Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-18 / 141. szám, szombat
Vélemény és háttér 7 ÚJ SZŐ 2005. JÚNIUS 18. FIGYELŐ CSEH SAJTÓ AII. világháború után a szu- détanémetek ellen elkövetett erőszak áldozatairól most emlékezik meg először hivatalosan Ústí nad Labem. Petr Gan- dalovič polgármester bejelentette: cseh és német nyelvű emléktáblát lepleznek le. A helyi cseh-német megbékélés jelképének tekintett aktusról egyhangúlag határozott a városi tanács. Ústí nad Labem- ben a II. világháborúig jelentős számú német élt. 1945. július 31-én robbanás történt a helyi lőszerraktárban. A csehek ezt a németek szabotázsának minősítették, s a városban pogrom tört ki. Történészek szerint a csehszlovák helyőrség katonái, szovjet egyenruhások és civil személyek hajszát indítottak a német lakosok ellen. Kifosztották házaikat, ütötték, verték őket, s tucatjával a helyi Elba folyóba dobálták őket. Az egy-másfél órán át tartó vérengzésnek cseh források szerint 50-90 német esett áldozatul. Német források szerint viszont az áldozatok száma megközelítette az ezret. Az erőszakot kiváltó robbanás okai a mai napig sem tisztázottak, s a gyilkosok is ismeretlenek, soha senkit sem vontak felelősségre. A szocialista rendszerben az eseményről gyakorlatilag nem volt szabad beszélni, írni, s a titkosított dokumentumokat történészek sem kutathatták. Az Elbán átívelő Edvard Beneš hídon az évforduló alkalmával a városi tanács cseh és német nyelvű emléktáblát helyez el. A szudétanémet kitelepítettek szervezetei a híd nevének a megváltoztatását is követelték a várostól. Gandalovič azonban leszögezte, a híd neve marad. A II. világháború után Prága háborús bűnösnek nyilvánította a német és a magyar kisebbséget, s mintegy hárommillió németet kiűztek az országból. Az akkori események mind a mai napig egyfajta feszültséget jelentenek a cseh- német kapcsolatokban, (-kés) HÉTVÉG(R)E Valóság - de nem show Most kezdjek el azon viccelődni, hogy talán mégis el kellett volna ítélni Michael Jacksont, mert így nincsenek biztonságban a gyerekek? NAGY ANDRÁS Nem fogok. Meg szerintem az sem fog, aki látta a pop királyának teljesen összeesett arcát az ítélet kihirdetésekor. Az viszont már nekem egy kicsit viccesnek tűnik, hogy hétfőn este a CNN, a BBC és a Euronews is másfél órán keresztül adta élőben a pert. Illetve az előjátékot meg az utójátékot, mivel, ugye, az ítélet kihirdetésére nem mehettek be kamerákkal a stábok, meg senki senkinek sem nyilatkozott. Maradtak a következő képek: hisztis embereka bíróság előtt, nagydarab rendőrök a bíróságon belül, valamint a négy fekete SUV-ból álló konvoj (na, ki nem találja ki, hogy ki ült benne?), filmezés helikopterből több mint fél órán keresztül. Ez, kérem, valóságshow a javából. Csak hát, ha bekasznizták volna Michaeli, akkor még nagyobb nézettséget lehetett volna produkálni. Na és az megvan, hogy jön Szlovákiába a ValóVüág? Szlovákul: VyVolení. Volt idő, amikor még hittem abban, hogy bennünket elkerülnek a dolgok, de nem, nem vagyunk mi itt, Szlovákiában semmiben sem mások, mint a körülöttünk lévők, csak mindent egy kicsit később kezdünk el, hogy aztán sokkal jobban menjen, mint bárkinek körülöttünk (demokrácia, gazdasági reform, egészség- ügyi reform, adóreform, autógyártás, valóságshow). A sor teljesen egyenes, minden dolog beleillik. Egyszerűen csak fontolgatva haladunk (néha azért kicsit hátrafelé is), hogy aztán hirtelen felgyorsuljunk. Egy kicsit más téma, de azért még a valósághoz kötődik (majdnem) : Van olyan élő ember Szlovákiában, aki tisztában van azzal, mi is folyik pontosan a Markíza tévében, a Mojsejék című műsorban? Mint minden rendes ember, én sem nézem. Ám mivel természetesen senki sem nézi, így miután néha odakapcsolok, s nem értem, nincs kitől megkérdezzem, mi folyik ott. Csak arra lennék kíváncsi, hogy valójában folyik-e ott még valamilyen verseny, vagy csak a kedves házaspár magamutogatása, vagy mi a franc? De válasz, sajnos, nincs. A hét belpolitikai kérdése meg valószínűlég az lehetne, hogy ha Ivan Gašparovič eddigi ténykedésével nagyjából mindenki (az MKP-t kivéve) elégedett, akkor meg egy évvel ezelőtt miért tartott tőle mindenki annyira? Egy ismerősöm, aki jó pár éve komolyan közelről ismeri, még a megválasztása után közvetlenül mondta azt, hogy a jobboldal valójában nem is érzékeli még, milyen jó kis elnököt kapott maga fölé. Gašparovičnak nem kell más, csak egy kis pompa, némi megbecsülés, meg sok-sok találka a néppel. És most mindenki boldog. Bizonyára senki sem akar olyan országban élni, ahol ha kell, ha nem, az emberek szájában kotorász a hatóság Úton a rendőrállam felé, avagy a pálcika próbája KOCUR LÁSZLÓ Akaratuk ellenére is lehet majd DNS-mintát venni Csehországban a gyanúsítottaktól, a vádlottaktól, a jogerősen elítéltektől és a kényszergyógykezelésre utáltakról, ha a parlament is rábólint František Bublan belügyminiszter javaslatára, melyet a kormány legutóbbi ülésén elfogadott. A törvénytervezet szerint a rendőrök kényszerítő eszközöket, jelesül fogásokat is bevethetnek a DNS-minta megszerzése érdekében. Azaz a közeg erőszakkal szétfeszítheti az érintett száját, hogy megforgassa benne a mintavételre szolgáló pálcikát, vagy kitépheti a haját - mintát bármiből lehet venni. A személyes adatokat védő hivatal vezetője azonnal tiltakozott a törvénytervezet ellen, tegyük hozzá, joggal, ugyanis rendkívül bizalmas információról van szó, a mintavétel behatolás a célszemély intim szférájába, s - főként ha erőszak alkalmazásával párosul - akár a testi integritás megbontásával is járhat. József Attila Levegőt! című versében még csak a lehallgatások ellen emelte fel szavát: „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba írják, miről álmodoztam.” Hogy kettős spirálunk egyedi adatait is kartotékba írnák, erről 1935-ben nem is álmodhatott; és George Orwell sem gondolhatta 1948 decemberében, mikor befejezte talán legnagyobb hatású regényének első változatát, hogy mennyire szemmel leszünk tartva. Minden parkolóházban, bevásárlóközpontban, bankban, postahivatalban töltött pillanatunkat kamerák tucatjai figyelik, sőt, elég kitenni lábunkat az utcára, s máris térfigyelő rendszerek lámpának álcázott kamerái fókuszálnak ránk. Adatok vagyunk a központi lakossági nyilvántartóban, a bűnügyi nyilvántartásban, a Szociális Biztosítóban, a telefon- szolgáltatónknál, a közlekedésrendészeten, munkahelyünkön, az orvosunknál és még ki tudja, hol. A legtöbb helyen leírják szupertitkos személyi számunkat, születési ^dátumunkat, személyiigazolványszámunkat. Ezekhez a számokhoz jobbára sehogyan nem viszonyulunk, vagy megtanuljuk életünk folyamán fejből, vagy nem, de ennyi. A vércsoport firtatása már kényesebb kérdés, DNS-mintánk rendőrségi adatbázisban való tárolása pedig durva túlkapás lenne az állam részéről, főként a gyanúsítottak és a vádlottak esetében. Ez az intézkedés ugyanis figyelmen kívül hagyja az ártatlanság vélelmét, márpedig egy gyanúsítottról vagy vádlottról még bőven kiderülhet, hogy