Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-30 / 124 szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 30. RÖVIDEN Nem ódzkodnak a kormány átalakításától Nagyszombat. Az ANO nem ellenzi a kormány átalakítását, ha az elősegíti a szükséges reformok folytatását és javítja a kabinet munká­ját. „Ha a koalíciós partnerekben meg lesz az akarat a változtatások­ra és a javaslatok megalapozottak lesznek, akkor a kezdeményezést nem vetjük el” - mondta Pavol Rusko, az ANO elnöke pártja országos tanácsának tegnapi ülését követően. Az ANO és a KDH közötti konf­liktusról szólva Rusko újra kijelentette: az ANO számára nem jelent megoldást a koalíció szétesése és az előrehozott parlamenti válasz­tás, viszont azt is hozzátette, „a megyei önkormányzati választáso­kon a két párt sehol sem lép koalícióra egymással”. (TASR) Két tűz volt a hét végén a Magas-Tátrában Poprád. Szombaton mintegy fél hektárnyi területen égett az erdő az Uhlisčiatko településhez tartozó területen. A három járásból érke­ző tűzoltók közel négy óráig küzdöttek a tavalyi szélvihar által ledön­tött lángoló fákkal. Tegnap pedig Tatranská Pohánkában gyulladt ki egy lakadan épület, a tűz nem teijedt át az erdőre, (s, t) Sókszelőcénél halottat húztak ki a Vágból Sókszelőce. Egy 50 év körüli férfi holttestét húzták ki szombaton a Vágból a sókszelőcei vízmű közelében. A törvényszéki orvos szerint a holttest 3-5 hétig volt a vízben. Egyelőre nem tudták megállapítani a halál okát. Az egykoron 180 centiméter magas férfi farmernadrá­got és narancsszínű pólót viselt. (TASR) Csáky Pál: nem lesznek előrehozott választások Atilla kisebb vihart kavart ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Nem sejtettem, hogy egy szoboravatást bárki is politikai tettként értékel majd - mondta tegnap Csáky Pál miniszterelnök- helyettes a Markíza televízió Testre szabva című műsorában. - Kaptam egy felkérést, amit elfogadtam, ennyi az egész.” A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke az elmúlt héten Csicsón felavatta Atilla szobrát, ki­sebb politikai vihart okozva ezzel. Többen is kifogásolták, hogy az Európai Unióval kapcsolatos fel­adatokat koordináló kormánytag­ként elvállalta egy olyan személyi­ség szobrának felavatását, akit Eu­rópában jobbára a kegyetlenkedé­seiről ismernek. Csáky szerint ter­mészetes, hogy a hunok királyában a nyugati társadalmak elsősorban a véreskezű uralkodót látták, hi­szen több hadjáratot is vezetett el­lenük. A miniszterelnök-helyettes bízik benne, hogy nem lesznek előreho­zott választások, a koalíció kitölti az előtte álló időszakot. „Az ország érdeke is az, hogy befejezzük a megkezdett reformokat” - állítja Csáky Pál. Ugyanakkor elismerte, továbbra is nagy a feszültség az ANO és a KDH között. Az MKP alel­nöke reméli, hogy a keresztényde­mokraták nem folytatják a liberáli­sok által megkezdett utat, és nem támogatják majd az ellenzék javas­latait az egyes kormánytagok - pl. Pavol Rusko gazdasági miniszter - leváltására. „Ha felelősségteljes politikusként viselkedünk, akkor nincs más választásunk, meg kell egyeznünk” - mondta Csáky. A Ko­alíciós Tanács szerdán tárgyal a ki­alakult helyzetről. (1-p-j) Ha visszaadja az elnök a büntetőjogi kódexeket Bizalmatlan bizalom ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A büntetőjogi reform és az oktatási miniszter elleni bizal­mi szavazás volt a tegnapi politikai vitaműsorok fő témája. Ez utóbbi­val kapcsolatban Dániel Lipšic igazságügyi miniszter a Szlovák Te­levízióban leszögezte: az, hogy Martin Francnak a parlament nem szavazott bizalmat, nem jogi, ha­nem politikai kérdés. Bizalmi sza­vazást a kormány és egy-egy mi­niszter kezdeményezhet önmagá­val szemben, s akkor van jogi kö­vetkezménye. A tárcavezető bízik benne, az alkotmánybíróság hama­rosan dönt az ezzel kapcsolatos kormánybeadványról. A parlamen­ti voksolást kezdeményező Katarí­na Tóthová (HZDS) úgy véli: aki­nek a parlament nem szavaz bizal­mat, attól lényegében megvonta, s ez felér egy bizalmatlansági indít­vánnyal. Lipšic szerint Francnak nem kell lemondania, hiszen a koa­líciós szerződést nem a KDH, ha­nem az ANO sértette meg. Miroslav Číž (Smer) úgy vélte, a keresztény- demokraták részéről az előreho­zott választások felemlegetése csak színjáték, ám ha valaki erre való­ban javaslatot tesz, a Smer támo­gatni fogja. Lipšic leszögezte: párt­ja nem fog idő előtti voksolást kez­deményezni, ez csak az egyik meg­oldási lehetőség a koalíciós válság­Várhatóan a nyári szabadságok miatt a javaslat eredeti hatályosságát szeptemberre vagy januárra módosítják Kevésbé szigorítják a szabályokat? Pozsony. Nem tetszik a kép­viselőknek, hogy az új köz­lekedési törvény értelmé­ben több mindenért elve­hetnék a jogosítványt, ezért úgy döntöttek, csak június­ban szavaz róla a parla­ment, addig megpróbálják enyhíteni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A belügyminisztérium műhelyé­ből származó javaslat már a kor­mányban gondokat okozott: Ľudovít Kaník, a szociális ügyi tár­ca vezetője kifogásolta, hogy a jo­gosítványt be lehetne vonni, ha községekben 30-cal, más utakon 40-nel túllépjük a megengedett se­bességet. Kompromisszumként a kabinet ez utóbbit 50-re emelte, ám a községen belüli korlátozáshoz ragaszkodott Vladimír Palkó mi­niszter. Búcsút mondhatunk a jo­gosítványnak akkor is, ha vasúti át­járón tilos jelzésen haladunk át; va­lamint olyan útszakaszon előzünk, ahol ez tilos. Ha az útkeresztező­désben áthajtunk a piroson, vagy nem állunk meg a stop táblánál, az eredeti elképzeléstől eltérően még­sem vennék el a járművezetői en­gedélyt, ezért „csak” 7000 koronás bírság járna, valamint egy évig nem ülhetnénk volán mögé. Több honatyának nem tetszenek a szigo­rúbb szabályok, nem csoda, leg­többjüknek van autója, s az új tör­vénnyel önmagukat is korlátoznák. Sárközy Klára szerint azonban az önös érdekeknél fontosabb a biz­tonság. Ezért indítványozta, ne csak a görkorcsolyázók, hanem a kerékpározó gyermekek számára szintén tegyék kötelezővé a védősi­sakot. Helyesli a gyermekülés beve­zetését is. Mindkét felvetésről éles vita alakult ki. „Hivatalosan azzal indokolták a törvény elnapolását, hogy rengeteg a módosító indítvány, melyeket a szakembereknek kell tanulmá­nyozniuk. Egyébként furcsa vita alakult ki a tervezetről, a fényvisz- szaverő mellényekkel kapcsolatban például azt kifogásolták, nincs pon­tosan meghatározva, hogyan néz­zen ki a mellény. Sajnos, a sisakról és a gyerekülésről is rendkívül po­pulista, szocialista hangnemű véle­ménycsere alakult ki. Egyeseknek az volt a legfontosabb, hogy meny­nyibe fog ez kerülni, amire én visz- szakérdeztem: egy gyerekélet va­jon mennyibe kerülhet?” - össze­gezte lapunknak Sárközy Klára. Hozzátette: másfél évvel ezelőtt az unokájának 800 koronáért vett si­sakot, ma már 300-ért is beszerez­hető. Akinek futja kerékpárra, az megengedhet a gyerekének egy vé­dősisakot is. „A gyerekülés és a mellény pedig külföldön már köte­lező, ha most nem fogadjuk el, rö­vid időn belül akkor is be kell majd vezetni. Statisztikai adatok szerint ott, ahol kötelező a pótülés, lénye­gesen kevesebb gyermek szenved súlyos sérüléseket az esetleges bal­esetek során” - tette hozzá az MKP képviselője. Pozitívan értékelte, hogy bár a politikusok még csak el­kezdtek beszélni az új felszerelés esetleges kötelezővé tételéről, az üzletláncok máris rugalmasan rea­gáltak, s például a mellény is már százasért megvásárolható. Szerin­te a mostam parlamenti vita arra mindenképpen jó volt, hogy az em­berek is elgondolkodjanak azon, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a közúti közlekedést. Ugyan­akkor azt, amit a képviselők felszó­lalásaikban szóvá tettek, inkább fi­gyelemelterelésnek tartja; szerinte több kollégáját alapvetően nem za­varja sem a gyerekülés, sem a védő­sisak, sokaknak elsősorban a szigo­rúbb büntetések okoznak problé­mát. Egyébként ha a parlament a legközelebbi ülésen elfogadja, júli­usban biztosan nem lép hatályba. Valószínűleg a nyári szabadságok alatt nem akarják majd a polgárok dolgát nehezíteni, ezért várhatóan a hatályosságot szeptemberre vagy januárra módosítják, (sza) Szigorú osztrák közúti pénzbírságok Pozsony/Bécs. Ausztriában rendkívül szigorúan büntetik azokat az autósokat, akik elhagyják a közlekedési baleset helyszínét. Az akár 11 ezer eurót is elérő pénzbírság azokat is sújthatja, akik csak rövid időre távoznak a helyszínről - figyelmeztetett a külügyminisztérium. Ha a baleset során személyi sérülés történik, akkor a rendőrség riasz­tása mellett a sérült kórházba szállításáról is gondoskodni kell. Ennek még akkor is eleget kell tenni, ha a sérült személy kijelenti, nincs kü­lönösebb baja. Ellenkező esetben a rendőrség cserbenhagyásként ér­tékeli az esetet, ami szigorú büntetést von maga után. (SITA) A borvidék szlovákiai területeinek alkalmazkodniuk kell ahhoz, amit a magyarországi bortörvény diktál Csáky Pál véleménye szerint tokaji csak egy van MTI-JELENTÉS Tokaj. Tokaji csak egy van, az pedig Magyarországon, a történel­mi borvidék kilencven százaléka ugyanis itt található - szögezte le Csáky Pál miniszterelnök-helyettes azt követően, hogy szombaton a Tokaji Vinum Regum Rex Vinorum Borlovagrend és a Tokaj Renaissan­ce - Tokaji Nagy Borok Egyesülete soraiba fogadta. Elmondta: örül annak, hogy az olaszok, az ausztrá­lok és a franciák belátták, tokaji­ként csak a magyar borvidéken ké­szült nedűt lehet forgalmazni. „Szlovákiának pedig nincs más le­hetősége, mint hogy elfogadja a já­tékszabályokat, amelyeket a ma­gyarországi bortörvény diktál” - mondta. A politikus szerint újból előre kell mozdítani a tárgyaláso­kat, és áttenni a szlovák bortör­vénybe azokat a változtatásokat, amelyekről a magyar jogszabály rendelkezik. Úgy vélte, hogy a név- használattal kapcsolatban az unió azt az álláspontot képviseli majd, amiről a közelmúltban döntés is született, „az pedig a magyar állás­pont”. Megjegyezte, hogy Szlováki­ában politikai és nemzeti felhango­kat kapott ez a kérdés, de a dolgok lényegét tekintve nem lehet sem politikai, sem pedig egyéb mérle­gelés témája. Csáky Pál leszögezte: egyfajta minőségű tokajinak kell kerülnie az unióba, és onnan ke­resztül a világ többi régiójába, a borvidék szlovákiai területeinek al­kalmazkodniuk kell ahhoz, amit a magyarországi bortörvény diktál, ennek a lényege pedig az, hogy a minőség megfelelő legyen. A parlament tudomásul vette azt a dokumentumot, amely szerint egyre több fiatalkorú követ el gyilkosságot Dobroslav Trnka: továbbra is kevés az ügyész ra. Jobb megoldásnak tartaná, ha a kormánypártok megtartanák ígé­reteiket, és a kormányprogram tel­jesítésén munkálkodnának. A Joj televízióban a büntetőjogi reformmal kapcsolatban az igaz­ságügyi miniszter általánosságban elégedettségének adott hangot, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért a most elfogadott normák­ból kimaradt a jogi személyek bün­tethetősége. De nem adja fel, ha­marosan külön törvénytervezetet terjeszt elő. Vitapartnere, Ladislav Polka (független) az új kódexeket elfogadható kompromisszumnak tartja, ám nem tetszik neki, hogy már januárban hatályba lépnek, mert így a bíróknak és az ügyészek­nek kevés idejük van áttanulmá­nyozni. Lipšic szerint az emberi ter­mészet olyan, hogy a legtöbben az utolsó pillanatra hagyják az újdon­ságok elsajátítását, ezért szerinte mindegy, mikor lépnek hatályba. Mivel az államfő és irodavezetője egyaránt jogász, nem kizárt, Ivan Gašparovičnak lesznek észrevéte­lei, és újratárgyaltatja a parlament­tel a büntető törvénykönyvet és perrendtartást. Lipšic még beszél az elnökkel, ám ha nem