Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-16 / 139. szám, csütörtök

18 Téma: a jelzáloghitelek ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 16. Kezesnek a legközelebbi rokonokat kérjük fel Hitel a gazdagabbaknak ÜJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ahhoz, hogy a banktól kölcsö­nözzünk, eleve kell, hogy legyen valamilyen vagyonunk. A mini­mum az akkora havi bevétel, amit a bank elegendőnek talál. Szá­molnunk kell azzal is, hogy a banknál letétbe kell helyeznünk valamilyen ingatlant. Ha nincs ilyen lehetőségünk, akkor találha­tunk kezest is, aki felvállalja he­lyettünk a felelősséget. A banki szakemberek szerint kezesnek leggyakrabban a legközelebbi ro­konokat kérik fel az ügyfeleik. Hogy a bank végül mit követel meg tőlünk, az sokban függ az ügyfél fizetőképességétől is. Nagy általánosságban elmondható, hogy minél megbízhatóbb az ügy­fél, annál kevesebb biztosítékot követel meg tőle a pénzintézet. Magyarul a bankok a gazdagok­nak szívesebben kölcsönöznek pénzt, mint a szegényebbeknek. Vannak azonban olyan feltételek, amit gazdagnak és szegénynek egyaránt teljesítenie kell, hogy hi­telhez jusson. A hitelkérvé­nyezőnek így állandó vagy hosz- szabb távú szlovákiai tartózkodá­si engedéllyel kell rendelkeznie. Nem lehet munkanélküli, vagyis igazolnia kell, hogy biztos állása van. Fontos az életkor is. A hitel kérvényezésénél nem lehetünk fi­atalabbak 18 évnél, a visszafizetés határideje pedig nem nyúlhat a nyugdíjkorhatárba, (mi) Megfelelő biztosíték a kezesség és a bankgarancia Mit kérhetnek a bankok? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha jelzáloghiteit igényelünk, a bankok több igazolást is követel­hetnek tőlünk. Ezek közül az egyik legfontosabb a jövedelem­igazolás. Alkalmazottak eseté­ben a munkáltató által kiállított igazolás. Nyugdíjasok esetében nyugdíjigazolvány és az utolsó havi nyugdíj szelvény vagy bank­számlakivonat. Egyéni vállalko­zó esetén jövedelemigazolás, vállalkozói igazolvány és előző évi adóbevallás. Biztosítás Ha jelzáloghiteit szeretnénk fel­venni, akkor számolnunk kell az­zal, hogy a bankok megkövetelik a biztosítást is. A legfontosabb, hogy a zálogba helyezett ingatlan be legyen biztosítva, nem egy pénzintézet megköveteli azonban az ügyfél biztosítását is. Minderre azért van szükség, hogy ha az in­gatlannal valami történne, a bank akkor se vessze el a pénzét. A pénzintézetek ezért megkövete­lik, hogy a biztosítás legalább a jelzáloghitel magasságára szól­jon, van ahol azonban a hitel 1,5- szeresére kell bebiztosítani ma­gunkat. Köthetünk azonban olyan biztosítást is, ami lehetővé teszi, hogy az ingatlan károsodása ese­tén a biztosító megtéríti a felújítá­si költségeket. Ha a hitelt felvevő egyedül élő személy, akkor a ban­kok az esetek többségében meg­követelik azt is, hogy magát is be­biztosítsa. Néhány bank ezt akkor is megköveteli, ha a hitelt felvevő ügyfél családja egyedüli fenntar­tója. Minden esetben azonban ér­vényes, hogy aki önként életbizto­sítást köt, az esetleg olcsóbb ka­matokhoz juthat. Ez éves szinten akár 1,5 százalékkal is csökkent- heti a kamatterhet. Szlovákiában harminc olyan biztosító működik, amelyeknél, a legkülönfélébb biz­tosítási formák mellett, életbizto­sítást is köthetünk. Kezesség A kezesi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben az adós nem teljesít, maga fog helyette fizetni a hite­lezőnek. Ha a kezes kielégíti a hi­telező követelését, az eredeti adóstól kifizetett összeg megtérí­tését követelheti. Bankgarancia A garanciát nyújtó bank arra vállal kötelezettséget, hogy meg­határozott feltételek - így különö­sen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetve okmá­nyok benyújtása esetében megha­tározott határidőn belül a garan­ciamegállapodásban megállapí­tott összeghatárig fizetést fog tel­jesíteni a kedvezményezettnek. A garanciát befogadó hitelintézet dönti el, hogy milyen értékben fo­gadja el a garanciát az adott hitel­ügylet biztosítékaként, (mi) Minél megbízhatóbb ajelzáloghitelt kérvényező ügyfél, annál ke­vesebb biztosítékot követel meg tőle a pénzintézet (ČTK-felvétel) A banki hitelek drágábbak, ám nem kell hosszan takarékoskodnunk, hogy hozzájuthassunk a kölcsönhöz Ha gyors hitelre van szükségünk A bank az általunk benyújtott dokumentumok alapján bírálja el, hogy mire használjuk fel a kölcsönt és képesek leszünk-e időben visszafizetni (TASR-felvétel) Ha építkeznénk vagy lakást vásárolnánk, ám nincs elég pénzünk, akkor ma már többféle finanszírozási módszer közül választha­tunk. Ha gyors hitelre van szükségünk, akkor a leg­okosabb bankhoz fordul­nunk. Ellenkező esetben a lakás-takarékpénztár a leg­megfelelőbb forma. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Idén az év elején jelentősen es­tek a kamatok, a lakás-takarék­pénztárak hiteleihez így jelenleg akár már 3,33 százalékos kamattal is hozzájuthatunk. A banki hitelek ezzel szemben ugyan drágábbak, ám a legnagyobb előnyük, hogy nem kell hosszú időn keresztül ta­karékoskodnunk ahhoz, hogy hoz­zájuthassunk a kölcsönhöz. Kamatok tekintetében persze lé­nyeges különbségek lehetnek az egyes pénzintézetek között is. Ami­ben megegyeznek, hogy a hitelké­relem idején nem kell, hogy az ügy­felük legyünk. Ha azonban már van számlánk a bankban, akkor nem egyszer kedvezőbb feltételek mellett juthatunk kölcsönhöz. Té­vedünk azonban, ha azt hinnénk, hogy ezzel nyert ügyünk van, hi­szen a kedvező elbírálás alapja a bankoknál a jó hitelképességünk. A bankok természetesen biztosí­tékot kérnek az általuk folyósított nagyobb összegű hitelekre. Na­gyon jó biztosítéknak számít az in- gadan, hiszen hosszú távon az érté­ke folyamatosan emelkedik. Ha az adós nem fizet, akkor a bank eladja a biztosítékként lekötött ingatlant, a vételárból levonja a tartozás hát­ralékát, a maradékot pedig kifizeti a volt tulajdonosnak. Az, amit ma általában jelzáloghiteinek neve­zünk, kismértékben különbözik a bemutatott technikától. Itt a bank arra az ingatlanra (esetünkben la­kásra vagy lakóházra) terheli rá a jelzálogot, amelynek a megvásárlá­sához hitelt nyújtott, illetve amely­ben a hitelfelvevő lakik. A bankok általában alacsonyab­ban határozzák meg a hitelfedezeti értéket, mint amennyi a piaci ér­ték, hogy ezzel is nagyobb legyen a biztonságuk. Ezért senki ne lepődjön meg, ha az 1 millió koro­nás lakás hitelfedezeti értéke csak 900 ezer korona lesz. Ezen összeg 60-70 százalékáig nyújtanak a ban­kok hitelt, ami a valós vételárhoz - a piaci értékhez - képest csak 50- 60 százalék. Tehát annak ellenére, hogy saját erőre elvileg nincs szük­ség, nagyon is behatárolt a hitelfel­vételi lehetőség. A bankok ezenkí­vül ragaszkodnak ahhoz, hogy az ügyfél a hiteltörlesztés mellett meg is tudjon élni. Ezért a család havi nettó jövedelmének az egyharma- dát nem nagyon haladhatja meg a hitel. Jelenleg több bankban is kedvez­ményes áron juthatunk hitelhez. A Ľudová banka például 0,30 száza­lékos kedvezményt nyújt azoknak az igénylőknek, akik még nem lép­ték át a 36. életévüket. Ha életbiztosítást használunk fe­dezetként, akkor további 0,1 száza­lékos kedvezményhez jutunk, 0,2 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá a hitelhez azonban akkor is, ha azt egy a 18. életévét betöltött gyermek a szüleivel együtt kéri. A fent említett kedvezményeket kom­binálni is lehet, így akár 1 százalé­kos kamatkedvezményhez is hoz­zájuthatunk. Az Istrobankában ugyanez 0,5 százalék, ha az élet- biztosításunkkal a hitel 100 száza­lékáig kezeskedünk. Ha a bank ügyfelei az Allianznál vannak biz­tosítva, a kedvezmény 1 százalékos lehet, (mi) A szlovákiai bankok jelzáloghitelei A hitel alsó és felső határa Kamatlekötés Éves kamat Futamidő Hitelfeldolgozás Hitelnyüjtás Számlavezetés Tatra banka 150 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 4,45-6,55% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 99 Sk/hó 150000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 4,75-6,85% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 99 Sk/hó 150000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 5,25-7,35% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 99 Sk/hó 150 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 15 évre lekötött 