Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-28 / 123 szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 28. Egészségünkre 27 Ha a levelek fonnyadásnak indultak, és a karfiol fején sok a barnás elszíneződés, inkább ne vegyük meg Agyfrissítő zöldségeink AJÁNLÓ A karfiol a legjobb fogyókúrás ételek egyike, hiszen kellően laktató, legalábbis azt az illúziót kelti, hogy ettünk valamit, de tíz dekája mindössze 25 kalóriát tartalmaz. Sok C-vitamin és folsav van benne, könnyíti az emésztést, segít a végképzésben és a sejtépítésben. Ha elég zsenge, nyersen is fogyaszthatjuk. Olyan karfiolt vásároljunk, amely szép tömör és krémfehér színű. A külső levelei állapotából megítélhetjük, elég friss-e. Ha a levelek fonnyadásnak indultak, és a karfiol fején sok a barnás elszíneződés, inkább ne vegyük meg. A szép, zöld külső leveleket nem érdemes kidobni, mert levesek főzéséhez felhasználhatjuk. A karfiolt hűtőben tíz napig is tárolhatjuk, perforált nejlonzacskóban. Fagyasztásra 3 perc blansírozással tehetjük alkalmassá. Egyébként sem kell sok idő a puhuláshoz. Ne főzzük túl soká, mert szétesik, az íze vizes lesz, és veszít tápértékéből. A karfiolt ehetjük pirított zsemlemorzsával, tejföllel meglocsolva, de köretünknek is fontos része lehet. Használhatjuk ragukba, főtt tésztákba, omlettekbe, besa- melmártásban, csőben sütve vagy pürévé törve felfüjtnak. Kedvenc fűszerei a fokhagyma, a szerecsendió, a kapor, a bors, a petrezselyem és a curry. Fortély: ha a karfiolt egészben gőzöljük, szárával lefelé tegyük az vű vegyület létrejöttéhez. Ez közvetíti az információt az agy idegsejtjei között, tehát fontos szerepet játszik a memória szinten tartásában. A főtt tészták: szőlőcukor-tar- talmuk miatt az agy fűtőanyagai. Természetesen a fehérjében gazdag durumbúzából készült tészták még inkább. Ráadásul tele vannak tiaminnal, vagyis Bl- vitaminnal, amely az idegrendszert tartja működőképes állapotban. Az áfonya: mindig is tudtuk, hogy a növények és gyümölcsök fogyasztása lassítja az öregedési folyamatot. Közülük is a fekete áfonyában van a legtöbb, szabad gyököt pusztító antioxidáns. Napi egy pohár áfonyalé az idősebbeket kifejezetten segíti lanyhuló memóriájuk frissítésében. A tengeri halak: régebben azt gondolták, a halak foszfor- tartalma az agy frissítője. Ma már többet tudunk: a hering, a szardínia, a makréla az omega3 zsírsavak legjobb lelőhelyei. Ezek fontos szerepet játszanak az agy működésében. Brokkoli, karfiol: agyunk ki van téve az öregedésnek. A hosszú életnek csak akkor van értelme, ha az agy is el tudja látni feladatait. A karfiolfélék és a zöld színű táplálékok felélénkítik a sejtek anyagcseréjét, vérképző hatásuk révén oxigénnel látják el a sejteket, (cs-1) fújó hatását. Ezenfelül bármilyen „erős”, nehéz ételt ízesíthetünk vele. A hurkába is tesznek belőle, és sava nyúságok eltevéséhez is használ nak ételek, amelyek kifejezetten frissítik az agyat. A tojás: a sárgájában sok a lecitin és a kolin, amelyek nélkülözhetetlenek az acetilkolin needénybe, így egyenletesebben párolódik meg. Sajnos a főzésnél ez nem járható út, mert a karfiol rendszerint magától megfordul a vízben. A hét fűszere: a borsikafű Csombor néven is használatos, és mint ilyen, elsősorban a babételek fűszere, mert csökkenti a b a féljék. Csak az utolsó percekben tegyük az ételbe, mert kesernyéssé válhat tőle. Agyfrissítés Mindent elfelejtünk, egész nap levertek vagyunk, és este elalszunk a legizgalmasabb filmen is? Helyes táplálkozással gyorsan segíthetünk a hely- z e t e n. VanVisszatartja a vizet, megnő a vér mennyisége, megemelkedik a vérnyomás... Só, a vendégszeretet jelképe ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az első írásos emlék a sóról a középkorból származik. Fehér aranyként szokták emlegetni, s valamikor fizetőeszköz volt. A szláv nemzetek számára a