Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-26 / 121 szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 26. 8 Kultúra - hirdetés Liszka József néprajzkutatóval az etnográfia mai feladatairól, kihívásairól Az önismeret egyik útja Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéházban ma 18 órakor tartják Barak László Retúr a pokolba című könyvének bemutatóját. A könyvet Vida Gergely költő és Csanda Gábor szerkesztő mutatja be. Az est házigazdája Szigeti László, a Kalligram Könyvkiadó igaz­gatója lesz. Közreműködnek Tóth Rita és Gál Tamás, a Szevasz Szín­ház színművészei, (ú) Elhunyt Dobsa Sándor zongorista Életének 72. évében kedden elhunyt Dobsa Sándor zenész, zon­goraművész. Dobsa Sándor 1934-ben született Szegeden. A Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakán szerzett diplomát 1958-ban, azután a Magyar Rádióban dolgozott. A Rádió tánczene­karának zongoristája volt, majd az 1963 őszén megalakult Stúdió 11 zenekar művészed vezetője lett. All tagú együttes neve fogalommá vált a magyar könnyűzene világában, a zenekar több száz lemez el­készítésében vett részt. Dobsa Sándornak mintegy 150 szerzemé­nyéből készült rádiófelvétel, és a zenekarral a magyar könnyűzenei élet valamennyi rangosabb eseményén - egyebek között az örök­zöld slágereket ránk hagyó Táncdalfesztiválokon - részt vett. (MTI) Az extrémsportokhoz kapcsolódó filmek fesztiválja Hegyek és a város Liszka Józsefet, a néprajz- tudomány egyik kiváló ha­zai képviselőjét, a Fórum Kisebbségkutató Intézet ko­máromi Etnológiai Köz­pontjának vezetőjét a közel­múltban Arany János-díjjal tüntette ki a Magyar Tudo­mányos Akadémia. Ennek kapcsán beszélgettünk munkájáról, terveiről. MISLAY EDIT Mit jelent önnek ez a magas rangú elismerés? Minden díj, miközben bizonyos fokú és szintű elismerést fejez ki, kötelezi is a díjazottat. Az Arany Já- nos-díj még színvonalasabb és hite­lesebb munkára kötelez engem. Soha nem érezte azt, hogy az ön előtt járó etnográfusoknak, a korábbi korokban izgalmasabb feladat jutott? Hisz a nagy „felfe­dezések” kora jószerivel elmúlt. Már szinte vártam a kérdést, hi­szen azon a manapság oly elterjedt tévhiten alapszik, amelyet kezdet­ben néprajzosok gerjesztettek. Az újságírók, értelmiségiek aztán jól megtanulták ezt a leckét. Magyar viszonyok között tudomásom sze­rint először Herman Ottó emelte föl a szavát egy nagyhatású parla­menti beszédében, valamikor a 19. század végén, hogy figyelmeztes­sen: néprajzi értékeink veszélyben vannak, az idős generáció kihalásá­val nem lesz módunk pótolhatatlan információkat fölgyűjtenünk. Bár részben igaza volt, egészében véve azonban zsákutcába vezette a ma­gyar néprajzot. Azt sugallta ugyan­is, hogy a néprajz tárgya valami ve­szendő dolog, ami egyszer csak el­tűnik. Holott ennek ellenkezőjéről van szó: azok a jelenségek, tör­vényszerűségek, amelyek a (való­ban eltűnő, gyökeresen átalakuló) paraszti kultúrát jellemezték, nap­jaink kultúrájában, más társadalmi rétegek körében is tetten érhetőek. Sőt, szemünk előtt alakulnak ki, il­letve máshonnan érkezve, most vernek nálunk is gyökeret... Mondana erre konkrét példá­kat is? Hogyne. Azt, hogy a karácsonyfa mikor, milyen útvonalon terjedt el a magyarság körében, a néprajzku­tatók, művelődéstörténészek utó­lag derítették ki. Most szemünk előtt zajlik a Valentin-napi szoká­sok, az adventi koszorú, a Hallo­ween stb. térhódítása, s bizony az lenne a nagy bűn, ha ezeket a jelen­ségeket nem rögzítenénk, nem do­kumentálnánk, hanem idős embe­rek emlékezetét gyötörve az egyko­ri népélet régies elemeit próbálnók összeszedegetni. Az említett „mo­dern” jelenségeket pedig ráhagy­nánk utódainkra, hogy majd 80- 100 év múltán tessék ezt szépen feltárni. Mert a magyar és általá­ban a közép-európai népek népraj­zában korábban ez volt a gyakorlat. Nézze, a napokban jártam az Ison­zó völgyében, Doberdo környékén is. Amikor pályámat kezdtem, még éltek az ottani