Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 14. RÖVIDEN Sok szabad hely van a középiskolákban Pozsony. Mintegy 43 ezerrel több hely van a középiskolákban, mint amennyit a körülbelül 63 ezer alapiskolai végzős betölthet. A demográfiai hullám következtében egyes becslések szerint 2025-re 39 ezerre csökkenhet az alapiskolák kilencedik osztályosainak szá­ma. A középiskolai felvételik második fordulóját ma tartják, (t) Szlovákiai hegymászók balesete Salzburg. Súlyos sérüléseket szenvedett három szlovákiai hegy­mászó az Alpokban. További három társukkal a Fischerkarkopf meg­mászására készültek, de útjuk során betemette őket egy lavina. Épen maradt kollégáik azonnal a segítségükre siettek, majd az osztrák he­gyi mentők helikoptere kórházba szállította a sérülteket. (TASR) Újabb rendőrségi jegyzék az alvilágról Pozsony. Újabb maffialista látott napvilágot: ez alkalommal 24 olyan ismert pozsonyi szállodáról, étteremről, bárról és kocsmáról készített a rendőrség jegyzéket, amelyet az alvilág ellenőriz. Ján Packa, a kormányőrség parancsnoka szerint ezek a szórakozóhelyek egyúttal a legbiztonságosabbak közé tartoznak. Mint mondta, vé­dett személyek és külföldi politikusok is gyakran felkeresik őket. (ú) Fenyegetőzés után jön az osztalék Pozsony. Sikerült tegnap az államnak meggyőznie a Deutsche Telekomot, hogy ne blokkolja tovább az osztalék kifizetését a Slovak Telecom részvényeseinek. A papírok 49 százalékát birtokló távközlé­si tárca és vagyonalap elérte, hogy a cég nyereségéből 4,3 milliárd koronát kapjanak a részvénytulajdonosok. Több mint 2,1 milliárd korona üti az állam markát. A német tulajdonos azért adta be a dere­kát, mert a tegnapi tárgyalások előtt Szlovákia bejelentette: eladja a papírjait, ha továbbra is megmakacsolja magát, (ú, t) Több a pedagógus az egyházi és a magániskolákban Hétezer tanárral kevesebb Dunai vízerőmű: télre elkészülhetnek a javaslatok a kormányküldöttségeknek Valószínűleg végeznek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az elmúlt egy évben mintegy hétezer pedagógust bocsá­tottak el állásából, erősítette meg lapunknak Ján Gašperan, a peda­gógusok szakszervezetének elnö­ke. „A közoktatásban dolgozó pe­dagógusi alkalmazottak létszáma az egy évvel ezelőtti 143 134-ről 135 736-ra csökkent, ez mintegy 5%-os csökkenést jelent. Az elbo­csátások mértéke a szakszervezetet is meglepte, mivel csupán 3%-os létszámcsökkenéssel számoltunk. A kevesebb pedagógus miatt osz­tályösszevonásokra lesz szükség, s ez zsúfoltságot okoz. A megemel­kedett osztálylétszám révén pedig csökkenhet az oktatás színvonala” - véli Gašperan. Az elbocsátások ki­zárólag az állami iskolák pedagó­gusait érintették, az egyházi és a magániskolákban éppen ellenkező­leg, növekedett a tanerők száma, ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Magyarországon és a szlovákiai magyarok körében pozi­tív visszhangja volt annak, hogy František Mikloško szombaton a budapesti Országgyűlésben elné­zést kért a II. vüágháború után a szlovákiai magyarokkal szemben elkövetett jogtiprások miatt, ezzel szemben a szlovák politikusok többsége és a külügyminisztérium is szükségét érezte hangsúlyozni: ez kizárólag Mikloško véleménye, semmiképpen sem tükrözi az or­szág hivatalos álláspontját. Még a KDH elnöke is elhatárolta magát a dologtól, mondván: egyetlen poli­tikus magánakciójáról volt szó. So­kakat felháborított a dolog, az ANO szerint Mikloško előhúzta a magyarkártyát, amivel a naciona­listák malmára hajtja a vizet. „Nem szabadna a korabeli kontextusból kiragadott dolgok miatt ilyen könnyelmű kijelentéseket tenni, az egész problémát szélesebb össze­függésben kell megvizsgálni, mi­321 (6%), illetve 1400 (98%) fővel. Szigeti László államtitkár szerint a pedagógusok elbocsátása az okta­tásügy decentralizációjával, az egy­re csökkenő tanulói létszámmal és az iskolák diákalapú finanszírozá­sával függ össze: „Mivel az utóbbi években rohamosan csökken a diá­kok száma, jelentős túlfoglalkozta­tottság keletkezett az iskolákban. A szűkös anyagi háttér pedig nem te­szi lehetővé, hogy az aránylag ke­vés tanuló dacára nagy létszámú tanári karok működjenek. Attól tar­tok, a jövőben további pedagógu­soktól válnak meg az iskolák, a fo­lyamat tehát még nem zárult le.” Gašperan szerint a következő két évben még biztosan folytatódnak az elbocsátások, bár remélhetőleg lassuló ütemben. Nem tartja tisz­tességes megoldásnak, hogy az is­kolák egy része csupán a tanév ide­jére szóló munkaszerződést köt a pedagógusokkal, (érvé) közben nem szabad elfeledkezni arról sem, 1940-ig és a háború alatt mi volt. A háború önmagában rossz dolog, mely számtalan igaz­ságtalanságot idézhet elő, s nem lehet csak egy szempontra össz­pontosítani” - mondta lapunknak Jirko Malchárek, az ANO alelnöke. A HZDS sem örült Mikloško kije­lentésének. Milan Urbáni alelnök szerint „fölösleges a múltban váj- kálni, mert így kölcsönösen külön­böző sebeket téphetünk fel, ami nem lenne jó senkinek”. Az SDKÚ úgy ítélte meg, Mikloško a saját ne­vében beszélt, ezért a dolognak nem kell túl nagy jelentőséget tu­lajdonítani. Dušan Čaplovič (Smer) meggyőződése, a keresz­ténydemokrata politikus „bűntu­datot érezhet, mert talán a családja részt vett a magyarok kitelepítésé­ben, ezért kért bocsánatot”. Szlo­vákiának viszont nincs miért elné­zést kérnie, inkább Magyarország gondolkodhatna el azon, mit csi­nált a magyar kormány 1938 és 1945 között, (sza, s) Pozsony/Budapest. Akár már az év végéig befeje­ződhetnek a szakértői tár­gyalások a dunai vízerőmű kérdésében. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Három munkacsoportban foly­nak a tárgyalások: a jogi, a gazda­sági, valamint a folyamgazdálko­dási, környezetvédelmi, energia- ipari és hajózási munkacsoportok­ban” - tájékoztatta lapunkat Ko­vács György, a magyar környezet- védelmi minisztérium osztályveze­tője. - A kormányküldöttségek ál­tal elfogadott ütemterv alapján mondhatom, jó esély van arra, hogy decemberre szakértői szinten konkrét javaslatokkal álljunk elő a kormányküldöttségek részére.” Ha a vitás kérdésekben sikerül meg­egyezniük, akkor ez alapjául szol­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Akár 2000 koronás utazási támogatást is kérhetnek azok a munkanélküliek, akik a szomszédos országokban találnak munkát maguknak. „Feltétel, hogy a munkavállalás előtt legalább há­rom hónapig szerepeltek a munka- nélküliek nyilvántartásában - tájé­koztatta lapunkat Katarína Belická, a munka-, szociális és családügyi központ szóvivője. - Az igénylők már most is kérvényezhetik a mun­kaügyi hivatalokban.” A támogatás visszamenőleg nem jár, csak azok kérhetik, akik még nem álltak munkába. További feltétel, hogy a munkahely abban az országban le­ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem bántja a lelkiis­meret Ján Čamogurský ügyvédet, egykori igazságügyi minisztert, amiért jelenleg azt a Prominent Holding vállalatot képviseli, mely­nek vezetőségében ifj. Michal Ko­váč külföldre hurcolásával gyanú­ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Volt telitalálatos szel­vény a hazai lottón: a szombaton kihúzott hat számot a fővárosban tippelte meg valaki, s a szerencsés játékos az ország történetében az eddigi legnagyobb nyereményt te­heti zsebre, tájékoztatta lapunkat Viera Krúpová, a Tipos szóvivője. A 90 297 864 korona nyertesének ezek a számok hoztak szerencsét: 15, 19, 27, 30, 37 és 39. Krúpová szerint az illető szombaton adta fel a szelvényt, melyen két oszlo­pot töltött ki. A mesés összegért mindössze 84 koronát kellett fi­gálhat a kormányközi megegyezés­nek. Dominik Kocinger, a szlovák küldöttség vezetője lapunknak csak annyit erősített meg, hogy a két kormányküldöttség december­ben összesíti a bizottságokban el­készült javaslatokat. „A bizottsá­goknak még rengeteg kérdésben meg kell egyezniük, még sok prob­lémát meg kell oldaniuk” - mondta Kocinger. Hogy pontosan meny­nyit, azt ő sem tudja: „Nem számol­tam össze” - jelentette ki a kor­mánybiztos. Kovács fontos kérdésnek tartja a vízmegosztás problémáját is. „A folyamgazdálkodási munkacso­port magyar tagozatának vezető­jeként elmondhatom, komoly kér­déskört kell megvitatnunk, ebben természetesen benne van a víz­megosztás is, de tartalmazza azo­kat a műszaki megoldásokat is, melyek feltételezhetően szüksége­sek a Szigetköz környezeti állapo­gyen, mely szomszédos azzal a já­rással, melyben a munkavállaló ál­landó lakhelye van. A Dunaszer- dahelyi járásban élő munkanélkü­linek tehát csak Magyarországra fizetik az útiköltséget, Ausztriába már nem. A támogatás három hó­napig jár, és teljes mértékben - azonban legfeljebb 2000 koronáig - téríti az utazási költségeket. „Cé­lunk a munkaerő-áramlás elősegí­tése a határon túli területekre” - mondta Belická. A támogatás négy szomszédos államra: Ausztriára, Magyarországra, Lengyelországra és Csehországra vonatkozik. A munka-, szociális és családügyi mi­nisztérium januártól tervezi, hogy az egész ország területén bevezeti sított személyek is vannak. .Állás­pontom és kijelentéseim Michal Kováč elrablásával kapcsolatban nem változtak meg. Sem az ügy­gyei, sem az ezzel kapcsolatos sze­mélyekkel kapcsolatban. A jelenle­gi perrel ez nincs is összefüggés­ben” - jelentette ki tegnap Čarno- gurský. A volt miniszter a Promi­zetnie. Az eddigi második legna­gyobb nyeremény 65 millió koro­na volt, az egy kassai tippelő zse­bét ütötte, s előtte is egy keletire mosolygott rá a szerencse. A nyer­tes szelvénnyel 35 napon belül kell jelentkezni a Tipos pozsonyi köz­pontjában. Az összeget akár azon­nal átutalhatják a megadott szám­lára, s több számlaszámot is meg lehet adni. Krúpová szerint az ille­tő kívánságára készpénzben is ki­fizetik a nyereményt - ebben az esetben 1800 darab ötezres bank­jegyet kellene egy bőröndbe gyö­möszölni. Hadas Katalin pszicho­lógus figyelmeztet: ekkora nyere­tának javításához” - mondta Ko­vács. Az biztos, hogy Magyaror­szág nem hajlandó megépíteni a második vízlépcsőt, erre az 1997- es hágai ítélet sem kötelezi őt, de marad a C variáns, vagyis a jelen­legi bősi erőmű is. A magyar fél a gazdasági bizottság asztalára már letette a költségek elszámolását, mely szerint a teljes költségek 70 százalékát a szlovák, 30 százalé­kát a magyar fél állta. Ez kihatás­sal lehet a vízhozam megosztásá­nak arányára is. „Van ugyan oksá­gi összefüggés, de szó sincs arról, hogy az arányokat egy az egyben át kellene venni” - véli Kovács. Szerinte ha minden az ütemterv­nek megfelelően halad, akkor a két ország kormánya már a jövő év első felében jóváhagyhatja a szak­értői megállapodást. Kérdés azon­ban, hogy a jövőre várható parla­menti választások miatt nem sza- kad-e meg újra a folyamat, (lpj) ezt a támogatást, és nem csak azok­nak jár majd, akik külföldön dol­goznak. A munkaügyi központ által most indított projekt ennek a tervnek a hatékonyságát méri fel. A szaktárca szerint az ingázóknak járó havi jut­tatás a lakó- és a munkahely közti távolságtól függően változik majd, a felső határ várhatóan ebben az esetben is 2000 korona lesz. Csak azok lesznek jogosultak, akik leg­alább 6 hónapig szerepeltek a munkanélküli-nyilvántartásban. Néhány foglalkoztatást segítő és szociális támogatás azonban már szeptembertől is emelkedik: 200 koronával 1700 koronára emelke­dik az ösztönző pótlék, ugyancsak szeptembertől 1700 korona lesz a rossz anyagi körülmények közt élő kisnyugdíjasoknak járó támogatás is. Nő a szakmai gyakorlatért a pá- lyakezdőknekjáró összeg is: az ösz­tönző pótlékhoz hasonlóan 1700 koronára valorizálják, de csak ja­nuár elsejétől, (lpj) nent Holding védőügyvédje egy el­tulajdonított 140 millió koronát érő váltó esetében. Az ügyet azért vette át, mert a bizonyítékok áttanulmá­nyozása után fény derült: a cég képviselőinek van igazuk. „Én ügy­véd vagyok, és nem káderezem az embereket” - jelentette ki Čarno- gurský. (-dem, t) mény már nagy lelki terhet jelent­het minden ember számára, és aki ezt nem képes kellőképpen feldol­gozni, akár ideg-összeroppanást is kaphat, (dem) Mit vehetnénk 90 millióért? ♦ 90 egyszobás lakást ♦ 300 Škoda Fabiát ♦ 950 föld körüli utazást ♦ 3000 laptopot ♦ 18 000 mobiltelefont ♦ 900 000 pezsgőt Határon túliak fóruma Megsürgették a Máért-ülést Bécs/Budapest. Elégedetlensé­gét fejezte ki a Magyar Állandó Ér­tekezlet összehívásának folyamatos halasztása miatt a Határon Túli Ma­gyar Szervezetek Fóruma, és hatá­rozottan kérte az összehívás idő­pontjának mielőbbi meghatározá­sát, valamint a határon túli magyar szervezetek bevonását a napirendi pontok kialakításába és az értekez­let előkészítésébe. A tanácskozás zárónyilatkozatának aláírói - köz­tük Duray Miklós, az MKP ügyveze­tő alelnöke - rámutattak, a ma­gyar-magyar kapcsolattartás, a nemzet egységének megőrzése, az autonómiaformák kiépítése és az európai integráció kiterjesztése és elmélyítése fontos eszköze annak, hogy a Magyarország határain túl élők legfontosabb törekvésüket - a szülőföldön való megmaradást - megvalósíthassák. A résztvevők tu­domásul vették a magyar Ország- gyűlés által elfogadott állampolgár- sági törvényt, amely enyhíti az ed­digi megalázó hivatali eljárást a magyar állampolgárságért folya­modó külföldi magyarok számára. Ugyanakkor a Magyarország hatá­rain kívül élő magyarok a szülő­földön való maradást tekintik el­sődleges céljuknak. Továbbra is szorgalmazzák a magyar állampol­gárságjogfolytonosságának helyre- állítását minden magyar számára. A bécsi találkozó résztvevői a leg­határozottabban elítélték a délvi­déki magyarság elleni szerb táma­dásokat, valamint a VMSZ ellen in­dított, előre kitervelt és összehan­golt állami lejárató kampányt. Még tart a Máért előkészítése - közölte a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Szabó Vil­mos reagálásában elmondta: „Ar­ról tájékoztattam a miniszterelnök megbízásából a Máért tagjait, hogy megkezdtük az értekezletre való felkészülést, jelenleg a szakbizott­ságok ülései tartanak.” A Máért kö­vetkező ülésének várható időpont­ját firtató kérdésre az államtitkár csak annyit mondott, hogy kijelö­lésére a szakbizottsági üléseket kö­vetően kerül sor. (MTI) Újabb HIV-fertőzöttek Betegségek fogyóban Pozsony. Javult az ország jár­ványügyi helyzete 2004-ben: csök­kent szinte minden betegség előfor­dulása, olvasható az egészségügyi minisztérium jelentésében, melyet holnap tárgyal meg a kormány. Csökkent a szalmonellás esetek, a vérhas és a tuberkulózisos megbe­tegedések száma is. A jó megelőző programoknak köszönhetően nem vagy csak minimális mértékben fordult elő olyan fertőző betegség, mely védőoltással megelőzhető. Nem jelentettek gyermekbénulást, torokgyíkot és tetanuszt sem, ró­zsahimlőben csak hárman beteged­tek meg. A közegészségügyi hivatal figyeli az A típusú sárgaság terjedé­sét is, mely ugyancsak fokozatosan csökkenő tendenciát mutat. A leg­több esetet a roma lakosság által la­kott kerületekben mutatták ki. A C típusú sárgaságot 20-an kapták el. Ez a betegség általában a drogosok között terjed. A múlt esztendőben 15 új beteg szervezetében mutattak ki HIV- vírust, 13 férfi és két nő fertőződött meg. A betegség hazai terjedését 1985-től figyelik, a múlt év végéig 137 fertőzöttet tartottak nyilván, 37 esetében alakult ki az AIDS, és 25-en haltak meg. (1. p. j.) Reagálások Mikloško budapesti nyilatkozatára Magán-bocsánatkérés Három hónapig jár a pénztámogatás, s háromhavi munkanélküliség a feltétel Kétezer koronával a szomszédba SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK ♦ utazási hozzájárulás 2000 korona már most ♦ ösztönző pótlék 1700 korona szeptembertől ♦ nyugdíj-kiegészítő támogatás 1700 korona szeptembertől ♦ pályakezdők támogatása 1700 korona januártól Olyan céget képvisel, amelyet ifj. Kováč elrablásával gyanúsított személyek vezetnek Čarnogurský ügyvéd, ezért nem káderez Az ország történetének eddigi legnagyobb lottónyereményét vitték el szombaton Akár készpénzben is kifizetik a 90 milliót

Next

/
Thumbnails
Contents