vendégszeretet jel(A Zepter felvétele) képe. Elődeink sót szórtak a csecsemő pólyájába, hogy egészséges legyen. Nem minden arany, ami fehér... A sót ma ételízesítőként ismerjük. Nemcsak jó ízt ad, hanem sok nyomelemet is tartalmaz: jó- dot, fluort, magnéziumot, kalciumot, stb. A konyha- és tengeri só között az a különbség, hogy a tengeri só legalább 100 elemet tartalmaz, míg a konyhasó csak kettőt. Az egyik a klór, amely annyira koncentráltan található benne, hogy szélsőséges esetben meg is ölheti az embert. Ismeretes, hogy a só árt az egészségnek. A fő bűnös a benne lévő nátrium. A szaktanulmányok szerint közvetlen kapcsolat van a só és a magas vérnyomás között. A só visszatartja a vizet, megnő a vér mennyisége, megemelkedik a vérnyomás, s ezzel a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata. A magas vérnyomás infarktust, szélütést és vesebetegséget okozhat. Ha korlátozzuk a sóbevitelt, csökkenhet a vérnyomás. Sokan teljesen elutasítják a sót. Ilyenkor viszont a másik szélsőség alakulhat ki: lecsökken az inzulin szintje és megemelkedik a koleszterinszint. Mint mindenben, ebben a kérdésben is a mértékletesség a legfontosabb. Mi mennyi sót tartalmaz? ♦ 100 g füstölt húsban 2-3 g só van, de néha akár 10 g. 100 g sajt 2- 4 g sót tartalmaz. ♦ Nagyon sok nátrium van a vegetában, a fűszerben, sütőporban, kakaóban, ásványvízben, csokoládéban. Nagyon gazdag nátriumforrás a sós rágcsálnivaló. ♦ Elhanyagolható mennyiségű só van a gabonafélékben, a lisztben, a burgonyában, a rizsben, a zöldségben, a tejben és a húsban. ♦ A sót helyettesíthetjük élelmiszer, gyógynövény és gomba megfelelő arányú keverékével. Mennyi a napi optimális sómennyiség? A szervezet vegyi folyamataihoz napi egy gramm elegendő. A túlságosan sok só tönkreteszi az ízérzékünket, s így kevésbé érzékeljük az édeset. Legjobb tehát, ha fokozatosan csökkentjük a só mennyiségét. Ha a család nem szokta túlsózni az ételt, akkor ezt a gyerek sem sajátítja el, és az ételízesítéshez kevesebb sót használ. A 90-es évek óta már nálunk is kapható alacsony nátriumtartalmú só, amelyet épp az egészséges táplálkozás szabályainak tiszteletben tartása miatt fejlesztettek ki. (K.V.-K. L) ORVOSI SZÓTÁR MINDENKINEK Köldökzsinór A körülbelüli ujjnyi vastag vezeték köti össze a magzatot anyja testével, és ezen keresztül jut hozzá a fejlődéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokhoz. Előfordul olykor, hogy a köldökzsinór rendellenes elhelyezkedésű, és ezáltal komoly veszélybe sodorja a magzatot. Az egyik ilyen eset, amikor a köldök- zsinór a szokottnál mélyebben helyezkedik el a méhben, és születéskor megelőzi a magzatot (előesés). Ez azért veszélyes, mert a szülés folyamán összenyomódhat, és ezáltal a gyermek fulladását okozhatja. A másik esetben, ha túl hosszú a köldökzsinór, könnyen rátekeredhet a magzat nyakára, ami gyakran okoz fulladásos halált. Köpetürítés A légutak nyálkahártyájának sejtjei által termelt váladékok (nyák, vér, genny) szájon keresztül történő kiürítése. Köptetők, nyákoldók A légutakbanjceletkező kóros váladék elfolyósítását és a szervezetből való kiürülését elősegítő gyógyszerek csoportja. Köszvény Főként a nagylábujj (öregujj) ízületeinek kiújuló, heveny gyulladásával járó betegség, melyet a vér húgysavszintjének kóros megemelkedése idéz elő. A betegség lehet családi halmozódású (öröklődő) vagy vesebetegség következménye (másodlagos), és kialakulhat a pu- rinban gazdag élelmiszerek (belsőségek, hüvelyesek) túlzott fogyasztásának következtében is (hiperuri- kémia). A betegség a többi ízületet is érintheti, mivel a húgysavkristá- lyok, a gyulladás okozói mindegyikben felhalmozódhatnak. Kötőhártya Sima és átlátszó nyálkahártya, mely a szemhéjak belsejét, valamint a két szemgolyó elülső felszínét borítja be a szaruhártya kivételével. Kötőhártya-gyulladás Gyakori szembetegség. Rendszerint bakteriális, vírusos vagy allergiás eredetű. A gyógyulás érdekében ajánlatos az orvos által előírt szemcseppeket használni. Kötőszövet A kötőszövet a szervezetben mindenhol jelen lévő szövetféleség, amely specifikus óriásmolekulákban gazdag. Ezek a makromolekulák a fehérjék kollagénjeinek mintegy húszféle változatát építik fel (elasztin, fibrin stb.) A kötőszövet tölti ki a sejtek közötti teret. Az inak, a szalagok, a porc, a csont és a bőr alapállománya is ebből épül fel. Nem helyettesítheti a szakszerű orvosi kezelést A fertőtlenítő propolisz AJÁNLÓ Ahhoz, hogy jól érezze magát, és hogy közérzetét javítsa, bátran fordulhat a természet sokszínű patikájához. Most a propoliszt ajánljuk. Mi a propolisz? Gyantás illatú, fanyar-csípős ízű, zöldes árnyalatú, ásványi anyagokban, balzsamokban és illóolajokban. gazdag massza. A méhek a fák rügyeiről gyűjtögetik össze. Mindig helyet kapott a népi gyógyászatban, ám konkrét hatásáról sokáig keveset tudtunk. A propolisz gyógyerejében bízó kultúrák féltve őrzött titokként őrizték receptjeiket. A szakembereket viszont az intette óvatosságra, hogy összetétele meglehetősen változékony, és így nehéz objektív, bármikor megismételhető kísérletes kutatásokat folytatni. Mire jó? A méhek kaptáron belül fertőtlenítésre, folytonossági hiányok pótlására és ragasztásra használják. A méhszurkot korábban a méhészek többsége - mint hasztalan mellékterméket - lekaparta és megsemmisítette. Széles körű gyűjtését (és forgalmazását) csak az utóbbi időkben kezdték el. Merthogy ma már többet tudunk gyógyhatásúról. Igya, kenje, kortyolja Ma már kapható, könnyen hozzáférhető. így használható a propolisz: Ital: Őröljön porrá 10-12 g (mélyhűtőből kivett) propoliszt! Keverjen hozzá 1 liter 50-52%-os pálinkát, fél evőkanál fahéjat és szegfűszeget! 6-8 napig tegye hűtőbe, majd szűrje át szűrőpapíron. Vízzel hígítani szigorúan tilos! Balzsam: 1 liter 96%-os alkoholba tegyen 300 g darált propoliszt! Többször rázza fel, szűrje át, majd párologtassa el az alkoholt, miközben 25-30 fokra melegíti, így nagyjából méz sűrűségű lágy propoliszt kap. Ezt mézbe keverheti (1 kg mézbe 1-2 dekát). Keverjen össze 500 g vazelint és 500 g babakrémet, majd tegyen bele 2-4 dkg lágy propoliszt és 2 evőkanál kámfort. Tinktúra: 1 liter 80%-os alkoholba tegyen 200 g propoliszt, pihentesse 6-8 napig! Kockacukorra vagy gargalizáló vízbe csepegtesse. Természetes patika ♦ Torokfájás, meghűlés, légúti fertőzés esetén: 30 csepp tinktú- rát teában feloldani, és naponta többször gargalizálni. ♦ Magas vérnyomásra: naponta lefekvés előtt 30 csepp tinktúra. ♦ Daganatos megbetegedésnél: reggel éhgyomorra 30 csepp kamillateával. ♦ Változókori panaszok csökkentésére: napi 2-szer 30 csepp. ♦ Prosztatagyulladásra: napi 3- szor 30 csepp 1 deci meleg tejben vagy teában. ♦ ízületi panaszokra: a propoli- szos balzsam bedörzsölése javasolt. Vérnyomáscsökkentő hatása miatt nem szedhetik kúraszerűen azok, akik alacsony vérnyomástól szenvednek. Bár a propoliszos termékek fogyasztásával csodával határos eredményeket lehet elérni, mégsem csodaszer, mert nem helyettesítheti a szakszerű orvosi kezelést. Józanító hatások A tinktúra minden olyan problémára gyógyír lehet, ahol más természetes gyógymódok kudarcot vallottak. Leginkább gyulladásos megbetegedéseknél, bakteriális és gombás fertőzések esetében célszerű alkalmazása. De azt például tudta-e, hogy igen hatásos ittas emberek kijózanítására?! Potencianövelő hatásáról is sokan meg vannak győződve. A propoliszos balzsam gyógyír lehet derék-, gerinc-, boka-, lábfejfájdalmakra, visszérgyulladás- ra, sarokrepedésre, körömgombára, ízületi és reumatikus bántal- makra, valamint pattanásos arcbőrre. (K. A.) Vigyázat! Allergia! A propolisz általában veszélytelen, mégis használata- fogyasztása előtt ajánlatos propoliszallergia-tesztet végezni.