Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-10 / 134. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 10. 10 Kitekintő Bár a történelem a legdinamikusabban fejlődő tudományágak egyike, magyar művelői ma sem hajlandók elszakadni a finnugor származáselmélettől Utak és tévutak a magyar őstörténet-kutatásban A magyarok kétélű nyílhegyekkel harcoltak Már-már közhelynek tűnhet, hogy az ősök iránti tisztelet és az egyén törté­nelmi összefüggésekbe ágyazott eredetismerete jótékony szellemi kútfő, gyógyító lelki balzsam, erős kapaszkodó lehet, ugyanakkor ez a tudati erőforrás végzetes torzulá­sokat is okozhat. A hang­súly mindig a megközelíté­sen, a tálaláson van. Elmé­letből pedig akad ezeregy. CZINTULA ATTILA LŐRINCZ ADRIÁN Miért nem finnugorok a finnek? A magyar a „legtitokzatosabb” múltú európai nép. Talán ezért is lehetséges, hogy a magyarság eredetének kutatásában különfé­le irányzatok jöttek létre. A letűnt kommunista rendszerben csak azt a hivatalos álláspontot lehe­tett megismerni, tanulmányozni, kutatni, melynek kialakulása a Habsburgok idejébe nyúlik vissza. Azokat a tudósokat, akika hivatalosan deklarálttól eltérő nézeteket vallottak, ellehetetlení­tették, mellőzték. Csak a rend­szerváltás után, a könyvkiadás cenzúrájának megszűntével vál­tak hozzáférhetővé olyan mun­kák, amelyeket addig csak titok­ban olvasgathattunk. Hogyan lettünk finnugorok? Az első nagy támadást Johann Eberhard Fischer (1697-1771) indította a magyar őstörténet el­len Sibirische Geschichte című, 1768-ban Szentpéterváron meg­jelent könyvében. Ebben kijelen­ti: „Úgy vélem, az észt, a finn, a lapp, a permi, a vót, a cseremisz, a mordvin, a csuvas - a szavak nem csekély számának egyezése folytán - a mai magyarral közös nyelvek. A vogul jugrik tehát azonosak az ungar-magyarokkal. Az ugri azonos a hungrival, azaz a vogullal, aki egyébként szüle­tett vadságban és tudatlanság­ban él.” Hogy bizonyítsa a rokon­ságot, felsorol 13 szót. Ő maga csak annyit tudott magyarul, hogy az egyet „edgj”-nek, a nyol­cat „njoltzi”-nak írta. Összesen 80 szót vizsgált, aminek alapján bátran kijelentette: a magyar, a vogul és az osztják nyelv meg­egyezése vitathatatlan. A jugri megnevezésről manapság annyit tudunk, hogy feltételezhetően a grúzok nevet viselő kaukázusi nép régi neve, az ugriról pedig azt, hogy a régi ruszok minden keletre lévő idegen népet ugri- nak hívtak, kivéve a magyart, mert azt vengernek nevezték, hasonlóan a lengyel nyelvhez. Fischer munkáját August Lud­wig Schölzer (1735-1809) tette igazán ismertté. Ez a tudós férfiú szívből gyűlölte .a magyarokat, ezért kapva kapott Fischer ötle­tén, vagyis a vogul-magyar azo­nosságon. Örvendezve említi meg, hogy a vogulok rokonai, a szamojédok emberevők. Schölzer egy kukkot sem tudott magyarul, még a vármegyék nevét sem tudta leírni helyesen. Később Sajnovics János (1733-1785) és Gyarmathi Sámuel (1751-1830) lettek kiszol­gálói az elfogult és felületes né­met íróknak. Sajnovics 1768-ban Hell Miksa társaságában utazott a norvégiai Vardő szigetére gyenge­elméjű VII. Keresztély dán király óhajára, hogy asztronómiai meg­figyeléseket végezzen. Itt figyelt fel a lapp és a magyar nyelv ha­sonlóságára. Ezután vagy ötven esztendeig nem akadt senki, aki felkarolta volna az idegenek tanait. Tovább­ra is hittek a magyarság keleti származásában, és egyre többen keltek útra megkeresni az ősha­zát. Köztük 1819-ben Körösi Cso­rna Sándor. A szabadságharc leve­rése után újult erővel (és hatalmi támogatással) támadnak a finn­ugoristák, élükön Hunfalvy (Hunsdorfer) Pállal. Ő már oly neves követőket is szerzett maga mellé, mint Budenz József, aki 20 éves koráig egy kukkot sem tudott magyarul, de 28 éves korában már az MTA levelező tagja volt, 1868-ban pedig már a budapesti egyetemen tanított. Ekkor vezet­teti be a magyar egyetemeken a kötelező finnugor oktatást. Ezek után népünket az ázsiai törökség- gel rokonító Vámbéry Ármin ellen már csatasorba állt egy újabb ge­neráció, köztük Szinnyei József és Munkácsi Bernát. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a finnek közben már a finnugor kongresszusra sem jár­nak egy ideje. Rájöttek, hogy kb. 6000 éve ugyanott élnek, vagyis nem keletről vándoroltak oda. Köszönik megvannak, a barátság is megmarad, új történelemköny­veket nyomtattak, és részükről az ügy le van zárva. Amiről a tankönyvek hallgatnak... A nem hivatalos változat telje­sen más származáselméletet vall. Elsősorban tagadja a finnugor el­méletet, továbbá fenntartja az úgynevezett turáni származást, a szkíta-(szarmata)-hun-avar- magyar folytonosságot. Ez tulaj­donképpen azt jelenti, hogy ugyanazon népről van szó, külön­féle nevekkel jelölve. Mások (pl. Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc) sumer származásúnak tartják a magyarságot. Vannak olyanok is, akik egyenest Dél-Amerikából, Ecuadorból származtatnak min­ket. De maradjunk az új ásatási és egyéb kutatási leletekkel alátá­masztott vizsgálódási körben: „Vonuljatok a megerősített vá­rosokba! / Meneküljetek! Ne kés­lekedjetek! / Az oroszlán fölkelt fekvőhelyéről.../ Lovasok és nyi­lasok jönnek.../ Egy távoli nemze­tet szabadítok rátok, / Egy le­győzhetetlen régi nemzetet...,/ amelynek nem ismered a nyel­vét!” - írja Jeremiás könyve az Ószövetségben. A nép, akiről szó van, természetesen a szkíták. Az a hatalmas nép, amely a Kárpát­medencétől az Altájig elterülő tér­séget birtokolta. Gazdagságukat példázza az egyik tuvai halomsír, melyben több aranyat találtak, mint Tutenkámenében. A sírban talált ruhákra több ezer apró arany állatfigura volt varrva, és a vezér nyakéke több mint két kilo­grammos volt. Ezért is jegyzi a tu­domány ezt a leletet az „aranyem­ber” néven. Hadi jártasságukat bi­zonyítja, hogy még Egyiptomot is megtámadták. Az asszíroknak is ők lettek a vesztük. Hérodotosz járt is a földjükön; tőle ismerjük szokásaikat. Ellenségeiket skal- polták, és a skalpokat a kantárra akasztgatták. Dareiosz perzsa ki­rály Kr. e. 513-ban óriási hadse-' reggel indult ellenük, és majd­nem otthagyta a fogát. Tipikus volt állat-ábrázoló művészetük. Magyarország területén folytatott ásatásokból több szarvasalak-áb- rázolás is előkerült. Aránylag ki­csinek mondható íjakat használ­tak, rövid vesszőkkel, amelyeket górütosznak nevezett tegezükben a bal oldalukon viseltek. A görög városállamok szívesen alkal-maz- tak szkítákat rendőrségi feladatok ellátására. A szkítákkal rokon szarmaták­nak sikerült megtörni hegemóni­ájukat a sztyeppen. Egy hadi- technikai újítás, a zárt tömegben támadó nehézlovasság biztosí­totta győzelmüket. A hunokat valószínűleg a szarmaták hívták be, mikor a gótok kiűzték őket Erdélyből. A hunok újítása a me- revszarvú reflexíj volt. Kr. sz. 318-tól a kínai forrásokban már említik a hsziung-nu (hiung-nu) nevezetű harcias lovas népet, északi szomszédjukat. Mao-tun nevű san-jüjük egyesítette „vala­mennyi íjfeszítő népet”. A Han- dinasztia császárai állandó harc­ban álltak az ázsiai hunokkal, s védekezésül építették a kínai nagy falat. A régészeti leletek pompás civilizációjú, magas kul­túrával, saját írással rendelkező népről adnak számot, megcáfol­va a tévtant, mely szerint a hu­nok „félmeztelen, ordítozó, kó­borló vadak és nomád csavar­gók” (lásd Thompson). Arról nincsenek adatok, mit csináltak a IV. századig. Azt viszont tudni lehet, miért vándoroltak nyugat­ra. A hatalmas szárazság és a ke­mény tél volt az oka: 375-ben, 391-ben, 400-ban és 401-ben nemcsak a Rajna és a Duna, ha­nem még a Fekete-tenger is befa­gyott 12 napra. A másik motivá­ció az lehetett, hogy a hunok tu­lajdonképpen ősi földjükre tér­tek vissza a Kaukázus, a Kaszpi- és az Aral-tó vidékére. 356-ban megtámadták Iránt, és attól kezdve nem akadt legyőzőjük. A világnak ekkor négy nagyhatal­ma volt: Kína, a Szászanida Irán, Róma és Hunnia. Az utób­binak néhány nagykirályát név szerint is ismerjük: Balambér, Uldin, Karaton, Oktár, Rúga,- Bléda és Atilla. A hunokkal szá­mos történet-író foglalkozott, de csak kettő járt közöttük: Ho- norius császár követeként 412- 413-ban Olim-piodórosz Kara­ton királynál, majd 448-ban II. Theodosius császár követeiként Maximinosz és Priszkosz rétor Atillánál. A legtöbb rosszat összeíró szerzők eleven hunt so­ha életükben nem láttak. Atilla halála után a hun birodalom fel­bomlott, fiai nem tudtak meg­osztozni apjuk örökén. Egy ré­szük felőrlődött, egy részük visszatért Ázsiába. Más hagyo­mányok és legendák szerint Er­délyben telepedtek meg - ők a mai székelyek elődei. 567-568-as gepida-longobárd véres konfliktus a vége felé köze­ledett, amikor a longobárd király felfogadta szövetségesének a „vár-hunokat”, ismertebb nevü­kön avarokat, akik rövid idő alatt * megsemmisítették a gepidákat. A Kárpát-medencében előkerült legnehezebb háromélű nyílcsú­csok az avar sírokból láttak nap­világot. Ebből arra is lehet követ­keztetni, hogy ők használták a legerősebb íjakat, melyek új, más formájúak voltak, mint a hunoké. Kagánjuk Baján legalább olyan formátumú vezér volt, mint Atil­la. Ő is megadóztatta Bizáncot (is). A VII. századra országukhoz tartozott a mai Bécs területe. A mintegy 1600 lelőhelyről eddig 60 ezer sírt tártak fel. Az avarok is lovas temetkezést folytattak, mint az eleddig tárgyalt népek. A magyaroktól eltérően ők az egész lovat eltemették. Találtak olyan, Kapos menti sírból előkerült ló­koponyát is, amelyben benne ma­radt a nyílhegy. Jól elkülöníthető az avarok három csoportja: kora, közép- és késő avarok. Az utóbbi­ak az úgynevezett indás-griffe- sek. Őket tartják kora magyarok­nak is. Szarvas mellől 1983-ban egy avar női sírból előkerült egy tűtartó, hosszabb rovásírásos feli­rattal. Rövid rovásírásos feliratok előtte is ismertek voltak, amelye­ket a türk rovás szerint meg is tudtak fejteni. Most is arra számí­tottak, hogy beigazolódik az ava­rok török nyelvűsége. De téved­tek! A szarvasi tűtartón a felirat magyar nyelven íródott. Csak egy részét idézem Harmatta János ol­vasatában: „Éné tűi szőnyeg szőni Karvaly apó készítém.” Vagyis - eszerint - megvan az el­ső magyar nyelvemlék a 600-as évekből, és megvan a magyarázat is, hová tűnt az avarok nyelve. Nem tűnt el, mert ők is nagyobb­részt magyarul beszéltek. A ma­gyar nyelv nem a vogulból és az osztjákból kiszakadt finnugor nyelv, hanem egy önálló ősnyelv, ahogy azt Sir John Browning (1792-1872) is feltételezte. A honfoglalásról másképp A magyarokról 862-ben jelen­tek meg az első írásos emlékek a nyugati évkönyvekben. Az ún. türk, teljesen C formába vissza- hajló íjat, és a térségben hasz­nálttól eltérő, elődeikhez hason­latos, kétélű nyílhegyeket hasz­náltak. A sírba nem temették el az egész lovat, csak a bőrben ben­ne hagyott lábszárcsontokat és koponyát. Az arab források meg­említik, hogy örökösen legyőzték a körülöttük élő szlávokat, és hogy nagy kiterjedésűek voltak a szántóföldjeik. A hunok és az avarok egyenes kardjai után újí­tás volt fegyverzetükben a hajlott pengéjű szablya. Kalandozásaik során eljutottak az Atlanti-óceá­nig, Córdobába. Bulcsú kb. 200 emberrel kelt át télen az Alpo­kon. Ebből is kitűnik, hogy a hon­foglalás nem szedett-vedett ban­da menekülése volt. A legújabb őstörténeti leletek három Magyarország létezését támasztják alá. Egyik itt, a Kár­pát-medencében, a másik, ame­lyet Julianus megtalált, és a har­madik a Kaukázusban. Jeretyán országa talán a legkevésbé is­mert, pedig a pápai levéltárakban nyoma van, hogy ide keresztény térítőket kértek és kaptak. Érde­kesebb Magna Hungária sorsa a Volga-Káma összefolyásánál, volgai Bulgarisztánban, amelyet ma Tatarsztánnak hívnak. Őket érte egykor a sikeresen visszavert mongol tá-madás, amely Szüböe- tej és Dzsocsi útja volt. A máso­dik, 1236-os Batu félét már nem tudták kivédeni, de ekkor sem si­került őket megsemmisíteni. El­méletileg elképzelhető, hogy egész Magyarországig eljutottak mint tatár harcosok... Hisz az aranyhorda visszavonulása után a mai Kazakisztán területén él­nek. Magyarnak vallják magukat, az öreg akszakallok (fehér sza- kállú vének) negyven generáció­ra tudják visszavezetni a család­fájukat. És azok emlékeznek, mi­kor, honnét jöttek. Az egyik ré­szük a turgaji magyarok, a másik a kipcsak magyarok. Persze Kaza­hsztánban nem lehetett valami­kor csak úgy le-fel kutatgatni, hi­szen ott volt Bajkonur, Szemipa- latyinszk stb. A turgajiakról leg­alább az 1960-as évek óta tudnak idehaza is. A kipcsakok az Irtis mellett élnek, Omszktól délre, főleg kazak területen. Nyelvet cseréltek, mint a magyarországi kunok, hisz azok is kipcsakok. Ők megtanultak magyarul, a mási­kok pedig kipcsakul. Még egy érdekesség: kinek tar­tanak minket, magyarokat a kína­iak? Chen Moon Geum asszony a Pekingi Egyetem történészpro­fesszora szerint „a magyarok édesapja hun volt, édesanyja kí­nai... A hunok megjelenése külön­böző volt a korai ókorban és az ókor középső szakaszában. A ko­rai ókorban az arcbőrük fehér szí­nezetű volt, az orrnyergük magas és hajzatuk sűrű volt. A középső szakaszban azonban, a házassá­gok révén a han és a hun nép kö­zött a hunok sárgábbak lettek, alacsony lett az orrnyergük, és széles a homlokuk... A magyarok és a kínaiak rokon népek”. Az őstörténet-kutatás mint minden más tudományág, fejlődik és gyarapodik. Rajtunk is múlik, hogy a legújabb kutatá­si eredmények milyen mérték­ben válnak közkinccsé és meg­tartó erővé. A szkíták aránylag kicsi íjakat és rövid vesszőket használtak (Képarchívum)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents