Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-31 / 125 szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 31. Sport 23 Kudlík másodedző irányítja a hátralévő két találkozón a második vonalba zuhant rimaszombatiakat Szikora kényszerszabadságon Az Inter elleni pozsonyi bajnokin kezdődött a rimaszombatiak mélyrepülése (Somogyi Tibor felvétele) Rimaszombat. Már két fordulóval a labdarúgó Corgoň Liga befejezése előtt eldőlt, az újonc rimaszombatiak egy év után kénytelenek ismét a második vonalban folytatni. A gömöri klub vezetősége tegnap a történtekre reagálva kényszerszabadságra küldte Szikora Györgyöt. BŐD TITANILLA A kellemetlen hírt Marián Hronec, a klub igazgatótanácsának al- elnöke közölte az edzővel. „Tolmácsoltam a klub tulajdonosainak döntését. Ennek értelmében Szikora június 15-éig szabadságon van, 16-án pedig Rimaszombatban találkozunk, hogy elrendezzük a még szükséges dolgokat” - mondta lapunknak Hronec, s hozzátette, az eredményekért elsősorban az edző a felelős. „Ősszel hasonló helyzet állt elő, amikor nem voltunk megelégedve Zelensky munkájával, majd a két tavaszi forduló után megváltunk tőle. Most Szikora is erre a sorsa jutott. Közvetlenül az érkezése után új erőre kapott a gárda, de az Inter elleni pozsonyi mérkőzés óta gólt sem rúgtunk. Az edző is hibázott, a cserék sem jöttek be” - indokolta a döntést a tisztségviselő. A hátralévő két élvonalbeli bajnokin az eddigi másodedző, Marián Kudlík irányítja majd a csapatot. „Meglepett ez a fejlemény, de mint Szikora úr egészségügyi gondjai idején is mondtam, a másodedző azért van, hogy ilyen helyzetben beugoijon. Elfogadom a klubvezetés határozatát, s igyekezni fogok teljesíteni a kötelességemet” - nyilatkozta a rimaszombati szakember, aki Zelensky és Szikora mellett is volt már másodedző. „Mindkettővel vétettünk hibákat, de a kiesésért a játékosok is felelősek. Alaposan ki kell elemeznünk az egész idényt, hogy tisztán lássuk a kudarc okait. A bennmaradás két találkozón úszott el, az Inter elleni két összecsapásnak kellett volna másképp végződnie. De még a besztercebányaiak elleni mérkőzésen is lehetett volna tenni valamid’ - emelte ki a sorsdöntő momentumokat Kudlík. Az élvonaltól búcsúzó Gömörben még korai lenne a következő idényre gondolni, a klubvezetés azonban jövőre is Marián Rudiikra számít. „S ahogy a tulajdonost, Sédmák urat ismerem, a legmagasabb célokra törünk majd” - vélekedett Hronec. A tervekkel kapcsolatban a rimaszombatiak új vezetőedzője leszögezte: „Még nem tudom, maradok-e, bár beszéltünk róla a vezetőséggel. Minden azon múlik, milyen lesz a játékoskeret.” EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK 3. Villarreal 38 18 11 9 69:37 65 7. Lens 38 13 13 12 45:39 52 4. Betis Sevilla 38 16 14 8 62:50 62 8. Auxerre 38 14 10 14 48:47 52 5.Espanyol 38 17 10 11 54:46 61 9. Paris SG 38 12 15 11 40:41 51 6. FC Sevilla 38 17 9 12 44:41 60 10.Sochaux 38 13 11 14 42:41 50 7. Valenda 38 14 16 8 54:39 58 11. Strasbourg 38 12 12 14 42:43 48 8. La Coruna 38 12 15 11 46:50 51 12. Nice 38 10 16 12 38:45 46 9. Bilbao 38 14 9 15 59:54 51 13.Toulouse 38 12 10 16 36:43 46 10. Malaga 38 15 6 17 40:48 51 14. Ajacdo 