Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-03 / 128. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 3. Kertészkedő 17 Hasznos tanácsok arról, miként lehet vegyszerek nélkül csökkenteni a levéltetvek kártételét A gyenge növényeket támadják A műtrágyázott talajba ültetett növényt a burgonyabogár akkor is károsítja, ha azt a tőről rendszeresen leszedtük (Fotó: Zsáki) A biokertész elsődleges feladata, hogy kellő mennyiségű biokomposz- tot állítson elő. Ő ugyanis ezzel gyógyítja kertjét. A növények egész évi egészséges fejlődését pedig úgy éri el, ha a sorokat és sorközöket komposzttal, fűkaszálékkal, organikus anyaggal takarja. KÖTELES GÁBOR A betegségek és a kártevők elsősorban a gyengén fejlődő növényeket károsítják. Erről bárki meggyőződhet, ha elvégzi az Alwin Seifert Kertészkedés mérgek nélkül című könyvében leírt kísérletet. Ennek lényege a következő: Az egészséges biokomposzttal kevert földbe ültetett töveket a burgonyabogár nem támadja. A mellette levő, műtrágyázott talajba ültetett növényeket akkor is tarra rágja, ha a kártevőket a tőről rendszeresen összegyűjtjük. Ám a lehető legjobb legtöbb bio- komposzt felhasználása, és a talaj leggondosabb takarása ellenére is felléphetnek kertünkben a növényi kártevők. Ez a biodinamikus elmélet szerint azért van, mert szoros kölcsönhatás alakult ki a növény- és állatvilág, a talaj és vízkészlete, valamint a légnemű környezet között. Ha ezek bármelyikében rendellenesség áll be, megjelennek a kártevők. A kertek egyik gyakori kártevője a levéltetű. Védekezhetünk ellene úgy, hogy a megtámadott hajtásvégeket eltávolítjuk. A levéltetvek elleni küzdelemben segítségünkre lehetnek a katicabogarak is. A biodinamikus hatás azonban itt is megnehezíti a dolgunkat. Ha ugyanis kertünkben nincs elegendő levéltetű, a katicabogarak - táplálékhiány következtében - rövid időn belül elvándorolnak. A múlt évben a levéltetű elleni hatékonyabb biológiai védelem meggyorsítása érdekében a zöld fá- tyolkák irányított petézésével próbálkoztam. Erre főleg azért volt szükség, mert az egyik őszibarackfát, mely viszonylag könnyen száradó helyen van, a szép korai termés érdekében csapvízzel is öntöztem. Ez viszont valószínűleg klórozva volt, ami persze a növény számára méreg. Feltételezem, hogy emiatt szaporodtak el a fán néhány napon belül olyan nagy mértékben a levéltetvek. A viszonylag rövid, 15- 20 cm-es hajtások kétharmadát levéltetű telepek lepték el. Még szerencse, hogy az eset július 10-e után történt, amikorra a termés javát már leszedtük, így az nem szennyeződött mézharmattal. A levéltetűvel megtámadott hajtások eltávolításától azért ódzkodtam, mert így jelentősen gyengítettem volna a fa asszimilációs felületét. Próbálkoztam katicabogarakkal, de félnapos keresés után csak egyeden példányt találtam. Kissé félve próbálkoztam az éjjeli órákban aktív zöld fátyolkák keresésével. Félnapi keresgélés után egy csalánosban mindössze 4 darabot fogtam. A két csikaszpotrohút beengedtem az őszibarackfa lombjai közé, mert nem feltételeztem, hogy petézni fognak. A két vastagabb potrohút pedig felhasználtam szaporításra. A szaporítást olvasott ismereteim alapján úgy kezdtem, hogy egy üres, 7 decis befőttesüveg szájára sűrű vászonból fedőt vágtam. Azután egy vízzel telt orvosságos fiolába frissen vágott tetves ágat tettem. A fiolát az ágak körül vattával lezártam, hogy a fátyolkák vízbe ne fúljanak, de a nedves vattáról mindig tudjanak elegendő nedvességet szívni. A gallyakat azért kell vízbe tenni, hogy az ágak hervadását késleltessük. így a hajtáson a tetvek tovább élnek és lehetővé teszik a fátyolkák táplálkozását. A vízzel teli fiolát az ágacskákkal a befőttesü- vegbe tettem, csipesszel óvatosan az ágacskára helyeztem a két fátyolkát, majd a üveg száját lezártam az elkészített vászondarabbal és cérnával. A fiola vizét és a tetves ágat naponta cseréltem. Eleinte minden reggel ott láttam a gallyakon a 1-2 mm-es fátyolka- petéket. Az ágacskákat azután 3-4 napra új üvegbe helyeztem, immár víz nélkül. Az üvegeket természetesen lezártam az előzőhöz hasonló sűrű vászonnal. A gallyat ebben a stádiumban azért nem kell vízbe tenni, s tehát azért száradhat ki, mert a peték nem táplálkoznak. A petéket pedig azért nem tanácsos azonnal a fára kihelyezni, mert az előforduló tojásparaziták könnyen felfalnák őket. Három nap után, amikor a pete zöld színe drappra változik, az ágacskát a petével együtt a levéltet- vekkel megtámadott barackfára erősítettem. Néhány nap múlva az ágon megfigyeltem az orsó alakú lárvácskákat a jellegzetes kúpszerű kitüremlésekkel. A szakirodalom szerint a fátyolkalárva rövid, mindössze 8-15 napos fejlődése alatt akár 300-500 levéltetű imágót és mintegy 1000 levéltetű lárvát elfogyaszt. Atkából pedig akár 10 000 példányt is. Július vége felé a fá- tyolkapeték száma csökkent, augusztus 5-én figyeltem meg az utolsót. Ezért augusztus 8-án kihelyezem az őszibarackfára az utolsó petével ellátott ágacskát, és a fátyol- kákát kiengedtem a lombok közé. Augusztus 20-án az őszibarackfán egyetlen élő levéltetű lárvát, sem imágót nem találtam. A leírt módszerrel hatékonyan lokalizálható a levéltetű támadása. A tapasztalatok alapján úgy vélem, a vegyszermentes termelést folytató kertészeknek nagyobb gondot kellene fordítaniuk arra, hogy jó minőségű bikomposztot állítsanak elő, a sorokat és sorközöket szerves anyaggal takarják, a növényeket hibátlan állott forrás-, vagy esővízzel locsolják, és a kártevőket természetes ellenségeinek megfelelő helyre történő kihelyezésével pusztítsák. A zöld fátyolka például kedveli a dús lombozató kertet, ahol cserjék és ragadozócsalogató növények is találhatók. Ilyen például a csalán, kapor, kömény, napraforgó vagy a gilisztaűző varádics. A szerző a szepsi mezőgazda- sági iskola nyugalmazott szaktanára Természettudósok feltételezése szerint az epret már az ókorban gyógynövényként ismerték és fogyasztották A szamóca a francia kastélykerteket is ékesítette GARAMI MÁRTA Az epret már az ókorban ismerték. Apulius gyógynövényként tartotta számon, Virgilius és Ovidius tájleíró verssorai a vadon termő gyümölcsök között sorolta fel. Az idősebb Plinius Naturális História természettudományi enciklopédiájában Fraga néven említi a szamócát, mint Itáliában vadon termő gyümölcsöt. Sok természettudós szerint a latinok és a görögök egyaránt termesztették és fogyasztották a gyümölcsöt, bár ez inkább feltételezés, hiszen írásos nyoma nem maradt fent. írásos emlék az eperről a XIV. századból maradt fent Nicholas Myrepsus görög orvostól, aki az arabok által felhalmozott ismereteket közvetítette Európába. Receptjeit széles körben használták. Botanika könyve valójában orvosságos könyv, melyből megtudhatjuk, hogy az epret hűsítő, oldó és ét- -vágygeijesztő orvosságnak használták. Az 1300-as években az erdei szamócát virágának díszítőértéke miatt már kertekben ültették, és később gyümölcsét is fogyasztották. Erre utal