Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-02 / 127. szám, csütörtök
vín Utazni jó ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 2. Felsőszeli termálfürdő: nyáron tobogán, télen vízmasszázs vár bennünket Indul a nyári idény Amióta a két község határán elterülő felsőszeli termálfürdő néhány éve elvált az azelőtt közösen működő deáki termálfürdőtől, a HOSAL Kft. által működtetett felsőszeli rész gyors fejlődésen ment keresztül. GAÁL LÁSZLÓ Idén januártól a négy külső medence mellett egy egész évi szolgáltatást nyújtó agroturisz- tikai relaxációs központ kezdte meg üzemelését a fürdő területén. A komplexumot 82 millió koronás beruházással, az Európai Unió Sapard programjából szerzett 35 millió koronás támogatással létesítették. A naponta 9.00 és 22.00 között nyitva tartó épületben sok egyéb mellett három medence várja a vendégeket, a pihenőmedencében különféle attrakciók, vízköpők, léggejzír, vagy a masszázs-medence falába épített vízmasszázs és légmasszázs közül válogathatnak a fürdőzők. A medencék mellett a jól ellátott bár kínál felüdülést, a pihenésre pedig a felső szinten kialakított pihenőhely szolgál. A rehabilitációs részlegben hidro- masszázs, szaunák és pihenőhelyiség, elektromos gyógykezelés, vízsugaras lábmasszázs, pezsgőfürdő várja a vendégeket. Akik inkább a sportot választják, azok testépítő teremben gyúrhatják az izmaikat, vagy a fallabdapá'lyán (squash) szaladgálhatják ki magukat. A nyári idényben - az idei június 1-jén kezdődött - négy medence várja a fürödni vágyókat. Egy ún. olasz medence, egy, a nagyobb gyerekeknek való, és egy a kisebb gyerekek számára. Ez utóbbi medencében vízgomba szolgál attrakcióként a kicsiknek. Egy további, kisebb medencébe a 72 méter hosszú tobogánról lehet belecsusszanni. A 67 Celsius fok hőmérsékletű termálvizet az 1559 méter mély furatból nyerik, és annak főleg a mozgásszervekre és az izületi bántalmakra van nagyon jó hatása. Jelenleg még tart a termálfuratok felett épült szivattyúház felújítása, de az idénykezdésig ezt is befejezik, és egy reklámcég felajánlotta, hogy színes gyermekmotívumokkal festi tele a ház falait. Második idényben üzemel a fürdő területén a Focus vendéglő, amelyben főleg a régió hagyományos konyhájának ételeivel várják a fürdővendégeket. A százszemélyes étterem több külön részre osztható, és ott lakodalmak, születésnapi ünnepségek, továbbképzések, szemináriumok és hasonló rendezvények is tarthatók. Ami a szálláslehetőségeket illeti, 54 darab faházikó sorakozik a fürdő területén, ezek mindegyikében 4+1 személynek van szállása (4 állandó fekhely és 1 pótágy). Az Okál típusú házikókban közös lakórész és hálórész, színes televízió, valamint felszerelt konyha, hűtőszekrény áll a lakók rendelkezésére. A Hargita típusú tetszetős faházak kétszintesek, a felső szinten, a beépített tetőtérben van a hálószoba, a földszinten a fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó, WC) és a konyha, a konyhában beépített konyhafal, kétplatnis villanyre- zsó, mikrohullámú sütő, mélyfagyasztóval ellátott hűtőszekrény, ventillátor teszi kellemesebbé az üdülést. Van teniszpálya és röplabdapálya, de a nyugalomra és kikapcsolódásra vágyóknak az is vonzó lehet, hogy a fürdő területét zöld határ veszi körül, ahol nem ritkán látni vad- nyulakat vagy legelésző őzeket. all inclusive szállodák • társasutazás különösen alacsonv árak a 3. és 4 fö részére Egyiptom repülővel Empire szálló***, félpanzió, medence, indulás: BA/KE, VI. 3-tól 12 nap csak 8.990S Egyiptom repülővel Empire szálló***, félpanzió, medence, indulás: BA/KE, VI. 14-től 11 nap csak 9.990Sk Rodosz repülővel Maratón szálló***, all inclusive, medence, VI. 10-től 12 nap csak 15.990Sk Rodosz repülővel Lagonas Beach apart.***, medence, VI. 10-től 12 nap csak Kosz repülővel Pyli Bay szálló***, all inclusive, medence, VI. 11-től 12 nap csak 14.990Sk Kréta repülővel Mythos apart.***, medence, VI. 13-tól 8 nap csak Ciprus repülővel Yanoulla Beach szálló***, félpanzió, medence, VI. 12-től 12 nap csak 19.990Sk Törökország repülővel Mira szálló***, all inclusive, medence, VI. 16-tól 12 nap csak 15.990Sk Görögország repülővel Gerakina Beach szálló****, félpanzió, medence, VI. 14-től 11 nap csak 14.890Sk Bulgária repülővel Panorama szálló**, reggeli, medence, KLUB VI. 24-től 12 nap csak Montenegro autóbuszai Koráli szálló***, félpanzió, KLUB VI. 17-től 12 nap csak 7.790 Sk Horvátország individuálisan Kačjak pavilonszálló**, félpanzió, KLUB VI. 11-től 8 nap csak Spanyolország autóbuszai Flamingo/Frigola szálló***, teljes panzió, medence, VI. 13-tól 10 nap csak *—J www.tiptravel.sk . central@tiptravel.sk A felsőszeli termálfürdő 2005. évi árjegyzéke: A faházakban való elszállásolás 4 személyre hetenként a turistaidénytől függően hetenként 7000 és 10 000 korona között mozog. A 2005. június 18. és szeptember 9. közötti turistaidényben:- személygépkocsi-parkolás a fürdő területén: 50 korona/nap -szállásadó 11 korona/nap Belépődíj a fürdő területére személyenként (az összes kinti medencéhez):- 55 korona/nap személyenként 15 év felett- 40 korona/nap nyugdíjasoknak és 6-15 éves gyerekeknek- 30 korona/nap rokkantaknak-10 korona/nap 6 évesnél fiatalabb gyerekeknek Belépő a Relaxációs.központba és a kinti medencékbe együttesen 130,- korona. A nyári szezonon kívül (szept 30. és jún 1. között) a Relaxációs központban a következő díjszabás érvényes: Fedett medence 110,- korona 9.00 és 12.00 óra között, 130,- korona 12.00 és 15.00 óra között 150,- korona 15.00 és 22.00 óra között Szauna, pezsgőfürdő és gőzfürdő: 120 korona óránként Fitness: 50,- korona óránként Fallabda (squash) terem 250,- korona óránként, ütő és labda: 60 és 10 korona A gyógyrehabilitáriós szolgáltatások árjegyzéke: (9.00-15.00 és 15.00- 21.00 óra között) Vízalatti masszázs: 120,- és 150,- korona Hidromasszázs: 120,- és 150,- korona Pezsgőfürdő: 60,- és 75,- korona Mágneses terápia: 100,- és 120,- korona Elektromos gyógymód: 80,- és 110,- korona Ultrahang: 90,- és 120,- korona Tőzegpakolás: 120,- és 150,- korona Parafinpakolás: 110,-és 140,- korona Egyéni torna: 50,- és 60,- korona Masszázs 30 percre: 180,- korona Belépési egészségi vizsgálat: 100 korona Ellenőrző kivizsgálás. 80,- korona BP-5-12390 e-mail: penzion-fortune@real-net.sk web: http://www.penzion-fortune.sk Mobil: (+421) 905/863-048 (+421) 903/750-830 Éttermünk 55 személy, a nyári teraszunk 60 személy fogadására képes A forró nyári hónapokban is mindenkit vár a Fortune panzió ÚJSZÓ-TIPP Panziónk kialakítása és elhelyezkedése minden igényt kielégít. Széles választékát kínáljuk a szálláslehetőségeknek. Nálunk mindenki megtalálja a gondtalan pihenéshez és az igényeinek legmegfelelőbb szállást. Rokkantnyugdíjasok számára két szobával rendelkezünk. Két ötágyas, négy négyágyas és hat háromágyas szoba áll a kedves vendégek rendelkezésére. Minden szoba el van látva saját zuhanyozóval, WC-vel, tévékészülékkel, hűtőszekrénnyel, illetve saját erkéllyel vagy terasszal. A világgal való kapcsolat is biztosított, minden szoba internetes hozzáféréssel rendelkezik. Nálunk kellemes környezetben töltheti el szabadidejét. Autója számára ingyenes parkolót biztosítunk a panzió udvarán. A tökéletes kikapcsolódáshoz természetesen hozzátartozik a sport is. Ezen a téren sem okozunk csalódást a kedves vendégnek, hiszen teniszpályával rendelkezünk. Ha valaki meg szeretne ismerkedni a Csallóközi táj szépségével, az megteheti egy kerékpártúra alkalmával, ehhez természetesen mi kerékpárt is biztosítunk. A kedves vendég szálláslehetőségen kívül igénybe veheti éttermünk szolgáltatásait is. Kívánság szerint biztosítunk félpanziót, reggeli és vacsora formájában. Étlapunk széles választéka minden igényt kielégít. Éttermünk befogadóképessége 55 személy, a nyári idényben teraszunk 60 személy fogadására képes. Az udvarban található kerti grillünknél hétvégenként sült ínyencségekkel kínáljuk vendégeinket. Térjen be hozzánk és válasz- szón étlapunkról, biztos lehet benne, hogy nem okozunk önnek csalódást. A deáki termálfürdőben még májusban megkezdődik a nyári idény Évente visszajáró külföldiek GAÁL LÁSZLÓ A deáki termálfürdő már a múlt század ötvenes évei óta keresett üdülőhely. Korábban a Járási Idegenforgalmi Igazgatóság kezelésébe tartozott, 1991 óta a községi önkormányzatokhoz került. Mivel a fürdő területének egy része Deáki, a másik része a szomszédos Felsőszeli község kataszterébe esik, a kezelés a két község hatáskörébe került. Néhány évig közös igazgatás alatt működött a fürdő, majd a felsőszeli részt bérelve a deáki önkormányzat működtette az egészet, de 2002-ben a két rész különvált, azokat az eredeti fürdőterület közepén felépített kerítéssel választották szét, és azóta külön-külön üzemel a Deáki Termálfürdő és a Felsőszeli Termálfürdő. A kerítés nemcsak a két község, hanem két járás (a Galántai és a Vágsellyei), sőt két kerület (a Nagyszombati és a Nyitrai) határát is jelenti. A Deáki termálfürdő kapacitása 1600 személy, a fürdésre egy 25x50 méteres úszómedence és egy gyermekmedence szolgál. A hévízfuratból 39 Celsius hőfokú vizet nyernek, amelynek az izületi bántalmakra van gyógyító hatása. Az elszállásolás egy turistaszállóban, valamint faházakban lehetséges. A Jasná nevű turistaszállóban két- és háromágyas szobákban 176 személyt tudnak elhelyezni, ezen kívül vannak ún. Okál típusú faházak - 180 személyre -, ezek apartmanszerű szállások, hálórésszel, konyhával, fürdőszobával, ezek a legkeresettebbek. Vannak kisebb komfortot nyújtó olcsóbb faházak, valamint campingterület, ahol ötven sátornak vagy lakókocsinak van hely. Az ilyen olcsóbb elszállásolási forma iránt is nagy kereslet. A fürdőben elszállásolt vendégek étkeztetését a Csillag vendéglő szolgálja, de az étterem és bár természetesen nemcsak az itt lakók, hanem a napi vendégek számára is nyitva áll. A csillagforma alaprajzú, mutatós épületben korábban diszkóbár működött, ám a hajnalig tartó zajos diszkók zavarták a fürdővendégeket, ezért ezzel felhagytak, és jelenleg csöndesebb szórakozást kínál a vendéglő, de kéthetenként most is tartanak zenés műsorokat. Egy másik vendéglőben, a főbejárat melletti épületben ugyancsak hasonló kosztolási lehetőséggel, reggelivel, ebéddel, vacsorával várják a vendégeket. A deáki termálfürdő 2005. évi árjegyzéke: Szállás: Jasná turistaszálló - kétágyas szoba 400,- korona/nap, pótágy 110,- korona/nap - háromágyas szoba 540,- korona/nap, pótágy 110,- korona/nap Nagyobb faház (A kategória) - 820,- korona/nap, pótágy 110,- korona/nap Nagyobb faház (B kategória) - 750,- korona/nap, pótágy 110 korona/nap Kisebb 4-személyes faház - 700,- korona/nap Okáltípusú házikó- 950,- korona/nap Unimo típusú házikó - háromszemélyes - 500,- korona/nap Unimo típusú házikó - négyszemélyes - 500,- korona/nap Négyszemélyes házikó - felszereléssel - 750,- korona/nap Belépődijak. Felnőtteknek - 60,- korona Gyermekeknek 14 éves korig és nyugdíjasok - 40,- korona Gyermekeknek 6 éves korig - 20,- korona Parkolódíj személygépkocsira - 50 korona/nap Üdülési díj (rekreačný poplatok) 18 év felettieknek (nyugdíjasok nem fizetik) - 5,- korona/nap UTAZNIJO A mellékletet szerkeszti a reklámosztály. Reklámmenedzser: Kis Péter, tel.: 0905/413 623, felelős szerkesztő: Molnár Iván Levélcím: Utazni jó, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava, tel.: 02/592 33 447