írja alá, sem történik tragédia, hiszen a par­lament mindkét jogszabályra alkot­mányos többséggel bólintott rá, az­az összejönne az újbóli elfogadás­hoz szükséges 76 voks. (sz-a) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Még az új büntető tör­vénykönyv és perrendtartás ha­tályba lépése előtt emelni kell az ügyészek számát, valamint az ügyészség költségvetését, mutatott rá Dobroslav Trnka legfőbb ügyész az általa vezetett intézmény tevé­kenységéről szóló jelentésben. A parlament tudomásul vette a do­kumentumot, ám nem hagyta jóvá azt a határozati javaslatot, mely ar­ra kötelezte volna a kormányt, hogy a jövő évi költségvetésből több pénzt különítsen el az ügyész­ség számára. 2000-ben az intéz­mény 90 031 új üggyel foglalko­zott, 2004-ben már 139 384 eset­tel. A jelentés külön foglalkozott a fiatalkorúak bűnözésével. „A 2004-es statisztikai adatok közül az egyik legnegatívabb mutató, hogy emelkedik az általuk elköve­tett gyilkosságok száma. Kilenc fia­talt gyanúsítottak meg, 2003 még csak kettő ellen indult eljárás” - ol­vasható a jelentésben. 2004 végén a szükségesnél negyvennel keve­sebb, szám szerint 697 ügyész volt Szlovákiában. Trnka ezt nem tartja elegendőnek, (dem) Május 31-e füstmentes világnap: idén főleg az egészségügyi dolgozók leszokását akarja támogatni a WHO Mellőzzék a cigarettát az erős dohányosok is! UJ SZO-OSSZEFOGLALO Pozsony. A cigaretta mellőzé­sére kéri holnap a legerősebb do­hányosokat is az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO), május 31-e ugyanis a füstmentes világnap. Ebben az évben elsősorban az egészségügyi dolgozók leszokását igyekszik támogatni a szervezet, mivel ők azok, akik legnagyobb hatással lehetnek a dohányosok­ra. „Angliában cigarettázik a leg­kevesebb egészségügyi dolgozó, mindössze hét százalék, a legtöb­ben Európa keleti felében, Mace­dóniában, Romániában és Törö­kországban hódolnak ennek a ká­ros szenvedélynek - állítja Mag­daléna Čačová, az országos tiszti főorvos helyettese a Brit Orvosi Társaság felmérésére hivatkozva. - Szlovákia a középmezőnyben szerepel 20-23 százalékkal.” A A dohányzók Az elhalálozások aránya Szlovákiában számának változása 2000 2002 1990 2000 Rendszeresen 32 % 27 Nők 700 900 Időnként 14 % 13 Férfiak 7700 7200 Összesen 46 % 40 Összesen 8400 8100 (Forrás: statisztikai hivatal) (Forrás: WHO) WHO szerint a dohányzás miatt kialakult betegségek a második helyen állnak a halálozási statisz­tikában, az egész világon évente 4,9 millió, Szlovákiában mintegy 7 ezer ember halálát okozzák. A legsúlyosabb a helyzet a fejlődő országokban, a halálos megbete­gedések 70 százaléka ugyanis ott következik be. A szlovákiai dohányosok 70 szá­zaléka szeretne megszabadulni káros szenvedélyétől, ebben leg­többet a velük kapcsolatban álló orvosok, ápolónők, gyógyszeré­szek segíthetnek. „Az orvos rövid tanácsadása az esetek 30 százalé­kában jelent sikert” - mondta Čačová. A dohányzás elleni küz­delem eredményességét befolyá­solja az is, hogy az egészségbizto­sítás fedezi-e a leszokást segítő ké­szítmények árát. Szlovákiában ugyan már többféle szer kapható, a leszokni igyekvőknek azonban maguknak kell megvásárolniuk. Jelentősen csökkentheti a dohá­nyosok számát a törvényi tiltás is - állítja a WHO. Rudolf Zajac egész­ségügyi miniszter a szlovák norma szigorítását szeretné elérni, a kor­mány azonban legutóbb egy eny­hébb változatot fogadott el. Esze­rint a vendéglőkben nem kell majd fallal elválasztani a dohány­zó és nemdohányzó részt. A statisztikai hivatal 2000-es adatai szerint a felnőtt lakosság 46 százaléka dohányzott, jelentős azonban az eltérés a férfiak és a nők között. „A helyzet azóta sokat javult, 2002-re mintegy 6 száza­lékkal csökkent a dohányzók szá­ma” - állítja Elena Kavcová, a Tu- rócszentmártoni Egyetemi Kórház munkatársa, (lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents