Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-29 / 150. szám, szerda

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 29. A Régizenei Napok holnapi programja Pozsony - Pálffy Palota Közreműködik: Bernhard (Zámocká ulica) -19 óra Berchtold, ének (A) Franz Schubert dalai és Liszt Irina Puryshinskaja, zongora Ferenc zongoraátiratai (D) A Duna Menti Tavasz örömeiről és nehéz pillanatairól A Tücsök júniusi száma LAPAJÁNLÓ Harmincadszor rendezték meg az idén a Duna Menti Ta­vaszt, a színjátszók és bábcso­portok fesztiválját. Június első napjaiban mintegy ötszáz gyerek gyűlt össze az ország legkülön­bözőbb vidékeiről Dunaszerda­helyen, hogy tehetségét és felké­szültségét összemérje. A Tücsök­olvasóknak nemcsak a fesztivál és a fellépések örömeiről, hanem olykor nehéz pillanatairól is me­sélnek a gyerekek. A gesztetei és a feledi iskolá­sok nem kevésbé szeretnek ver­sengeni, s amint a riportokból ki­derül, közönség elé lépni, szere­pelni is gyakran van módjuk is­kolájukban. A vakációra készíti fel olvasóit a lap számos rovata. A természet- búvároké például az állatoknak a forró nyári napokban jellemző viselkedésére hívja fel a figyel­met, Tóth Elemér verses meséje pedig egy nyári fürdőzés bonyo­dalmait meséli el. A szokottnál is bővebben díszítik a júniusi szá­mot a gyerekek rajzai. Most ezek is a nyárról, a vakációról szólnak, mivel valamennyi a Tücsök nagy nyári játékára, a Fesd meg a nya­rat! versenyre készült, annak díj­nyertes munkája, (ka) Dürer óriásmetszetei ä Szépművészeti Múzeumban I. Miksa császár diadala MTI-HÍR Budapest. Első alkalommal cso­dálhatja meg a magyar közönség a világ legnagyobb fametszetét; a Dürer és kortársai által készített, I. Miksa császár diadalát bemutató monumentális alkotás július 1-től látható a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A Művészóriások óriásmetszetei alcímet viselő kiállításról Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tájékoztatta az újság­írókat, a már félig a helyükön látha­tó metszetek között. Jó néhány fa­metszetet külföldről kértek köl­csön, például a bécsi Albertinából és az ugyancsak bécsi Nationalbib- liothekből - mondta el a főigazga­tó. Ismertetése szerint a kiállítás­hoz német, ületve angol nyelvű ka­talógusokat, olcsóbb és drágább ki­adványokat is nyomtattak. A Dór Piramis nevű teremben, kör alakú, bordó paravánokon lát­ható a sokszorosított grafika törté­netének legnagyobb méretű, mint­egy 3,5x3 méteres, 36 lapból össze­állított fametszete, I. Miksa császár diadalkapuja, továbbá az 51 méter hosszú, 139 lapból álló fametszet­sorozat, amely I. Miksa császár dia­dalmenete címen vált ismertté - mondta el Bodnár Szilvia művé­szettörténész, a kiállítás kurátora. A diadalkapunak és a diadalme­netnek eddig csupán egy-egy rész­lete szerepelt magyarországi kiállí­tásokon. A metszetek október 9-ig látha­tók a Szépművészeti Múzeumban. Éjfélkor tartották a premierjét a hazai és a magyarországi mozik Steven Spielberg új sci-fijének. A Világok harcában különleges, háromlábú gépóriások akarják elpusztítani bolygónkat. Ray Ferriert, aki mindent megtesz, hogy megmentse gyerekeit és a Földet, Tom Cruise alakítja. (Fotó: Tatrafilm) Beszélgetés Czimbalmosné Molnár Évával, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének leköszönő igazgatójával Elégedetten távozom Pozsonyból Június 30-án fejezi be Po­zsonyban ötéves kultúrdip- lomáciai küldetését Czim­balmosné Molnár Éva, a Magyar Köztársaság Kultu­rális Intézetének igazgató­ja. Az intézet élén töltött fél évtizedről és további terveiről beszélgettünk. MISLAY EDIT Milyen érzésekkel hagyja itt Pozsonyt? Az az öt év, amit itt töltöttem, él­ményekben, találkozásokban na­gyon gazdag volt számomra. Úgy érzem, nagy ajándék a sorstól, hogy hivatásként azt tehettem, ami az életem értelmét jelenti, ami nem teher, hanem öröm forrása. És bol­dog vagyok, hogy nekem ez meg­adatott. Azzal a meggyőződéssel tettem itt a dolgomat, hogy valami maradandót hagyjak magam után. Azt gondolom, hogy azokat a célo­kat, amelyeket kitűztem magam elé, sikerült elérnem, tehát elége­dettvagyok. Melyek voltak a legfontosabb célok, amelyeket kitűzött maga elé? Öt esztendővel ^ezelőtt azzal a határozott elképzeléssel érkeztem Pozsonyba, hogy a Magyar Intézet Szlovákia-szerte elismertséget sze­rezzen színvonalas programjaival, hogy a fogadó ország figyelmét mi­nél jobban felkeltsük a magyar kul­túra iránt. Természetesen amíg az ember nem lát bele egy intézet napi munkájába, valóban csak elképze­lése lehet a dolgokról, annak alap­ján próbál jövőképet festem. Azt tudtam, hogy az itt élő magyarság számára mit jelent a Magyar Inté­zet, ezért igyekeztem a programja­inkat is úgy összeállítani, olyan egyensúlyt kialakítani, amely a szlovák és a magyar közönség igé­nyeit egyaránt kielégíti. A Magyar Intézetek között a pozsonyit tartják az egyik legjob­ban működőnek. Öt év tapaszta­latának tükrében hogyan látja, mi kell ahhoz, hogy egy kulturá­Minden. Örömmel cserkésztük be a szlovákiai városokat, szer­veztünk magyar napokat Kassán, Pozsonyban és Besztercebányán. Kiváló művészeink révén nagy hí­rű és színvonalas szlovák fesztivá­lok állandó résztvevői voltunk, de avathattunk emlékoszlopot Balas­sinak Hybbén, s részt vehettünk Szakolcán a Gvadányi-emléktáb- laavatáson. Közös konferenciákat szerveztünk a Szlovák Tudomá­nyos Akadémiával, képzőművé­szeti kiállításainknak Szlovákia legszebb galériái, múzeumai ad­tak otthont. Rengeteg ismerősre tettem szert szlovákok, magyarok között egyaránt, nagyon jó, kor­rekt kapcsolataim alakultak ki szlovák intézményvezetőkkel. Az a sok levél, amit mostanában ka­pok, amelyekben megköszönik a munkámat, az együttműködést, sokat jelent számomra. Csakúgy, mint azok a beszélgetések, ame­lyeket íróinkkal, Duba Gyulával, Török Elemérrel, Roncsol László­val, Dobos Lászlóval, Grendel La­jossal folytattam, többnyire egy- egy irodalmi est után, és amelye­ket családias hangulat jellemzett. Ezek olyan meghatározó élmé­nyek, amelyek valószínűleg soha nem törlődnek ki az emlékeimből. Rengeteg ismeretanyagot kaptam tőlük, és ezért nagyon hálás va­gyok nekik. Hol folytatódik a pályája, mi az, amit ebből az öt év tapaszta­latából hasznosítani tud? Remélem, hogy megmarad a kapcsolatom Szlovákiával. Mi­előtt megpályáztam a Magyar In­tézet igazgatói posztját, a Hatá­ron Túli Magyarok Hivatalában dolgoztam, a szlovák főosztályon. Oda is térek vissza, mivel ott va­gyok státusban. Természetesen az még a jövő titka, milyen feladattal bíznak meg. De hogyha a hivatal­nak szüksége van a munkámra, igényli ezt az ismeretanyagot, amit az elmúlt években elsajátí­tottam, akkor szívesen maradnék ennél a területnél. Úgy érzem, hogy az a kapcsolatrendszer, amelyet itt, Szlovákiában sikerült kiépítenem, nagyon értékes, és kár lenne veszni hagyni. lis intézet jól működjön? Mi az, amit igazgatóként tenni kell és lehet ennek érdekében? Én azt hiszem, hogy itt szolgálni kell. Amikor azt mondjuk, kulturá­lis misszió, az emberek sokszor cso­dálkoznak, miről is beszélünk tu­lajdonképpen. Pedig másként nem lehet végezni ezt a munkát, csak úgy, ha az ember küldetésnek te­kinti. Az intézet igazgatása, a gaz­dasági ügyek felügyelete, a munka­társak irányítása, a rendezvények szervezése, az odafigyelés arra, hogy jó legyen a válogatás, hogy az ember megtalálja a megfelelő part­nereket, akikkel együttműködhet, ez rengeteg munkát jelent. Nem napi 5 vagy 8 órás, hanem napi 24 órás munkát. A saját rendezvények szervezése mellett meghívásoknak is eleget kellett tennem. Nyilvánva­ló, hogy mindenhová nem jut el az (Fotó: MKK1) ember, de igyekeztem a lehető leg­több meghívásnak eleget tenni, függetlenül attól, hogy országos vagy helyi jellegű rendezvényről volt szó. Ezt egyáltalán nem pa­naszként mondom, mert lelkese­déssel dolgoztam végig ezt az időt. Nem volt olyan időszak amikor „le­engedtem” volna, hogy most már elég, elfáradtam. És nem olyan igazgató voltam, aki bezárkózik az irodájába, és onnan osztja az utasí­tásokat. Egy olyan kis közösség­ben, mint amilyen a mienk, ez így nem is működik. Csak közös erővel tudunk valamit felmutatni. Ezért vagyok nagyon hálás a munkatár­saimnak, mert sokat tanultam tő­lük, és ők is tanultak tőlem. Melyek voltak ennek az öt év­nek a legemlékezetesebb pillana­tai? Natasha Bedingfield ma este a szlovák fővárosban mutatja be első, Unwritten című nagylemezének dalait Bosszantó, hogy a világsztárok turnéja az esetek túlnyomó több­ségében továbbra sem érinti Szlo­vákiát. De ez így is marad, amed­dig nincs erre alkalmas, nagyobb befogadóképességű sportcsarno­kunk, stadionunk - tehát még leg­alább 30 évig... A középvonalból viszont egyre többen útba ejtenek bennünket. Ma Natasha Bedingfield teszi tiszteletét nálunk - kiderül, hogy mire képes a koncertszínpadon. Elárulom: én már tudom, néhány hete láttam őt. Korántsem vagyok a rajongója, csupán kíváncsi vol­tam, hogy élőben felveszi-e a ver­senyt azokkal az énekesnőkkel, akiket pimaszul lemásolt az első nagylemezén. Natasha egy átlagos, mondhat­ni igénytelenebb zenehallgató számára kész főnyeremény, s még a pénztárcát is kíméli. Aki ugyanis megveszi az albumát, legalább fél tucat énekesnő stílusába kap be­tekintést. Alanis Morissette, Pink, Nelly Furtado, Christina Aguilera, Courtney Love és a Spice Girls ze­néjét összegyúrták, így született meg Natasha stílusa, a zenei massza azonban sótlan, mivel az eredetiség hiányzik belőle. A be­határolhatatlan stílusú, Unwrit­ten című korongot nyitó These Words kísértetiesen hasonlít Nelly Furtado zenei világához, az I’m A Bomb nyugodtan szerepelhetett volna Pink második lemezén, az Unwritten Alanis Morissette leg­jobb pillanatait juttatja eszünkbe, az I Bruise Easilyt pedig a Spice Girls is énekelhetné. A lemez csúcspontja a Drop Me In The Middle című felvétel, amelyben a D12 zuhanyzósapkás mókameste­re, Bizarre is közreműködik, de szerencsére itt visszafogja magát, és nem arról rappel, hogy milyen volt a szex a nagyijával. Menjünk vissza 1995-be. Ala­nis Morissette ekkor forradalma­sította a zenei életet a szókimon­dó, perverz gondolatoktól sem mentes Jagged Little Pill című al­bumával. A francia-magyar szár­mazású, Kanadában élő éne­kesnő hatalmas sikere elindította a lavinát - sorra tűntek fel a kió­nok, persze jóval kevesebb kariz­mával. A követők között azért akadt néhány említésre méltó is, például Meredith Brooks, akit leginkább a Bitch című dala kap­csán ismerhetünk, 2001-ben pe­dig Pink alkotott maradandót a második lemezével. Szinte hihetetlen, de Angliában 2004-ig kellett várni egy „ameri­kai mintára előállított” önfejű énekesnő felbukkanására. Nata­sha látszólag különösebb meg­erőltetés nélkül került a produce­rek látókörébe - bátyja segítségé­vel. Daniel Bedingfield 2001 vé­gén robbant be az angol zenei él­mezőnybe a UK garage színtér új sztárjaként. A producerek rájöt­tek, hogy gitározni és zongorázni tudó hugicája kis fazonigazítással Alanis Morissette meg a többiek angol követőjévé válhat. Alapjá­ban véve minden adott volt eh­hez. 1981-ben született, tehát fia­tal, viszont már nem tini, lehet­nek élettapasztalatai, kellően va­gány, így jól állnak neki a szóki­mondó dalok, és hangi adottságai Natasha Bedingfield tavaly ősszel lett Európa kedvence (TAS R-felvétel) alapján is a rockzene lágyabb vo­nala jött számításba. Szóval, én már láttam őt élőben. Maradjunk annyiban, hogy ma este az szórakozhat jól, aki nem teszi magasra a mércét, tehát nagy elvárásaink ne legye­nek az énekesnővel kapcsolatban. Legnagyobb sikerei idején ad kon­certet nálunk - ha másért nem is, ezért érdemes őt megnézni.

Next

/
Thumbnails
Contents