Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-08 / 132. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 8. RÖVIDEN ArtMa: Győrffy Sándor kiállítása Dunaszerdahely. Ma 18 órakor nyílik a ArtMa Galériában Győrffy Sándor képzőművész kiállítása. A Budapesten élő művész 11 európai országban dolgozott különféle művésztelepeken, illetve szimpozionokon. Ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Nyugat-Ber- linben és az USÁ-ban. A Muravidék Baráti Kör alapító tagja, a Muravidék című kulturális folyóirat főszerkesztője. A következő műfajokban alkot: egyedi és sokszorosított grafika, fotó, festészet, szobrászat, mail-art, térberendezés, land-art, performance. Az ArtMa-beli kiállítását dr. Feledy Balázs művészettörténész nyitja meg. (ú) Nyáron Pozsony is otthont ad a Cowparade-nak. Vagyis olyan „tehénparádé” lesz a városban, amely művészek és közéleti személyek által alkotott tehénszobrokat vonultat fel. A „csordát” holnap 18 órakor fogadják a Primáši palota udvarán. (Képarchívum) Gazdag program a nagymagyari rendezvényen Roma fesztivál ELŐZETES Egész napos, színes programmal várja az érdeklődőket vasárnap Nagymagyaron a XI. Csallóközi Roma Fesztivál, melynek szervezője a Közös úton a roma kultúrával Polgári Társulás, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának Kisebbségi Szekciója. A rendezvény délelőtt 10 órakor filmvetítéssel kezdődik: a közönség Pejó Róbert Dallas Pashamende című alkotását láthatja a kultúrházban. A film főszereplője, Gryllus Dorka a 36. Magyar Filmszemlén a legjobb női főszereplő díját kapta alakításáért. A fesztivál ünnepélyes megnyitóját 13 órákor tartják a helyi sportpályán. 13.20-tól ugyanitt hazai roma zenekarok, együttesek és tánccsoportok lépnek fel: a Detvakere Roma tánccsoport és Vojtech Klinec cigányegyüttese (Gyetva), a besztercebányai Loli rózsa, a hnúšťai Romane jíle, a ne- mesócsai Jakha, az érsekújvári Uj- váratar Roma tánccsoport, Szend- reiék (Rimakokava) autentikus együttese, a somorjai Gipsy Para- diso, Roman Šipoš és együttese (Csallóközcsütörtök), Pozsonyból Marian Báláz és együttese, Ferko és Deniska, valamint Bertók Pista cigányegyüttese, a dévényújfalui Gipsy Lacko, az udvardi Amen khelas, Diószegről Kovács Lajos cigányegyüttese, a vendéglátó Nagymagyarról Ernest Rigó cigányegyüttese, a RIKO együttes, valamint Rigó János és a DUBE. A fesztivál vendége lesz az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes is. Több rendezvény helyszíne lesz a délután folyamán a kultúrház is. 15 órától két kiállítást nyitnak meg: Gelem, gelem (Megyünk, megyünk) címmel M. Robinson- Chavez, a Washington Post fényképészének fotókiállítását, valamint azt a könyvkiállítást, amely- a budapesti Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből válogatva - a magyarországi roma irodalom kiadványaiból nyújt ízelítőt. A fél négykor kezdődő irodalmi találkozó vendége Rostás Farkas György József Attila-díjas író, költő (Budapest) lesz. Magyar romák az európai közéletben címmel Kállai Katalin, az NKÖM roma ügyekért felelős miniszteri biztosa és Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (Budapest) tart előadást 16.30-tól. Este hét órakor a sportpályán ökumenikus istentiszteletre kerül sor, 20 órától pedig a népszerű, Liszt-díjas prímás, Sánta Ferenc és hattagú cigányzenekara szórakoztatja a közönséget, (e) Gryllus Dorka és Bogdán Zsolt a Dallas Pashamende című filmben (Képarchívum) Aki számára a hűség, a mértéktartás és a visszafogottság módszer - Köszöntjük a 75 éves Duba Gyulát Derűvel és küldetéstudattal Egy csaknem fél évszázada készült fénykép került a minap a kezembe. Ezzel akár „kompromitálhatnám” is az örök fiatal Duba Gyulát. A képen négy katonaviselt „kalandor” (Török és Duba a bakon, a hátsó ülésen Ritzkó és Fonod) konflisba szállt, hogy végigkocsikáz- zon Komárom főutcáján. FONOD ZOLTÁN Feltehetően a Jókai Napok környékén vagy egy színházbemutató előtt készülhetett ez a fotó, mert az újságíró ez idő tájt „mindenevő” volt. A „pózokból” arra lehet következtetni, hogy tele vannak optimizmussal, úgy érzik, övék a világ... Számukra az öntudat persze nem az „úrfikor” kelléke, inkább a fiatalság jele. Az „úrfi-státus” talán csak a Krúdy-regény élményeként volt ismert számukra, hisz vagy fél évtizede amolyan tősgyökeres falusi gyerekekként, érettségizett diákokként, egyetemistaként barátkoznak az ősi várossal, Pozsonnyal, meg a sorssal és a nagy ismeretlennel, a toliforgatás nehéz, de magasztosnak hitt és kiszámíthatatlan feladataival. A magabiztosságot - a képen - a küldetéstudat gyanúja is belengi... Duba esetében, az emlékek ürügyén, persze, csak az „eltűnt” idő és a mérföldes csizmákban lépegető irodalmi időszámítás lehet kompromittáló, még akkor is, ha a rossz nyelvek szerint az írónak és az irodalmi műnek - nincs kora, vagy ha van, az (jobb esetben) az örökkévalóság... Tőzsér Árpád öt évvel ezelőtt egy „generációs” antológia előszavában így kedveskedett az ünnepeiteknek: „Mihez kezdjen a vízözön után a régi gárdából való Nóé? Egész életében a vízözönre készült, bárkát épített, s most fönn csücsül vele az Ararát tetején, s csak ő emlékszik, félnótás öreg, mi volt itt -* egy óceán!” Nos, túl a történelem „özönvizein”, meg a hordalékain, az aggastyánkor felé lopakodó Duba Gyula (is) (íróként és halandóként!) nemcsak azt tudja, milyen volt a világ az özönvíz előtt, hanem azt is, hogy ma már se bárka, se Ararát (az egyiket ellopták, a másikat egy multikapitalista ipari park miatt elpanírozták), így nem marad más, mint számadás a múltról, meg az engedelmes (manipulálható!) hit (remény, szeretet), a túlélés zsarnoki kényszerével... Huzatos korban élünk, s Arará- tok nélkül a popónk alatt csak azt tudjuk, ami a lelkűnkben munkál, s bennünket vagy a vüágot jobbá teheti. Ebben a szerepben a késő férfikor mezsgyéjén ballagó Duba Gyula vitathatadanul nemcsak a jó bor szerelmese, hanem az idő kegyeltje is! A világ kifordulhat sarkaiból, ő teszi a magáét, azzal a küldetéstudattal, melyet paraszt őseitől, predesztinált sorsként örökölt. Nem titok, örökségét városlakóként is a génjeiben hordozza. író előélete úgy kezdődött, hogy az ötvenes évek közepén tehetséges humoristaként (a Kacagó irodalom című paródiájával, Fáklya, 1955) „robbant” be a kisebbségi magyar irodalomba. Első kötetében (A nevető ember, 1959) még írói krédóját is megfogalmazta: „A nevetés csodálatos dolog. Az ember elvörösödik, szája fülig reped, szemei könnybe lábadnak... és nevet, nevet... A nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget.” Ez utóbbi szándé(Somogyi Tibor felvétele) kát ma is híven, sőt hűségesen őrzi. A Szemez a feleségem (1961) című kötetének két novellája már jelezte, csupán idő kérdése, hogy az egyre soijázó humoros kötetek ellenére végrehajtsa soron levő „nagy dobását” - és prózaíróként is leadja névjegyét. Első novelláskötete, a Csil- lagtalan égen struccmadár (1963) a „beérkezés” ígéretével hatott. Prózairodalmunkban egyébként 1963 a nagy felfutás esztendeje. A lelkesedésből és lelkendezésből, a sematizmus hínárjából a kivezető utat ezekben az években a szépprózában az ismert trió, Rácz Olivér (Megtudtam, hogy élsz), Dobos László (Messze voltak a csülagok) és Duba (Csillagtalan égen...) művei jelentették. Néhány évvel később a Szabadesés (1969) című regényében új hőstípussal is találkozhatott az olvasó, a faluról a városba került értelmiségi sajátos alakjával, aki szülőföldjén idegen lett, a városi élet sodrásában pedig gyökértelen- né vált. Ekkor „született meg” Morvái, az író alteregója, majd hasonló minőségben Nagybene Péter az Örvénylő idő (1982) című regényében. A regény narrátora a múlt századi realizmus gyakorlata szerint mindent tud a vüágról, krónikása és „megváltója” az időnek. Mindegy, hogy hőseit hogyan hívják, mögöttük mindig az író, annak tapasztalata, élménye, megszenvedett igazsága áll. Nagyepikai regényei (ívnak a csukák, 1977; Örvénylő idő, 1982; Aszály, 1989) a Nagybene család életén keresztül a változó, felbomló paraszti vüágot mutatja fel, Garant menti, füzesnyéki kiadásban. A Nagybene Péterek drámájában a föld szeretete éppúgy benne van, mint az a megalázott sors, melyet a szövetkezetesítés képében a történelem kényszerített rájuk. A vajúdó parasztvilág (1974) is úgy szakadt ki az íróból, mintha nem is búcsúzni kellene ettől a régi, megszokott életformától, hanem csak leltárt készíteni róla. Illyés Gyula óta aligha írtak ennyire megrázó leltárt a paraszti sorsról és a paraszt megalázásáról. A regényes szociográfia befejezésére azonban egy negyedszázadot kellett várni. A Halódó parasztvilág (2001) zárja le az emlékezést: az író pályája csúcsán szomorkásán, összevont szemöldökkel mutatja meg szülőfaluja távolról sem irigylésre méltó helyzetét, amikor a föld végképp kicsúszik a magyar paraszt kezéből. Későbbi regényeiben (A macska fél az üvegtől, 1985; Álmodtak tengert I—II., 1993; Sólyomvadászat, 1994; Téli áradás, 2002; Szerelmes földrajzom, 2004) mintha oldódnának a „nagyrealizmus” bilincsei, s szerepet kapnak (akárcsak korábbi novelláiban) a lélektani motívumok is. A „szémérmes” Duba regényeiből hiányoznak a kicsapongó szerelem izgalmai, a nagy ágyjeleneteknek vagy a szimultán szerelem eseteinek (melytől dagad ma már a kortárs irodalom) se híre, se nyoma. Számára ez magánügy, akár a hűség, mely ugyancsak nehezen meghatározható fogalommá degradálódott az elmúlt években. Duba következetes önmagához: a hűség, a mértéktartás és a visszafogottság számára módszer, nem kellék vagy a malackodás lehetősége, hanem emberi/írói lényeg. Egy beszélgetésünk során azt vallotta: „Az én felfogásomban a regény arra való, hogy felmérje, megmutassa és költőivé emelje az emberi sorsot! Költészetté tenni pedig annyit jelent, hogy felfedjük lényegét, megmutatjuk emberi heroizmusát vagy alacsonyrendűségét... és tetten étjük az állandóan az emberre leselkedő végzetet”. Súlyos, nehéz szavak, érdemes rájuk odafigyelni! Szemléletével lehet is, kell is vitatkozni, hisz a modern próza és irodalom ma már másként viszonyul a valóság és az irodalom kérdéseihez. Robbe-Grillet vetette fel a kérdést: „van-e értelme a valóságnak?” Duba szerint van: „Beszélni - és írni! - annyit tesz, mint kifejezni az életet”. Az ő megszenvedett, az alkotómunka hitelével, nehezével igazolt igazságait (szenvedélyes érveléseit) ismerve értelmetlen lenne ezt kétségbe vonni. Mert úgy realista ő, hogy műveit át- meg átjárja a prózairodalom megújításának a szándéka, még akkor is, ha cirkuszi mutatványokat nem kíván produkálni. Azt mondják, „az íróval... a huszadik században nagyon gyakranjátszott az idő”. Az értékrendek permanens válságai ellenére bízzunk abban, hogy a megvilágosodás igénye nálunk is napirenden van, mert (Petőfivel szólva) „az idő igaz / s eldönti, ami nem igaz”. Munkásságát becsülve, barátként, sors- és kortársként kívánjuk a 75 éves Duba Gyulának, legyen hozzá továbbra is jóságos és méltányos a Sors. Legyen ereje, egészsége tervei megvalósítására, legjobb műveit pedig érlelje aszúvá az Idő. A nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget.
