Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-09 / 133. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 9. Régió 5 Ősszel derül ki, ki ülhet a megyeelnöki székbe Ľubo Románt jelölik ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az SDKÚ-t, az ANO-t, a DS-t és az MKP-t tömörítő jobb­oldali koalíció Ľubo Románt jelöli a pozsonyi megyefőnöki székbe. A partnerek tegnap erről szóló választási együttműködési szer­ződést írtak alá. A tömörülés kép­viselői úgy vélik, Roman szemé­lye a legmegfelelőbb a posztra, ezt igazolják eddigi sikerei, prag­matikus szemlélete, szervező- és konfliktuskezelő készsége, kiter­jedt nemzetközi kapcsolatrend­szere, mely az együttműködés alapfeltétele. A megyefőnök-je- lölt megvalósítható célok kitű­zésében látja a siker titkát, ezt tükrözi tízpontos választási prog­ramja is. Roman céljai közt szere­pel, hogy Közép-Kelet-Európa legeredményesebb, legdinamiku­sabban fejlődő régiójává váljék Pozsony megye. Kezdeti siker­ként könyveli el, hogy a dél-mor- vaországi, a pozsonyi, a nagy- szombati, a bécsi, a dél-ausztriai, a burgenlandi és a győri régió összefogásával létrejött Centropa elnevezésű, közös foglalkoztatá­si, politikát és kereskedelmi tevé­kenységet célzó kezdeményezés Pozsonyt választotta székhelyéül. Bár Ľubo Roman nem volt haj­landó megnevezni, melyik ellenje­löltet tartja legfőbb riválisának, Roman Vavrík, a jelölők egyike sze­rint a Smer jelöltje lehet a legerő­sebb ellenfél a november végére, december elejére tervezett önkor­mányzati választásokon, (érvé) Arany érettségi bizonyítványt osztanak az ipariban A hajógyár iskolája volt V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Hagyományteremtő rendezvény lesz június 11-én, szombaton az ipari középiskola kollégiumában: az iskola történeté­ben első ízben osztanak ki arany érettségi bizonyítványokat, mégpe­dig az intézmény első végzősei, az 1955-ben érettségizett egykori diá­kok részére - tájékoztatta lapunkat Vetter János igazgató. Ugyancsak ebben a kitüntetésben részesülnek az 1954-ben érettségizettek, akik ugyan még más intézményi formá­ban kezdték meg tanulmányaikat, de már az 1951 szeptemberében megalakult Felső Ipari Középisko­lában szereztek érettségi bizonyít­ványt. Az intézmény egyébként a hajógyár kezdeményezésére, válla­lati iskolaként kezdett működni, egyetlen szakkal, a gépészettel. Az 1951/52-es tanévben összesen há­rom - egy magyar és két szlovák ta­nítási nyelvű - osztályt nyitottak. A visszajelzések alapján 47 egykori végzőst várnak, és három olyan ta­nárt - Kovács Magdolnát, Félix Bo- hunickýt, valamint Imrich Kraj- mert -, akik ötven évvel ezelőtt ok­tattak az iskolában. A résztvevők az Arany Matúra oklevélen kívül az is­kola címerével ellátott plakettet is kapnak. A program délelőtt 10 óra­kor a jelenlegi diákok műsorával kezdődik, majd a köszöntőbeszé­dek és az oklevelek átadását köve­tően osztálytalálkozókat tartanak a „véndiákok”. Dinga feljelentette Kovarčíkot, másnap Kovarčík Dingát Egykori párttársak egymás ellen ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Kedden Mário Dinga megyei képviselő jelentette fel Ján Kovarčík megyei hivatalveze­tőt jogköreivel való visszaélés mi­att, szerdán pedig Ján Kovarčík tett feljelentést Mário Dinga ellen becsületsértésért. A konfliktus tárgya a távközlési vállalat egyik eladó irodaépülete, amelynek megvételére a hivatalvezető anél­kül tett ajánlatot, hogy erre meg­hatalmazást kapott volna a képvi­selő-testülettől. Dinga szerint a megyei képviselők soha nem tár­gyaltak arról, hogy a szóban forgó épületet 30 millióért megvásárol­nák a megyei hivatal számára, már csak azért sem, mert még ta­valy novemberben más határoza­tot hagytak jóvá ez ügyben. A megszavazott határozat értelmé­ben a megyei önkormányzat a Gap Real Kft.