38 10 15 13 36:40 45 11.Zaragoza 38 14 8 16 52:57 50 15.Bordeaux 38 8 20 10 37:41 44 12. Atl. Madrid 38 13 11 14 40:34 50 16. Metz 38 10 14 14 33:45 44 13. Getafe 38 12 11 15 38:46 47 17. Nantes 38 10 13 15 33:38 43 14. San Sebastian 38 13 8 17 47:56 47 18.Caen 38 10 12 16 36:60 42 15.Osasuna 38 12 10 16 46:65 46 19. Bastia 38 11 8 19 32:48 41 16.Santander 38 12 8 18 41:58 44 20.Istres 38 6 14 18 25:51 32 17. Mallorca 38 10 9 19 42:63 39 18.Levante 38 9 10 19 39:58 37 Ausztriä 19. Numanda 38 6 11 21 30:61 29 A bajnokság végeredménye 20. Albacete 38 6 10 22 33:56 28 1. Rapid 36 21 8 7 67:31 71 2.GAK 36 21 7 8 58:28 70 Franciaország 3. Austria 36 19 12 5 64:24 69 A bajnokság végeredménye 4.Pasching 36 17 9 10 53:48 60 1. Lyon 38 22 13 3 56:22 79 5. Mattersburg 36 12 9 15 48:58 45 2. Lille 38 18 13 7 52:29 67 6.Innsbruck 36 11 11 14 48:48 44 3. Monaco 38 15 18 5 52:35 63 7. Sturm 36 10 10 16 37:47 40 4.Rennes 38 15 10 13 49:42 55 8. Admira 36 10 8 18 36:63 38 5. Marseille 38 15 10 13 47:42 55 9. Salzburg 36 9 9 18 37:51 36 6. St. Etienne 38 12 17 9 47:34 53 10.Bregenz 36 4 9 23 30:80 21 A sevillai Dario Silva és Cesar Nevaso (Malaga) párharca (TASR-felvétel) FOCIVILÁG Elhunyt Svätopluk Pluskal Prága. Hetvennégy éves korában elhunyt Svätopluk Pluskal, aki tagja volt az 1962-es chilei labdarúgó-világbajnokságon ezüstérmes csehszlovák válogatottnak. A középpályás a Letna Zlínben kezdte pályafutását, majd 1952 és 1966 között a Dukla Prahát erősítette. A Jablonecben egy szezont játszott, majd befejezte kar- - rierjét, melynek során 282 meccsen 37 gólt szerzett, 8 bajnoki címnek örülhetett. A válogatottban 56 találkozón 1 gólt lőtt, három világbajnokságon lépett pályára, s az 1960-as Eb-n bronzérmes volt. Világ- és Európa-válogatott is volt. (mti) Marcelinho a Bundesliga legjobbja Berlin. A német labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok szerint a Hertha BSC-t erősítő brazil Marcelinho volt a másfél hete véget ért szezon legjobbja. A Kicker című szaklap által végzett szavazáson a Bundesliga 232 futballistája voksolt, s 35,8 százalékuk látta a brazil csatár teljesítményét a legértékesebbnek. A második helyen a bajnok Bayern München irányítója, Michael Ballack végzett, 14,2 százalékkal. Az edzők közül a Bayern Münchennél dolgozó Felix Magath győzött, az év meglepetéscsapata a 11. helyet elérő FSV Mainz lett. A kapusoknál a Hannover 96 hálóját őrző Robert Enke nyert, (mti) Henryé és Forláné az Aranylabda London/Madrid. Az utolsó, vasárnapi bajnokin duplázó Diego Forlán és a már hetek óta pihenő Thierry Henry holtversenyben lett a legeredményesebb az európai labdarúgó-bajnokságok „közös” góllövőlistáján, 25-25 góllal. A 2004/2005- ös szezon legjobbjai: 1. Diego Forlán (uruguayi, Villarreal) és Thierry Henry (francia, Arsenal) 25 gól, 50 pont; 3. Cristia- no Lucarelli (olasz, Livorno), Sámuel Eto’o, (spanyol, FC Barcelona) és Marek Mintái (szlovák, 1. FC Nürnberg) 24, 48; 6. Fatih Tekke (török, Trabzons- Diego Forlán, az egyik aranypor) 31,46,5. (mti) cipős (TASR-felvétel) Fellazult hazai védekezés Előnyt szerzett a Heat Detroit. A harmadik mérkőzés után a Miami Heat szerzett