Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-24 / 146. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- És milyen csalit használtál? -A feleségemet! (Kiss Tibor rajza) Egy magyar cég és cseh hitelezők is érintettek a most megszellőztetett ügyben Belgrádi korrupciógyanú TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST A nukleáris vita rendezését javasolta 2002 novemberében közvetlenül George Bush amerikai elnökhöz intézett személyes üzenetében Kim Dzsong II észak-koreai vezető, de elutasításban részesült, legalábbis két amerikai Ázsia-szakértő szerint. Donald Gregg volt szöuli nagykövet és Don Oberdörfer szakíró - ez a páros vitte annak idején a levelet - cikkében arra buzdítja az amerikai elnököt, hogy adjon pozitív választ az észak-koreai vezető legutóbbi, múlt héten tett békülékeny nyilatkozatára, ha már korábban elmulasztotta megragadni a kínálkozó lehetőséget. Gregg és Oberdörfer egy hónappal azutánjárt Phenjanban, hogy James Kelly külügyi államtitkárhelyettes ugyanott hírszerzési jelentéseket lobogtatva az ország illetékeseinek felrótta, hogy titokban urándúsításba fogtak. Kim Dzsong II 2002. novemberi levelében azt üzente az amerikai elnöknek, ha az USA bátor lépésre szánja el magát, Phenjan hasonlóképpen fog válaszolni. A nukleáris kérdés rendezésének azt szabta feltételéül, hogy az USA ismerje el Észak-Korea szuverenitását, és adjon biztosítékot arra, nem fogja megtámadni az országot. A cikk írói szerint az Irak körüli biztonsági tanácsi kötélhúzással elfoglalt washingtoni kormány leseperte az asztalról a kezdeményezést, Észak-Korea pedig néhány hét múlva kiutasította az országból a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit, felmondta az atomsorompó- egyezményt, és újra megnyitotta az 1994-ben bezárt plutóniumfeldolgozó létesítményét. CNN Amerikai szakértők hetven százalékos valószínűséget adnak annak, hogy az elkövetkező tíz évben tömegpusztító fegyvert, vagyis vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyvert vetnek be valahol a világon. Az elkövetkező öt évben további egy-két ország tesz szert nukleáris fegyverre, tíz esztendő alatt pedig öttel is bővülhet az atomfegyverrel rendelkező államok száma. A szakértők azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy terroristák a feketepiacon beszerzett hasadóanyagból összeeszkábált „piszkos bombát” vetnek be. Korrupciógyanús botrány van kibontakozóban a belgrádi kormány körül, és minden jel szerint egy magyar céget is érinthet az ügy, melyben a szerb állam állítólag a kelleténél jóval többet fizetett cseh hitelezőknek az EPS állami villamos művek adósságáért. PETKY JÓZSEF A botrányt Zoran Drakulics dúsgazdag üzletember, az East Point vállalatbirodalom tulajdonosa indította el, miután szembefordult Vojiszlav Kostunica miniszterelnökkel és az általa vezetett Szerbiai Demokrata Párttal (DSS). A milliomos azt állítja, hogy a kormány jócskán áron felül vásárolta ki az EPS adósságát, és 36 millió dollár helyett 48 milliót fizetett a cseheknek, miáltal az adófizetők kárára busás haszna származott mindenkinek. Drakulics éveken át finanszírozta a DSS-t, politikai szerencsecsillaga és befolyása azután kezdett rohamosan nőni, hogy tavaly októberben a belgrádi főpolgármester-választáson mindenki meglepetésére a harmadik helyen végzett. A DSS két héttel ezelőtti pártkongresszusán azonban az okozott meglepetést, hogy Drakulics mégsem kapott alelnöki helyet, állítólag egy fondorlatos cselszövés áldozata lett, amelybe gyanútlanul belesétált Kostunica. A kegyvesztett üzletember azonnal kilépett a DSS-ből, és bejelentette, hogy a nyilvánosság elé tárja a kormányhoz fűződő korrupciós ügyeket, amelyekről hiába beszélt a miniszterelnöknek. Drakulics a minap törvénytelen szíriai olaj- szállításokkal hozta kapcsolatba a kormányt, most pedig azt találta gyanúsnak, hogy a cseh hitelezők az EPS tartozásának rendezésére egy francia befektetési bankon át tavaly októberben 36 millió dolláros ajánlatot tettek a szerb államnak, de a kormány ezt elutasította, és az idén áprilisban már 48 milliót fizetett ugyanazért az adósságért. Drakulics szerint az utóbbi ügyletben már egy „kis magyar cég” volt a közvetítő, amely kapcsolatban állt árammal és nyersolajjal kereskedő szerb üzletemberekkel. Drakulics és a belgrádi sajtó a következőképpen magyarázza a kormány érthetetlen nagyvonalúságát: a csehek az említett szerbiai üzletemberektől tudomást szereztek róla, hogy a budapesti cég révén sokkal nagyobb pénzt kapnának az adósságért. A szerb fél közben pénzhiányra hivatkozva szándékosan halogatni kezdte a tárgyalásokat a francia bankkal, mígnem lejárt a pénzintézet megbízatása. Ezután a cseh hitelezők már a magyar céget kérték fel a közvetítésre, amely azonnal nyélbe is ütötte az üzletet, de a szerb államnak 12 millióval többet kellett fizetnie. Csehországban is dagad a botrány, a hatóságok a titkosszolgálat bevonásával vizsgálják az ügyet. A tranzakciót Mladjan Dinkics pénzügyminiszter és munkatársai bonyolították le, a „sikeres üzletről” is Dinkics tett jelentést a kormánynak. Drakulics régóta esküdt ellensége a tárcavezetőnek, legutóbb egy tévépárbajban többször hazugnak és korrupt csalónak nevezte a G17 Plus párt miniszterét. A szerző az MTI belgrádi tudósítója NÉPSZABADSÁG Mihály román exkirály a nácik cinkosa volt? FIGYELŐ Károly egykori román uralkodó törvénytelen unokája, Paul herceg azzal vádolja nagybátyját, hogy Mihály román exkirály a nácik gyilkos cinkosa volt a második világháború idején. A herceg - aki állításait dokumentumokkal igyekszik bizonyítani - azt mondja: mindezt már korábban Romániában is elmondta, de a kormány rosszallásától tartó helyi sajtó nyilatkozatainak nem adott teret. Ezért fordult tehát az izraeli közvéleményhez, de azért is, mert - bevallása szerint - nagybátyja a zsidókat kifosztó román jogszabályok haszonélvezője volt. Paul herceg a The Jerusalem Post világhálós kiadásában megjelent nyilatkozatában azt hangoztatja, hogy a Mihály által kihirdetett törvények révén náci állammá vált Románia elkobozta a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók javait, majd deportálta őket, s ennek nyomán 350 ezer zsidó életét vesztette. A herceg szerint megengedhetetlen, hogy Románia nagybátyjának 30 millió eurós kártérítést fizessen, miközben az elkobzott zsidó tulajdonokat még mindig nem szolgáltatta vissza. Paul bírósági eljárás beindítását ígérte azon zsidók nevében, akiket a Mihály által jegyzett dekrétumok alapján kifosztottak. A herceg azt is elmondta a román hírügynökségek által is ismertetett nyilatkozatában, hogy a volt király megpróbálta hallgatását megvásárolni, de ő ezt elutasította. „Nem tudom, mennyire volt beavatva Mihály mindezekbe az ügyekbe, de a háború haszonélvezője és gyilkos volt. Kizárólag azért, mert az utolsó pillanatban átállt a szövetségesekhez, nem menekülhet meg. Ion Anto- nescut bíróság elé állították gyilkosságaiért. Vajon Mihály nem ugyanezt érdemelné?” - tette hozzá Paul herceg, aki már évek óta jogi úton próbálja bebizonyítani, hogy - mivel apja volt II. Károly elsőszülött fia, s Mihály csak a második - a román királyi család feje valójában ő kellene hogy legyen, nem pedig a nagybácsi. Valóban Mihály volt az, aki apja 1940. szeptember elején történt lemondása után a Romániát légionárius állammá változtató törvényt, illetve a zsidóságot kifosztó dekrétumokat aláírta. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy akkoriban alig volt 18 éves, s bár 1940. szeptember 6-tól trónra lépett, és uralkodói minőségében a törvényeket kihirdette, a hatalom igazi birtokosa Ion Antonescu ezredes, későbbi marsall volt. A román kormány még tavaly ősszel úgy döntött, hogy a sinaiai Peles- kastélyért és más, a királyi család tulajdonát képező ingatlanokért az egykori uralkodónak 30 millió eurós kárpótlást fizet. Mihály ezt elfogadta ugyan, de a parlament a jogszabályra még mindig nem bólintott rá. KOMMENTÁR Libanoni playboy MALINÁK ISTVÁN Libanon ismét a világlapok címoldalán szerepel, ami a legbiztosabb jele annak, hogy gond van. A polgárháború előtt a Közel- Kelet Svájcaként emlegetett kis országnak - bár itt esszenciálisán megtalálható a térség minden gondja-baja - van egy sajátossága, s ebben eltér a régió többi államától: itt a dolgok belátható időn belül akár jól is alakulhatnak. A kedden elkövetett, idei 3. politikai gyilkosság, Haui volt kommunista pártvezér halála megrázta* az országot, s egyben jelzi: a külső vagy/és belső erők destabili- zációs törekvései lefékezhetik a pozitív folyamatokat. A héten három fontos esemény történt a Közel-Kelettel kapcsolatban. 1. Sáron és Abbász keddi csúcstalálkozója inkább kudarc volt, mint siker. 2. A brüsszeli Irak-konferencián sikerült az iraki háború miatt megbomlott nyugati egységet demonstrálni. 3. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter demokráciasürgető körutat tett a térségben. A kairói Amerikai Egyetemen lényeges dolgot mondott: „A közel-keleti régióban 60 éven keresztül a stabilitást helyeztük előtérbe a demokráciával szemben, de semmit sem sikerült elérnünk. Most más politikai kurzus következik. Minden ember demokratikus törekvéseit támogatni fogjuk.” Washington Irak mellett Libanont is a demokrácia közel-keleti mintaországának szeretné látni. Rafik Hariri néhai többszörös kormányfő februári meggyilkolása olyannyira felerősítette az USA által vezényelt nemzetközi nyomást, hogy Szíria kénytelen volt kivonni csapatait Libanonból. A Fehér Ház gyanúja szerint Szíria listát készített a likvidálandó libanoni politikai személyiségekről, s a héten ismételten figyelmeztette Damaszkuszt: hagyjon fel a libanoni beavatkozással. Vasárnap véget ért az egy hónapos parlamenti választási folyamat, a Szíria-ellenes lista többséget (72 mandátum) szerzett a 128 fős törvényhozásban. Kormányt a mártírként tisztelt Rafik Hariri fia, a 35 éves Szaad Haríri (szunnita) alakíthat. Szaad Haríri buktatói: 1. Kormánya nem a Szíria- ellenes erők egységkormánya lesz, hiszen az emigrációból hazatért, keresztény Michel Aún tábornok közölte: ellenzékbe vonul. Azzal vádolta ifj. Harírit, hogy fejenként 100 dollárért vásárolt szavazatokat, s együttműködött a Szíria-barát síita Hezbollah és Amal mozgalmakkal. 2. Mivel nem szerzett minősített többséget, nem tudja megváltoztatni az alkotmányt, amely vallási alapon osztja el a főbb tisztségeket. így a Szíria-barát Emil Lahúd (keresztény) államfőt sem tudja leváltatni. Tehát a szunnita kormányfőnek együtt kell működnie a parlament ma megválasztandó, hagyományosan síita elnökével és a barikád túloldalán álló Lahúddal. 3. Az ifjú Haríri sosem készült politikusnak, dúsgazdag apja családi vállalkozásaiban szerzett gazdasági tapasztalatokat. Ilyen irányú tanulmányokat folytatott a Harvardon is. Ami még nagyon jól jöhet, hiszen a polgárháború (1975-1990) tönkretette Libanont. Sokan félnek a gazdag playboynak tartott fiatalember politikai tapasztalatlanságától. Viszont a kampány során bebizonyosodott: rendkívül tehetséges menedzser, ilyen körülmények között a választási győzelem nem kis teljesítmény. Persze a sikerben nagyban közrejátszott, hogy Harírinak hívják. Egyelőre ő a libanoni politika egyik nagy ismeretlenje. JEGYZET san felrémlett az egykori esti mese záró dallama: „Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a füles mára...”, és talán nem megelégedetten, de durmoltak tovább. Az államfő pedig önmaga fontosságának kellő tudatában egyre csak mondta és mondta a magáét végtelennek tűnő másfél órán át. Fidelt azonban, hála az égnek mégsem szárnyalta túl, aki mint tudjuk, nyolc órát is képes egyszerre hadováim. Volt a beszédben némi dádá, egy kevés dicséret, jóval több sallang és mérhetetlen szociáldemagógia. Szerencsére azonban, hála Szlovákia politikai berendezkedésének, vagyis az alapvetően nem az elnöki hatalmon alapuló parlamentáris demokráciának, azt hiszem, végül is mindegy, miként értékeli az elmúlt egy évet az államfő. Túl nagy szava nincs, mivel legfeljebb egy kündü hatáskörével bír. Már ha nem sértő Szlovákia köztársasági elnöki intézményét párhuzamba állítani egy ősmagyar tisztséggel. Tudják, honfoglaló őseink így nevezték a legfőbb méltóságot viselő személyt, akit afféle díszpintyként kezeltek, miközben a tényleges hatalmat a mindenkori gyula (vitéz) gyakorolta télen-nyá- ron. Szóval, amíg Iván nem gyula, nem lehet túl nagy baj. Jó éjt, gyerekek... RÁCZ VINCE Álmos és réveteg arcok, le-le- csukódó pillák gyűrűjében mondta el Iván már-már fideli hosszúságúra nyúlt beszédét. Az ország fői majd szétrobbantak az ügyetlenül palástolt ásításrohamoktól. Ruskót csak a szék ölelése óvta meg attól, hogy a padlóra kerüljön - persze, ami késik, nem múlik -, arra azonban futotta erejéből, hogy pár esemést megeresszen a legfőbb közjogi méltóság, hogy mást ne mondjak, meglehetősen unalmas értékelője közben. A másik Iván, a Mikloš egyik pillanatban még szétfolyó arccal ábrándozott a beszéd hallatán, a másik pillanatban már bőszen jegyzetelt, a jó ég tudja, mit, tán egy újabb reformot ötölt ki. Volt, aki újságot lapozgatott, volt, aki viharosan távozott az ülésteremből, mondván, tudja ő nagyon jól, mekkora szarban van az ország, nem kell azt neki elmagyarázni, meg különben is, annak idején nem sokon múlott, hogy most az ő évértékelőjét hallgassák a honatyák. A magyar képviselőkben bizto