ártatlan. Mi lesz a mintával ebben az esetben? Hol és meddig tárolhatják? Kik férhetnek hozzá? Mi történik, ha az adatok kiszivárognak? A cseh rendőrség katasztrofális erkölcsi állapotban van. A Mladá fronta Dnes tényfeltáró riportban számolt be arról, hogy a talált tárgyak osztályáról eltűntek a leadott dolgok, pedig ez igazán pitiáner- ség. A mosti maffiaügyben a rendőrségről minden esetben kiszivárgott, ki tett feljelentést a várost rettegésben tartó banda ellen; ezeket az embereket aztán terebélyes fiatalemberek keresték fel, és vélhetően nem gyengéd rábeszéléssel rávették, hogy vonjanak vissza mindent. A visszaélésekről beszámoló Respekt című hetilap főszerkesztőjét lakása előtt, a lépcsőházban rugdosták össze. Az elmúlt félév során több főrendőrt menesztettek, egy kényes ügyeket vizsgáló rendőrtiszt rejtélyes körülmények között öngyilkos lett, néhány nyomozónak - esetenként magas beosztásúnak is - pedig azért kellett a vádlottak padjára ülnie, mert bizonyítást nyert, hogy mindannyian együttműködtek szervezett bűnözői csoportokkal. Ezek fogják tárolni a DNS-mintákat? A modern kriminalisztika persze nem állhat meg az ujjlenyomatvételnél, és hasonló, már Sherlock Holmes idejében is ásatagnak számító módszerek alkalmazásánál. A DNS-adatbank a korszerű bűnüldözés alapkellékének mondható. Azonban feltöltése során ügyelni kellene rá, hogy ne sérüljenek a személyiségi jogok, és az Európai Unió személyiadat-védelmi ajánlásai. Senki sem szeretne egy olyan országban élni, ahol már a puszta gyanú esetén azonnal pálcikát tolnak a szájába. Mi lehet egy ilyen intézkedés foganatosítása után a következő lépés? Bőr alá ültetett mikrocsip? VENDÉGKOMMENTÁR Cukri, a néhai BODNÁR GYULA Hirtelen előrefut, apuka utána szól, álljon meg, de a fiúcska, hatéves körüli, füle botját se mozdítja. Ezek a mai gyerekek mintha fel lennének húzva, vagy tartós elemre járnának, pillant felém a férfi, majd megkérdi, nincs-e nálam valamilyen távirányító, hogy visszafordíthassa a fiát. Mosolyogva intek nemet, mire megjegyzi, próbált volna csak ő továbbfutni, amikor az apja álljt parancsolt neki. Mondanám, egy egész vezérlőmű sem segítene itt, egyre irányíthatatlanabb nemzedékek lepik el a tereket, s ezen nincs mit csodálkoznunk, amilyen a felnőttek társadalma, olyan a gyermekeké, de inkább csendben maradok, unalomig ismételt közhellyel fölösleges előhozakodni. A probléma különben is összetettebb, ebbe azonban most ne menjünk bele, miként abba sem, vajon már az alapiskolás korú fiúk, lányok száját miért hagyja el naponta annyi trágár, durva kifejezés, miért köpnek, rúgnak a padsorok között elsétáló tanítójuk után, hogy az iskola falain belül és kívül szinte már általános jelenséggé váló mind agresszívabb viselkedésformákról ne is beszéljünk. Ezúttal jobban izgat egy magyar szakos pedagógus panasza, vagy talán inkább elkeseredése. Hosszú pályafutása során először fordult vele elő, hogy tanítványai nem értették Mikszáth Kálmán A néhai bárány című, kell-e hangsúlyoznom, meghatóan szép elbeszélését. Még a legjobbak sem, többszöri elolvasás után sem fogták a jeleket, hogyan lett Boriska báránykájából, Cukriból, Sós Pál uram újdonatúj ködmöne. Tudom, egyetlen esetből dőreség volna messzemenő következtetéseket levonni - de vajon egyetlen eset- e ez csupán, amikor, mint egy nemzetközi, Közép-Európára is kiterjedő felmérésből ugyancsak kiderült, a gyerekek zöme'rosszul olvas, a betűkkel birkózik, távol az értő olvasástól? Akinek viszont megy, mint a vízfolyás, az, megint csak általános tapasztalat, ma már ritkábban vesz a kezébe szépirodalmat, iskolai olvasmányainak is inkább a filmes változatát nézi meg videokazettáról vagy újabban a házimozi képernyőjén - gyorsabb, kényelmesebb így. Magyarán, a szavak hatalmát felváltotta a képek hatalma. A „képmédiumban ellaposodó” monokultúra, „amely minden egyediség eltörlésével fenyeget”. Ezt már a Kafka néven megjelenő közép-európai folyóirat legújabb számából idézem, melybe a pozsonyi Michal Hvorecký A halálra szórakoztatott Kö- zép-Európa címmel írt esszét, egyebek között a következő megállapításra jutva: „Hogyha levenném a hangot, és nem figyelném a feliratokat, minden további nélkül eljátszadozhatnék annak kitalálásával, hogy vajon osztrák, német, francia vagy brit tévéműsorról van-e szó. Az európaiak jó néhány éve ugyanazokat a tévéműsorokat nézik... Egyforma reklámok kerülnek a szemük elé a tévében. Hasonló mondatokat ismételgetnek... Semmi sem eredeti. A másolat másolatának másolata.” Ami viszont eredeti volna, azt nem, illetve alig értjük már. S ennek következményeként hovatovább valóban néhai lehet Cukri, a néhai bárány. JEGYZET Ide nekünk a matracot! TALLÓSI BÉLA Zdenék Troška Nap, széna, és... filmtrilógiájának valamelyikében van egyjelenet, amelyben a tehéngondozó szocialista munkabrigádok versenyének a tétje, hogy melyikük képes több tejet termelni. A nagy versengésben előrukkolnak az „újítással”, hogy szegény jószágok jobban tejelnek majd, ha zenét hallgatnak, mégpedig kizárólag klasszikusokat. Nosza, beint a DJ, zeng az istálló, diszkóznak a tehenek, csobog a fehér nedű a fejőgépben, de biz’ a mjuzik sem képes száztíz százalékra felpumpálni a tehéntőgyeket. Ez azonban csak mozi, frappáns ötlet, komikus filmbetét. De az már nem mozi, hogy marhamatracot javasolnak fejősteheneknek. Mivelhogy a tehenek is szeretik a komfortot: a szakember szerint mindenekelőtt elegendő helyre, fényre és jó levegőre van szükség az istállóban. És jó, ha rögzített kefék is vannak a tehénotthonban (hiszen az üyet már aligha nevezhetjük istállónak), hogy legyen minek nekidör- gölőzniük, mert a szimpla oszlop nem elég komfortos. Ilyen körülmények között évente legalább 3000 literrel (igen, ennyivel, nincs elírva nulla) több tejet adnak, mint zordabb körülmények között tartott társaik. A matracra pedig a szakember szerint azért van szükség, mert a tehén legszívesebben fekve kérődzik, s ahhoz, hogy lefeküdjön, térdre kell ereszkednie, és ugye az istálló kőpadlója feltöri kicsi tehénkénk térdét, ezért visszatér álló helyzetbe. Álló helyzetben viszont a kérődzés stresszt okoz, és a stresszes tehén kevesebb tejet ad. Na, de mi a helyzet velünk, produktívan dolgozó emberekkel? Hol vannak a szakik, akik kitalálják, nekünk mi a jó, hogy jobban, stresszmentesen érezzük magunkat, ezáltal jobban „tejeljünk”. Mint tehénnek a tehénmatrac, aratónak például olyan lenne a napernyő vagy a légkondi. De biztosan jobban érezné magát a vájár vagy a metróvezető is üvegkupola alatt, hogy egy kis napfényjusson a vájatokba meg az alagútba. Esetleg a vájatokat kiszélesíthetnék és komfortosabbá tehetnék - hideg-meleg víz, angolvécé, frizsider, mik- rosütő, ne is álmodjon a nyomor meg a vájár!, de szolárium, masszázsgép, pálmaiegyezés... Elképzelni is gyönyör, hogy ilyen ideális körülmények között mennyivel több szenet „tejelnének”. Lám, a tehenek számára felcsillant a remény: kényelmes, stresszmentes tejtermelésük megoldása a tehénmatrac. Jó nekik!