vezetést az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében. Elsősorban azért, mert a hazaiak több kulcsembere nagyon korán a kipontozódás szélére sodródott, így fellazult a bajnok kemény védekezése. Keleti főcsoport, döntő, 3. mérkőzés: Detroit-Miami 104:113, Id.: R. Hamilton33, ill. D. Wade 36. A párharc állása: 2:1a Miami javára. (mti) NIKE Kedd, május 31. Barátságos labdarúgó:mér- kőzés: 93;”Fran- ciaország-Ma- gyaroroszág 1,27-4,4-8,01,0-2,85. Holland labdarúgóliga, osztályozó az I. osztályba kerülésért: 102. Volendam-VW Venlo 1,73,3-4,15-1,15-1,8; 103. Storm. Telstar-RBC Roosendaal 2,753.2- 2,2-1,4-1,3; 104. Helmond Sport-FC Zwolle 1,85-3,3-3,451.2- 1,65; 105. De Graafschap- Sp. Rotterdam 2,1-3,2-3,0-1,31,5. MEGKÉRDEZTÜK Igaz a hír, hogy a CSZKA Moszkvába szerződik? Németh Szilárd, a Middles- brough labdarúgója Magam is álmélkodva olvastam a hírt, hogy a CSZKA Moszkvában folytatom pályafutásomat. Csak annyit tudok mondani, fogalmam sincs, honnan erednek ezek az információk. Engem nem szólítottak meg, senkinek sem nyilatkoztam ezzel kapcsolatban. Kacsa az egész, mint ahogy a West Bromwichba szóló távozás is. Angliában nagyon szigorú szabályok határozzák meg az átigazolás módját. Nem lehet csak úgy, a klub tudta nélkül egyezkedni a játékossal. Ezen a téren még nincsenek tapasztalataim. Annyit azért megjegyeznék, hogy annak idején az Ashle Cole-féle ügy sem lett volna, ha nem a Chelsea és az Arsenal a két érintett klub. Ami pedig engem illet, nem tudom, ki találja az átigazolásomról szóló történeteket. Ha mégis igaz lenne a hír, rábólintana egy esetleges orosz ajánlatra? A CSZKA nemrég megnyerte az UEFA-kupát, tetszetős futballt játszik., Az orosz főváros is lenyűgöző, volt már alkalmam megtekinteni. Mindennek ellenére abban azért nem vagyok biztos, hogy igent mondanék egy orosz ajánlatra, (sk) g.: Tevenet (49. - 11-esből), ill. Juanpa (59. - öngól); FC Sevil- la-Malaga 0:2, g.: Duda (78.), Baiano (90.); Valencia-Osasuna 1:0, g.: Aimar (81.); Villarreal- Levante 4:1, g.: Forlán (45., 90.), Josico (41.), Figueroa (90.), ill. Reggi (20.). A végeredmény 1. Barcelona 38 25 9 4 73:29 84 2. Real Madrid 38 25 5 8 71:32 80 Spanyolország 38., záróforduló: Santander- Albacete 1:0, g.: Aganzo (33.); Atletico Madrid-Getafe 2:2, g.: Nunez (48., 90.), ill. Cubillo (22. - 11-esből), Craioveanu (55.); Espanyol-Bilbao 2:0, g.: Velamazan (33.), Lopo (47.); Mallorca-Betis Sevilla 1:1, g.: Pereyra (88.), ill. Assuncao (53.); Numancia-La Coruna 1:1, Szlovák és magyar játékosok külföldön 58. percig; Ostrava-Slavia 0:2, Klimpl (O) - 90 perc, Kozáčik (S) - 90 perc; Ml. Boleslav-Slo- vácko 0:0, Kováč (S) - 90 perc; Brno-Jablonec 1:2, Had (B) - 90 perc, Lovásik (J) - 90 perc. AUSZTRIA. Austria-Admira 5:1, Sáfár (A) - 90 perc; GAK-Rapid 3:1, Korsós (R) - 90 perc. (at) CSEHORSZÁG. Sparta-Tep- lice 1:2, Petráš (S) - 90 perc; Li- berec-České Budéjovice 3:2, Šinglár, Kisel (L) - 90 perc, Ho- loško (L) - a 67. percig + 2 gól, Hodúr (L) - a 90. perctől, Dobrôtka (Č) - 90 perc; Zlín-Opava 3:0, Zeher (O) - a 86. percig; Olomouc-Drnovice 4:1, Babnič (O) - a 89. percig + gól, Ševela (D) - 90 perc, Onofrei (D) - a