Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-30 / 151. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 30. RÖVIDEN Csáky Pál az uniós versenyképességről Pozsony. Még a brit elnökség idején egyezségre kellene jutniuk az EU tagjainak a pénzügyi perspektívát illetően, közölte Csáky Pál mi­niszterelnök-helyettes, miután fogadta John Leslie Prescott brit mi­niszterelnök-helyettest. Csáky hangsúlyozta, az új tagállamok intéz­ményi rendszere kevéssé fejlett ahhoz, hogy a kutatásra-fejlesztésre és a tudományra szánt támogatások lehívásakor versenybe szálljon a „régiek” intézményeivel. Ezért javaslatot tett, hogy a jövőben az újak­kal közösen pályázzanak az elnyerhető támogatásokért, (-érvé-) Két helyen is kigyulladt a tátrai erdő : Besztercebánya. Lángra lobbant tegnap a tavaly novemberi szél­vihar sújtotta erdő egy része Heľpa közelében. Mintegy 30 hektár vált a lángok martalékává, s a tűz tovább veszélyeztette a környéket. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki, az oltásba egy helikopter is be­kapcsolódott. Este a helyszínre érkezett Simon Zsolt földművelés- ügyi és Vladimír Palkó belügyminiszter is. Ekkor érkezett a hír, hogy Štóla község felett szintén ég az erdő a Magas-Tátrában. (s, ú) Döntés az első koncessziós sztrádáról Pozsony. A kabinet tegnap döntött az első olyan sztrádaszakasz építéséről, amely részben magántőkéből készül el. A D-l-es autó­pálya Lietavská Lúčka és Turany közti, 28,9 km hosszú részéről van szó, és 22,211 milliárd koronába kerül, (s) Jól szerepeltek a kisebbségi oktatási intézmények Iskolai érettségi rangsor ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az oktatási tárca teg­nap közzétette az iskoláknak az érettségi vizsgán született eredmé­nyek alapján felállított rangsorát. Az országos ádagot a maturandu- sok 94,6Í%-a érte el. A végzősök 5,39%-a nem állta ki a próbát, ta­valy csak 3,31% bukott el a vizs­gán. Az emelt szintű matematika­érettségi eredményeket alapul véve a pozsonyi Duna utcai magyar gim­názium tanulói - 99,2%-os teljesít­ményükkel - a második helyezést érték el. A dunaszerdahelyi és az érsekújvári gimnázium a 12., illet­ve a 66. helyen szerepel. A nagy­megyeri és a komáromi gimnázium a B szintű számtanvizsga sikeressé­ge alapján a második és a harmadik helyet vívta ki magának, 94,0, illet­ve 93,3%-os teljesítménnyel. A ko­máromi Marianum Egyházi Gim­názium diákjai az alapszintű, né­met nyelvből tartott érettségin or­szágosan a hatodik legjobb ered­ményt érték el. Az emelt szintű an­golvizsgán született eredményeket tekintve a dunaszerdahelyi magyar gimnázium végzős növendékei a hetedik helyen végeztek. Az angol alapszintet figyelembe véve a nyol­cadik legjobbnak a nagymegyeri gimnázium maturandusai bizo­nyultak. A szakközépiskolák köré­ben az alapszintű angol érettségi eredményeit véve alapul az első he­lyezést az alsóbodoki magán-szak­középiskola diákjai érték el. (rv) Legfeljebb havi 3 ezer koronát kaphatnak a hallgatók Ösztönző támogatás ősztől ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szeptembertől legfel­jebb havi 3 ezer korona ösztönző támogatásban részesülhetnek az egyetemisták, miután a parlamenti képviselők elfogadták a felsőokta­tási törvény módosítását. Az előze­tes becslések szerint a hallgatók 5- 10%-a válik jogosulttá a juttatásra. Az oktatási tárca az ösztöndíjak ki­fizetését korábban a tandíjrend­szerre szánt 300 milliós költségve­tési tartalékból fedezné. A támoga­tás elnyerésének feltételeit a felső­oktatási intézmények szabják meg. „Úgy vélem, hosszabb távon az egész hazai felsőfokú képzés hasz­not húzhat abból, ha motivációs pénzösszeget folyósítanak a hallga­tóknak. A befektetés bőven megté­rül, mert a juttatás jobb tanulmányi eredményekre ösztönöz. Fontos­nak tartom megjegyezni, a hallgató nemcsak az előmenetele függvé­nyében, hanem kimagasló kutatá­si, sport- és kulturális tevékenysé­géért is kaphat támogatást” - kö­zölte lapunkkal Szigeti László okta­tási államtitkár, (érvé, t) Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagke­resztjét adományozta Máté Lászlónak, Szlovákia budapesti nagy- követsége tanácsosának (baloldalt), aki a közeljövőben távozik ál­lomáshelyéről. A kitüntetést Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hiva­tal politikai államtitkára adta át. (Iván Károly felvétele) Veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó importtextilt árulnak a hazai piacokon Csak ma Dzurindáról Káros a fekete kínai alsó Pozsony. A piacokon kap- ható-olcsó textil csaknem 60 százaléka káros lehet a szervezetre - vélekednek a fogyasztóvédelmi szerve­zetek. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A sötét színű ruhanemű ugyanis izzadás vagy dörzsölés esetén gyakran színt enged, és befesti a bőrt. A festékben lévő káros anya­gok így beszívódnak a szervezetbe, és érzékeny embereknél akár aller­giás reakciók is kialakulhatnak. Szakértők szerint a legveszélye­sebbek a sötét színű alsóneműk, pólók és pulóverek. A Fogyasztóvé­delmi Információs Ügynökség a napokban végzett olyan felmérést, amely az olcsóbb ruhanemű minő­ségének ellenőrzésére irányult. A 11 ellenőrzött, Kínából származó és piacokon kapható ruhadarabból kilenc nem felelt meg az előírt nor­máknak. „Egy férfi alsónemű pél­dául a színezék megengedett mennyiségének a négyszeresét tar­talmazta” - jelentette ki Lenka Paluš'ová, az ügynökség munkatár­sa. A hipermarketekben kapható A kormány a tanárokról Liberalizálják a fizetéseket? Pozsony. A pedagógusbérek li­beralizálását javasolták az ANO miniszterei a kormány tegnapi ülé­sén. Szerintük ezeket is az önkor­mányzatoknak kellene meghatá­rozniuk, ami feltehetően bércsök­kenést jelentene. A közalkalmazot­ti törvény módosítását a szociális minisztérium készítette elő, javas­lata azonban azzal számol, hogy a pedagógusok továbbra is a bértáb­la szerint kapnák fizetésüket. A ja­vaslat miatt a jogszabályt levették a napirendről, további tárgyalása politikai egyeztetések kérdése. „Szerintünk az ANO javaslata ko­rai, úgy látjuk, hogy a pedagógu­sok bérezését nem így kellene meg­oldani” - mondta lapunknak Mar­tin Danko, a szociális tárca szóvi­vője. A témát a nyár végén tárgyal­hatja a kormány. „Ha nem sikerül megegyezni, akkor minden marad a régiben” - véli a szóvivő. Ennek feltehetően a szakszervezet és az önkormányzati intézmények alkal­mazottai örülnének a legjobban, mivel a béreket már az eredeti, a szociális tárca által elkészített ja­vaslat is liberalizálta, (lpj, s) textiltermékeket is ellenőrizték, s 50 százalékuk nem felelt meg az előírásoknak. „Elsősorban a szín­tartásukkal volt gond, egy női alsó­nemű azonban - meglepetésünkre - krómot is tartalmazott” - tette hozzá Palušová. Az ellenőrzéseken egyetlenegy kínai termék sem felelt meg. Az Indiában gyártott textíliák fele volt veszélyes, a Csehországban és Olaszországban gyártottaknak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Augusztus 1-jétől a ka­tonai hírszerzés számára is a rend­őrség végezheti a lehallgatásokat, döntött tegnap a parlament. A ha­tályos törvény értelmében megfi­gyelési eszközöket a rendőrség, a titkosszolgálat, a katonai hírszer­zés, a vasúti rendőrség, a vámható­ság és a büntetés-végrehajtási inté­zetek használhatják, ám műszaki­lag üyen berendezésekkel csak a rendőrség és a titkosszolgálat van felszerelve. A jogszabály kimondja, a vasúti rendőrség, a vámhatóság és a büntetés-végrehajtási testüle­tek számára - írásos kérvény alap­ján, bírósági engedéllyel - a megfi­gyeléseket a rendőrség végzi. „A katonai hírszerzésről a norma meg­feledkezett, s bár valahogyan min­dig megoldották a dolgot, hiányzik az egyértelmű szabályozás, ami olykor bonyodalmakat okozott. Ezért került képviselői indítvány­ként a parlament elé az a törvény- módosító javaslat, mely kimondja, hogy a katonai hírszerzés számára is a rendőrség végzi ezt a feladatot” - magyarázta korábban lapunknak Ladányi Lajos, a parlamenti védel­az egynegyede tartalmazott káros anyagot. Az ügynökség már fel­szólította a Szlovák Fogyasztóvé­delmi Felügyeletet: tiltsa meg az ilyen textíliák árusítását. „Első­sorban a gyermekruháknak kelle­ne különösen színtartónak lenni­ük. Mivel a gyerekek gyakran szá­jukba veszik ruhájukat, a nyállal azonnal a szervezetbe kerülnek a káros vegyi anyagok” - pontosí­tott Palušová. (dem) mi bizottság tagja. Ezenkívül a teg­nap jóváhagyott tervezet a megfi­gyelési eszközök használatát ellen­őrző speciális parlamenti bizottság tagjait feljogosítja arra, hogy meg­felelő felügyelet mellett a lehallga­tási berendezéseket használó intéz­mények szigorúan őrzött területére lépjenek. A honatyák tegnap eluta­sították a csődbe ment pénzügyi szolgáltatók pórul járt ügyfeleinek a kárpótlását célzó javaslatot. A parlament már másodszor vetette el a kártalanítás gondolatát. A tör­vényhozás döntése értelmében szeptember 1-jétől azok igényel­hetnek utazási hozzájárulást, akik­nek keresete nem haladja meg a létminimum kétszeresét, a 9020 koronát (eddig a határ 7000 koro­na volt). Mivel a létminimumot jú­liusban emelik, ezért szeptember­től már nem a 9020 koronás határ lesz a mérvadó. A hozzájárulást a munkaadó által kezelt szociális alapból kell kifizetni, és csak azok­nak jár, akiknek havi útiköltsége legalább 200 korona. A házelnök jövő szerdára összehívta a júliusi ülést, mely rövidnek ígérkezik: egy­előre hét programpontja van,'pél­dául a lobbitörvény, (-sza, t, s) Pozsony. Valószínűleg ma sza­vaz a parlament a miniszterelnök leváltását és a kormány megbukta­tását célzó ellenzéki indítványról. A házbizottság ugyanis úgy döntött, csak akkor folytatja a szerda este megszakított rendkívüli ülést, miu­tán lezárták a rendes júniusi ülés­szakot. Zuzana Martináková (Sza­bad Fórum), aki aláírta a bizalmat­lansági javaslatot, tegnáp tiltako­zott a parlament szerda esti eljárása ellen: aki akkor nem kért szót, már nem kap lehetőséget szónokolni. A személyeskedéstől sem mentes, ké­ső estig elhúzódó vita végén ugyan­is már csak néhány politikus lézen­gett a plénumban, s ezt a helyzetet a koalíció felhasználta: egyes kor­mánypártiak úgy döntöttek, bár be­jelentkeztek a vitába, mégsem szó­lalnak fel. Mivel pedig az utánuk következő ellenzéki honatyák nem voltak a teremben, a hiányzók au­tomatikusan a névsor végére kerül­tek, megbomlott a sorrend. Mar­tináková nehezményezte, hogy már nem áll módjában szóhoz jut­ni, s a szerda esti eljárást durva ma­nipulációnak nevezte. „Szó sincs ilyesmiről! Ez a koalíció legitim esz­köze. Egyébként pedig én ott ültem este kilencig a teremben, ha a Sza­bad Fórum elnöke komolyan vette volna a rendkívüli ülést, s tényleg fel akart volna szólalni, ott kellett volna maradnia” - reagált Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. A vitába a magyar képviselők nem kapcsolódtak be, mert az egészet színvonalon aluli színjátéknak tart­ják. A párt részéről csak azok a kor­mánytagok szónokoltak, akiknek a munkáját az ellenzék bírálta. Du­šan Čaplovič (Smer) megpróbálta kiprovokálni a magyarokat, ugyan­is megtalálta a módját, hogy a kor­mányfőt támadó beszédében a Beneš-dekrétumokról is szót ejtsen. „Felvehettük volna a kesztyűt, ám nem akartuk, hogy a nemzetiségek irányában is durvuljon a vita, így is elég sok személyeskedést hallot­tunk” - tette hozzá Bárdos, (sza) Berényi New Yorkban Pénz a fejlődő országoknak New York. A fejlett országok növelni fogják a fejlődő országok pénzügyi támogatását - hangzott el azon a miniszteri találkozón, amelyen Berényi József külügyi ál­lamtitkár képviselte Szlovákiát New Yorkban. A végleges döntést a szeptemberben megrendezésre kerülő ENSZ-csúcs hozza meg. (ú) Továbbra is hamisítják a Kofola üdítőt Pozsony. Több millió koronára becsüli a Kofola gyártója az üdítő­ital szlovákiai hamisításából eredő forgalomkiesését. Miroslav Majerčák vezérigazgató kezdeményezésére a Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség májusban és júniusban országos ellenőrzést tartott a ven­déglősöknél és az üdítőital-forgalmazóknál. Csaknem hatszáz ven­déglátó-ipari egységet kerestek fel. Kiderült, egyhatoduk hamis üdí­tőt árult. Kiterjedt az ellenőrzés a szállítókra is, azok ugyanis gyakran a Kofola megjelölést tüntetik fel a szállítóleveleken, holott termékei­ket nem a Kofola engedélyével rendelkező gyártóktól szerzik be. A szakhatóság 93 vendéglősnél tapasztalt törvénysértést, további 91 esetben pedig más típusú rendellenességet, így a vevő megkárosítá­sát, a tárolási és szavatossági előírások megszegését, túlszámlázást, számlakiadás elmulasztását stb. Ötvenkét esetben olyan súlyos vét­séget tapasztaltak, hogy a vállalkozók ellen közigazgatási eljárást in­dítottak, további 65 esetben pedig még folytatódik a vizsgálat. Az el­lenőrzött 251, szállást nyújtó vendéglátó-ipari egységek közül 128 esetben találtak hiányosságokat, (gyor) Nem a piramisjátékok résztvevőinek kártalanítására Tegnap kellett volna szavazni, ám az ellenzék jelezte, ha voksolásra kerül sor, ismét obstrukcióhoz folyamodik Örökre elbújik a bújtatott közlekedési szigorítás? ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Elveszhet a „parla­menti süllyesztőben” a hegyi men­tőszolgálatról szóló törvény bújta­tott módosítása, mely a közleke­dési szabályokat is szigorítaná. A vitatott normáról tegnap kellett volna szavazni, ám az ellenzék je­lezte, ha voksolásra bocsátják, obstrukcióhoz folyamodik, s ha többször egymás után határozat- képtelen lenne a plénum, az meg­bénítaná a munkát. Ezért a kor­mánykoalíció jobbnak látta pihen­tetni a témát: az MKP, az SDKÚ és az MKP nevében Milan Hort SDKÚ-képviselő javasolta, vegyék le a napirendről. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője elismerte: a kormánypártok nem standard megoldást választottak a koalíciós válság orvoslására, amikor úgy döntöttek, a hegyi mentőszolgá­latról szóló töryényen keresztül szigorítják a közlekedési szabályo­kat. A cél az volt, a keresztényde­mokraták ne bojkottálják a parla­menti szavazásokat. A KDH ugyanis megsértődött, amiért a belügyminiszter műhelyéből szár­mazó közlekedési normát mind­össze 36 kormánypárti támogatta, s a partnerek megígérték: megta­lálják a módját, hogy még a júniu­si ülésen elfogadják a tervezetet. Csakhogy a bújtatott módszer nem tetszett az ellenzéknek. „Miu­tán láttuk, mekkora ellenállást vált ki ez az eljárás, még egyszer végiggondoltuk az egészet, mert valóban nem tiszta dologról van szó. A törvényre szükség van, ám a házszabályt sem szabad megerő­szakolni, a játékszabályokat be kell tartani. Az MKP-nak nagy ré­sze van abban, hogy a téma leke­rült a napirendről” - magyarázta lapunknak Bárdos. - A bújtatott módosítás elfogadása veszélyes precedenst teremthetne, mert ak­kor valóban bárki bármit, bármi­lyen törvényen keresztül össze­vissza módosítgathatna, ami sen­kinek sem lenne jó. Pozitívan érté­kelte, hogy a KDH is belátta, nincs értelme kapkodni, s nevét adta a tervezet elnapolásához, (sz-a) VARIÁCIÓK SZIGORÍTÁSRA ♦ Több lehetőség van: a nyári szünet alatt megnyugodnak a kedé­lyek, s ősszel szavaznak; kivárják a hat hónapot, s csak fél év múlva lesz a végszavazás; a hegyi mentőszolgálatról szóló törvény eltűnik a süllyesztőben, ősszel beindul a törvényalkotási gépezet, s a parla­ment elé fél év múlva teljesen új törvények kerülhetnek, (sz. a.)

Next

/
Thumbnails
Contents