egy 1324-ben kelt kórházi könyvelés. V. Károly kertésze, Jean Dudoy nem kevesebb, mint 1200 epertövet gondozott a párizsi Louvre-ban. Később már a francia kastélykertekben is feltűnt. Az eper Angliában a X. századtól szerepel a botanikai leírásokban, írásos bizonyítékok alapján 1430ban már London utcáin is árusították. Első botanikai ábrázolása 1485-re tehető, amikor képe megjelent Mainz Herbarius botanikakönyvben. A leírások tanúsága szerint fehérborssal fűszerezett itala lecsendesíti a kolerikusokat, megnyugtatja a gyomrot és csillapítja szomjúságot. VIII. Henrik állítólag 10 sillinget adott egy kis kosár eperért. Ez valószínűleg kis szemű erdei szamóca lehetett. Johann Ruel- lius botanikus a De Natura Stirpi- um Libri című könyvében az eper- termeszésről így ír: „Vadon árnyékos helyen terem. Kertben termesztve nagyobb gyümölcsöket hoz.”1562-ben IV. Henrik udvari orvosa úgy említi az epret, mint amelyet nemrégiben kezdtek kertekben termeszteni. 16 évvel később termesztésére vonatkozó információk találhatók a L’Agricul- ture et Maison Rustique-ban, megemlítve, hogy 3 évente ajánlatos átültetni és évente kell trágyázni. Mindebből kitűnik, hogy az epret az 1500-as években már termesztették. A XVI. Század végéig már több botanikai faját tartottak nyilván. Camerarius német utazó és botanika professzor (1665-1721) szerint a fehér F. vesca különösen gyakori Báden környékén és Svájcban. A folytontermő F. sylvestris semperflorens szintén az 1500-as években került a figyelem homlokterébe, mint az Alpokban folyamatosan termő eper. Sokáig úgy gondolták, hogy csak életereje miatt terem folyamatosan, 3-4 hónapon át tartó virágzása és késő novemberig tartó gyümölcs hozama miatt. Bár 1764-es újrafelfedezéséig nem került be a termesztésbe. A harmadik fajtát, a zöld epret, F. viridis a Fekete Erdőben találták. 1588-ban Jean Thale német botanikus írta le először. A szamócák szabadföldi termesztésből származó gyümölcsei május utolsó harmadától június végéig frissen fogyaszthatok. Üvegházban, fólia sátorban vagy fóliával takart terülten 1 hónappal hamarabb is szedhető a szamóca. Tárolással csak 5-7 nappal hosszabbítható meg a fogyasztási idő. A gyümölcs kalória tartalma minimális, ezért diétázáshoz különösen ajánlott. Főétkezések között is fogyasztható. Kiváló vitaminforrás. Távolítsuk el a sérült szemeket. A gyümölcsöt 0-5 C fokon jól le- vegőzött helyen néhány napig tárolhatjuk. Mivel víztartalma magas, ezért ne takarjuk le. Csak tálalás előtt mossuk meg. A LEGVESZEDELMESEBB GYOMOK A kakaslábfű Echinochloa crus-galli (Poaceae) nem kívánt társ az alacsonyabb növekedésű kultúrákban. Változékony és igénytelen változatainak köszönhetően a világ mintegy 42 országában súlyos gyomfertőzést okoz. Kísérleteztek takarmányként való hasznosításával, de használata kevésbé terjedt el főleg nagy vízigénye miatt. Lapulevelű keserűfű (Polygonum lapathifolium) a dombvidéki és hegyvidéki övben szántóföldeken, törmelékes, iszapos helyeken, vízpartokon, kertekben fordul elő. Az üde és nedves, tápanyagokban gazdag, enyhén savanyú, homok-, vályog- és agyagtalajokon él. 30-40 cm mélyen gyökerező szántóföldi gyom. A mezei ászát (Cirsium arvense) szántók, parlagok, útszélek, irtások gyomtársulásainak tömegesen előforduló évelő gyomnövénye. 30-120 cm magas. Szárának felső része elágazó. Júliustól szeptemberig virít. Lomblevelei lándzsásak. Virágai fészekvirágzatba tömörülnek, lila színűek. A terméseket a szél terjeszti.