-vel köt szerződést arról, hogy az 225 millióért fel­építi az új megyeházat. A még nem létező épület megvá­sárlásáról szóló határoza­tot Milan Belica, a HZDS által jelölt megyei elnök támadta meg az ügyészsé­gen, párttársa és hivatal- vezetője, Ján Kovarčík pe­dig más lehetőségeket keresett, hová költözhetne mostani szűkös helyéről a megyei hivatal, Ő azt állítja, a képviselő-testület bízta meg ezzel a feladattal, és a táv­közlési vállalat épületének meg­vásárlásáról különben is csak tár­gyalásokat folytatott. „Igaz, hogy levélben tettem ajánlatot, és vá­laszt is kaptam, de ezt átadtam a pénzügyi bizottságnak. Nem hagyták jóvá az ajánlatot, tehát szerződésről szó sem lehetett”- mondta Kovarčík. „Dinga képvise­lő kezdeményezését csak azzal tu­dom magyarázni, hogy személyes érdeke fűzik a Gap Real Kft.-hez, és ezzel ahhoz is, hogy a cég épít­se az új megyei hivatalt. Először csak legyintettem az ellenem tett feljelentés hallatán, de miután láttam, hogyan számolt be róla a sajtó, úgy döntöttem, a bíróságon fogok elégtételt kérni az engem ért sérelemért.” Az ügy érdekessége, hogy há­rom hónapja még Mário Dinga is a HZDS tagja volt, és saját állítása szerint azért távozott a pártból, mert állandóan konfliktusba ke­rült a kerületi pártelnöki posztot is betöltő Ján Kovarčíkkal. Utóbbi másként emlékszik a történtekre, szerinte Dingát épp azért zárták ki a pártból, mert egy fiktív irodaház megvásárlását támogatja az adófi­zetők pénzéből, és „ez összeegyez­tethetetlen a HZDS-tagok erköl­csével”. A kölcsönös feljelentgetés­nek és vádaskodásnak ezzel még nincs vége, a megyei képviselő- testület június 12-i ülésén Mário Dinga javasolni fogja Ján Kovarčík leváltását a megyei hivatal vezetői posztjáról, (vrabec) A konfliktus tárgya a távközlési vállalat egyik eladó irodaépülete. Mégis lesz négypárti szlovák koalíció Nyitra megyében Négy helyet hagynának a magyar pártnak Nyitra. Több mint fél éve tartó egyeztetést követően holnap aláírják a megyei választásokra szóló szer­ződést a HZDS, a Smer, az SDKÚ és a KDH képviselői. VRABEC MÁRIA Ezzel véget értek a találgatások, hogy valamelyik kormánypárt eset­leg mégis az MKP-val szövetkezhet­ne, és biztossá vált, hogy a magya­rokkal szemben négypárti szlovák koalíció indul Nyita megyében. A koalíció létrejötte még néhány héttel ezelőtt is kétséges volt, és mi­után a KDH javasolta a parlament­ben Mečiar amnesztiáinak eltörlé­sét, a HZDS elnöke lehetetlennek nevezte a kereszténydemokraták­kal való együttműködést. Végül a HZDS hétvégi kongresszusa más­ként döntött, és a négy párt helyi vezetőinek sikerült megállapodni a képviselőjelöltek számát illetően. A preferenciái alapján legnagyobb tá­mogatottságot élvező Smer a me­gyében 14 jelöltet indít, a HZDS ti­zenhármat, az SDKÚ tizenegyet, a KDH pedig tízet, és Komárom kivé­telével valamennyi járásban teljes jelöltlistával indul a koalíció. Ez azt jelenti, hogy a Nyitrai Járásban 12, az Érsekújvári Járásban 11, a Lévai Járásban 9, a Nagytapolcsányi Já­rásban 5, az Aranyosmaróti Járás­ban pedig 3 szlovák jelölt száll ring- be, a Komáromi Járásban a nyolc képviselői helyből négyet szeretné­nek megszerezni. „A maradék né­gyet meghagyjuk a magyaroknak” - mondta Pavol Abrhán, aki a KDH részéről folytatott tárgyalásokat a többi párt képviselőivel. Jelenleg az MKP az 52 képviselői helyből 31-et foglal el a megyei közgyűlés­ben, egy mandátumát akkor veszí­tette el, amikor Gyurovszky Lászlót miniszterré nevezték ki. A képviselőjelöltek neveiről még nem született döntés, már csak azért sem, mert az SDKÚ-ban elő­választások lesznek. A közös me­gyei elnökjelölt személyéről is csak azután kezdenek tárgyaim a pár­tok, hogy a Smer is nyilvánosságra hozza saját jelöltje nevét. A HZDS a mostani elnököt, Milan Belicát ja­vasolja a posztra, az SDKÚ a Nyitrai Andrej Bagar Színház igazgatóját, Ján Greššot, a KDH pedig a mező- gazdasági minisztérium államtit­kárát, Marián Radošovskýt. A Smer elnöke, Róbert Fico már hónapok­kal ezelőtt elmondta, égy sikeres cégvezetőt jelölnek a posztra, de a nevét csak június 20. után árulják el. A KDH és az SDKÚ kerületi veze­tői bizonyos feltételek mellett el­képzelhetőnek tartják, hogy végül Belicát támogassák, de Peter Oremus, a Smer kerületi elnöke ezt kizárta. Mint elmondta, közös je­löltet csak akkor tudnának támo­gatni, ha az egyik párthoz sem kö­tődő, független személy lenne. Akupunktúra, lézeropunktúra és gyógymasszázs, egyelőre pénzért Rehabilitációs központ nyílt Bősön JÓZAN MÓNIKA Bős. Rehabilitációs szakrendelés nyílt a bősi rendelőintézetben. A Tóth Zoltán szakorvos vezette ren­delőben többek között gyógytorná­ra, sugaras kezelésre, akupunktú­rára, lézeropunktúrára és elektro­terápiára van lehetőség. Egyelőre három teremben várják az érdeklő­dőket. Mivel az egészségbiztosítók ke­rületenként csak bizonyos számú rehabilitációs intézettel kötelesek szerződést kötni, egyelőre kész­pénzzel kell fizetni a kezelésért. Az árjegyzék a váróteremben van ki­függesztve. „Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy fizessen a ke­zelésért, ezért tovább küzdők a biz­tosítókkal a támogatás ügyében. Az önkormányzat és a környező falvak írásbeli nyilatkozattal támogatják a kérvényemet” - nyilatkozta Tóth Zoltán. A szolgáltatásokat hamaro­san infraszaunával, aroma- és ze­neterápiával, valamint az egészsé­ges életmódról szóló előadássoro­zattal szeretnék bővíteni. ! I Három teremben várják a gyógyulni vágyókat (A szerző felvétele) Tiltakoznak a helybeliek a hulladékégető felépítése ellen Nem voltak meggyőzőek az érvek GAÁL LÁSZLÓ Vághosszúfalu. A község képvi- selő-testülete a keddi, június 7-ei ülésén egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, amelyben ellen­zi, hogy a Vágsellyei járás területén veszélyeshulladék-égető épüljön. A képviselők egyben megbízták a fa­lu polgármesterét, kezdeményez­ze, hogy a többi érintett település­sel, Vágsellyével, Tomóccal és Mocsonakkal közösen petícióban tiltakozzanak a Duslo Rt. vegyiüzem területére tervezett ége­tő építése ellen, kifogásaikat a falu lakosai által is aláírt levélben tu­dassák a környezetvédelmi minisz­tériummal. A képviselők azt köve­tően hozták ezt a döntést, hogy a falu számos lakosával együtt részt vett a helyi kultúrházban megtar­tott lakossági fórumon, amelyen a hulladékégető létesítésére alakult NISAK Rt. képviselői és a tervezetet kidolgozó szakemberek próbálták meggyőzni őket az égető előnyei­ről. A kétmilliárd koronás, 75 szá­zalékban az Európai Unió által tá­mogatandó beruházás mellett ér­velő szakemberek egyebek mellett elmondták, az új létesítmény a Duslo jelenlegi égetőjénél sokkal kevesebb - alig mérhető mennyisé­gű - szennyezést bocsátana ki a le­vegőbe, tehát még javítaná is az it­teni lakosok életkörülményeit. A fa­lubelieket azonban az érdekelte, mi történne, ha egy üzemi baleset kö­vetkeztében elszabadulnának a ve­szélyes anyagok, amire azt a