Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-10 / 134. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 10. Régió 5 Nem divatból, meggyőződésből hagyományőrzők Léván is Szólj síp, szólj! Az útkarbantartók emelt költségvetésének köszönhetően jut pénz a munkálatokra Több hidat is felújítanak a Komáromi járásban Az Ekel-Tevehát, valamint az Ekel-Štúrová hidak felújítása félpályás útlezárás mellett folyik (Kalmár Csaba felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Léva. Hatodszor rendezték meg tegnap Szólj síp, szólj! címmel a magyar óvodák hagyományőrző csoportjainak szemléjét. A járásból hat magyar intézmény fogadta el a lévai óvoda invitálását, és jött el a Reviczky Házba. Novák Katalin, a vendéglátó intézmény igazgatónője köszöntőjében elmondta, az első találkozón még 22 óvoda vett részt, idén már csak hat. „Nem divatból, meggyőződésből kell a hagyományokat őrizni” - vélekedett az igazgatónő. A famadi óvodások palotása volt a nyitány. Valkovszky Szilvia betanításában pártás lányok és huszárok mutatták be produkciójukat. A nyírágói óvodások gyermekjátékcsokra nyitotta meg a tényleges seregszemlét. A legismertebb dalok, játékok elevenedtek meg a három fiú és három lány előadásában, Fekete Alica szerkesztésében. Volt keszkenős körjáték, párválasz- tós évődés. „Poros úton kocsi pörög, a kereke gyorsan pörög” - búcsúztak a nyírágóiak. A lekéri gyerekek játékát óvónőjük, Hevesi Valéria a rétre helyezte. „Lányok, lányok tejfeles a szátok!”; „Fiúk, fiúk lyukas a csizmátok!” - csúfolódtak a gyerekek. Játszottak lagzist, sütöttek, főztek, fecskét is láttak, szeplőt is hánytak, még selymet is gombolyítottak. A famadi óvodások játszottak gólyásat és tapsoló- sat, soroltak virágneveket, ürgét is riogattak. Aki mesét ígért, így beszélt: „Az én lovam kese, kezdődik a mese. Három libagége, itt a mese vége!”. Valkovszky Szilvia és Papp Etelka volt a játékmester. Az ipoly- viskiek A pösze lányok című mesét varázsolták egy asztal köré. Kö- pönczei Csilla tanította be a jellemzően komisz humorú népmesét. A lévai óvodásoknak Szabó Ildikó áhított össze és tanított be egy aratási műsort, gyönyörű tárgyak - kévék, korsók, zsákok, gyerekekre méretezett kaszák és sarlók - között jelent meg az alvó falu, a búzát kémlelő lánysereg, a garasért arató legényhad, a kaszásokat ellenőrző gazda. A nagyölvediek Toborzó címen mutatták be a 19. századi verbuválások hangulatát, a lányok búcsúztatták a fiúkat, igézték-bűvöl- ték őket. „Acélerő, szállj belé, nagy bátorság, lépj elé!” - a fiúk menetelve remélték, hogy jobb soruk lesz, mint apjuknak. Mácsadi Erika tanította be az összeállítást. A felkészítők oklevelet és seprőn lovagló szalmaboszorkányt kaptak, a gyerekek könyvcsomagot. Búcsúzóul együtt énekelték pedagógusok, gyerekek és szülők a Megyen már a hajnalcsillag lefelé kezdetű népdalt, mely az idők során szinte a rendezvény himnuszává vált. Komárom. Három híd felújítása és egy híd újjáépítése szerepel a Komáromi Regionális Útkarbantartó és Útkezelő Vállalat idei tervei között. V. KRASZNICA MELITTA Ebből az Ekel-Tevehát, az Ekel- Štúrová hidak felújítása már a vége felé közeledik, a Gúta és Ifjúságfalva közti Kis-Duna-híd rekonstrukciója, valamint az Csallóközara- nyos és Megyercs közti 4-es számú híd lebontása és újjáépítése pedig a tervek szerint július elején kezdődik. Keszeg Istvántól, a vállalat műszaki igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a munkálatokat az tette lehetővé, hogy a Fehér Miklós alel- nök 2004 decemberében beterjesztett költségvetési javaslatát elfogadta a Nyitrai Kerületi Önkormányzat, és a tavalyihoz képest 50 százalékkal növelte a költségvetésüket. A megemelt összeget célirányosan a hidak rendbetételére hagyta jóvá a testület. „Azért is előnyös, hogy most végezhetjük el az Ekel-Tevehát, valamint az Ekel-Štúrová hidak .felújítását, mert néhány év múlva olyannyira rosszá vált volna állapotuk, hogy a felújítási költségek a jelenlegi 3,7 millióval szemben elérték volna a tízmillió koronád’ - mondta. A május elejétől folyó munkálatokat félpályás úüezárás kíséri, hiszen felújítják a vasbeton szerkezeti elemeket, a szigetelést és a járdákat, helyreállítják a vízelvezető csatornát, a hidakra vezető útszakaszokat legyalulják, majd új aszfaltréteggel vonják be azokat. A Csallóközaranyos és Megyercs közti 4-es számú híd esetében a felújítás helyett a híd lebontása és újjáépítése mellett döntöttek a szakemberek. Emiatt az építkezés idejére teljes údezárásra kell számítani a két község közötti útszakaszon. (Az útlezárás kezdetéről lapunk is tájékoztat majd - a szerk. megj.) A legproblémásabbnak a gútai Kis-Duna-híd rekonstrukciója mutatkozik. Ha ugyanis a munkálatok idejére lezárnák ezt az útszakaszt, 70-80 kilométeres kerülőre kény- szerítenék az Ifjúságfalváról Komáromba, valamint a Gútáról Vág- sellyére utazókat. Az érintetteknek ugyanis vagy Érsekújvár, vagy Nádszeg felé kellene kerülniük, amit az illetékesek nem szeremének. Ezért olyan egyedi megoldáson dolgoznak a szakemberek, ami nem tenné szükségessé a hosszú kerülőút megtételét. A részleteket azonban majd csak a tervezet elfogadása után hozzák nyilvánosságra. A múlt század tízes éveiben épült híd egyébként már ugyancsak rászorult az átfogó felújításra, hiszen az eltelt, csaknem 100 év alatt nem folyt ilyen munkálat. Most teljesen lecsupaszítják a hidat, az útburkolaton kívül az acéltartó lemezeket is kicserélik. A tervek szerint a munkálatoknak október végén, november elején kellene befejeződniük. A hídon egyébként naponta mintegy kétezer jármű halad át, jelentős a teherforgalom. A sebesség- korlátozó és figyelmeztető közúti táblákat a vállalat már elhelyezte a hídra vezető utak mentén. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megrongált emlékmű Pozsony. Ismeretlen tettes megrongálta a Hatam Sofer- emlékmű épületének három üvegfalát. A város zsidó hitközségének százezer korona kárt okozó ügyben a rendőrség egyelőre rongálás miatt indított eljárást, (ú) Tragikus baleset Perbeténél Perbete/Köbölkút. Halálos közlekedési baleset történt a két érsekújvári járásbeli falut összekötő úton szerda délután. Egy Ford Mondeo típusú személygépkocsi ismeretlen okból letért az úttestről, majd felborult, és az árokba csúszott. Ajármű 42 éves vezetője a helyszínen meghalt, két útitársa, egy 36 és egy 20 éves férfi komolyabb sérülés nélkül úszta meg a balesetet, (ú) Körözött személy Nagytapolcsány. Körözi a rendőrség a 39 éves manigai (Malženice) Milan Holien- kát. Az illető 184 centiméter magas, zöldesbarna szeme és barna haja van. A rendőrség az illetővel kapcsolatos minden információt a 158-as telefonszámon vár. (ú) Milan Holienka (Képarchívum) Az ipolyviskiek A pösze lányok című mesét varázsolták a színpadra (A szerző felvétele) Csallóközaranyos és Megyercs között teljes útlezárásra kell számítani. AJANL0 Június 10. (péntek) Érsekújvár - a város főterén egésznapos gyűjtést szerveznek a táplálkozási rendellenességben, izomsorvadásban szenvedők élet- körülményeinek jobbítása érdekében. (száz) Komárom -17.30: jótékonysági koncert lesz a művészeti alapiskolában a felújításra váró Timotheus árvaház javára. Közreműködnek a művészeti alapiskola diákjai, valamint a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának hallgatói, (vkm) Komárom - 17.00: Kantha Dóra Alapítványa és a szabadidőközpont Gyermekek a gyermekeknek címmel jótékonysági délutánt szervez a rákbeteg gyermekek javára. A Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán óvodások, alap- és középiskolások kultúrműsorral ünnepük a gyermeknapot, és adománygyűjtéssel igyekeznek segíteni a rákbeteg gyermekeket. A rendezvény fővédnöke Bastmák Tibor polgármester, (vkm) Június 11. (szombat) Somorja - először rendez Templomkerti Napot a helyi református egyházközség a közös játék, a családi pihenés és a templomi nyugalom ünnepeként. A templomkert kapuját 9.30-kor nyitják meg az érdeklődők előtt; 10.00: ünnepélyes megnyitó, közös éneklés; 10.20: zenés mesejáték - Écsi Gyöngyi és Kováts Mar- ceü; 11.00: tánccsokor a Csali néptánccsoport előadásában; 11.20: kézműves asztalok és a játéksziget; 12.00: ebéd (erről és az uzsonnáról is ä református gyülekezet gondoskodik); 14.00: a Német-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola komolyzenei koncertje a református templomban; 15.00: Bátor sün - az Aranykert bábcsoport előadása; 16.00 - a bábok és a hangszerek kiállítása - játékok, kézművesség; 17.30 - istenes dallamok, mondókák, imádságok a magyar nép kincsestárából - Écsi Gyöngyi előadása a templomban. Sötétedéskor filmvetítés kezdődik, (ú) Léva - 10.00: a Lévai Váijáté- kok a résztvevők felvonulásával színes rendezvénysorozat kezdődik, elsőként a besztercebányai Casanova Vidám Vívók Egyesülete tart bemutatót; 11.00: várjátékok, versenyek, vetélkedők gyerekeknek és felnőtteknek a vár területén, korabeli lőfegyvereket és szúrófegyvereket lehet kipróbálni, harci játékokban részt venni; 13.00: ünnepélyes megnyitó, a polgármester átadja a vár kulcsait a vár jelenlegi urának, a múzeum igazgatójának; 13.00-18.00: történelmi vívó-, lovas- és solymász- csoportok bemutatója, dramatizált életképek a békeidőkből, csatajelenetek, a tábor életének bemutatása, tábori szakácsok nyílt tűzön készítenek korabeli ételeket. A várparkban kézműves mesterek és népművészek mutatják be tudományukat, árulják portékájukat. 15.00: Abrak varázsló és a sárkány címmel a zólyomi Maska Színház mesejátékot ad elő; 15.30: az etnozenét játszó Fleret együttes koncertje, vendégük Jarmila Šuláková; 19.00: a Child liki tu-a koncertje; 21.00: tűznyelők és tűzmágusok show-ja; 21.30: tűzijáték, (fin) Patonyrét-9.00: a XII. hagyományos lóvásár a Patonyréti SC sporttelepén, a Kis-Duna impozáns természeti közegében. A pikáns ételek és frissítők bő választékáról a rendező szervezet gondoskodik. Program: sétakocsikázás, lovaglás, rodeó, tombola. A belépti díj felnőtteknek 30, gyermekeknek 15 korona, (ú) Komárom - 17.00: a Dunaj néptáncegyüttes megalakulásának 45. évfordulója alkalmából folklórfesztivál lesz a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán. KözreSzombaton tíz órától várjátékokat tartanak Léván (Forgács Miklós felvétele) működik a Malý Dunaj, a Lipka és a Hajós együttes Komáromból, valamint egy-egy lévai, ógyallai, gyulamajori és családi (Čeľadi- ce) csoport, (vkm) Érsekújvár - 10.00: a Nyitra- parti Kultúrközpontban 12 órás diszkómaratont szerveznek a felnőttek, valamint hatórás mi- nimaratont a tizenkét évesnél fiatalabbak számára. A műsorban fellépnek a Superstar győztesei. Jelentkezni lehet a 0905/680 823-as telefonszámon, (száz) < Június 12. (vasárnap) Komárom - 10.30: a komáromi és a környékbeli zsidóság deportálásának 61., valamint a második világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervez a helybéli zsidó hitközség a zsidó temetőben (Aranyember utcája). Ünnepi beszédet mondanak: Kardos Péter főrabbi, Bastmák Tibor polgármester, Kerti Katalin, a Komá- rom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke és a helyi zsidó hitközség vezetői. Közreműködik Szilágyi Gábor, az újpesti zsinagóga kántora; 12.00: gyertyát gyújtanak az áldozatok egyetlen komáromi emlékművénél, a zsinagógában. Ezt követően bemutatják a Tatai Televíziónak a holokauszt 60. évfordulójára készített Minden idők mártírjainak emlékére című filmjét, (vkm) Köbölkút - 14.00: IV. Duna Menti Fesztivál a szabadtéri színpadon. A kézműves foglalkozásokat követően 15 órakor színpadra lépnek a régió hagyományőrző csoportjai; 18.30: Bacsó Mátyás régi és új slágerekkel szórakoztatja közönségét; 20.00: rockoperagála, érsekújvári és gútai csoportok lépnek fel. A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és helyi szervezete, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ, valamint az önkormányzat vendégeként Sasvári Sándor előadó- művészt hívta meg. (száz) Deáki -19.00: a Deáki Ifjúsági Klub szervezésében a helyi nyugdíjasotthonban vetítik Koltai Gábor Trianon című filmjét. A rendezvényen személyesen is részt vesz a filmrendező, akivel a vetítés előtt lehet beszélgetni, (gl) Vízkelet - 16.00: a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő területi fesztiválját tartják a Csemadok Galántai Területi Választmánya és helyi szervezete rendezésében a helyi kultúrházban. A műsorban fellépnek Deáki, Diószeg, Felsőszeli, Hidaskürt, Királyrév, Nagymácséd, Nagyfödémes, Ne- meskosút, Rété, Vízkelet népművészeti csoportjai és szólistái, (gl)