási alapok decentralizációjára. Az eurohiva- talnokok a tárgyalások végén támogatásukról biztosították a két megye közös kezdeményezését. csökkenésével nem járna. Kézenfekvő megoldásnak látszik a Kossuth utcai óvoda megszüntetése, ugyanis ennek a felújítására a közeljövőben mintegy 700 ezei koronát kellene költeni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az óvoda alatti földterület tulajdon- jogi viszonyai rendezetlenek, így a város a tatarozásra pályázati forrásokat sem vehet igénybe. Természetesen az intézmény tervezett bezárása szinte azonnal felszította az indulatokat, a polgármester ezért a napokban szakmai megbeszélésre hívta a képviselő-testület tagjait és az intézmények vezetőit is. Időközben a városi hivatalba megérkezett az az 1015 aláírást tartalmazó petíció, melyben a lakosok tiltakoztak a meghozandó döntés ellen. A tárgyalások most eredményesek voltak, a felek megállapodtak abban, hogy szeptemberig biztosan nem zárják be az óvodát. Ehhez azonban az szükséges, hogy mind a Fábry utcai, mind a Kossuth utcai intézmény ésszerűsítse a működését, azaz olyan megszorító intézkedéseket vezessenek be, amelyekkel a költségeiket a minimálisra csökkenthetik. Félő azonban, hogy a jelenleg meghozott határozat Királyhelmecen csak ideig-óráig oldotta meg a pénztelenségből adódó problémát. hatóbb változat azonban az ön- gyilkosság, aminek oka az eddigi értesülések szerint a sikertelen munkakeresés. Robert E. néhány héttel ezelőtl barátnőjével külföldön kereseti munkát. A barátnőnek sikerült elhelyezkednie, Robert E. kénytelen volt hazautazni. A 22 éves fiatalember tragédiája megrázta a város lakosságát, Robert E.-t mint kiegyensúlyozott, nyugodt természetű, pontos és megbízható fiatalembert ismerték Füleken. Elszomorítónak tartják, hogy a munkanélküliség miatti kilátásta- ' lan helyzetéből az öngyilkosságba menekült egy fiatal, (szz) A vaskonstrukció váza már áll (Szekeres Éva felvétele) Rohamtempóban épül Füleken az új, hatszázötven férőhelyes lelátó Az FTC az FTC-t várja az avatóra SZÁSZI ZOLTÁN Több mint ezren tiltakoztak az óvodabezárás ellen Most még megúszták Még nem tudni, mi volt az oka a tragédiának Holtan találtak Füleken egy 22 éves fiatalembert ÚJ SZÓ-HÍR