vá­laszt kapták, hogy a berendezés úgy van megtervezve, hogy ott ne fordulhasson elő ilyen baleset. A kérdező ellenérve: a világon nincs olyan atomerőmű, amelyet ne bal­esetmentesre terveztek volna, mégis megtörtént a csernobili ka­tasztrófa. A helybeliek attól is tar­tanak, hogy a veszélyes anyagok egy részét éppen Vághosszúfalun keresztül szállítanák az égetőbe, és szerintük senki nem tudja garantál­ni, hogy a hulladékot szállító jár­műből egy esetleges baleset során nem szabadulnának el szennyező anyagok. A több mint kétórás vita során sok érv hangzott el az erőmű ellen és mellett, de a hosszúfalusiakat a szakemberek nem győzték meg. Tegnap este Vágsellyén zajlott ha­sonló lakossági fórum, ma 15.30- kor Mocsonakon, holnap 18.00 órakor pedig Tornócon lesz hason­ló, ahol a lakosok kifejthetik véle­ményüket. A NISAK képviselői sze­rint a környezetvédelmi minisztéri­um illetékes osztálya a lakosok vé­leményét is figyelembe véve dönt majd az égető építésének engedé­lyezéséről vagy elutasításáról. RENDŐRSÉGI Börtön vár a hivatalnokra Pozsony. Csúszópénz elfo­gadásával gyanúsítja a zsolnai folyamhajózási felügyelet ve­zetőjét a korrupcióellenes hi­vatal. Vladimír S. tízezer koro­nás kenőpénzt kért egy motor­csónakra szóló jogosítvány ki­állításáért - tájékoztatta la­punkat Jana Pôbišová, a bel­ügyminisztérium sajtóosztá­lyának munkatársa. Vladimír S. szabadlábon védekezhet, korrupcióval és hivatali jog­körrel való visszaéléssel gya­núsítják. Háromtól nyolc évig teijedő szabadságvesztésre ítélhetik, (dem) Rasszista szöveg, náci karlendítés Pozsony. A rendőrök előtt nyilvánította ki szélsőséges nézeteit a 22 éves pozsonyi František Ch. A városban jár­őröző rendőrök figyelmét kora este keltette fel egy hangosko­dó fiatalokból álló csoport, amely az arra járókat zaklatta. Az igazoltatás során a vádlott többször is azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy el lesznek bocsátva, majd kije­lentette magáról, hogy rasz- szista és náci, szavait pedig karlendítéssel igazolta. A vizs­gálóbíró szélsőséges eszmék terjesztésével vádolja az elkö­vetőt, aki akár hat hónaptól három évig terjedő börtön- büntetést is kaphat. (TASR) Heroin az autóban Nagyszombat. Heroint ta­láltak a rendőrök egy közúti ellenőrzés során egy 31 éves férfi autójában. A rendőrök­nek feltűnt a férfi gyanús visel­kedése, és aprólékosan átvizs­gálták a járművet, az autó le­hajtható napellenzője mögé rejtve egy zaeskónyí heroint találtak. A szakértők szerint a kábítószer tíz adag elkészíté­sére lett volna elegendő. A fér­fi ellen kábítószer birtoklása és illegális terjesztése miatt emeltek vádat. (SITA) Illegálisan tartózkodott itt Nagyszombat. Elfogott a rendőrség egy Szlovákia terü­letén illegálisan tartózkodó bolgár állampolgárt. A 35 éves férfit a múltban több rendbeli garázdaság miatt kiutasították az országból. Ha a bíróság bű­nösnek találja, a férfi akár két évet is eltölthet a rácsok mö­gött. (SITA) Rablás és nemi erőszak Zsolna. Őrizetbe vette a rendőrség a 17 éves Radoslav K.-t, akit több rendbeli rablás­sal és nemi erőszak kísérleté­vel vádolnak. A fiú megtáma­dott egy 45 éves nőt, és elvette a táskáját. Miután az elkövető megszerezte a táskát, megpró­bálta megerőszakolni áldoza­tát. Nem sokkal a bűncselek­mény után a rendőrök őrizet­be vették. Mint később kide­rült, a speciális alapiskola di­ákjának nem ez volt az első ilyen tette. Április elején egy húszéves lányt próbált meg­erőszakolni. A lány kisebb sé­rülésekkel megúszta az inci­denst. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents