Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-10 / 134. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ REPORTER Tíz évvel a szrebrenicai népirtás után a boszniai szerbek többsége még mindig háborús hősnek tekinti a vérengzés fő felelősét, Ratko Mladics tábornokot. A hetilap közzétett egy felmérést, amely szerint a megkérdezettek 61,6 százaléka háborús hősnek, nem pedig háborús bűnösnek tekinti őt. A megkérdezettek ötödé mereven elzárkózott attól, hogy minősítse a tábornokot, és ugyanennyien nem értenek egyet azzal, hogy Mladics hős lenne. Tíz évvel a népirtás után Mladics még mindig szökésben van, ismereden helyen tartózkodik Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök is. A belgrádi lapok szerint a szerb kormány az orosz titkosszolgálat közreműködésével két hete tárgyal Mladiccsal arról, hogy önként adja fel magát. 18I1B j ĽU A következő fordulóban Horvátországnak, Albániának és Ukrajnának lehet a legnagyobb esélye a csatlakozásra Folytatódik a NATO bővítése? Bár az Észak-atlanti Szövetség következő bővítése egyelőre nincs napirenden, a nemrég lezajlott GUUAM-csúcstalálkozó résztvevői közül néhány ugyancsak igyekezne a szervezetbe. ONDREJCSÁK RÓBERT A GUUAM szervezetet Grúzia, Ukrajna, Üzbegisztán, Azerbajdzsán és Moldávia alkotja. Leegyszerűsítve úgy lehetne jellemezni, hogy legfontosabb közös céljuk a Független Államok Közösségén belüli, Oroszországgal szembeni alternatív csoportosulás kialakítása, amely megpróbál szembehelyezkedni az orosz befolyás nagyobb térnyerésével. De térjünk vissza a NATO-bővítéshez. A szervezet legutóbbi bővítési fordulója egy éve volt, amikor a három balti állam, Szlovénia, Románia, Bulgária és természetesen Szlovákia csatlakozott. Bár ez a bővítés viszonylag simán zajlott, mégis sokan megkérdőjelezik a szervezet jövőjét, különösen ha figyelembe vesszük az USA és némely európai szövetségese közötti viszonyt-iszonyt. Nyilvánvaló, hogy 2004-ben szinte mindenki felvételt nyert a NATO-ba, akinek erre valami esélye volt. A további bővítés ezzel egy időre lekerült a napirendről, szakértői közökben viszont már javában folyik a vita, lesz-e következő, és kikkel bővülhet a szervezet. Egyes vélemények szerint a következő körre már 2007-ben sor kerülhet, a legesélyesebb Horvátország, Albánia és Ukrajna, mások Grúziát is favorizálják. Nyilvánvaló, hogy a NATO következő bővítéséről még a kulisszák mögött se született előzetes döntés sem, a szervezetnek még meg kell emésztenie az utolsó kört. Figyelembe véve viszont az amerikai külpolitika irányvonalát, amely erősen támogatja a „demokrácia és a stabilitás”, és ezáltal a szövetségi rendszer fokozatos bővülését, középtávon nem elképzelhetetlen a további bővítés. Az említett amerikai külpolitikai irányvonalnak a NATO szempontjából két releváns geopolitikai iránya lehet. Az egyik a Balkán, a másik a posztszovjet térség. A Balkánon három olyan ország található, amely komolyan aspirál a tagságra: Horvátország, Albánia és Macedónia. Mindenképp Zágráb a legkomolyabb jelölt. A horvátok esetleges belépése szorosan összefügg Európai Uniós csatlakozásukkal, hiszen mindkét dolog ugyanazon áll vagy bukik: a feltételezett háborús bűnösök kiadatásán. Ettől függetlenül azonban Horvátország mindenképp az egyik legfelkészültebb jelölt, ráadásul csatlakozása nagyon fontos a közép-európai új tagállamok számára, amelyek erősen támogatják. Albánia és Macedónia számára a legkomolyabb kihívás a belső stabilitás, ha sikerül megteremteni, jelentősen megnőnek esélyeik. E három balkáni ország speciális helyzetét egyébként az USA is elismeri az adriai együttműködés keretében. A NATO lehetséges bővítésének másik geopolitikai iránya kelet, földrajzilag a poszt-szovjet térség európai területeire vetíthető ki. Bár a közép-ázsiai köztársaságok rész vesznek a NATO békepartnerségi programjában, esetükben földrajzi, geopolitikai, politikai és egyéb okok miatt nem beszélhetünk reálisan a NATO-tagságról. Más viszont a helyzet a kaukázusi és a kelet-európai posztszovjet köztársaságokkal. A kaukázusi országok közül elméletileg a legkomolyabb esélye Grúziának van, amelyet Azerbajdzsán követ. Örményország egyértelműen Oroszország felé orientálódik külpolitikailag. Grúzia csatlakozási esélyeit jelentősen megnövelheti, ha sikerül végrehajtani azt a Moszkvával kötött egyezséget, s 2008-ig távoznak a grúz területen állomásozó orosz egységek. További feltétel a belső stabilitás, amelynek egyik legfontosabb eleme az elszakadási törekvéseket nyíltan hirdető régiók feletti ellenőrzés visszaszerzése. Grúziában egyébként már jelenleg is vannak amerikai kiképzők, akik a haderő felkészítésében vesznek részt. A majdani felvételkor azonban fontosabbak lesznek a politikai tényezők, mint a katonai felkészültség. Számunkra viszont a Kaukázusnál sokkal fontosabb a kelet-európai térség, ezen belül Ukrajna. Az új ukrán vezetés rendkívül intenzíven adta a Szövetség tudtára csatlakozási aspirációját. A nemrégiben a NATO-val aláírt megállapodás mindenképp közelebb hozza az ukrán tagságot, amelynek legfőbb támogatói a szomszédos országok, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország. Nem kevésbé elhanyagolható az USA támogatása sem, amely a decemberi hatalom- váltás óta különösen intenzív, és a jövőben döntő jelentőségű lesz. Végszó helyett elmondható, hogy bár jelenleg sokak számára a NATO következő bővítése rettentő távolinak tűnik, de már középtávon is új impulzusokat kaphat a folyamat. Ha ez megtörténik, legnagyobb nyertesei minden bizonnyal a horvátok, albánok és az ukránok lehetnek. A műemlékvédelmi hivatal azonnal leállította a Kokorínnak szánt állami támogatások folyósítását Csehországban a műemlékek is visszaadhatóak KOKES JÁNOS Csehországban ezentúl azt a vagyont is vissza lehet szolgáltatni az egykori tulajdonosoknak, amely ma nemzeti műemlékként van nyilvántartva - ismertette tegnap precedens értékű döntését az alkotmánybíróság. A testület egy konkrét kárpótlási kérelem ügyében megszüntette egy 1991- ben elfogadott földtörvény azon paragrafusát, amely ezt eddig nem tette lehetővé. A Prágától északra fekvő Kokorin várát és a hozzá tartozó földterületet az egykori tulajdonosok nyolc leszármazottja kérte vissza még a kilencvenes években. A több éve húzódó ügy végül az alkotmánybíróság elé került, amely az örökösöknek adott igazat. „Nyilvánvaló, hogy a döntés nem jelenti automatikusan azt, hogy az állam azonnal visszaadja Kokorínt, illetve más nemzeti műemlékeket a kérvényezőknek” - mondta Katerina Besserová, a kulturális minisztérium szóvivője. A döntés joga minden egyes esetben az érintett bíróságok és más hatóságok kezében van. Leszögezte: a kulturális tárca nem tart attól, hogy a nemzeti kulturális emlékeket magánkézbe kerülésük esetén bezárnák, vagy más célokra átalakítanák. „A nemzeti műemlékek esetében a magán- személyeknek ugyanúgy kell gondoskodniuk az értékek megőrzéséről, ahogy az államnak. A törvény mindenkire vonatkozik” - hangsúlyozta. A nagy látogatottságnak örvendő és népszerű Kokorínt 2001- ben nyilvánították nemzeti műemlékké. A leszármazottak szerint csak azért, hogy megakadályozzák a restitúciót. Ez az akadály most elhárult. Jarmila Špačková, a nyolc leszármazott egyike közölte: már lemondtak arról a kilencvenes években nyilvánosságra hozott tervükről, hogy a XIV. században épült Kokon'n várát luxusszállodává alakítják át. A vár továbbra is műemlék marad, minden része látogatható lesz. A vár többszöri átépítés után, a XX. század elején nyerte el mai formáját. A műemlékvédelmi hivatal az alkotmánybírósági döntésre reagálva bejelentette, azonnali hatállyal leállítja a Kokorínnak szánt állami támogatások folyósítását. A vár fenntartására szükséges költségek előteremtése most már az új tulajdonosok feladata - állítják a műemlékvédők. Csehországban jelenleg egy tucatnyi ilyen per folyik. A nemzeti műemlékek visszaadását az állam eddig a törvényre hivatkozva többnyire visszautasította. Néhány műemlék ugyan visszakerült már az eredeti tulajdonosokhoz, de a mostani alkotmány- bírósági döntésig ezeket az ügyeket sem lehetett véglegesen lezártnak tekinteni. KOMMENTÁR Lesz-e froncátvonulás? RÁCZ VINCE Sokan sokféle indokot felsoroltak már, miért kellene Martin Frone oktatási miniszternek távoznia bársonyszékéből. A tárcavezető személye ellen szóló érvek újbóli felsorolása úgyszólván felesleges. Hosszú hasábokat töltene meg. Nagy terveket szövő politikusként, a reformok híveként foglalta el pozícióját, reform- elképzeléseinek végrehajtása azonban - azt hiszem, immáron kijelenthetjük - túl nagy falatot jelentett számára. Ténykedését kudarcok kísérik. Politikai és szakmai ballépéseinek következményeiről a leginkább érintettek, az iskolaigazgatók, a pedagógusok és a diákok tudnának igazán mesélni. Hogy csak egy példát említsünk, a papoláson túl, érdemben alig tett valamit a közoktatás tartalmi átalakításáért. A készülő", új közoktatási törvény, mely a 21 éve hatályos régi, számtalanszor módosított jogszabályt váltaná fel, egyre csak késik. A miniszter ennek ellenére hajthatatlan, makacssága szinte már példátlan, bár inog alatta a bársonyszék, meg sem fordul fejében, hogy úriemberként visszalépjen hivatalából. Lemondásra pedig volna oka bőven. Görcsös ragaszkodása a hatalomhoz már-már szemérmetlen jelleget ölt. Magatartásával nemcsak önmaga hitelét csorbítja, hanem pártjának is keresztbe tesz. Ami a legfurcsább, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom - a kormánykoalíciós viszályok enyhítése és egyáltalán a kormányzati béke érdekében - még csak meg sem kísérelte visszahívni emberét az oktatási tárca éléről. A KDH sejthetné pedig, hogy a Frone személye körüli problémák magára a pártra sem vetnek jó fényt. Mindösszesen megerősíti a gyanútlan szemlélőben a hitet, hogy a kereszténydemokrata tömörülés megélhetési politikát folytat. Persze kérdés, valóban helyreállna- e a béke a liberálisok és a kereszténydemokraták közt, ha Frone távozna a kormányból. Valóban csak egy emberen múlna a Dzu- rinda-kabinet normális működése? Nem tudhatjuk, amíg Frone felszólításra vagy önszántából nem mond le miniszteri tisztségéből. A legelegánsabb talán az lenne, ha a miniszter azt mondaná: túl sok már ez számára, s inkább önszántából lemondana. Ezzel mindenki jól járna. A KDH is jól jönne ki az egészből, hiszen nem engedtek az ANO-nak, nem hátráltak meg előtte. Az ANO is azt mondhatná, elérték céljukat. A többi kormánypárt is megkönnyebbülne, de az emberek is. Hogy lesz-e froncátvonulás, ki lenne annak a megmondhatója. Feltehetjük azonban, hogy aligha, legalábbis a kormányváltásig. JEGYZET Autós * álmok KOCUR LÁSZLÓ Felnőttként sokszor somolyogva gondolunk vissza gyermekkori álmainkra. Az óvó néni gyakran olvasgatta a kötelező alvás előtt József Attila Altatóját, mely szerint: „Tűzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!” Délután aztán, mikor fakardjainkkal aprítottuk egymást a homokozó mellett, mindenki előtt a lehetséges katonai karrier képe lebegett. Su- hancként pedig, mikor a sorozáskor a hadkiegészítő pa- ' rancsnoteág folyosóján dideregtünk egy szál gatyában, mindent megtettünk, hogy a sereget elkerüljük, lehetőleg minél messzebbről. Gyermekkorunkban a teherautókat is szerettük. Megigézve bámultuk az óvoda kerítése mögül, hogyan dübörögtek az aratásból visszatérő Liazok és Tatrák. Az ovis társak közül aztán egyik-másik teherautó-sofőr lett, ők valószínűleg továbbra is bírják ezeket a gépeket, az én - teherautókhoz való - viszonyom viszont leginkább ambivalensnek mondható. Amikor a gyors forgalmú, de gyorsforgalminak nem nevezhető 63-as úton kell megelőzni két egymás mögött haladó kamiont, olyankor nem vagyok túl lelkes, egyébként meg nem izgatnak. Egy sárga színű teherautót viszont nagyo'n-na- gyon utálok, és ezzel rajtam kívül bizonyosan sokan vannak így. A lopóautót, mely Pozsony utcáit járva gyűjti be a járműveket. A városi vontatószolgálat „pókautói” reggelente csoportosan rajzanak ki, hidraulikus emelőszerkezetük öntudatosan csilingel. Legénységük áldozatot keres. Ha megtalálták a tilosban parkoló lúzer kocsiját, felpakolják, és kiviszik a város peremére, a Fekete erdőbe. A tulaj meg mit sem sejtve tér vissza az ügyintézésből, és döbbenten látja kocsijának hűlt helyét. - Úristen, ellopták! - általában mindenkinek ez az első gondolata, miközben jeges veríték önti el a slusszkulcsát hova rakni nem tudó sofőrt. Bizarr élmény, és az ember szinte már örül, mikor kiderül, hogy „csak” elvontatták. Ekkor újabb próbatétel elé néz, ki kell jutnia a Slovnaft melletti telephelyre. Ha az áldozat nem pozsonyi, fogalma sincs, hogyan, de a manőver a fővárosinak sem egyszerű. Az ember ilyenkor taxiba vágódik - lehet hogy épp abba, amelynek gazdája feladta őt a vontatóknál, a két kaszt közötti együttműködés ugyanis elég jónak mondható -, egy kisebb vagyonért kiautózik a városon kívülre, és a büntetés kifizetése után visszaülhet a kocsijába. Otthon magyarázkodni kell, hova tett több ezer koronát, és a napja is tönkre van téve. Persze tilosban parkolni szabály- sértés, ez vitán felül áll. De a szocialista urbanisztika jegyében nagyvárossá fejlődött Pozsony egész egyszerűen nincs felkészülve ennyi autó befogadására. Még a tágabb belvárosban sincs elegendő parkolóhely, sőt a meglevőkből is megszüntettek kettőt. így mindenki ott parkol, ahol tud, kockáztatva, hogy a főváros fizetett autótolvajai bearanyozzák a napját. Happyend nincs. (Kiss Tibor rajza)-Azt mondtad, ha szerzek háromszobás lakást, megtarthatjuk az esküvőt