harcok magyar résztvevői, akiktől mi, néprajzosok rettegtünk s igyekeztünk elmene­külni, mert bármilyen kérdésünkre I. világháborús harci élményeikkel traktáltak. Ahelyett, hogy magnóra vettük volna elbeszéléseiket! A 48- as hagyományokat a szabadság- harc centenáriumára kezdte föl- gyűjteni a magyar folklorisztika, akkor, amikor az eseményeknek már nem élt egyetlen résztvevője sem. Akkor még erejük teljében voltak a „doberdósok”, de az ő él­ményeikre senki nem volt kíváncsi. Lassan talán ez is érdekelne ben­nünket, csakhogy élménybeszámo­lót nincs kitől gyűjteni. A magyar néprajz szóval amolyan fáziskésés­ben van, hátra tekinget, a múlt morzsáit igyekszik összesöpröget- ni, miközben a jelenben még jól megfigyelhető, dokumentálható dolgokra ügyet sem vet. Tegyük persze hozzá, ön min­dig hangsúlyozza, hogy a 21. szá­zadban sem kell attól félni, hogy az etnográfia feladatok, célok nélkül marad. Persze, hogy nem! S ráadásul eleink annyi adatot fölhalmoztak az elmúlt egy-másfél évszázadban, hogy ezek elemzése, értékelése és értelmezése is adhat munkát még néprajzosok generációinak. Talán kissé nagyképű példával: azért, mert Hellas megszűnt, a klasszika filológusok még nem maradnak munka nélkül! De van-lesz a jövő­ben is gyűjteni-, feltárni-, doku- mentálnivalója a néprajznak. A ko­rábbi feltevésekkel ellentétben ugyanis a népi (pontosabban: po­puláris) kultúra nem egy bizonyos társadalmi réteg, esetünkben első­sorban a parasztság, hanem ki- sebb-nagyobb mértékben gyakor­latilag minden társadalmi réteg, osztály sajátja. S ezek a jelenségek ma is tetten érhetőek. Ma még azért házasodnak az emberek, la­kodalmat is tartanak, sőt meg is halnak, el is temetik őket, s mind­ezt lehet, sőt kell is néprajzi mód­szerekkel vizsgálni. A katonaélet szokásait viszont (ezt modern Her­man Ottóként mondom) gyorsan kellene felgyűjteni, hiszen a kötele­ző sorkatonai szolgálat, úgy tűnik, térségünkben valóban eltűnik. A lakberendezés változásait, a bevá­sárlási szokásokat, a szabadság el­töltésének a módját szintén lehet és kell is néprajzi módszerekkel kutat­ni. A sort hosszan folytathatnám... Nincs olyan érzése, hogy az et­nográfia a mai napig egy kissé perifériális tudományterületnek számít a köztudatban? Arra gon­dolok, hogy például az iskolában manapság sok mindent tanulnak a gyerekek, de a néprajz nem iga­zán szerepel a tantervekben. Ne haragudjon, de némileg el­lent kell mondanom. Való igaz, hogy a néprajzot nem oktatják hi­vatalos keretek között az iskolában, de az irodalom- és zenetanítás so­(Somogyi Tibor felvétele) rán a legfontosabb népköltészeti szövegekkel azért csak megismer­kedhetnek a tanulók. Mindezek mellett szükség lenne persze erő­teljesebb néprajzi szemléletre, akár oktatásra is. Csupán az a bökkenő, hogy Európában a néprajzot ma már elsősorban nem a „saját gyöke­rek”, hanem épp ellenkezőleg, a más népek szokásaival, életmódjá­val való megismertetésre használ­ják. Azt tartanám tehát fontosnak, ha a gyerekek a jövőben olyan is­mereteket kaphatnának, amelyek birtokában nemcsak a saját népünk kultúrájában mozognának maga­biztosan, hanem szomszédaink (szlovákok, romák, csehek, lengye­lek, németek, délszlávok stb.) kul­túráiban is. Az lenne a fontos, ha egyaránt lámák azokat a jelensé­gek, amelyek összekömek, s azokat is, amelyek elválasztanak bennün­ket. Ez a módszer egyszersmind az önismeretnek is az egyik, ha nem a legjobbik útja... Az elmúlt évtizedekben szá­mos kötetet, tanulmányt publi­kált, s nem csupán magyarul, ha­nem szlovákul, angolul, németül is. Azon nevéhez fűződik A szlo­vákiai magyarok néprajza című nagyszabású munka is. Mely eredményére a legbüszkébb? Különösebben tulajdonképpen egyikre sem. Egy-egy elkészült munkámnak örülök persze, pláne, ha fogadtatása is pozitív, de mind­nek tudom (talán nem nagyképű­ség, ha kijelentem: minden olvasó­jától jobban tudom) a hibáit, gyen­géit. S éppen ezért, miután megje­lentek, már egy következő, jobbnak szánt munkán töröm a fejemet. De mégis. Naplómra talán büszke va­gyok... Harmincöt esztendeje írom, több-kevesebb rendszerességgel, mindenféle külső és belső cenzúrá­tól mentesen. Amolyan úti és olva­sónapló ez... De ez nem jelent meg... Nem, mindössze néhány oldal­nyi, itt-ott... S éppen ezért is tölt el némi büszkeséggel: csak az enyém és feleségemé, Icué. Magamnak is jó újraolvasni néhány évtizedes gondolataimat, igen: sokszor okos­kodásaimat. S Icu is szívesen olvas­sa... Hogy meg kívánom-e valaha jelentetni: Tudj’ Isten. Néha úgy gondolom, miért ne; máskor meg irigyen (s némüeg a fogadtatástól is félve, hiszen van azért benne jó pár eretnek gondolat...), szóval máskor meg úgy gondolom, jobb, ha ket­tőnké marad... Európai nyelvek utcája Kulturális intézetek nyílt napja Pozsony. Az idegennyelv-tudás mindig hasznára válik az ember­nek. Manapság pedig, a közös Eu­rópában, a jobb érvényesülés egyik feltétele. Azoknak, akik még csak fontolgatják, hogy belevágnak va­lamelyik európai nyelv elsajátítá­sába, jó alkalmat kínál a lehetősé­gek felmérésére a fővárosban mű­ködő kulturális és nyelvintézetek holnapi nyílt napja. Az Osztrák In­tézet, a British Council, a spanyol Cervantes Intézet, a német Goethe Intézet, az Olasz Kulturális Intézet és az Orosz Ház 10 órától, a Ma­gyar Intézet 11 órától, a Francia In­tézet 14 órától várja a látogatókat, akik letesztelhetik nyelvtudásukat, betekintést nyerhetnek az egyes in­tézetek oktatási módszereibe, ké­pet kaphatnak felszereltségükről, tájékoztatást a nyelvtanfolyamaik­ról, nyelvvizsgáikról. A nyílt nap folyamán az egyes intézetek ked­vezményt kínálnak a nyelvtanfo­lyamaik árára. Játékok, versenyek, valamint filmvetítések is szerepel­nek a programban, elsősorban az adott országot, annak kultúráját bemutató dokumentumfilmek lát­hatók. A Hviezdoslav téren 14 órá­tól idén is megnyílik az „Európai nyelvek utcája”, ahol valamennyi intézet külön sátorban mutatkozik be. Az „Európai nyelvek utcájában” idén sem marad el a játékos vetél­kedő. A résztvevőknek ezúttal is csupán néhány szót kell megtanul­niuk a jelen lévő kulturális intéze­tek által képviselt országok nyel­vén. De nem kötelező megállni né­hány szónál, (me) ELŐZETES Pozsony. Ma este nyitja meg ka­puit az extrémsportokhoz kapcso­lódó filmek fesztiválja, a Hegyek és a város. A hatodik évfolyamába lé­pő, vasárnapig tartó rendezvényre az Aupark bevásárlóközpont mozi­jában kerül sor. A fesztiválon 15 or­szág alkotói vesznek részt, negyven filmmel. A hazai színeket Pavol Barabáš Amazonia vertical, Martin Ondreáš Út az álom után, valamint Vlado Dudlák Kárpátalja gyerme­kei című alkotása képviseli. A se­regszemle versenyprogramjába be­nevezett filmeket témájuktól füg­gően - immár hagyományosan ­négy kategóriába osztották, ezek: a Szikla, a Víz, a Föld és a Levegő. A filmeket kilenc blokkba csoportosí­tották, ezeken kívül két játékfilmet is bemutatnak. A fesztivál prog­ramjában szerepel Karen Duthie és Diana Wilson nagy vihart kavart al­kotása, a 100 százalékos nő is, mely a hegyikerékpár-sport kanadai nagyasszonyáról szól, aki férfiként látta meg a napvilágot. A filmes seregszemléhez számos kísérőprogram társul, a pláza elő­csarnokában a látogatók extrém­sport- és túrakellékeket vásárolhat­nak, kipróbálhatják mászótudá­sukat a műfalon, és hat fotókiállítás közül válogathatnak, (kcr)-Smer FŐBEJÁRAT A MENTŐSZOLGÁLAT SZÁMÁRA FENNTARTOTT HELY I. %l A TÚZ0LTÚK SZÁMÁRA PB! FENNTARTOTT HELY KEVERŐPULT ÖRIÁSKIVETÍTŐ BÜFÉ A VlZIMENTÖK ŐRJÁRATA ivóvíz Ö VÉSZKIJÁRAT BIZTONSÁGI ÉS TECHNIKÁI FOLYOSÓ VÉDŐPALÁNK INFORMÁCIÓ-H BIZTONSÁGI KAPU X TILOS A BELÉPÉS! CSOMAGMEGŐRZŐ Tájékozódás Elton John koncertjén 2005. június 1-jén, 18 órai kezdettel Pozsonyban, Tyršovo nábrežie. Ingyen! T-Mobile Infovonal: 12330« www.t-mobile.sk T ■ -Mobile Pre váš lepší svet. BP-5-12397

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents