Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-09 / 158. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 9. Riport 3 A brit főváros szívében másnap újraindult az élet, jártak a metrók, a buszok, bár a reggeli csúcsforgalom idején a szokottnál jóval kevesebb volt az utas A londoniak rugalmasan válaszoltak a támadásra London, július 8-a reggel - a munkába siető londoniak a buszra várva angol hidegvérrel böngészik a legújabb híreket az előző nap megrázó eseményeiről (AP-felvételek) Itthon is aggódtak hozzátartozóikért Aligha állíthatná valaki, hogy a Londonban és a világ más tájain elkövetett terrorcselekmények minket nem érintenek. Ma ugyanis az számít ritkaságnak, ha valakinek egyetlen rokona, ismerőse sem él külföldön, történetesen Angliában. A szigetországban dolgozó szlovákiai magyarok száma is ezres számrendben mérhető, így érthetően idehaza is sokan aggodalommal fogadták a robbantások hírét. Boška Beáta, Zselíz: „A tegnapi merényletek miatt természetesen azonnal próbáltunk kapcsolatba lépni Londonban dolgozó sógorommal és barátnőjével. Déltől este nyolcig hívtuk őket mobilon, s akkor nyugodtunk csak meg, amikor végre jelentkeztek. Jól vannak, nem történt semmi bajuk, és nem is félnek különösebben. Marika a központban egy szállodában dolgozik, de éppen akkor nem volt szolgálatban, nem tartózkodott tehát a belvárosban. Borisz pedig nem a centrumban dolgozik, és a bérelt lakásuk sem a központban található. Naponta utaznak metróval és busszal is, továbbra is igénybe veszik majd a helyi közlekedési eszközöket. Az viszont nem állítható, hogy - a híradók és a média hatására is - ne lennének kissé nyugtalanok.” (buch) Deák Attila, Csallóközkürt: „Testvérem, Tibor tavaly novembertől él és dolgozik Londonban, munkahelye a város központjában van. Rögtön sms-ben érdeklődtem, hogy minden rendben van-e. Szerencsére nem történt baja, barátnőjével együtt jól vannak. Míg nem tudtuk őket elérni, azzal nyugtattuk magunkat, hogy London elég nagy város, ráadásul a testvérem egy ideje már nem metróval, hanem bicajjal jár.” Tibor édesanyja, Deák Éva telefonon próbálta elérni a fiatalokat, de a vonalak még este is foglaltak voltak, eddig csak sms-ben tudtak értekezni. Csak délután háromkor érkezett az első üzenet: „Jól vagyunk, semmi bajunk.” „Reméljük, a hétvégén már tudunk velük beszélni telefonon.” - mondta az édesanyja, (jóm) Fabó Éva angol nyelvtanár, Érsekújvár: A Londonban történt csütörtöki eseményeket követően azonnal kapcsolatba léptem volt tanítványaim szüleivel. A tanév végén több gyerek is kiutazott külföldre. Nagy megnyugvással fogadtam, hogy a diákok jól vannak. London város peremén élnek, ezért ők is csak később értesültek az eseményekről. A szülők telefon helyett inkább e-mail segítségével vették fel a kapcsolatot a gyerekeikkel, így később folyamatosan értesültek tőlük a városban történt eseményekről. Magam is nemrég jártam Londonban, és volt alkalmam megélni egy áramszünetet a metróban. Csodáltam az angolok hideg- vérűségét, talán én voltam az egyetlen, akit elfogott a pánik a sötétben, a többiek nyugtattak, hogy ez gyakori eset, hamarosan minden rendben lesz. (száz) Woodside Park, London külvárosa, július 8-a reggel 9 óra. A szerelvény befut a metróállomásra, kinyílnak az ajtók, és az emberek beszállnak. Egy átlagos munkanap is lehetne. De nem az. És a vonat Euston és King’s Cross felé indul, ahol 24 órája a halál aratott. SÓKI TIBOR Két nappal az után, hogy az angol fővárosban mindenki ujjongott, mivel - némi meglepetésre - London kapta a 2012-es olimpia rendezési jogát, most komoran szállnak fel az emberek a vonatokra, buszokra. Senki sincs, aki ne arra gondolna, egy nappal korábban mi várt azokra, akik metróra szálltak. A veszély árnyékában Az Irak elleni háború óta sokszor elhangzott, hogy London a terroristák egyik fő célpontja, és gyakorlatilag csak idő kérdése, mikor történik itt is terrortámadás. Azt is sejteni lehetett, hogy ha a terroristák lecsapnak, célpontjuk a város legsebezhetőbb pontja, a tömegközlekedés lesz. Olyasvalami volt ez, amire sokan gondoltak reggel és délután, munkából hazafelé menet. Nem mintha a londoniak állandó rettegésben éltek volna, de a veszély gondolata azért ott volt a tudatukban, a mindennapok része volt. Tudták, hogy a csapás elkerülhetetlen, így szinte higgadtan (vagy inkább sorsukba beletörődve) várták, hogy mikor és milyen formában jön majd. Július 7-én megtörtént. Egy órán belül három bomba robbant a metró szerelvényein, és egy-egy buszon a központban, a reggeli csúcsforgalom idején. Az áldozatok száma az al-Kaida mércéjével mérve kevés. A reggeli lapok némelyike 37, mások 58 halottat jelentettek, s bár a szám emelkedhet, bizonyosan nem rúg majd ezrekre, százakra, mint a New York-i vagy a madridi támadások után. London „szerencsés” város. Aki ismeri a metró mindig zsúfolt, szűk, klausztrofóbiás folyosóit és peronjait, tudja, hogy a számok sokkal szörnyűbbek is lehetnének. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az ittenieket nem rázta meg a tragédia. Egyesek talán nem is fogták fel azonnal, mi történt. Kezdeti káosz és zűrzavar A robbanások utáni órákban leállt a közlekedés. Egyetlen metróvonal sem működött, s nem jártak a buszok és a vonatok sem. Azok, akik korán mentek munkába, menthetetlenül a központban rekedtek. Nekik több órát kellett gyalogolniuk, hogy hazajussanak. Bár - jellegzetesen londoni módon - olyan is akadt, aki, miután kisírta magát a járdaszegélyen, beült egy italra egy pubba, mielőtt nekivágott volna a több órás hazaútnak. A szerencsésebbek, akik későn indultak útnak, nem juthattak el a városba a lebénult közlekedés miatt. Az ilyesmi egyáltalán nem új keletű dolog. Évente többször is adódnak hasonló helyzetek sztrájkok, balesetek miatt. Persze, ez most más volt... A kezdeti káosz után hamar visszatért a relatív nyugalom. Már amilyen nyugalom lehet egy üyen esemény után. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a rendőrség és a mentők nagyon szakszerűen jártak el. London számára nem ismeretlen a terror. Az IRA támadássorozata után a ‘90-es években a város megtanulta, hogyan védekezzen. Ráadásul az iraki háború óta a rendfenntartó és katasztrófa-elhá- rító erők tudatosan készültek egy ilyen eseményre. Alig pár hete tartottak nagyszabású gyakorlatot arra az esetre, ha támadás történne a metrón. így alig egy órával a robbanások után már az volt az ember érzése, hogy a mentőmunkálatok rendben, terv szerint folynak. Angol nyugalom a külvárosban A külvárosokban mindeközben alig lehetett érzékelni, hogy valami történt. Amint elterjedt a támadások híre, természetesen mindenki rohant a telefonhoz, hogy kiderítse, szerettei, ismerősei rendben vannak-e. Ez eltarthatott ugyan egy ideig, mert hamar leterhelődtek a telefonvonalak, és elnémultak a telefonok, de amint az emberek megtudták, hogy szűk körükben minden rendben van, az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Nyitva voltak az üzletek és áz irodák, jártak a buszok, és ha pár percre kisütött a nap, sokan kivonultak a parkokba, hogy élvezzék a rövidke napsütést. Érdekes módon, bár mindenki tudott a központban történtekről, a parkokban, szinte senki sem beszélt róluk. Pár szóval említették ugyan, de aztán hamar másra terelődött a szó: „Támadás? Igen, szörnyű. Milyen nyelven is beszélt ön a fiával?” A nyugalomhoz talán az is hozzájárult, hogy sokáig nem igazán lehetett tudni, milyen súlyos volt a támadás. Egészen délig „csak” buszokon történt robbanásokról beszéltek, és bár sebesültekről szó volt, halottakat nem említett a BBC 24, a brit hírtelevízió. Aztán, kora délután jöttek a számok. Két áldozat, huszonegy, harminchét... A nyugalom megmaradt, de az emberek elcsendesedtek kissé. A robbantások másnapját a félelem, a higgadtság és a mindennapos rutin sajátos keveréke jellemezte. Többnyire úgy tűnt, minden visszatért a rendes kerékvágásba. Újraindult az élet a belvárosban, jártak a metrók, a buszok, bár a reggeli csúcsforgalom idején kevesebben utaztak, ami arra utal, hogy egyesek inkább otthon maradtak, míg megemésztik a történteket. Azokat, akik már most útnak indultak, a szokásos kép fogadta az állomásokon és a város nagy részében. Egy kicsivel több rendőr látható ugyan mindenütt, de ez nem olyan feltűnő, mivel Londonban egyébként is sok rendőr van, főleg a metróállomásokon. Igazán csak a külvárosi állomásokon számítanak újdonságnak, ott eddig ritkán jelentek meg. És King’s Cross közelében elcsendesednek az utasok, amint a metró megállás nélkül áthalad az üres, sötét állomáson. Itt történt a legtöbb áldozatot követelő terror- támadás... Az utcákon a hangulat kissé komor, ünnepélyes ugyan, és sokak kezében láthatók a fekete keretes reggeli lapok, de már megvillan egy-egy mosoly is, az ismerősök odaintenek egymásnak, és ha valaki nem tudná, mi történt előző nap, azt gondolhatná, egy álmos, békés városban jár. London sok mindent kihevert már. Hitler villámháborúja, a Blitz sem kényszerítette térdre, s ez az azóta történt legvéresebb támadás sem fogja. A jelenleg Londonban élő szerző az Új Szó volt munkatársa A metróban is helyre állt a rend, indulhat a szerelvény VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ESŐ FŐLEG NYUGATON; 17-24 FOK Az időjárás főként a reumatikus és mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket viselheti meg. Érzékenyebben reagálunk a fájdalomra, gyakoribbá válhat a hátgerincbántalmak miatti fejfájás, gyötrő fájdalmat érezhetünk az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén. Egyes légúti betegségek tünetei jelentkezhetnek. A kiegyensúlyozatlan idegállapotúak depresszióba eshetnek, általában nyugtalanabbak, fáradékonyabbak leszünk. TUNISZ 33 A Duna vízállása - Pozsony: 450, árad; Medve: 360, apad; Komárom: 300, apad; Párkány: 230, apad. ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA Sűrű felhőzetre, borongós égboltra számíthatunk. A keleti országrészekben felszakadozik a felhőzet, nyugaton szinte egész nap záporokra, zivatarokra van kilátás, csak délután süthet ki a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-22 fok körül alakul, keleten 24 fokot mérhetünk. Változó irányú légmozgás lesz jellemző. Éjszaka 15 és 11 fokig süly- lyed a hőmérő higanyszála. Holnap is felhős lesz ég. A hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. A Nap kel 05.03-kor - nyugszik 20.50-kor A Hold kel 07.31-kor - nyugszik 22.53-kor