5,55-7,65% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 99 Sk/hó Ľudová banka 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak változó 4,90-5,50% 4-30 év OSk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 99 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 5,20-5,80% 4-30 év OSk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 80 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötött ingatlannak 2 évre lekötött 5,40-6,00% 4-30 év OSk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 80 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötött ingatlannak 5 évre lekötött 5,80-6,50% 4-30 év OSk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 80 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 5,90-6,50% 4-30 év OSk a hitel 0,5%-a, min. 3000 Sk 80 Sk/hó UniBanka 100 000 Sk-70%-a lekötöttingatiannak változó 4,35-8,85% 4-25 év OSk a hitel 0,2-0,6%-a 60 Sk/hó 100 000 Sk-70%-a lekötöttingatiannak 2 évre lekötött 3,95-4,35% 4-25 év OSk a hitel 0,2-0,6%-a 60 Sk/hó 100 000 Sk-70%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 5,30-6,50% 4-25 év OSk a hitel 0,2-0,6%-a 60 Sk/hó 100 000 Sk-70%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 5,80-7,00% 4-25 év OSk a hitel 0,2-0,6%-a 60 Sk/hó Dexia banka 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 3,89-6,62% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,4%-a, min. 2500 Sk 40 Sk/hó 100 000Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 5,80-7,22% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,4%-a, min. 2500 Sk 40 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 6,17-7,59% 4-30 év 1000 Sk a hitel 0,4%-a, min. 2500 Sk 40 Sk/hó Istrobanka 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak .változó 4,75-5,75% 4-30 év OSk a hitel 0,4-0,7%-a 50 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 3,33-4,33% 4-30 év OSk a hitel 0,4-0,7%-a 50 Sk/hó 100 000Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 4,95-5,95% 4-30 év OSk a hitel 0,4-0,7%-a 50 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak ČS0B 10 évre lekötött 5,50-6,50% 4-30 év OSk a hitel 0,4-0,7%-a 50 Sk/hó 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 4,35-7,15% 5-30 év­2000 Sk a hitel 0,4-0,6%-a 40 Sk/hó 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 3 évré lekötött 4,45-7,85% 5-30 év 2000 Sk a hitel 0,4-0,6%-a 40 Sk/hó 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 4,65-8,20% 5-30 év 2000 Sk a hitel 0,4-0,6%-a 40 Sk/hó Szlovák Takarékpénztár 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak változó 5,10%-tól 4-30 év OSk a hitel 0,9%-a, min. 6000 Sk 80 Sk/hó 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 5,40%-tól 5-30 év OSk a hitel 0,9%-a, min. 6000 Sk 80 Sk/hó 200 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 5,80%-tól 10-30 év OSk a hitel0,97o-a, min. 6000 Sk 80 Sk/hó HVB Bank 150 000-2,5 millió Sk 4 évre lekötött 4,20-5,40% 4-30 év 2000 Sk a hitel 0,4%-a, min. 3000 Sk 50 Sk/hó 150 000-2,5 millió Sk 10 évre lekötött 4,70-5,65% 4-30 év 2000 Sk a hitel 0,4%-a, min. 3000 Sk 50 Sk/hó VÚB 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 3,99-6,19% 4-30 év OSk a hitel0,75%-a, min. 6000 Sk 90 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 4,99-6,89% 4-30 év OSk a hitel 0,75%-a, min. 6000 Sk 90 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 6,19-7,39% 4-30 év OSk a hitel 0,75%-a, min. 6000 Sk 90 Sk/hó 100 000 euró-100%-a lekötöttingatiannak 1 évre lekötött 3,99-5,89% 5-30 év OSk a hitel 0,75%-a, min. 150 euró 3 euró/hó 100 000 euró-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 5,29-6,69% 5-30 év OSk a hitel 0,75%-a, min. 150 euró 3euró/hó OTP Bank 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak változó 3,85-5,65% 4-30 év OSk a hitel 0,7%-a, min. 4000 Sk 55 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 5 évre lekötött 4,50-6,30% 4-30 év OSk a hitel0,7%-a, min. 4000 Sk 55 Sk/hó 100 000 Sk-100%-a lekötöttingatiannak 10 évre lekötött 5,00-6,80% 4-30 év OSk a hitel 0,7%-a, min. 4000 Sk 55 Sk/hó (Forrás: bankok, hn)

Next

/
Thumbnails
Contents